Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Hétfőn leállhat a 2-es villamos építése

Szeged - 15 milliós tartozás miatt hétfőn hivatalosan is letiltja az egyik tervezőcég a szegedi 2-es villamosvonalra készített terveit, ettől leállhat a munka. Az építkezést lebonyolító városi cég szerint a tervezőnek nincs joga a drasztikus lépéshez.
Hétfő délig adott haladékot a szegedi 2-es villamosvonalat építő konzorciumnak a terveket készítő Nagy és Társai Bt.: ha nem fizeti ki a közel 15 millió forintot, amivel régóta tartozik, visszavonja a terveket. Megírtuk: a mezőberényi tervezőcég a kivitelezők közül a Középszolg Kft.-nek kiállított egyes számlái 90–120 napja lejártak. Sikertelen egyeztetések után február közepén indítottak felszámolási eljárást a társaság ellen. Ez április végén lesz jogerős.

– Azóta a konzorciumot vezető cseh cég, az OHL ZS. a. s. egyezkedett velünk: a tartozás felét akarta kifizetni, de ezt nem fogadtuk el. Ezért előbb ideiglenesen felfüggesztettük a terveink használatát, de ha hétfőn sem jutunk hozzá az árához, akkor a közlekedési és munkaügyi hatóságnál hivatalosan is visszavonjuk a tervezői nyilatkozatot – mondta Nagy József az utóbbi napok fejleményeiről. – Nem a szegediekkel akarunk kitolni, a szerzői jogunkat akarjuk védeni, hogy hozzájussunk az ellenértékéhez. Ettől végleg leállhat az építkezés a Rókusi körúton. A szerződésünkben az is kitétel, hogy ha hat hónapig nem fizeti ki a Középszolg a lejárt számlákat, felemelhetjük az árát, vagyis keddtől kamatokkal és az eljárások díjával együtt akár 48 millió forintot követelhetünk.

15 millió forinttal tartozik a kivitelező az egyik tervezőcégnek. Fotó: Schmidt Andrea
15 millió forinttal tartozik a kivitelező az egyik tervezőcégnek.
Fotó: Schmidt Andrea

Kerestük az OHL ZS a. s. és a Középszolg Kft. vezetőit, de ők – ügyvédeik tanácsára – nem nyilatkoznak.

A tömegközlekedési nagyprojektet lebonyolító Szeged Pólus Nonprofit Kft. projektigazgatója, Csanádi Zoltán elmondta: – Álláspontunk szerint a Nagy és Társai Bt. nem vonhatja vissza az engedélyét, mert az építkezés érvényes engedélyes tervvel rendelkezik, amit egy másik cég, a Főmterv készített. A hatóság arra adta ki az engedélyt. A Nagy és Társa Bt. kiviteli részlettervet készített, vagyis a munkát a hatóságnak semmi oka leállítani. A kivitelező alvállalkozójával folytatott jogvitájáról nem tehetünk, ráhatásunk nincs. Eddig a 40 százalékos készültségnek megfelelő kifizetések történtek meg, ami a 2,1 milliárd forint értékű beruházásnál összesen 800 millió forintot jelent. A 2-es villamosvonal jelenleg 60 százalékos készültségnél tart. A sínpárok 56 százaléka készült el, azaz 1 kilométer – tájékoztatott a projektigazgató.

Nagy József szerint a Pólus félreérti, csak a saját terveit vonja vissza, ha kell, de attól is megbénulhat az építkezés.

Tovább csúszik a 2-es villamos. Fotó: Karnok Csaba galéria)

Mi történt eddig?

