Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 18°C Még több cikk.

Hétvégente padlást takarított a tanyákon

Szabó László minden szabad percét lekötötte a használati tárgyak gyűjtése. A szegedi pedagógus négy évtizeden keresztül Trabanttal hordta haza a tányérokat, korsókat és csészéket.
A szegedi fakulacs negyven éve lett Szabó László gyűjteményének első darabja. Fotó: Frank Yvette
Szabó Lászlót szülei kiskunfélegyházi tanyáján már megérintette az elmúlt idők szele. Gyerekkorában játékból fogott ásatásokba a környéken, és már akkoriban szerencsés kézzel tapintott rá rejtélyes földalatti kincsekre. Tanulmányai Szegedre vezérelték és itt ragadt. A régi használati tárgyak pedig végképp rabjukká tették.

Korsók, tányérok, csészék

– Biológiát és földrajzot oktattam az újszegedi Csikós-iskolában, hétvégeken és szünetekben pedig Trabantba szálltunk a családdal – emlékezett a nyugdíjas pedagógus. – Amíg ők lubickoltak a Balaton-parton vagy kirándultak, én felfedeztem a környékbeli tanyákat. Ahogy a feleségem hívta: takarítottam a padlást. Mindenféle használati tárgyat összeszedtem, részint saját gyűjteményem gazdagítására, részint pedig cseretárgynak. Így duzzadt egyre a korsók, tányérok, csészék és szenteltvíztartók hada. Szabó László a cseretárgyak közé vette fel a dupla példányaikat és olyan kevésbé értékes darabokat, mint amilyen a Kass Szálló varrodájában szolgált varrógép.

Szegedi fakulacs

A költözések megrostálták a gyűjteményét, de az igazi ritkaságok végleg Szabó László szívéhez nőttek, mint a nagy árvízből kimentett szenteltvíztartó Veronika alakja. A törött figurákat pedig saját kezűleg restaurálja a mára remegő kezű cserépgyűjtő.

– Elsőként egy szegedi fakulacs került hozzám, majd egyre-másra követték a mázas tányérok, csuprok, bödönök és csészék. Bejártam értük az országot, legtöbbjüket innen a megyéből, Vasból és Sárközből hoztam haza – említi a lelőhelyeit. Néhol szívességet tett vele, hogy elhordta a kiselejtezett lomot, de a kirakodóvásárokban fizetni sem volt rest az igazi különlegességekért. Máskor meg magával vitt egy rakás hétköznapi fehér porcelántányért, és ahol azt látta, hogy a macska eszik valamilyen régiségből, rögtön kicserélte az etetőjét. Egy féltve őrzött butéliamenyecskének Szentesen talált rá a párjára. Eredeti gazdája nem akart megválni a díszes pálinkatartótól, hát Szabó László elvitte hozzá az ő cseréplánykáját – ketten kérték meg a mázas legény kezét.

Bokályban bor, butéliában pálinka

A bokály és a butélia más és más – forgatta míves gyűjteménye ékességeit Szabó László. Szakkönyvekből és Bálint Sándortól tanult közös gyűjtőútjaikon. A bokály bor vagy víz tárolására, a butélia pálinkának való, ugyanakkor dísz is. A habán kancsók egy felvidéki népcsoporthoz tartozó fazekas keze nyomát őrzik, és az elmúlt kétszáz év alatt szürkült be – ezért patinás. A szegedi Palotás János mester korongjáról az utolsó zöld Miska-kancsót mentette meg 1938-ból.

– Ezek jelentik számomra az igazi örömöt. Köztük, velük élek. Minden cserépdarabhoz történet kötődik, egy-egy emléket elevenít fel. Nekem ez jelenti az értéket. Tanítványaimban és a lányaimban is ezt igyekeztem plántálni. Ahogy annak idején a tanítóképzőn Szlabóczky Emil tanárom megértette és megkedveltette velem a művészet szeretetét és a hétköznapi tárgyak tiszteletét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Olajünnep Algyőn

Az algyői szénhidrogénmező 40 éves jubileuma alkalmából rendeznek ma ünnepséget Algyőn, amelyen… Tovább olvasom