Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 12°C | 17°C Még több cikk.

Hentes vette meg a Szeged éttermet

Szeged - Szombaton megint kinyit a szegedi főtér tavaly nyár óta üresen álló patinás étterme. A Széchenyi téri Szeged bérleti jogát a húsboltjairól ismert Novoth Kornél vette meg.
Lecserélték a cégtáblát a szegedi főtér patinás éttermén; a Szeged név mellett étterem, borozó, pub olvasható. Ez a legfeltűnőbb a Zsótér-ház földszintjén. Bent mintha sarkaiból forgatták volna ki a szebb napokat látott vendéglátóhelyet. Tavaly júliusban, amikor bezárt az étterem, siralmas képet nyújtott, kitépett vezetékeket, lepusztult falakat, törmeléket, szemetet lehetett látni.

Most a földszinti, 80–90 személyes étteremben bárpult, fakkos asztalok, szőnyegek. Az ételliftnél dolgozó munkások irányítottak a pincerészbe. A konyha „konyhakész", a sütőben illatos csülök pirult a séf, pesti szakember, Hájos Pál jóvoltából. Péntek este zártkörű vendégseregnek főznek, de szombattól naponta 11-től hajnali 1-ig kínálnak – ahogy fogalmazta – megújított magyaros ételeket, francia irányban. Láttunk a megnyitó étlapján vargányakrémlevest cserépedényben mangalicasonka-chipsszel, kakukkfüves besütött kenyérrel. A főételeknél ott a libamájjal töltött kacsamell aszalt szilvás hagymavelővel, házi krokettel, a desszertek között pedig megtalálni a ház duplacsokoládé-tortáját feketeáfonya-raguval.

A Szeged étterem séfje már a nyitásra készül. Fotó: Karnok Csaba
A Szeged étterem séfje már a nyitásra készül.
Fotó: Karnok Csaba

Az összesen 550 négyzetméteres pincére rá se lehet ismerni. Igényes és „vadonatúj szagú" minden. Benéztünk a mosdókba, tiszta, és ott is halk zene szól. A boltíves pub asztalai körül már az utolsó simításokat végzik a villanyszerelők. A borozóban Novoth Kornél tulajdonos és Pósta Norbert üzletvezető egyeztette a nyitás előtti utolsó napok menetrendjét. A négy szegedi húsboltjáról ismert helybeli hentes vállalkozó, a 28 éves Novoth Kornél januártól bérli az éttermet, két hónap alatt építtette át. Azt mondta, tudja, hogy több lábon kell állni, és mert befektetési lehetőséget keresett, kapóra jött neki az állami tulajdonú ingatlanra kiírt pályázat. Nem vált profilt, az étteremvezetést szakemberre bízza. Bárt nem akar, mert annak rossz mostanában a felhangja, és nem lesz élő zene sem. Viszont lesz étterem és borozó 50-féle hazai borral, 62-féle pálinkával, meg pub, 13 különböző sörrel. Nem feledkeznek meg a szépemlékű Szeged-teraszról sem, 100 személyeset építenek, mihelyt megkapják az engedélyeket a műemlék épület elé. Az árakról annyit árult el az üzletvezető, hogy közepes kategóriát céloznak meg.

Olvasóink írták

64 hozzászólás
  • 64. gavallér 2010. március 25. 14:43
    „Más a kínainál a doboz és megint más egy étterem tiszta asztala. Pincérrel és elegáns, nem műanyag kanállal..
    A kínai dobozost egyétek meg.
    Engem kifejezetten visszataszít mikor egy étteremben nem tudom megenni az ételt.Soha semmi maradékot
    el nem csomagoltatok, elvárom , hogy emberi adagot hozzanak inkább kétszer kérek de az ökör nagyságú
    adagok felháborítóak”
  • 63. flexsnake 2010. március 25. 13:53
    „62. pesten meg 500ért a kínai minden sarkon teletöm ilyen kajával :D

