Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

Hiányolják Telihay Pétert - Lengyelországban rendez

Szeged - Semmi rendkívülit nem látnak a leginkább érintettek abban, hogy a szegedi színház új vezetésének tagja, Telihay Péter főrendező,a prózai tagozat vezetője – nincs Szegeden. Színházi és városházi forrásokra hivatkozott informátorunk, aki azt állította: a főrendező a nyár óta nem tette be a lábát a munkahelyére. Utánajártunk.
Telihay Péter rendező nem járt a munkahelyén, mióta átvette a prózai tagozat vezetését a Szegedi Nemzeti Színházban. Informátorunk színházi és önkormányzati forrásokra hivatkozott – utánajártunk, miért kaphattak lábra a mendemondák.

– Szeptemberben találkoztam Telihay Péterrel a színház évadnyitó társulati ülésén. A prózai tagozat vezetőjének egész éven át, amíg a szerződése szól, többé-kevésbé jelen kell lennie a mindennapi munkánál, hiszen ő a társulat feje. Valószínűleg a színészek is igénylik a jelenlétét – válaszolta érdeklődésünkre Kormos Tibor, a szegedi közgyűlés kulturális bizottságának elnöke, aki korábban maga is igazgatta már a város teátrumát. Elmondta: természetesen a színház főigazgatója az egyszemélyi felelős vezető. Az ő feladata a színházzal kapcsolatos ügyekben, azaz Telihay Péter munkáját illetően is a feltételeket megszabni. És természetesen vannak olyan feladatok, mint például most a Mezzo-fesztivál, amikor a főrendező nem tud itt lenni, mert Lengyelországban próbál. Ez teljesen elfogadható.

Telihay Péter a Nemzetközi Operafesztivál sajtótájékoztatóján. Állítása szerint gyüdi Sándor tudta, november 8-áig keveset lesz Szegeden. Fotó: Frank Yvette
Telihay Péter a Nemzetközi Operafesztivál sajtótájékoztatóján. Állítása szerint gyüdi Sándor tudta, november 8-áig keveset lesz Szegeden. Fotó: Frank Yvette

– Amikor februárban felkértem Telihay Pétert a prózai tagozat vezetésére, tisztában voltam vele, hogy már leszerződött a Lukrécia meggyalázása című darab lengyelországi bemutatására, ami egyébként ma debütál a balti operában, és november közepén a Mezzo-fesztivál keretében Szegeden is bemutatják. Természetesen jó lenne, ha a főrendező többet itt lenne, de a külső felkérésekre – amit a kolléga csak a jóváhagyásommal vállalhat – mindig számítani lehet. Felkészültem Telihay Péter szeptembertől októberig tartó távollétére – mondta Gyüdi Sándor a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója. Hozzátette: júliusban, az évaddal kapcsolatos megbeszéléseken végig jelen volt a prózai tagozat vezetője, és augusztus 21-én, a tagozat első próbanapján is Szegeden volt. Szeptember kilencedikén az évadnyitó gála rendezésében is részt vett. – Külföldi rendezésének ideje alatt telefonon, e-mailben is tudjuk végezni a munkánkat – közölte a főigazgató.

Felhívtuk Telihay Pétert is – Gdanskban éppen a bemutató előadás világítását korrigálta. – A szerződésemben lefektettük az évad munkatervét, és Gyüdi Sándor főigazgató már úgy szerződtetett, hogy tudta: november 8-áig keveset leszek Szegeden. Október 20-án utazom haza, és nagyon várom, hogy találkozzam a feleségemmel és a fiammal, illetve a nagyobb családommal, a szegedi társulattal. Mindenkit szeretettel várok a Lukrécia november 12-i bemutatóján Szegeden – tájékoztatott a prózai tagozat vezetője.

Fenntartói vélemény

– A nyáron sikeresen felállt a Szegedi Nemzeti Színház új vezetése. Véleményem szerint egy nagyon színvonalas évadnak nézünk elébe – még több darabot nézhet meg a szegedi közönség mint eddig. A munkában természetesen minden tagozat, a Telihay Péter vezette próza is részt vesz. Azzal kapcsolatban, hogy a színház munkatársai milyen munkarend szerint dolgoznak, nem tudok nyilatkozni, nem szólunk bele, ez a színház főigazgatójának feladata – mondta Solymos László, Szeged alpolgármestere.

