Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Hegedűs Péter: A nagyapám jó ember volt

A szovjet csapatokat 1956-ban behívó miniszterelnökről készített filmet unokája. Hegedűs Péter a történelmet és szereplőit nem fekete-fehéren mutatja be – szerinte ezzel váltotta ki az emigráció tiltakozását. Úgy véli, Hegedűs András jó ember volt, a rendszer azonban nem adott választást neki.
A harmincéves filmrendező nem volt könnyű helyzetben. Fotó: Karnok Csaba
Hegedűs Andrásról, a szovjet csapatok bevonulását 1956 novemberében hivatalosan engedélyező miniszterelnökről készített filmet unokája, az Ausztráliában élő dokumentumfilmes, Hegedűs Péter. A megrázó művet nemrégiben a szegedi Belvárosi mozi is vetítette, hamarosan újra műsorra tűzi a Magyar Televízió is a személyes hangvételű alkotást.

A harmincéves filmrendező nem volt könnyű helyzetben a „családi" forgatásnál. Nagyapja forradalomban betöltött szerepéről ugyanis máig erősen megoszlanak a vélemények. A közelmúltban elhunyt Corvin-közi hősökből, Pongrácz Gergelyből és Rácz Sándorból például még akkor is sütött a gyűlölet, amikor Péter felkereste őket, hogy mindkét oldal álláspontját megismerje. Mint mondja, úgy tűnt, saját nagyapját látták benne.

A forgatás előtt nemigen volt téma a családban a nagypapa '56-os szerepe, idealizálták és pozitív színben tűnt fel gyerekfejjel a rendezőnek, hogy a nagyapja miniszterelnök volt. A mű készülése közben – amikor minden oldallal találkozott – Péter jobban elfogadta és megszerette nagyapját, mint korábban. Mint mondja, az egykori kommunista vezető egész életében magában hordozta és próbálta feldolgozni az ötvenes években történteket: ez volt a keresztje. Az unoka szerint ezt az bizonyítja talán a legjobban, hogy nagyapja éppen október 23-án halt meg néhány évvel ezelőtt. Hegedűs András – Péter szerint – felelősséget érzett a sztálinizmus bűnei és '56 miatt, de nem volt bűntudata a mártírok haláláért. Azt vallotta, értelmetlen, kilátástalan a szovjet birodalom tankjai ellen tizenhárom éves gyerekeket küldeni, és ha kiterjed a harc, több százezer halottal eredménytelenül elbukni. Úgy hitte, tetteivel rengeteg ember életét mentette meg. Később felajánlottak neki magas pártfunkciókat, de nem fogadta el, reformszocialista, „ellenzéki" elvei miatt 1973-ban a pártból is kizárták.

Unokája úgy látja, az egykori miniszterelnök hitt Rákosinak és Gerőnek, akik kihasználták, az „orránál fogva vezették" – majd végül bűnbakot csináltak belőle. Nagy Imrét '56-ban még elítélte, később azonban belátta tévedését. Idősebb korában tisztelte a mártír miniszterelnököt azért, mert felvállalta a korban hálátlan szerepét, ugyanakkor sajnálta is. Hozzátette: nem szabad elfelejteni, hogy nagyapja akkor 33 éves volt, míg Nagy Imre 60, így sokkal jobban átlátott az eseményeken és a helyzeten.

Hegedűs Péter elmondta: az Ausztráliában élő magyarok – szemben az itthoniakkal és az ausztrálokkal – személyes sértésnek vették a filmjét, az ottani tévében való bemutatása ellen is tiltakoztak. A film ugyanis megtöri azt az egységes ideálképet, ami él bennük a forradalomról. A rendező szerint azonban nem szabad azt hinni, hogy a történelmet és annak szereplőit fekete-fehéren lehetne megítélni – filmjével a helyzet komplexitását is megpróbálta feltárni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elkelt a Szent István tér legrosszabb állapotú háza

Százhuszonhatmillió forintért vásárolta meg egy budapesti cég a Szent István és a Szent Mihály utca… Tovább olvasom