Délmagyar logó

2018. 01. 16. kedd - Gusztáv -4°C | 4°C Még több cikk.

HDSZ: a Pick halogatja a bértárgyalásokat

Szeged - A Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ) Pick Szeged Zrt.-nél működő alapszervezetei a szakszervezet országos elnökségéhez fordultak, miután a társaság vezetése mostanáig nem tett konkrét javaslatot a 2011. évi bérfejlesztésre és május végére kívánja halasztani a bértárgyalásokat.
A HDSZ szerdai közleménye szerint a cégvezetés azt kezdeményezte, hogy az éves bérfejlesztést, amely az elmúlt években kialakult gyakorlat szerint április elsejével esedékes, az idén tolják el július elsejére.

"A menedzsment időhúzása hátrányosan érinti a legnagyobb hazai húsfeldolgozó cégcsoport munkavállalóit. Különös tekintettel arra, hogy a húsipari szakágazatban több helyen, így a Pick Zrt.-nél is a bruttó, valamint a nettó bérpozíció 2010-ben tovább romlott. A társaságnál a 2010. évi bruttó bérnövekedés még az inflációt sem érte el" - írta a HDSZ.

A szakszervezet tisztában van azzal a ténnyel, hogy a szakma nehéz helyzetével nincs egyedül Magyarországon, hogy egyes munkahelyeken semmilyen bérfejlesztés sem valósul meg éveken keresztül. A munkavállalók azt is tudják, hogy a szakágazat eredményes működését 20 éve számtalan megoldatlan gazdasági kérdés nehezíti. Így többek között a fekete forgalmazás magas aránya, a szerkezet-átalakító beruházások elmaradása, a kereskedelmi láncok árpolitikája és az import termékek növekvő versenye.

Mindemellett az adóváltozások hatását és az inflációt kompenzáló szerény bérfejlesztés - valójában bérrendezés - elmaradása nem tudja ellensúlyozni a lényegesen nagyobb versenyképességi problémákat. Ezen okok miatt az érintettek nem tudják elfogadni a bértárgyalás, a bérfejlesztés elodázását. Érthetetlennek tartják, hogy egy magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező gazdasági társaságnál nem érvényesülnek az Országos Érdekegyeztető Tanácsban, a kormány részvételével megkötött bérfejlesztési ajánlások - olvasható a közleményben.

A Pick Zrt.-nél működő HDSZ alapszervezetek a kialakult helyzet megoldására akciótervet fogadtak el, és amennyiben a konfliktust tárgyalásos úton nem sikerül megoldani, kérik a szakszervezet országos sztrájkbizottságát a korábban bejelentett sztrájkkészültség fenntartására.

A HDSZ elnöksége minden rendelkezésre álló anyagi és erkölcsi támogatást megad a Pick munkavállalóinak az idei bérmegállapodás eléréséhez, szükség esetén kész az Országgyűlés Bér- és adó monitoring bizottságának támogatását és közreműködését kérni.

Olvasóink írták

  • 5. W666W 2011. március 24. 04:30
    „1. 9349779 2011.03.23. 19:10

    A szakszervezet egy nagy nulla..

    Talán ha nem lenne ennyi sötét a negr a szájában világító ember a földön akkor esetleg lehetne jutni egyröl a kettöre..Amióta Csányi Úr a fönök azóta elvették a a juttatásokat nem volt 2008-ban béremelés és eközben a cég 45 hellyet emelkedet az országos listán az éves bevételekt nézö elemzés szerint Szegeden , meg a NEGYEDIK !!!!! legnagyobb árbevételű cég a 3 szolgáltató mögött..Mindenhol azt lehet olvasni hogy hogy nem tudja a Pick kielégíteni az exportot és a belföldi fogyasztása csökkent, de valljuk be öszintén kinek van pénze 5800 ft os kilonkénti áron venni PICK szalámit ?? Még a Bakácsnak is lopnia kelett..:)”
  • 4. rozator 2011. március 24. 01:32
    „A Munkáspárt meg keresse meg Kádár koponyáját!!!!!! Akit nem hívtak meg a bálba, az ne akarjon táncolni!”
  • 3. rozator 2011. március 24. 01:25
    „Érthetetlennek tartják, hogy egy magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező gazdasági társaságnál nem érvényesülnek az Országos Érdekegyeztető Tanácsban, a kormány részvételével megkötött bérfejlesztési ajánlások - olvasható a közleményben.""""" Talán szóljanak a Rogán Tóninak! Egyébként érdekes, hogy az élelmiszeripari vertikumot teljesen felölelő (Sole, Mizo, Pick, Herz, Csányi pincészet, stb.) Bonafarm-csoport (melynek egyik tagja az UD-zrtből átnevezett Bon-Sec is) ilyen gondokkal küszködik. A dolgozókat 3-6 hónapos szerződéssel foglalkoztatják, bárki bármikor (akár évek után) is simán kirugható! Nem véletlen lett Csányi úr a leggazdagabb magyarok egyike! Tőke Péter, az egykori Reform magazin főszerkesztője sokat tudna mesélni, de már ő sem mer! (ő nevezte abban az időben a bankszakma fenegyerekének is) Na, most magam is elintéztem, de nekem már ugy is mindegy!”
  • 2. nagyvarilaszlo 2011. március 23. 23:09
    „A Munkáspárt támogatja a HDSZ -t és a dolgozókat.Követeljük,hogy a Pick Szeged Zrt. vezetése kezdjen azonnali tárgyalást a HDSZ-el,ne packázzon a munkásaival !!!”
  • 1. jantsy 2011. március 23. 20:28
    „Te biztosan tagja vagy a Szakszervezetnek. Azért vagy ennyire jól informálva. ;)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

40 csoport ropja az Ifjúsági néptáncfesztiválon Szegeden

Mintegy negyven együttes részvételével rendezik meg a hét végén Szegeden az Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivált. Tovább olvasom