Délmagyar logó

2018. 05. 25. péntek - Orbán 17°C | 27°C Még több cikk.

Hazatért Csantavér csillaga

Csantavér - A Csillag születik televíziós tehetségkutató show-műsort a csantavéri Utasi Árpád nyerte. A tizennégy éves vajdasági fiú szegényes körülmények között, de boldogan él. Az egész falu szereti, amit Árpi szerényen vesz tudomásul. A nagy mesemondó színész szeretne lenni, de a tanulás nem az erőssége.
A szegény legényke, miután meghódította Magyarországot, és belopta magát az emberek szívébe, hazautazott Budapestről vajdasági otthonába, Csantavérre. A 14 éves Utasi Árpi, a Csillag születik műsor győztese a fényből, a csillogásból visszatért az ő valós életébe, a nyomorba. Nyert ugyan 12 millió forintot, és egy személygépkocsit is, de egyelőre ebből még semmit sem látott.

Fotó: Schmidt Andrea
A düledező, földpadlós ház udvarán egyelőre csak egy lovas kocsi áll, ami kitűnő búvóhelye a csirkéknek és a szőke fiú imádott kutyájának, Bobinak. Amikor belépünk a kapun, a német juhász megrángatja nadrágszárunkat, jelezvén, hogy ő az úr a háznál. Aztán visszafekszik a hóba. Nem kívánkozik az ajtón belül, hiszen a házban sincs melegebb. Mi ugyan nem vetjük le a nagykabátot, de az otthon tartózkodó Utasi gyerekek, a kétéves Melánia, a 16 éves Renáta, a nagy mesemondó és az édesanya, Erzsike egy szál pulóverben, zokniban üldögélnek. Hozzászoktak, hogy csak nagy ritkán gyújtanak be az olajkályhába és a lyukas fáskályhába. Egyetlen égő pislákol a plafonon, néhány perc eltelik, mire a szemünk megszokja az állandó félhomályt.

A labdanyomok nem véletlenül kerültek a falra, Renáta pingálta oda. A legidősebb lány azt is elújságolja, hogy édesapja és a 11 éves Annamária a tanyán szárat hord, ezért nincs itthon. Árpi pedig boldogan mutatja a bedeszkázott, ablak nélküli gyerekszobában azt a két laptopot, amit már megkapott a kereskedelmi televíziótól.

– Biztosan megérkezik a pénz is – mondja az anyuka, aki nem izgatja magát, hogy az első egymilliót még nem utalták át. A csillogó szemű, őszinte tekintetű fiú sem aggódik, de azt már tudja, hogy házat vesznek.

– Elmentem, és megnéztem egy szép, nagy házat kívülről. Ha megvesszük, közel leszek a barátaimhoz – újságolja lelkendezve a hetedik osztályos fiú.

Bohém nagybácsi

Sokakban felmerülhet, honnan származik Árpi mesemondó tehetsége és színészi képessége. Siflis Mária, a csantavéri Hunyadi János Általános Iskola fejlesztő pedagógusa is kíváncsi volt az Utasi családra. Ezért megvizsgálta a családfát. Kiderült, Árpi színészi képességét nagybátyjától örökölhette. – Árpi nagyon hasonlít a bohém férfira, aki nagyon jól tudott történeteket mesélni. Színész azonban nem lett belőle.  
– Csak góré legyen az udvaron – teszi hozzá Erzsike, aki a fiára bízza a ház kiválasztását. A kukoricatároló azért fontos a család számára, mert állattartásból élnek. Bár a hízókat és a malacokat nemrégiben mind levágták. A jószágokat nem akarták áron alul eladni.

Kiszámoljuk: Árpi annyit keresett meséivel, amennyit édesapja ötven év alatt tudna előteremteni. Arról viszont fogalmuk sincs, mibe kerülhet egy száz négyzetméteres, fürdőszobás, összkomfortos ház Csantavéren.

A falu egyik vendéglátóhelyén, a Kocsis kocsmában viszont naprakészek az emberek. Az ingatlanárakban jártas Káriusz István és haverjai úgy gondolják, nyolcezer euróért, azaz kétmillió forintért Utasiék már meg tudják venni a házat. A kocsmáros, Kocsis Ferenc is jóváhagyólag bólogat, és azt mondja, higgyük el, senki nem irigyli a pénzt Árpitól. Az alpolgármester, Forgó Lóránt, a két hentes asszony, Bicskei Rozália és Kelemen Berta valamint a szomszéd, Vörös Zoltán is úgy véli, jobb helyre nem kerülhetett volna a pénz. De a nyolcezres faluban nagyon sokakban felmerül: hogyan tör ki Árpi a környezetéből? Tudja-e kamatoztatni tehetségét?