2010. március 16.:
Elkezdődik a terepmunka. Határidő: 2010. augusztus 18.
Július 14.: 20 nap csúszást engedélyez a város a sok eső miatt. Új határidő: szeptember 9.
Július 20.: Kétszer egy sávra szűkül a Rókusi körút a Kisteleki utca és a Tesco között, épül a villamosvágány a körút közepén.
Szeptember 18.: Ketyeg a napi 10 millió forintos kötbér.
Október 26.: A kötbérkövetelés október 30-án eléri a 417 milliós maximumot. A közgyűlés döntött: a kivitelező szigorú ellenőrzés mellett folytathatja az építkezést. Új határidő: december 15.
December 23.: A téli fagyok miatt leáll a kivitelező, felkészül a munka szüneteltetésére. Folytatás tavasszal.
2011. március 14.: Ismét dolgozni kezdett pár napja a kivitelező.
Április 7.: Elindult a kötbérper a megyei bíróságon. Az önkormányzat 417 millió forintot követel a kivitelezőtől, a cégtársulás tagjai vitatják a kötbér tényét és összegét.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. na_mit_talaltam 2011. április 11. 16:33
    „Szóval a lelkes moderátor kiirtott egy ártatlan Youtube hivatkozást. Kösz.
    Írjátok be a Youtube keresőjébe:
    Szeged-Rókus 2-es villamos
    Remélem ez a komment már maradhat :-)”
  • 24. na_mit_talaltam 2011. április 11. 14:10
    „Na ahogy ez a 2-es most kinéz, az egy vicc, csak nincs kedvem röhögni rajta, másnak volt :-)
    <moderálva>”
  • 23. jozko 2011. április 11. 12:58
    „Ami most van:

    A délelőtt folyamán villamos felsővezeték tartó oszlopokat emeltek be és folytatták a múlt héten megkezdett "parkosítást" , tereprendezést.
    A munkagépek cseh és magyar rendszámúak voltak.
    A munkások egy része cseh /vagy szlovák?/ nyelven feliratozott munkaruhát, más része -akik magyarul is
    beszéltek-a mgyar feliratú Középszolg munkaruháját viselték!

    Lehet, hogy nekik nem szóltak a "fájront"-ról ?
    Halad a dolog - mint eddig is, "rendben" .”
  • 22. Attis2 2011. április 11. 11:15
    „Nem szeretnék gonosz lenni,de remélem tényleg leáll a munka! Mert ha be is fejeznék a munkát,akkor megkapnák a pénzüket,amit nem érdemelnek meg. Ha leállna a munka,akkor visszaaszfaltoznák azt a területet,ami most szét van barmolva,és maradna minden a régiben,csak új aszfaltal! Úgyhogy szurkoljunk azért,hogy leálljon a munka.”
  • 21. Alsóváros 2011. április 11. 09:23
    „Szolgálati közlemény: ma reggel még dolgoztak.”
  • 20. koveteles 2011. április 11. 08:28
    „18. jozko 2011.04.10. 22:45

    Teljesen igaza van. A pénteki Szeged Pólus nyilatkozatokat nézve én csak azt tartom szomorúnak, hogy ők nem azt nyilatkozzák, hogy joga van a tervezőnek a pénzhez hanem azt, hogy szerintük nincs joga a tervezőnek a felfüggesztéshez! Nem értem, hogy ki kinek a pártján van! Ki akar most villamost?”
  • 19. realtime 2011. április 11. 07:47
    „Ezen nincs mit szépíteni, MI Magyarok nem tudunk nagyberuházásokat végrehajtani. Az mszp azért mert mindent el akar lopni a fidesz meg azért mert be sem fog. Egyik megoldás sem igazán helyénvaló. A szégyenlista: Szegeden: a kettős körforgalom kálváriája, októberben kezdeni aztán csodálkozni hogy decemberben esik a hó, hát igen előfordul az ezen a vidéken, a ledek esete 6 hónap után elromlik és még mindíg nincs kijavítva, a burkolat töredezik, a felfestések lekoptak, egy katasztrófa az egész. A 2-es villamos hasonló botránytörténet. DE országosan is van jónéhány példa, lásd Margit híd, 4-es metró, M6-os stb. Nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban ezért börtön jár. Itthon meg semmi... Alagutakat építeni a 200 m-es dombokba.... Jézusom!”
  • 18. jozko 2011. április 10. 22:45
    „9, 10 .

    Követelés:

    Nem a 15 milliós tartozás összegében - és főleg nem jogosságában - kételkedem.
    Az háborít fel, hogy negyedéves, féléves csúszások után most gatyáznak vele, és erre hívatkozva
    válik a készenlét időpontja gyakorlatilag behatárolhatatlanná-mert előfordulhat, hogy az
    Unió újrapályáztatja az egészet!

    Az a szégyen -és a felelőtlenség- hogy ezt eddig hagyták fajulni!
    Ha választási kampánytémának jó volt a projekt-most is legyen gazdája, felelőse!

    "A rózsa levele tiétek,
    töviseit a nép közé vetétek..."

