Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza 2°C | 8°C Még több cikk.

Helikopteres parlagfű felderítés indult Csongrád megyében - galériával

Szatymaz - Kísérleti jelleggel helikopteres parlagfű felderítés indult hétfőn Csongrád megyében, így a hagyományos megoldásnál gyorsabban és olcsóbban fedezhetők föl a fertőzött területek – közölte Polner Eörs, a Csongrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója a szatymazi repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.
A levegőből Csongrád megye egész területe egy-két nap alatt átvizsgálható, míg korábban a földhivatalok munkatársainak ez gépkocsival hetekbe telt – mondta az igazgató az akcióról rendezett sajtótájékoztatón.

A nehezen megközelíthető, nagykiterjedésű fertőzött részek beazonosítása a helikopterről készített felvételek alapján könnyebb, és a fényképek a hivatalos eljárás elindításához és lefolytatásához is bizonyítékul szolgálnak – közölte Polner Eörs.

Helikopteres parlagfű felderítés indult. Fotó: Frank Yvette (galériával)

Hódi László, a kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának vezetője elmondta, a 120-150 méteres magasságban repülő helikopteren ülő szakemberek 2-2,5 kilométeres szélességű sávot tudnak átpásztázni, így egy nap több mint 130 ezer hektár vizsgálható meg. Amennyiben parlagfűvel fertőzött területre bukkannak alacsonyabbra ereszkedve rögzítik a tábla határainak koordinátáit.

A földhivatalban azonosítják a fertőzött terület tulajdonosát, amennyiben lehetséges - nincs kultúrnövény a táblán - elrendelik a közérdekű védekezést, és növényvédelmi bírságot szabnak ki. A büntetés nagysága a terület méretétől és fertőzöttségétől függően 15 ezer és 5 millió forint között lehet – közölte az igazgató.

A felderítés célja elsősorban nem a bírságolás, hanem a jogkövető magatartás kikényszerítése. Ez eredményesnek is tűnik, míg korábban volt olyan esztendő, hogy a megyében hatszáz parlagfűvel kapcsolatos eljárás indult, idén eddig csak kétszáz – hangsúlyozta Hódi László.

Helikopteres parlagfű felderítés indult. Fotó: Frank Yvette (galériával)

Bálint Beatrix, a Deszki Mellkasi Betegségek Szakkórháza főigazgató főorvosa közölte, Csongrád megye országos összehasonlításban közepesen fertőzöttnek számít. Jelenleg a hatfokozatú skálán négyes riasztás van érvényben.

Magyarországon a lakosság 20-30 százalékánál jelentkeznek a parlagfűpollen miatt allergiás tünetek. Ezek csökkentéséhez több éves következetes munkára van szükség, mivel a növény magja öt-hat évig megőrzi csírázóképességét – közölte a tüdőgyógyász.

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. kgfk 2011. szeptember 28. 14:51
    „Újszeged,
    - Rahói utca - Fülemüle utca sarok: Hetek óra virágzik a parlagfű.
    - A még el nem adott de már felparcellázott építési telkeken is helyenként derékig ér a gaz (pl. leendő Hársfa lakópark)
    Nem kellene okvetlenül drága helikopteres felderítés, csak egy séta a városban.”
  • 28. Horthyszobor 2011. szeptember 27. 12:52
    „Ez egy hülyeség, hogy a parlagfű allergiát okoz. Nem ez okozza, hanem az emberek egészségtelen életmódja miatt kialakult immunrendszer gyengülés a probléma kulcsa. Érdemes utána nézni sok helyen a parlagfüvet gyógynövényként használják! Továbbá megvédi a parlagon levő területet a kiszáradástól. Sajnos a tudatlanok felkapják bizonyos érdekekből lobbi adódó (lásd gyógyszeripar) lehetőségeket és ezt szajkózzák. Tessék végre észrevenni a természetet nekünk ajándékozták unokáink! Nem szabad puszitani.
    Jelzem nem a rendetlenség ellen vagyok!”
  • 27. bánki 2011. szeptember 27. 10:24
    „Ez szerintem szakmai kérdés!