Törley és Matuska Szilveszter is csantavéri

Nem egy csillag született már a vajdasági, magyar anyanyelvű Csantavéren, amely Szegedtől mindössze hatvan kilométerre fekszik. A nyolcezres faluban alig tudnak szerbül. A településen hetvenöt százalékos a munkanélküliség. Pedig micsoda tehetségek kerültek ki a faluból! A pezsgőgyáros, Törley József is itt született, pontosan 150 éve. Szintén csantavéri az énekes Dér Heni, Földi László színész, Dudás Károly író, Hernyák György rendező és Bakos Árpád népzenész. No meg a hírhedt Matuska Szilveszter is csantavéri, aki 1931. szeptember 13-án éjszaka a nemzetközi gyorsvonat alatt felrobbantotta a biatorbágyi viaduktot. Tizenketten haltak meg.  
A csantavéri Hunyadi János-iskola igazgatója, Szedlár Erika nagyon tapintatosan próbál válaszolni a kérdésre. Véleménye szerint Árpi mellé pedagógusokból álló csapat kellene, hogy pótolni tudja lemaradásait. Nem említi az igazgatónő, de a biológia pótló órán megtapasztaljuk: Árpi kicsit nehezen olvas, és gondjai vannak az írással is.

– Szeretem az állatokat és a növényeket is. A meséken kívül a biológia a kedvencem – magyarázza a halk szavú fiú. A tanárnő, Dér Magdolna – aki közeli rokonságban áll a Megasztár egyik üdvöskéjével, Dér Henivel – viszont megjegyzi: remélem, Árpi, holnap is bejössz az órára. Árpi bólint, pajkosan elmosolyodik, és rákacsint osztálytársaira.

– Szoktam suliba járni – nevet Csantavér csillaga. A szája sarkából hozzáteszi: bár az is igaz, hogy otthon nem nagyon veszem elő a könyveket.

– Jó fej az Árpi. Csuda mód tud mesélni, és egyáltalán nem hordja fenn az orrát, hogy ő most sztár – halljuk osztálytársnőitől, Kovács Rebekától, Hernyák Tündétől, Solymosi Anitától és Tukacs Nikolettától. Árpin látszik, jólesik neki a lányok szeretete, és ha már itt tartunk, azt is elmondja: kapott rajongói szerelmes leveleket Magyarországról. De egyelőre még nem válaszolt, ahogy mondja, ráér még a szerelmeskedésre. Aztán búcsúzóul mond egy mesét és egy bendegúzos monológot az Indul a bakterházból. Rettentően élvezi a szereplést. Nem véletlen, hogy színész szeretne lenni. De azt is tudja, hogy rengeteget kellene még tanulnia. És ahogy mondja: ez itt a bökkenő!

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. Árpi 2008. január 14. 19:35
    „Szerintem meg nem kellene segíteni, mert nem akkora nagy tehetség, mint amennyire kikiáltották.”
  • 21. Kovacs Janos 2008. január 12. 18:07
    „Szerintem segiteni kellene a csaladnak es az Arpinak is,
    hogy fejlodhessen es ne vesszen el a nehez mindennapokban.”
  • 20. Árpi 2008. január 12. 12:15
    „A kereskedelmi csatornák reality showkban és tehetségkutató műsorokban érdekes módon szinte mindig szociális alapon döntenek a nyertesekről (lsd: Big Brother Évi, Milo, stb stb.). A telefonos szavazásban nem hiszek, az SMS-ek számát úgy manipulálja a csatorna, ahogyan akarja. Mindent a nézettségi indexekre tesznek fel. Egy hátrányos sorsú kisgyerek nyerése pedig szimpatikus a balga átlag TV nézőnek.

    A kissrác egyébként szimpatikus volt, nem szeretném őt bántani, szakmailag pedig nem tisztem eldönteni, hogy tehetséges-e.