    Ráillik ez a pár sor nem egy vezetőnkre!”
  • 17. pandababa 2011. április 10. 19:29
    „Piramisjáték az egész!!!1. átadja a munkát2.nak. 2.átadj a 3.cégnek,remélve haszonhoz juthat,és így tovább...
    Undorító,amit ezek itt művelnek már 1éve!
    Nem hiszem el,hogy ennyi idő alatt nem készül el...
    Átok egy hely,az tuti!”
  • 16. W666W 2011. április 10. 08:57
    „RÖHEJ, és KABARÉ ..
    Ki a Fittyfenének is jutott eszébe az hogy ahol van busz, és Trolivonal még építsenek Villamost is ?????

    Na annak kéne a fejét keményen beleverni a városháza emelvényébe.....
    Azt az irgalmatlan sok pénzt meg értelmes dolgokra pl a külterületek rendbehozására kelett volna külteni..

    Pl Kiskundorozsma, Szöreg, Tápé hogy pár "elfelejtett" külterülete írjak.

    CSŐCSLÉK dolgozik a városházán !!!!!!”
  • 15. szalamitolvaj 2011. április 09. 18:33
    „15 MILLIO EZEKÉRT A TERVEKÉRT?
    ÉN 2 ÉV SZIGORITOTTAT ADNÉK NEKIK”
  • 14. szalamitolvaj 2011. április 09. 18:30
    „VISSZA
    KELL
    ALLITANI
    AZ EREDETI
    ALLAPOTOKAT
    !
    :D”
  • 13. Alsóváros 2011. április 09. 18:02
    „Drága Tünde!

    Elolvastad-e amit írtál? Katasztrófa, amit a magyar nyelvvel művelsz.”
  • 12. Zsoltee0716 2011. április 09. 13:05
    „8. Arnika 2011.04.09. 12:08

    Ott el kezdötöd a Hansa szapulása ill CBA és voltak benne igazságok. Munkakörülmények satöbbi.”
  • 11. Zsoltee0716 2011. április 09. 13:04
    „4.rodeziai. Akkor te nem Szegeden laksz, igen is elkezdötött a csehek vannak többségben. Két helyen tanyáznak a Vértónál ill. Rókusi Víztoronynál.

    Szerintem a csehek hétfőn is maradni fognak. Szerintem képesek megcsinálni egyedül is azt a pár km sín és a hozzá kapcsolodó dolgokat. Nem kellenek ide a magyar humbuk cégek. Ha ennyire izék, hogy nem kell nekik a pénz akkor majd megcsinálja külföldi cég.”
  • 10. koveteles 2011. április 09. 12:57
    „Már több helyen is megírták...”
  • 9. koveteles 2011. április 09. 12:54
    „7. jozko 2011.04.09. 11:47
    Valóban 15 MFt-ról van szó.”
  • 8. Arnika 2011. április 09. 12:08
    „A portál részét képező nyilvános kommunikációs csatornákat (például a Fórum és a cikkekhez írható bejegyzések űrlapját) minden felhasználónk saját felelősségére veszi igénybe. Portálunknak joga van e megjegyzéseket moderálni, a hozzászólási szabályzattal ellentétes bejegyzéseket törölni.

    CBA Príma Áruház épült Szegeden hozzászólásai nem láthatóak. Az összes egyéb cikké igen.

    Mi okozta a fenti bejegyzés utolsó mondatának alkalmazását? A Médiahatóság még nem.”
  • 7. jozko 2011. április 09. 11:47
    „Több milliárdos nagyberuházás 15 millió Ft tartozás miatt vajúdik?
    Nagy baj lehet itt , ha már csak ilyen kisstílű hazudozásra leik.

    Nagy bűze lesz annak, ha egyszer kiborul a bili.

    Ha pedig tényleg csak 15 millió a folytatás-és befejezés- akadálya,
    akkor mérhetetlen pofátlanság a környék lakóira, intézményeire és a közlekedőkre
    zúdítani a befejezetlen építkezés következményeit-beláthatatlan időre!

    Mit tesz ez ellen a város vezetése?
    Ugye senki nem állítja azt, hogy előkelő idegenként moshatja kezeit?!”
  • 6. majus76 2011. április 09. 11:26
    „A kozúti kereszteződéseket azonnal adják vissza a forgalomnak!
    Por,piszok mindenütt hát ez nem a virágos "belváros"”
25 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A családterápia nem szégyen

Kevesen mernek terapeutától segítséget kérni családi problémák esetén, pedig néhány beszélgetés elég lehet a megoldhatatlannak tűnő konfliktusok kezelésére. Tovább olvasom