Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Hét hónapig feküdt kómában, meghalt a 19 éves lány

Szeged - Hétfő este elhunyt az a 19 éves lány, akit tavaly júniusban a városnéző kisvonat ütött el Újszegeden. Az ügyészség a nyomozás folytatását rendeli el. Ebben a helyzetben a vádlottat már 5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja a bíróság.
Hétfő este keringési és légzési elégtelenség következtében elhunyt az a 19 éves lány, akit tavaly június 11-én délután ütött el a városnéző kisvonat Újszegeden. A lány a balesetben súlyos, életveszélyes sérüléseket, illetve maradandó károsodást szenvedett. Hét hónapig feküdt kómában. Ez idő alatt többen is meglátogatták az iskolájából.

– Bejárt hozzá a legjobb barátnője, és az a kislány, aki vele volt, amikor a baleset történt – hallottuk a lány volt osztályfőnökétől, Schmidt Józsefnétől, aki elmondta: diákja nagyon jó, kedves, okos, segítőkész lány volt, az egyik legjobb tanuló az osztályban. Matematikából kiváló teljesítményt nyújtott, osztálytársai is szerették. – A gyerekeket nagyon megrázta a baleset, ez rányomta a bélyegét az érettségire is – emlékezett vissza a tanárnő.

Az elhunyt lány egyik volt osztálytársának édesanyja telefonon keresett bennünket. Elmondta: lánya nincs olyan idegállapotban, hogy beszélni tudjon, de szeretnék a családot együttérzésükről biztosítani. – Nagyon összetörtünk a hír hallatán, annak ellenére, hogy a gyerekek számítottak arra, hogy ez lesz a vége, hiszen az orvosok nem sok jóval kecsegtettek. A lányom egyik osztálytársa írt mindig e-mailt a többieknek, amiben értesítette őket a kislány aktuális állapotáról, innen tudtuk meg, mi történt. Mindenkit megrázott a tragédia – fogalmazott az asszony.

Palánki Zsolt, a balesetet okozó sofőr ügyvédje lapunktól tudta meg a szomorú hírt.

Helyszínelnek a rendőrök. Felvételünk a tragikus baleset napján készült. Fotó: Segesvári Csaba
Helyszínelnek a rendőrök. Felvételünk a tragikus baleset napján készült.
Fotó: Segesvári Csaba

– Nagyon sajnálom! Részvétem a családnak – hallottuk az ügyvédtől, aki elmondta: a lány halála nem befolyásolja az eljárás során folytatott magatartásukat. Védence továbbra sem ismeri el felelősségét. – Ügyfelemet eddig is nagyon megviselte a dolog, függetlenül attól, hogy úgy érzi, nem őt terheli a felelősség. A baleset után megpróbálta felvenni a kapcsolatot a családdal, arról azonban nincs tudomásom, hogy milyen sikerrel – mondta Palánki Zsolt.

A gyászoló családot mi is felkerestük, de semmit nem akartak mondani.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a kisvonat vezetőjének jogosítványát tavaly októberben vonták be – addig továbbra is vezette a járművet. A pályaalkalmassági vizsgán megállapították, hogy a férfi nem alkalmas gépjárművezetésre. A Szegedi Rendőrkapitányság a nyomozás befejeztével az iratokat vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségre. A megalapozott gyanú szerint a kisvonat vezetője a Székely soron haladt a Belvárosi híd irányába. A kereszteződéshez érve a gyalogátkelőhelyen nem adott elsőbbséget a jobbról szabályosan közlekedő gyalogosnak. Ekkor a jármű bal elejével elütötte a lányt a zebrán, a belső forgalmi sávban, a felezővonalhoz közel. A rendőrség az ügyben akkor maradandó fogyatékosságot okozó közlekedési baleset gondatlan elkövetésének vétsége miatt tett vádirati javaslatot a szegedi ügyészségnek, a büntetési tétel 3 évig terjedő szabadságvesztés volt. Mivel a balesetet szenvedett diáklány elhunyt, az ügyészség a nyomozás folytatását rendeli el, a rendőrségnek ki kell egészítenie a szakértői véleményt. Ebben a helyzetben a vádlottat már 5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja a bíróság.

