Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Hét bárányt csapott a hóna alá - elkapták

Szeged - Egy 30 éves, korábban már büntetett férfi hét bárányt vitt el egy Dóc közeli legelőről. Később Sándorfalván rabolt, a rendőrök elfogták.
Körözött személyt sikerült megtalálni és gyanúsítottként kihallgatni kedden, akit több hatóság, köztük a Szegedi Rendőrkapitányság keresett.

A 30 éves büntetett előéletű férfi számlájára többek között birkalopás, valamint élelmiszer eltulajdonítása írható. A gyanú szerint ugyanis tavaly decemberben az azóta már előzetes letartóztatásban lévő társával Dóc külterületén a legelőn tartott juhok közül 7-et magukkal vittek, január elején pedig egy sándorfalvi házat kerestek fel és az ablakot betörve vittek el különféle élelmiszereket. Az első esetben mintegy 350.000, míg a második esetben 40.000 Ft kárt okoztak.

A körözött férfit gyanúsítotti kihallgatását követően a rendőrség őrizetbe vette.

Olvasóink írták

  • 17. 6664 2011. június 12. 18:09
    „16. flexsnake 2010.01.29. 20:02 :-))”
  • 16. flexsnake 2010. január 29. 20:02
    „Amikor még nem voltak itt a magyarok, juhász is volt a nyáj mellett. Most a birkák magukra vigyáznak, nem megy nekik ;)”
  • 15. savos 2010. január 28. 09:31
    „Nem Jobbikos, nem is MSZP-s volt, hanem zoofil SZDSZ-es.”
  • 14. varadipal 2010. január 27. 18:30
    „A sokkarú Síva Isten kutyafüle lehetett hozzá képest, ahogy a vállából 15 kéz-láb lógott ki. Ráadásul mindezt báránybundában. A firkásznak meg képzavara lehetett./vagy ez krónikus nála/.Egyébként nem éhes volt, hanem szűcs.”
  • 13. gedeon 2010. január 27. 17:05
    „A hónaljkutyájával őrizte a bárányokat!”
  • 12. dodó 2010. január 27. 16:51
    „2. hozzászólás Birodalmi 2010.01.27. 11:00
    Már hogy ne éhezett volna?
    Nem tudod, hogy szegény kirekesztettjeink éheznek és rettegnek?”
  • 11. FLEXSNAKE 2010. január 27. 15:38
    „akkor biztos mszp s pártrendezvényre vitte a marha drága bárányokat, ott úgy tudom minden alapanyag drágább :)”
  • 10. jq 2010. január 27. 15:36
    „Jó drága birkák voltak, 50000 Ft darabja, ennyiért már borjút is kapni”
  • 9. CID 2010. január 27. 15:01
    „8. Milyen falusi gyerek vagy te, hogy bárányból akarsz birkapörköltet főzni ? :)”
  • 8. apátfalvifaszagyerek 2010. január 27. 13:34
    „Biztos ő is ilyen "egyszerű magyar vállalkozó" lehetett, aki támogatja a Jobbikot. És hát a pártrendezvényen éppen birkapörkölt volt a menü... :D :D”
  • 7. Walaky 2010. január 27. 11:37
    „Pedig csak jószándékú volt!
    Ott álltak a bárányok az út mellett, amikor megállt mellettük.
    Megkérdezte: Beszálltok?
    a bárányok válaszoltak: Beeeeeeee”
  • 6. 1131 2010. január 27. 11:35
    „De most minek kell sztárolni ????!?!?!?!
    A végén még arról is elfeledkeztek, hogy lopott... csak a Guinness rekord legyen hogy 7 bárány fér a hóna alá! -.-”
  • 5. béef 2010. január 27. 11:23
    „Azt a bárányos rézfánfütyülőjét ! Azért megnézném, hogy miként csapta hóna alá a bárányokat :-)”
  • 4. Szecskamester 2010. január 27. 11:23
    „Ezt már akár jutalmazni is lehetne...”
  • 3. demeterkornel 2010. január 27. 11:08
    „Jó nagy hóna lehet, ha 7 bárány alá fért. :-)”
  • 2. Birodalmi 2010. január 27. 11:00
    „400.000 ft összesen 2 alkalom, milyen "élelmiszert" lopott, megy a csúsztatás, hogy szegíny csak éhezett ezért vetemedett rá, különben minta állampolgár! Mike3 - ez középkorú csíny :)”
  • 1. Mike3 2010. január 27. 10:47
    „ez milyen csíny? új kategória szükséges. várom a javaslatokat!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csaknem duplájára nőtt az alapdíj

Évi 15 ezer forintra emelkedett január 1-jétől a gáz alapdíja a korábbi 8 és fél ezerről. Tovább olvasom