    Ja és az egyik hozzászólásra: elég groteszk gondolat, hogy az RTL ebből a pénzből inkább a közszolgálati adókat támogatta volna.. Nem is értettem pontosan hogyan képzelte el a hozzászóló!”
  • 19. gazda 2008. január 11. 20:45
    „Ezen a tehetségkutató versenyen valóban sok érdekes és valóban tehetséges ember mutatta meg, hogy mit tud! Le a kalapal mindenki elött!Már az nagy dolog, hogy kimertek állni mindenki elé és előtudták adni a produkciójukat.Mindenki máshogy ítéli meg az előadásokat,de tényleg Árpi volt a legjobb?Mindenki, vagy legalábbis a többség valoban úgy látta volna, hogy az ő produkciója, a többi előadás fölé magasodott?Ő a legtehetségesebb az egész csapatból?Szerintem a zsűri döntése választ adott ezekre a kérdésekre!Úgy emlékszem nem ő volt a befutó,de még a második sem.Azt meg nemhiszem, hogy a nézők csak az előadást vették figyelembe, és azért szavazták meg a fiút.Ha a döntésben szerepet játszott a srác helyzete,akkor csak jótékonysági ünnepség volt szép díszekkel, zsűrivel, és társszereplökkel.
    Én egyáltalán nem sajnálom tőlük a pénzt,mert szükségük van rá!De itt a következő kérdés valóban a gondtalan élet vár rá? Ez az összeg nem egy eltapsolhatatlan vagyon.Lesz szép fürdőszobás ház, nagy góré, istáló,megjelennek a segítőkész "jó"barátok (mint általában) és agyő vagyon!A megélhetés?Hát majd színész lesz Pesten!Ja!Csak utálja a sulit,és olyan meszire elkerüli amennyire csak tudja.Ez nem jelent semmit, mert lehet egy géniusz,de a tanárai finoman fogalmazva is leírták. El van maradva a többiekhez képest.Hetedikes és nem tud rendesen írni és olvasni!Azonban szereti a biológiát!
    Szóval kihiszi el, hogy szinész lesz!!?
    Árpi is szépen az idő múlásával feledésbe merül mint a többség!A pénzt felélik és vissza süjednek a hétköznapok eddig megélt szürkeségébe.
    Ne legyen igazam!Váltsa valóra az álmát! Sok szerencsét hozzá!”
  • 18. Györgyi 2008. január 11. 18:21
    „Nem követtem figyelemmel a tehetségkutató show minden adását, de a szakmai szempontok szerint a döntőben elmondta a zsüri véleményét, a szabályok szerint mégis a közönség döntött.
    És szerintem az országból és a határon túlról is beérkező szavazatok nem véletlenül a csantavéri fiúnak mentek.
    Ő az , aki a győzelemmel és a vele járó pénzzel a legtöbbet tud sorsán fordítani.
    Adja Isten sikerüljön neki minden álma!
    És kérem szüleit, tanárait segítsék a fiút ebben!”
  • 17. zongora 2008. január 11. 17:34
    „Mennyi irígy ember, Istenem!
    A nézők választották meg győztesnek, akkor mi itt a probléma?
    Nem 3-4 ember döntött, hanem egy fél ország.
    H A J R Á Á R P I !!! További sok sikert !”
  • 16. Mese 2008. január 11. 16:00
    „Tudjátok,inkább ő kapja a pénzt,mint a hűdetrendi,tehetségtelen énekesjelöltek. A legtöbbjének alig van hangja,egy-két szám után,soha többé nem hallunk róla,ritka a tehetség. Egyébiránt nem hinném,hogy CSAK azért nyert Árpi,mert szegények. Megérdemelte,a többiek meg ne irígykedjenek rá.”
  • 15. bledorn 2008. január 11. 15:36
    „Kedves Edus! (és a többi Árpi-fan!)