Olvasóink írták

49 hozzászólás
  • 49. olvaso19 2010. január 21. 01:19
    „A baleset időpontjában még 18 évas volt, de azóta betöltötte a 19. életévét.”
  • 48. Szahmet 2010. január 19. 15:00
    „Szahmet : vezetsz, és egy pillanatra kihagysz, elütsz valakit, meghal, neked nem lenne elég az 5 év ? Gondolkodj egy kicsit.-

    Ha valaki nem tud rendesen odafigyelni a vezetésre ne csinálja!
    Ez teljes figyelmet érdemel a vezetés.
    És igen sajnálom,hogy csak öt évet kap-vagy kapna ez a rohadék!Ráadásul arról ne is beszéljek vén szar volt,aki vezetésre alkalmatlan..
    Mert egy ember meghalt..”
  • 47. Arthy 2010. január 18. 11:37
    „....”
  • 46. frakk 2010. január 18. 06:49
    „Engem a Felsőtiszaparton ütött majdnem el, az IH melletti négyemeletesnél a gyalogátkelőn. Újhíd felöl jött a szerelvénnyel (azaz száguldott), én balról mentem át a kijelölt átkelőn. Nem zavarhatta a kémény sem, mégsem lassított. ha tovább megyek egy-két lépést már az örök harcmezőkön lennék. Mutattam is neki kihagy az esze.”
  • 45. Arthy 2010. január 17. 23:13
    „CID!!
    vezetsz, és egy pillanatra kihagysz, elütsz valakit, meghal, neked nem lenne elég az 5 év ? Gondolkodj egy kicsit.
    POntositok:Vezetsz,sokszor hagy ki,de most nagyon kihagyott,elutsz valakit,es FEL ORA MULVA mar indulsz a kovetkezo jarattal....szerinted mennyi emberseg szorult bele hogyha nemsokkal a baleset utan ujra vezetett??
    Szerintem nem razta meg nagyon a tortenet...ugyanugy ahogy az sem,amikor szamtalan alkalommal balesetveszelyes volt...
    Ez nem egy alkalommal fordult elo,csak epp ebbol az egybol lett ekkora baj.
    Es azt hiszem hogy ha neked kellett volna megelned azt hogy elengeded az eletvidam kislanyodat delutan,es este mesz hozza az intenziv osztalyra,ott talalod leborotvalt hajjal,komaban valamint vegignezed ahogy 30kilosra lefogy es ahogy minden nap kuzd az eleteert,aztan feladja....lehet hogy akkor neked sem lenne eleg az az 5eves itelet....”
  • 44. CID 2010. január 17. 22:50
    „Szahmet : vezetsz, és egy pillanatra kihagysz, elütsz valakit, meghal, neked nem lenne elég az 5 év ? Gondolkodj egy kicsit.”
  • 43. banan 2010. január 17. 22:12
    „Jézusom! Szegény kislány, erre nehéz bármit is mondani... Részvétem a családnak.”
  • 42. Szahmet 2010. január 16. 21:55
    „Mindössze 5-évet ér egy emberi élet.Vagyis ennyi év börtön járna érte az öregnek?
    Hát ez még akkor simán meg is van úszva.Haláláig lecsuknám az ilyet,vagy pedig visszavezetném azt,hogy az elitéltet végezzék ki..”
  • 41. mag 2010. január 16. 10:44
    „moderálva”
  • 40. Giga 2010. január 16. 08:07
    „"39. hozzászólás koxos 2010.01.16. 07:19

    2 évet fog ülni"

