Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Helyreállt az eredeti forgalmi rend Szegeden

A helyi személyforgalom és a tömegközlekedés után a tranzit is használhatja péntektől Szegeden a Rókusi csomópont újonnan épült többsávos, jelzőlámpás körforgalmát, s ezzel helyreállt az eredeti forgalmi rend a csongrádi megyeszékhelyen.
Nemes Szilvia, a beruházó Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft. kommunikációs főmunkatársa az MTI-nek elmondta: a kereszteződést, ahol az M5-ös autópálya és a nagylaki határátkelőhöz vezető 43-as út közötti forgalom is áthalad, 2009 augusztusában zárták le az 1-es villamosvonal rekonstrukciója miatt. A csomópont pénteki megnyitásával a kivitelezési munkák azonban még nem fejeződtek be teljesen, mivel az épülő 2-es villamosvonal pályája itt csatlakozik majd az 1-eshez.

Az 1-es villamosvonal 4,9 milliárd forintos költségű felújítása az uniós támogatással megvalósuló közel 30 milliárd forintos szegedi elektromos tömegközlekedés fejlesztési projekt egyik legfontosabb eleme.

A rekonstrukciós munkák első és második ütemének 2009. november 15-re, illetve 2009. december 3-ra kellett volna befejeződniük, a villamosközlekedés azonban csak május 9-én indulhatott újra, a késés részben a kivitelezőnek is felróható.

A 94 napos csúszásból a műszaki ellenőr szerint húsz nap indokolható a hideg idővel, ezért az önkormányzat 740 millió forint kötbérigényt jelentett be. A kivitelező a kötbér követelését jogcímében és mértékében is vitatva elutasította, ezért az önkormányzat – a szegedi közgyűlés egyhangúlag meghozott döntése alapján – peres útra tereli az ügyet.

Olvasóink írták

  • 11. ifj. Nagy Gábor 2010. június 11. 14:20
    „6. varadipal 2010.06.11. 13:02
    "Akkor aztán kezdődhet előlről a rekonstrukció. Az Eu meg biztos azt is fedezi, 4-szer-5-ször, míg rá nem jön, hogy itt valami nem volt ok.Akkor aztán se zsozso, se út."

    Ezt azért gondold át még egyszer:

    nem a sugárutat rekonstruálták, hanem a villamossínt - azon csak nem fog járni kamion, hogy elölről kelljen kezdeni...”
  • 10. Dema 2010. június 11. 13:53
    „Minden kész lesz! Minden jó lesz! Minden modern lesz! Minden "európai" lesz! :D
    Ígérgetni azt lehet! ingyé van!
    De a lényeg, hogy nekem tetszik az új cucc amit csináltak a városba. Aztán hadjuk meg a fik@zást az idegenekre! Nekünk Szegedieknek a sajátunkat akkor is dícsérni illik, ha nem tetszik! Tanuljunk ennyit a "nagy nyugattól" !! Csak okosan!! :D:D”
  • 9. allwin 2010. június 11. 13:44
    „"Eredeti? Az eredetiben nem volt körforgalom. Talán az új nem? :D"

    Azért b*zmeg, mert a sugárúton konkrétan SEMMIT nem csináltak, ugyanolyan nyomvályús, kátyús, csak a közepén a sín új!!!”
  • 8. 3xhe 2010. június 11. 13:30
    „Végre nyitott ablaknál alhatom a nagykörúton!!!-))))”
  • 7. andreasz 2010. június 11. 13:16
    „Örülök hogy elkészült a felújítás,nekem tetszik a forgalmi csomópont is.
    Azonban a Damjanich utcai kereszteződésnél már sávlezárás van aknafedél igazítás miatt. Több napja nem tudták megjavítani!

    Más: a közmunkások merre dolgoznak?
    A terelő szigetek mellett itt-ott már nő a fű, ill. a nagykörúton a Mars térnél a buszpályaudvarral szembeni beton elválasztó mellett már térdig ér a gaz.
    Jellemzően a városban az útszegélyek mellett szemetesek az utak: homok,kavics,föld,cigarettacsikk,stb.
    Egyszóval szemetes a város.”
  • 6. varadipal 2010. június 11. 13:02
    „Isten veled nyitott ablaknál történő nyugodt alvás a Kossuthon. Úgysem lesz kész az elkerülő, míg a még járható sugárutakat szét nem tapossák, a házakat szét nem repesztik a tranzitforgalom kamionjai. Akkor aztán kezdődhet előlről a rekonstrukció. Az Eu meg biztos azt is fedezi, 4-szer-5-ször, míg rá nem jön, hogy itt valami nem volt ok.Akkor aztán se zsozso, se út.”
  • 5. TrombiFrédi 2010. június 11. 12:54
    „De jó is lesz a nyári csúcsban M43 nélkül, mert hát ezt is megcsinálták, igen, nem kicsit...!:(”
  • 4. gumikacsa111 2010. június 11. 12:40
    „Akkor augusztusra lehet a gödrökben zötyögni!!!!”
  • 3. sapka 2010. június 11. 12:32
    „1. skynet!
    Ha így halad év végére visszabontják!”
  • 2. greg 2010. június 11. 12:14
    „Eredeti? Az eredetiben nem volt körforgalom. Talán az új nem? :D”
  • 1. skynet 2010. június 11. 12:08
    „A Makóig tartó teljes M43-as átadása mikorra módosul??????/ugyebár 08.31.-e lett volna/
    Engem ez érdekel!!
    Légyszi nyilatkozatot kérek!!
    Idén még kész lesz....?????????”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lopott kocsikat fogtak Röszkén

11 óra alatt három lopott személykocsit fogtak a szegedi határrendészek a röszkei határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő osztrák rendőrtiszt segítségével, akit a Fókusz Ponti Iroda akkreditált. Tovább olvasom