Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Házasságkötés – revolverrel

A zongora- és festőtehetség Gyertyánffy Berta élete kalandosan alakult. Nákó Kálmán gróf fegyvert fogott a papra, hogy feleségül vehesse. Portréja a Móra-múzeum Rejtett szépségek kiállításán látható, amit két héttel meghosszabbítottak, szeptember közepéig még láthatjuk.
Gyertyánffy Berta, a későbbi Nákó grófné örmény származású család sarja. A keleties vonásokat hordozó szépség igazi művészlélek volt, zenélt és festett. Korán szerelmi csalódás érte, amit csak hosszú hónapok múltán hevert ki. Később a vajdasági Nagybecskereken egy bálon ismerkedett meg Nákó Kálmánnal, akibe azonnal beleszeretett. Kölcsönösen fellángolt a vonzalom, a fiú családja azonban rangban nem tartotta méltónak a lányt. Az idősebb Nákó gróf mindent el is követett annak érdekében, hogy a fiatalok szakítsanak. Az ifjú gróf viszont kitartott élete szerelme mellett, sőt elhatározta, hogy titokban házasodik össze vele, hogy ezzel kész tények elé állítsa a családját. A nemes ifjú revolverrel kényszerítette a helyi papot, hogy adja ki az esküvőhöz szükséges nyilatkozatot. A dokumentum megszületett, Kálmán az esperesre zárta az ajtót, majd lóhátra ült, hogy Tolvádon oltár elé vezesse Bertát. Mire a felbőszült atya tudomást szerzett a cselről, addigra már későn érkezett, a frigy megköttetett.

Nők a nőkről

A múzeumi talkshow-sorozat folytatódik: augusztus 13-án este Szetey András, lapunk főszerkesztője beszélget ismert szegedi nőkkel a nőkről. A Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből Szegeden vendégeskedő Rejtett szépségek tárlat nyitva tartását két héttel meghosszabbították, szeptember 16-áig látható a Móra-múzeumban.  
A fiatal pár Pesten, mai Gresham-palota helyén rendezte be a Nákó-rezidenciát, ahol rendszeresen szerveztek estélyeket. Olyan híres kiválóságok tették náluk tiszteletüket, mint Liszt Ferenc vagy Richard Wagner. Elismerően nyilatkoznak a grófné zongorajátékáról. Festőművészetét pedig Friedrich von Amerling, a híres osztrák festőművész csiszolta, aki 1855-ben meg is örökítette tanítványa portréját. Nákó grófné jótékony célokra is szívesen kamatoztatta a tehetségét. Amellett, hogy pénzt adományozott, például az éhínség sújtotta horvát nép megsegítésére a Nemzeti Színházban makói cigányzenészekkel együtt koncertezett. Karácsonykor szegénygyerekek százainak készített ajándékcsomagokat. Nem véletlen, hogy a szeretett asszony 1882-es halála után a szomorú férj kórházat alapított a tiszteletére Nagyszentmiklóson, amely immár több mint százhúsz éve működik.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fütyülnek a korlátozásra

Harminc kilométeres sebességkorlátozást vezettek be a Bertalan hídon, mert a hőtágulásáért felelős… Tovább olvasom