    Már az ítéletet is tudod? Ennyire ismerőse valakinek? De szerintem inkább kap egy jó kis felfüggesztettet...”
  • 39. koxos 2010. január 16. 07:19
    „2 évet fog ülni”
  • 38. bubu841001 2010. január 15. 22:27
    „Véleményem szerint annak a csu csu járműnek is megvan határozva, hogy mennyivel mehet.
    Állítólag a soför nem adta meg az elsőbbséget,-- másrészt ha valaki a pályaalkalmasságin megbukik, azt nem állítanám be sehova vezetni, pláne nem egy városnéző járműre...
    A családnak részvétem. A soför szerintem kisebb büntetéssel megússza:(”
  • 37. Tömeg 2010. január 15. 21:23
    „Nagyon szomorúnak találom, hogy még mindig nem sikerült a hála,és csúszópénzadás gyakorlatát
    megszüntetni,vagy legalább visszaszorítani....Valamennyire.
    Az összes politikus az elmúlt húsz évben felelős ezért,pártállásra való tekintet nélkül.
    És ne ringassa magát közületek senki hiú reményekbe,a sofőr nem fog letöltendő büntetést kapni.
    Az egészségügy és az igazságszolgáltatás terén, Magyarország, Európa szégyenfoltja lett.
    Részvétem a családnak. Nagyon sajnálom hogy a leányuk meghalt.

    A sofőrnek tiszta szívemből kívánom,ha majd eljön az ő ideje is egyszer, ne szenvedjen kevesebbet mint az
    áldozata.”
  • 36. Tömeg 2010. január 15. 21:09
    „16.emzsr!

    Teljesen igaz amit írsz,és nem csak Hollandiában,hanem Németországban is így van.(Ott lakom)
    Félek is mindég amikor Magyarországra jövök,hogy elfelejtem,itt nem a gyalogosnak van elsőbbsége,
    és elé lépek valami autónak egyszer. :((”
  • 35. hb 2010. január 15. 19:59
    „gyilkos a sofőr!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 34. Bejjush 2010. január 14. 21:43
    „EZ NAGYON SZOMORÚ HÍR DE A MÓNINAK EZ EGY MEGVÁLTÁS VOLT !!!A CSALÁDNAK ÉS A BARÁTOKNAK RÉSZVÉTEM !!!ÉS SOK ERŐT KIVÁNOK ,HOGY KIBIRJÁK EZT A FÁJDALMAT !!!ARRA AZ EMBERRE ÉN NEM MONDOK SEMMIT MERT ...SZÉPET NEM LEHET MONDANI RÁ *A pályaalkalmassági vizsgán megállapították, hogy a férfi nem alkalmas gépjárművezetésre. ENNYI AKKOR Ő A HIBÁS EGY ....HAGGYUK !!!:(”
  • 33. Bejjush 2010. január 14. 21:39
    „PFF NEM MIND1 MÁR ,HOGY HÁNY ÉVES MÁR NINCS KÖZTÜNK AKKOR MIÉRT KELL EZEN VITATKOZNI !!!!!”
  • 32. maug 2010. január 14. 21:19
    „30, Az ügyvédnek tényleg védenie kell a védence érdekét!

    De kérdem én ezt csak úgy lehet, ha azt bizonygatja, hogy a védence ártatlan????? Vagy pedig Ő maga is meg van erről győződve?

    Ezért kértem, hogy írja le a véleményét a felelősségről ha meri, és ne takarózzon az ügyfele álláspontjával!!”
  • 31. Neszemetelj! 2010. január 14. 21:04
    „Össze-vissza firkáltok ebben az újságban..., 18 éves, 19 éves...
    Kirúgni az ilyen firkászt, aki nem képes arra sem, hogy ha hibás is egy cikk, akkor legalább a másikat is úgy írja!!! Bobkó Anna drága, te nem olvastad a tegnapi cikket a saját lapodban, ahol dolgozól? http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/meghalt_a_kisvonatos_baleset_18_eves_aldozata/2135763/

    RÉSZVÉTEM A LÁNY CSALÁDJÁNAK, a vonatot pedig -ami a város szégyenfoltja a Mars tér után-, iktassák ki az illetékesek, mert csak lassítja a közlekedést a városban!!!”
  • 30. kicsio01 2010. január 14. 19:46
    „29. Ezek szerint nem érted az ügyvédek lényegét. Szerinted miért hívják gerinctelen szakmának? Védőügyvéd, ez a dolga, a tömeggyilkost is védenie kell. Vagyis nem kell, de ő ment ügyvédnek ugyebár...”
49 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tízből öt bűnözőt egy éve keres a rendőrség

Szeged - Új nevek és régi ismerősök is feltűnnek a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság által… Tovább olvasom