    Valószínűleg olcsóbb megoldás mint Nivákkal hajkurászni a Növényvédősöket. ,,B" maradnak a ,,kamunénik" és a ,,közmunkás" kommandók !”
  • 26. Grabowsky 2011. szeptember 27. 08:19
    „Bubuk, nálad a pont!!!!!!!!!!!”
  • 25. Grabowsky 2011. szeptember 27. 07:47
    „"Sasszem, itt Sólyomszem!!! Parlagfű alattunk 600 méterre... pontosan látom!!!"""”
  • 24. csiperke73 2011. szeptember 27. 00:30
    „szedjétek a sápot ezzel is már eladtatok mindent nincsen honnan kihúzni a lóvét”
  • 23. klj_54 2011. szeptember 26. 20:27
    „Ki akarják irtani az istenek eledelét az Ambróziát...”
  • 22. dodoni 2011. szeptember 26. 20:11
    „Újabb csapás, a szinte teljesen elnéptelenedett, maradék népességében totálisan elvénült vidéki népességre.”
  • 21. szilencium 2011. szeptember 26. 20:08
    „Csak egy tipp :
    Munkanélküli,biológia irányú- végzettségű szakemberek közmunkában,egészséges ételek és italok mellett görgethetnék az egeret az előfizetős műhold tökéletes képein,amiken még a bolha <moderálva> is részletesen ki lehet venni,nem,hogy egy hatalmas parlagfüves területet!
    A terület beazonosítás után elküldeni a felszólítást az irtásra,majd egy hét után ismét ránézni.Ha semmi,akkor a hivatal alkalmazottja kimegy ,képeket készít a biztonság kedvéért,majd megy a kényszerirtás,aminek fix ára lenne.Természetesen magas áron,amiből lehetne fizetni jutalmat az egeret görgetőknek ,a minél alaposabb és hatékonyabb munkáért!
    Tuti,hogy a megye minden egyes négyzetcentimétere folyamatosan vizsgálva lenne!
    Valahol szégyen,hogy a légi mentés bázisára kunyerálni,könyöradományokért esdekelni kellett,most meg a seggevége haveroknak fizetünk is a repkedésért!Basszus !És mi lesz,ha nem tud felszállni a gép,hiba vagy pénzhiány miatt?Mert ugye a repüléshez is pénz kell,nem is kevés!Akkor ott ette meg a fene a parlagfüvet az allergiásokkal együtt?
    Ismét egy hajrá magyarok ötlet!Ezt el ne meséljétek a határainkon kívül,mert még körbe vesznek minket fallal,nehogy kijussanak az ilyen helikopteres világmegváltó ötleteink!”
  • 20. valaki_a_sok_közül 2011. szeptember 26. 19:25
    „Azok a <moderálva> őstermelők a hibásak amiért a városlakók nagy része mindenféle allergiával küzd! Meg kell őket keményen büntetni, ha csak egy száll parlagfüvet is találunk a földjükön. A tükröket meg törjük össze mindet, nehogy egyszer bele kelljen nézni, mert még kiderülne, hogy az allergiák okát saját magunkban kellene keresni és nem másokat hibáztatni érte!!!”
  • 19. szatkat 2011. szeptember 26. 19:14
    „Felderítik,átfordítják a gépet és a rotorral azonnal le is vágják a parlagfüvet!”
  • 18. KamuNeni 2011. szeptember 26. 18:40
    „Nem hiszem hogy a buntetesek osszege fedi az egesz akcio koltsegeit. Megint egy csomo kidobott penz, mert hugye ez csak arra megy hogy bunteteseket szedjenek be. Igazabol nem erdekli oket senki egeszsege mint tudjuk.