    55. vagyis semmi. Addig fogja bírni amíg a tisztelt képviselők át nem járnak számlát csinálni, fizetni meg majd talán egyszer...”
  • 62. frakk 2010. március 25. 07:43
    „Tegnap elmentem a Tescoba, és a kínainál kértem kisadagos kaját+barnatésztát. Az egészért nem fizettem egy ezrest. A tányér púpozva volt kajával, bőséges és finom volt.. Közben nem fizettem az autóm miatt parkolási jegyet sem.
    Kívánom a tulajnak a sikeres nyitást, de nehéz lesz neki. Nálam csak a Gőry étterem mennyiségei a befutók. Kistányéros helyekre már be sem megyek.”
  • 61. zsazsanéne 2010. március 25. 06:57
    „42.Grabowski.Nem kellett mondani,mert volt rálátásom anno a bevételekre,meg a költségekre.De feltudok még neked sorolni egy kettőt ebben a városban akkori béke időkből.Úgy,hogy nem a levegőben beszélek,hanem tényeket.”
  • 60. senkiházi 2010. március 25. 01:13
    „"évek óta egy kocsma megy stabilan Szegeden - a John Bull Pub" ha igy lenne akkor a többi hely be lenne zárva de hűlaistennek nem csak az az egy hely megy szegeden...”
  • 59. jasz0507 2010. március 24. 23:24
    „mi egyszerű csövesek maradunk a jó öreg Sárkánynál!!:)”
  • 58. odysseus 2010. március 24. 22:54
    „évek óta egy kocsma megy stabilan Szegeden - a John Bull Pub. Ez irtó kevés, mondhatni kórosan kevés. A Szeged étterem körül van elég parkoló, a legjobb helyen van a városban - most már csak kuncsaftkört kell fogni... Hajrá!”
  • 57. nagypappa 2010. március 24. 20:04
    „Hát igen....
    A Norbi bátor.... vagy botor választás volt.
    Hátha...”
  • 56. liza 2010. március 24. 19:46
    „Pósta Norbi, mint üzletvezető... hmmm :) Egyszer megéri kipróbálni, hátha törzshellyé válik... :)”
  • 55. zetor 2010. március 24. 17:44
    „54.

    De, nem is egy munkahely csökkentés.”
  • 54. flexsnake 2010. március 24. 17:36
    „50. mikor a szeged bezárt akkor meg ennyien mentek utcára, vagyis ez nem egy hú de nagy munkahelyteremtés :D”
  • 53. cickányzat 2010. március 24. 17:34
    „Hej annak idején, azok az ízek...
    Mákos tarhonyaleves kovászos uborkával...
    Azokat tudnám feledni... :)”
  • 52. achilleus 2010. március 24. 17:22
    „"naponta 11-től hajnali 1-ig kínálnak - ahogy fogalmazta - megújított magyaros ételeket"

    Örvendetes, hogy ilyen későn is lehet ilyen ételeket enni Szegeden. (Nem csak bigmakkot vagy wapperdzsuniort). Ha jól emlékszem a Szeged étterem a nyolcvanas évek végéig tartott nyitva - úgy, hogy étkezni is lehetett - ilyen késői órákig. /Aztán elkezdődött az étterem nyitvatartási idejének rövidítése ...../. Reménykedjünk, hogy ezúttal sikeres lesz a vállalkozás.”
  • 51. baloghkatica 2010. március 24. 17:09
    „Hamar csődbe fog menni... mert sok az olcsóbb, és még olcsóbb, silány cucc arrafelé!

    Hameg jó kajákat árul majd, a bérleti díjakba belerokkannak... mert a város mindent levesz...”
  • 50. zetor 2010. március 24. 16:48
    „Gratulálok a tulajnak, mert munkahelyeket termtett és ez a lényeg!”
  • 49. flexsnake 2010. március 24. 16:38
    „khm.... nem szerencsés hely...kötelező bizonyos kedvezményeket adni a torony mellett, vagy nem olyan könnyű ám az élet. Nem volt tolongás hogy ki vásárolja meg :D De azért próbálkozz, hátha most majd másképpen lesz :D Fél év... oszt redőny :D”
  • 48. Yossarian 2010. március 24. 15:50
    „ha nem szálllnak el, és elfogadható áron nyújtanak megfelelő szolgáltatást, akkor hajrá.
    valaha a Szeged teraszára be lehetett ülni fröccsözni, sörözni, kajálni, bámészkodni tisztességes árakon.
    de az már baromi rég volt.
    hátha.”
  • 47. franzvon 2010. március 24. 15:43
    „Vegetáriánus étterem lesz?”
  • 46. GAgyi 2010. március 24. 15:02
    „Én meg azt remélem, hogy minőségi lesz a konyha, nem a mennyiségre mennek.

    "...vargányakrémlevest cserépedényben mangalicasonka-chipsszel, kakukkfüves besütött kenyérrel. A főételeknél ott a libamájjal töltött kacsamell aszalt szilvás hagymavelővel, házi krokettel, a desszertek között pedig megtalálni a ház duplacsokoládé-tortáját feketeáfonya-raguval."

    Na ez így elsőre jöhet is :)

    Sok sikert hozzá!! És legyen ám menüzés is, mint volt. Mert jó volt.”
  • 45. frakk 2010. március 24. 14:39
    „Remélem bőséges adagokat adnak reális árakon. A köret mennyisége is megfelelő lesz, és nem csak díszítésként teszik a tányérra, mint egyes helyeken.”
64 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sikeres karrierre és szép családra vágyik Szandra

A tavalyi sikeres verseny után idén is keressük a megye legszebb sportolónőjét. A bemutatást Dalmády Szandrával folytatjuk. Tovább olvasom