    Nagyon megoszlik a véleményünk a tehetség fogalmáról! Mikor először láttam, nekem is tetszett, jópofa volt. Másodjára elment! Aztán rá kellett jönnöm, hogy mást nem tud! Ott, a saját környezetében nyílván nagy siker fellépni Regős Bendegúzként a Csantavéri Falunapokon és a farsangon, az is valószínű, hogy Juliska néni és Pista bácsi is naphosszat elhallgatja a meséjét, de ez kevés! Aki látta a Nyilas Misi monológot, annak nem kell magyarázni semmit! Fogalma sem volt, hogy mi a mondanivaló, mit kell(et volna) hangsúlyozni! Teljesen mindegy, hogy miért alakult így, de egy degenerált, minden téren visszamaradott emberkéről van szó! Vagy szerintetek így kellene kinéznie és főleg megnyílvánulnia egy 14 éves gyereknek? Egy épkézláb mondatot nem tudott elnyögni a mikrofonba! Ne menjünk messzire, ott volt a versenyzőtársa, a nála 3 évvel fiatalabb Gergő! Azt hiszem döbbenet volt a különbség a két gyerek intelligenciája között! És ne mondja nekem senki, hogy a hátrányos helyzet matt olyan amilyen! Szegény sorban is élnek értelmes gyerekek, akiknek nem okoz problémát 14 évesen egy többszörösen összetett mondat megfogalmazása, elmondása és főleg megértése!
    Szociális szempontból jó helyre megy a pénz! De 1.Ez - elvileg - nem egy Aranyág gála volt, ahol a rászorulókat kell segíteni, 2.Van itt valaki, aki komolyan elhiszi, hogy képesek ezt a pénzt értelmesen felhasználni?”
  • 14. edus 2008. január 11. 14:11
    „Nagyon is megérdemelten nyert Árpi! Ennyi írigy embert, mint aki itt írogat. Arra lennék kíváncsi ha jó anyagi körülmények között élne (mint ahogy nem) akkor ugyan mibe tudnátok belekötni. Ugyanis nagyon tehetséges a kisfiú, nem kellene ennyire rosszindulatúnak lenni, inkább örülni más sikerének.”
  • 13. Tomi 2008. január 11. 13:34
    „Én inkább nem szólok hozzá ehhez az egészhez,tök mindegy,hogy ki mit ír ide, ez így alakult és kész!
    Rita neked csak annyit mondanék,hogy Kovácsovics Fruzsina igaz,hogy sokszor énekelt angolul,de viszont elő adta a saját szerzeményét is,amit magyarul énekelt...ezek szerint nem követted végig az egész műsort,ha ilyenek írogatsz...no comment”
  • 12. LoLLeR 2008. január 11. 13:03
    „´Tehetség´ keresésre mondjuk megfelelő volt a műsor, de azért szeretjük mikor manipulálják a nézőket, hogy ki is nyerjen a végén.
    Mint láthattuk a döntő előtt készült egy hosszabb összefoglaló a versenyzőkről. Sokak szerintem pont nem az előadás minőségét és előadás módját részesítették előnyben, mikor szavaztak, hanem hogy ki milyen környezetben él. Ügye az énekes kisfiúnak, mondhatni annyira nem volt szüksége a nyereményre, mert minden nap kocsival vitték suliba...
    Egyszer azért jó lenne egy ilyen fajta műsort úgy megnézni, hogy senkiről semmi infó nincs, csak az amit előad és az alapján szavaznának a nézők. De mint tudjuk ez Mo-on nem lehetséges a kedves média jóvoltából...”
  • 11. Rita 2008. január 11. 11:18
    „Szerintem minda a nény döntőbe jutott nyert. A táncos fiúkat nem kell félteni, ők nagyon sokat fognak a feelépéseikkel keresni. A népdalénekes kisfiú is nyert, és az énekes lányka is, aki már megbocsásson a világ de miért nem énekelt magyarul is, talán nem tud?
    Szinpatikusabb volt amikor rugdosta a mikrofont, mint amikor vonaglott és a mikrofonálványt "simogatta". A kislánnyal nincs bajom, de akik kokottnak állították be azokkal igen.
    Árpi előtt nyitva a világ, az lesz amiért megharcolt.
    Határon belüli magyarok meg tanuljuk meg, higy csak a közös összefogás az egymásért vló kiállás visz előre.”
  • 10. El Nyomottka 2008. január 11. 11:01
    „Megmutattuk a szociális érzékenység iránti vágyunkat. Hajrá magyarok! Hajrá Magyarország! :-)

