Délmagyar logó

2018. 11. 21. szerda - Olivér 3°C | 8°C Még több cikk.

Hét település 90 milliója

Hét település pályázott közösen az uniós Leader-programba. A megnyert 90 millió forintot tovább pályáztatják: biogazdálkodásra, marketingre, turisztikára fordítható az összeg.
Az Európai Unió Leader programjába ezúttal egymással szövetkező települések önkormányzatai és civil szervezetei pályázhattak közösen. Algyő, Bordány, Domaszék, Röszke, Zsombó, Szatymaz és Sándorfalva 90 millió forintot nyert, amelyre további pályázatot írnak ki, helyben.

– A pénz egy része a fenntartható vidékfejlesztés megteremtésére fordítható – mondta Ratkai Imre, a Szegedi Kistérség- és Gazdaságfejlesztési Kht. igazgatója. – Pályázni lehet például vállalkozói nap szervezésére, gazdáknak szóló képzésekre. Támogatható a biogazdálkodás és az alternatív jövedelemszerzés. Utóbbi alatt a fajtaváltást értem, azt kell elérnünk, hogy ne legyen túltermelés például gabonából. A magyar gazdáknak jobban kell igazodniuk a piaci viszonyokhoz, ehhez pedig szemléletváltás szükséges.

Bevonják a civileket a helyi fejlesztési tervek elkészítésébe, és nagyobb összeget fordítanak a turizmusra. Ratkai Imre elmondta: olyan programcsomagokat kell a térségbe látogató turistáknak összeállítani, amelybe a szegedi szabadtéri mellett a környező települések kínálata – gasztronómiai rendezvények, zöldség- és virágfesztivál, böllérnap – is belekerül.

A napokban megalakult az a csoport, amely a 90 millió forintos keretre kiírja a pályázatokat. Egy szempontot azonban figyelembe kell venniük: nem támogathatnak olyan programokat, amelyre központi forrás is rendelkezésre áll. Április 4-én megyei Leader-napot szerveznek. A pályázatokat várhatóan ősszel írják ki.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dúl a nagylaki finánc–csempész háború

Egyre több cigarettacsempészt fognak el a vámosok Nagylakon, a háborúnak azonban még nincs vége.… Tovább olvasom