Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Hétvégén a megye öt pontján fogadják az adózókat

Szeged - A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága idén is kihelyezett ügyfélszolgálatokat nyitott az szja-bevallás előtti hajrában. A szakemberek ma 10–16 óra között fogadják az adózókat a megye 5 pontján, 5 könyvtárban.
A szegedi Somogyi-könyvtár első emeletén, az adóhatóság kihelyezett ügyfélszolgálatán tegnap már a nyitáskor, 10 órakor sorszámmal a kezükben ültek az emberek. Várták, hogy szakemberek segítsenek adóbevallásuk kitöltésében.

Molnár Ferenc azt mondta, egyedül nem tudna boldogulni a sorokkal, számokkal, rubrikákkal. 2010-ben közmunkás volt, a szerzett jövedelmét kellene idén bevallania. Szabó Eszter nyugdíjas matematikatanár, aki tavaly óraadóként jutott pluszjövedelemhez. Azt mondta, a bevallását elkészítette a számítógépes program lépéseit követve, de valami mégsem stimmel. Ezért kért segítséget tegnap.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága idén negyedszerre nyitott kihelyezett ügyfélszolgálatokat az szja-bevallás előtti hajrában: a munkatársak tegnap este 6-ig segítettek az ügyfeleknek, ma pedig 10–16 óra között fogadják az adózókat a megye 5 pontján, 5 könyvtárban. Szegeden kívül Vásárhelyen, Makón, Szentesen és Csongrádon mennek ügyfélközelbe a szakemberek, segítenek kitölteni a bevallásokat, ellenőrzik a már kitöltött nyomtatványokat, korrigálják a hibákat. Akinek nincs, annak ingyenes nyomtatványgarnitúrát adnak. Az adóhatóság kéri, hogy mindenki hozza magával a szükséges igazolásokat is.

A szakemberek ma 10–16 óra között fogadják az adózókat a megye 5 pontján, 5 könyvtárban. Fotó: Karnok Csaba
A szakemberek ma 10–16 óra között fogadják az adózókat a megye 5 pontján, 5 könyvtárban.
Fotó: Karnok Csaba

Az ügyfelek az elkészült hibátlan bevallásokat a helyszínen benyújthatják. Ha adót kell fizetniük, sárga csekket is kapnak. Mint ismeretes: a NAV idén már nem küldött sárga csekkeket az adózóknak.

Szűcs Edit, a NAV Csongrád megyei Adóigazgatóságának igazgatóhelyettese a nyitást megelőző sajtótájékoztatón elmondta: idén 160 ezer adóbevallást várnak a megyéből. Eddig ennek a mennyiségnek a fele, mintegy 80 ezer érkezett meg, a többit az utolsó hajrában adják be az emberek. Palánkainé Sebők Zsuzsanna, a Somogyi-könyvtár igazgatója úgy fogalmazott: reméli, hogy akik ebben a két napban az adóhatóság ügyfeleiként járnak a könyvtárban, a jövőben könyvet is kölcsönöznek majd.

A Tesco postája lesz este 8-ig nyitva

Az adóbevallások, valamint az szja befizetésének határideje idén május 20., péntek. A Magyar Posta Zrt. idén csak azokon a megyeszékhelyeken teszi kötelezővé egy fiók meghosszabbított nyitva tartását, ahol nincs este 20 óráig rendelkezésre álló postahivatal. Mivel Szegeden a Tescóban lévő posta minden hétköznap este 8-ig veszi fel a küldeményeket, nincs ok arra, hogy május 20-án más hivatal is tovább tartson nyitva. A Széchenyi téri nagyposta hétköznaponként, így az adóbevallás utolsó napján is 19 órakor zár.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nővér is jelölt Jó kezekben játékunkban

A csapatmunka a legfontosabb Barta Ferencné Molnár Dóra Krisztina nővér szerint, aki Jó kezekben játékunkban a legjobb szakdolgozó kategóriában kapott jelölést. Tovább olvasom