    Gyakorlatilag szinte tökmindegy, hogy kit hirdettek ki nyertesként, mert abban a műsorban sem volt igazán kiemelkedő tehetség. Jobb helyre került a lóvé, mintha vmi agyonkényeztetett újgazdag csimota kapta volna, de ha a lepusztult közszolgálati média színvonalának javítására fordították volna, az talán mégjobb lett volna...”
  • 9. dodo 2008. január 11. 09:51
    „Ha makkoshotykai lenne, szerintetek nyert volna-e?”
  • 8. atkó 2008. január 11. 09:50
    „Van aki azt állítja, hogy ez nem tehetségkutató verseny volt. Hát akkor micsoda? Szerintem jónéhány tehetség megmutathatta magát, az előre meghirdetett szabályok szerint pedig a győztest is kihirdették.A közönség szimpátiája láthatóan végigkísérte a gyermek-versenyzőket. Az országos nyilvánosság előtt mutathatták meg magukat a résztvevők, ki-ki felfedezhette közöttük a számára legtehetségesebbet.
    Kicsit furcsa itt az igazságosságról beszélni. Mi is az igazság? Attól függ kinek a szemszögéből nézzük. Van a bíráló bizottság igazsága, azután itt van a közönségé, a tévénézők sokaságáé, és végül azoké, akik az emeltdíjas üzenetek elküldésével anyagilag is támogatták a műsor szervezőjét. Az őáltaluk összeadott pénzből kell most kifizetni a nyertesnek ígérteket. Gondolom, hogy sokkal több összejött.
    Lesz-e Árpiból színész Budapesten, vagy sem, az majd elválik. Az már elsősorban rajta múlik. Biztosan sokat kell ahhoz még tanulnia, de előtte az élet. A műsorral szerzett ismertséget kihasználhatja, de el is tékozolhatja. A média felemelhet és a sárba tiporhat. Ember legyen a talpán, aki felül tud maradni, de azért ne vessük el a sulykot. Árpi akár még színész is lehet, Budapesten, vagy máshol, ha igazán azt akarja, és megdolgozik érte.”
  • 7. gabi 2008. január 11. 09:30
    „Az a kis gyerek meg dolgozott azért a pénzért,ne sajnaáljátok tőle,és a családjátol.
    Vagy ha valaki sajnálja mennyen oda és lakjon ott ,és rá jön hogy mileyen nehéz az élet.Meg érdemli és gratulálok és kívánom hogy az állma valóra váljon.”
  • 6. atkó 2008. január 11. 09:24
    „Szegény ember gyereke már ne is jelentkezzen efféle vetélkedőre? A média úgyis levágja, és az életkörülményeiről ír, az helyett, hogy az előadást, az alkotást, a munkát, a tehetséget nézné.
    Mindkét fiatal résztvevő a népi gyökerekhez nyúlt vissza, egyikük népdalokat énekelt, a másikuk meséket mondott ízes tájszólásban. Ezt is értékelni kellene ebben a meghasonlott országban. Talán éppen ezért meneteltek a döntőig. Bármit sujkoltak is a "mértékadó közvélemény formálói", és a bíráló bizottság tagjai, sokan értékelték a népi hagyományaink ápolását.
    A játék szabályai szerint igenis megérdemelten nyerte Árpi a versenyt, és én őszintén örülök a győzelmének. A zsebükben pedig ne turkáljunk. Fordítsák a pénzt arra, amire szükségük van.”
  • 5. Icu 2008. január 11. 09:21
    „Ez nem tehetségkutató verseny volt - már ami a végső döntést illeti - nem is tudom elhinni, hogy valóban a közönség ennyi szavazatot adott le a "produkcióra"...Egyébként nem sajnálom tőlük a pénzt, valóban jó helyre került, csak igazságtalan a döntés a tehetséges versenyzőkkel szemben. Félek, hogy ha ez így megy, ne lesz hitele a hasonló műsoroknak.”
  • 4. mz/x 2008. január 11. 08:34
    „http://www.borsonline.hu/news.php?op&hid=6779
    Nem Árpika nyert, hanem a szülők!!!!”
  • 3. mz/x 2008. január 11. 08:26
    „Szegény hatalmasat fog zuhanni azok által, akik elhitetik vele, hogy ő megél majd szépen a tehetségéből (színész akar lenni Budapesten)...már most is csak a nyomorára vevők az emberek! 15 éves 7.osztályos gyerek aki nem tud olvasni...és megnyer egy tehetségkutató versenyt!
    A pénz tényleg jó helyre került, de van még pár ezer család akik ilyen szegény körülmények közt élnek(vagy több is lehet :( ) !!!! A tehetségre szánt milliókból most fürdőszoba, kukoricagóré, istálló fog épülni!
    A felnőttek balf@szságát mindíg a gyerekek szenvedik meg!”
22 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi hivatalnokok szenvedtek balesetet Romániában

Szegedi közintézmények képviselői szenvedtek közúti balesetet csütörtökön Romániában. A magyar… Tovább olvasom