Olvasóink írták

  • 7. opinion 2008. október 19. 01:19
    „A felelős vezetői magatartás és munkavégzés, úgy tűnik, mára már, színházi berkekben nem alapkövetelmény, de ez a politika és az önkormányzatok színpadán is megfigyelhető jelenség, ami Telihay Péter munka nem végzéséből és annak rejtegetéséből is prímán kiviláglik.
    Más területen dolgozó középvezető, ezért a teljesítményért, elbocsátó szép üzenetet kapna, nem fizetést.
    Nem csoda, hogy a fagyi visszanyalt, ez alatt értem azt, hogy a jelen körülményekhez képest, jól működő csapatot teljhatalmúan megtorpedózott, kiegészített új legénységgel és a hajót kapitány nélkül útnak indította... hát csoda, hogy eltévedtek? Lásd, az eddigi bemutatók ,,sikereit" és a nézők osztatlan és elfogulatlan ,,elégedettségét". Miután valakinek a tölcséres ilyen szépen visszanyalt, nem kellett volna tán személyesen tiszteletét tennie a munkahelyén? A nemzetközi siker és elismertség szép dolog, de a Szegedi Nemzeti Színház nem Telhay Péterből, hanem a jegy- és bérlet eladásokból lesz működőképesebb és fenntarthatóbb. Ahhoz, hogy a közönség ezután is jövedelmének egy részével támogassa a színházat, nem csak Lengyelországban, hanem Szegeden is színvonalat kéne produkálni. A színház műfaja teljes embert kíván, nem csak e maileket és telefonos időjárás jelentéseket. Telihay Péter munkahelyi távollétét senki sem tenné szóvá, ha a színház olajozott gépezetként, a nézők igényeit kielégítő, sikeres bemutatókkal rukkolt volna elő, az új színházi vezetés védjegye alatt.
    No, néhány gondolat az újfent jól sikerült cikkről:
    Az újságírónő, fene nagy igyekezetében, hogy megfeleljen az önkormányzatnak és a színházvezetésnek is, éppen a legszükségesebb kérdéseket felejtette el feltenni és a témát minden oldalról megközelíteni. A cikk stílustalanságát és íráskészségbeli hiányosságait, inkább nem is taglalnám, hisz azt minden olvasó tapasztalhatja, s ehhez nem kell színházba járnia s afelé igénnyel lennie. No, persze lehet, hogy szegény hölgy sem az igényesség és hozzáértés mércéjével szemléli a színházat.”
  • 6. A-lex 2008. október 17. 17:07
    „Nem értem hol itt a baj, vagy hogy ez miért hír egyáltalán. Telihay nem a lábát lógatja, hanem az utóbbi másfél hónapban Lengyelországban rendezett, ráadásul egy olyan operát, amely részt vesz egy rangos, nemzetközi operafesztiválon, ráadásul Szegeden is bemutatják, tehát a mi repertoárunkat is gazdagítja. Inkább arról kéne írni, hogy prózai tagozatvezetőnk is részt vesz alkotóként ezen a nagyszabású eseményen. Egyébként Alföldi a Nemzeti igazgatójaként a Salemit rendezi, ha jól tudom New Yorkban, de pl. Balázs Péter szolnoki direktor Veszprémben vendégszerepel, vagy Hargitai Iván is pécsi főrendezőként járt először Szegeden, és még számtalan példa van. Egyáltalán kinek új az, hogy rendezők, színészek vendégként máshol is dolgoznak? Sztem ez egy újabb -elég gyenge- ürügy, hogy beleköthessenek az új vezetésbe. Akinek mégis nagyon hiányzik Telihay, az olvashatja, novemberben már itthon van a Lukréciával együtt, ráadásul februárban repertoárjának újabb dögunalmas és ízléstelen darabját rendezi, bizonyos Sékszpír Vilmostól.”
  • 5. Skipper 2008. október 17. 15:38
    „Nincs még egy ilyen poszt?

    Én vállalom, persze csak ha nem kell bejárni...”
  • 4. excal 2008. október 17. 11:45
    „Nem csodálom, hogy nem meri megnézni, ahogy az általa szerződtetett zseniálisnak még jóindulattal sem nevezhető színészek, hogyan játsszák, az általa választott dögunalmas, ízléstelen darabokat.A prózai tagozat a béka se..e alatt van, és ez nem a főiskolai diplomán múlik! Pedig szembe kellene nézni a saját hibáival...Bár azoknak az életén ez mit sem segít, akik miatta vesztették el az állásukat, de az ittmaradtaknak azért nem mindegy. Én szégyellnék meghajolni a helyükben esténként. Ő meg nyaral Lengyelországban! De a fizetését nyilván kapja...Megérdemli!”
  • 3. uff 2008. október 17. 09:53
    „bérletes basszus, nektek semmi nem jó?! Hát nem átírták a kedvetekért a Kávéházat? Ilyet utoljára talán a jó öreg Sekszpir Viliem csinált...”
  • 2. bérletes 2008. október 17. 07:08
    „Kedves Solymos úr! Nem beszélne színvonalas darabokról, ha járna színházba! A kávéház, de a Mandragóra is tele van ocsmány káromkodásokkal! Ez színház? Ez kultúra? Ugyan már.”
  • 1. joy 2008. október 17. 06:08
    „Nem sikerült a sz.rkeverés Tibi.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Marton Árpád portrékötete Tokody Ilonáról

Szeged - A Kairosz Kiadó gondozásában, a Miért hiszek? sorozatban a napokban jelent meg a Katolikus… Tovább olvasom