    Marpedig azt is tudjuk hogy az ilyesfajta rablo gazdalkodas se hoz penzt.

    Inkabb valami hasznosra koltottek volna azt a par milliot mint hogy butetesek kiszabasara. Az is csak penzt vesz ki az allakasszabol. Nem ertem ezeket. nem tanultak semmit a diplomajukert? Milyenfele diplomakat osztanak ott MO-n?? Minden eszeveszett kap egyet?

    Erdekes. Ugyanis a hivatalos allas MO-n, ha valakinek nincs diplomaja vagy vegzettsege valamirol akkor nem tudja csinal;ni. Azert van az hogy bolti elado szakunkas, cipo felsoresz keszito szakmunkas. Rhazati elado szakmunkas, soroljam az idetlensegetket?

    Nyugaton meg amerikaban 10 eves gyereket elviszi a csladja a boltba es polcot tolt, penztargeped kezel, vevot szolgal ki stb. Indiaban a hat eves gyerek osszerakja a cipot percek alatt, Ezeknek az un. allami vezetosegnek, milyen vegzettseguk lehet? Diplomajuk?

    Mirol? Mire? Van egyaltalan irodai papirtologato diplomajuk? Hogy kerulnek ezek a falu a varos a megye az allami vezetosegekbe? Nem tunt meg fel senkinek?Ezeknemqualifikaltak egyaltalan. Semmit sem tudnak!! Semmihez se ertenek!!”
  • 17. Együgyű 2011. szeptember 26. 18:26
    „Helikopteres parlagfű felderítés indult Csongrád megyében - galériával

    A felderítés nem vonatkozik az állami tulajdonban levő területekre, az önkormányzati
    területekre és azokra a földtulajdonosokra, akik kormányhoz közeliek!
    A helikopter díjáért ne aggódjatok, mert a büntetés díja ezt is tartalmazni fogja!
    A megoldás meg nem fontos!

    Éljen a Fidesz-KDMP atyai pártszövetsége valamint a követőik!!!
    A 2/3 is erre hatalmazta fel Őket!”
  • 16. X_Y 2011. szeptember 26. 17:20
    „Szerintem valamelyik "havernak" volt egy kihasználatlan helikoptere, amit most állambácsi bérbe vett...”
  • 15. bubuk 2011. szeptember 26. 15:59
    „Ennyi ésszel meg egy vödör vízzel indulhatnának ürgét is önteni, ha az nem vóna védött madár.”
  • 14. tatár 2011. szeptember 26. 15:47
    „Jókor kezdik. Várhattak volna még addig, ameddig le nem esik a hó.:-)”
  • 13. dmonlájn 2011. szeptember 26. 15:47
    „de ha nem megy, akkor egyszer arról hallanánk híreket, hogy a kiszabott bírságból mennyi folyt be a hivatalhoz és mire használták fel, annak is örülnék, nem csak annak, hogy ennyi és ennyi bírságot szabtak ki.”
  • 12. dmonlájn 2011. szeptember 26. 15:22
    „ahelyett, hogy a gazdákat, földtulajdonosokat és mindenkit tájékoztatnának a szakszerű vedekezséről/megelőzésről. Nemrég olvastam, hogy 3 év alatt mentesíteni lehetne az országot, ha mindenki megfelelően használná a parlagfű permetezőszert!!”
  • 11. jozko 2011. szeptember 26. 15:14
    „Irtani pedig szőnyegbombázással fogják....
    Már megrendelték a repülőerődöket!”
  • 10. X_Y 2011. szeptember 26. 15:10
    „Amennyibe ennek a helikopternek azu óránkénti díja kerül, abból az egész megyében kiirtható lenne a parlagfű....”
29 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Villamos és autó ütközött a Tisza Lajos körúton

Villamos és személyautó ütközött a szegedi Tisza Lajos körúton, a Bábszínház előtt hétfőn, a délelőtti órákban. Tovább olvasom