Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Hiba a rendszerben? Tovább ˝jók˝ a hidegvízórák

Szeged – Jó hír a társasházban élőknek, hogy szeptember 1-jétől a mellékvízmérők hitelességi ideje az eddigi 6 helyett 8 évre módosult – közölte lapunkkal Balaton Krisztina, a Szegedi Vízmű Zrt. sajtószóvivője.
Ez nemcsak azokra a vízórákra vonatkozik, amelyeket a kormányrendelet hatályba lépése után szerelnek fel, hanem azokra is, amelyek már működnek, azonban még nem járt le a hitelességük szeptember 1-jével.
Azokkal az ügyfelekkel, akikkel a Szegedi Vízmű már egyeztette a csere időpontját, felveszik a kapcsolatot, és személyesen, telefonon vagy levélben mielőbb értesítik a változásról. Azokat a fogyasztókat pedig, akiket nem a társaság bízott meg mellékvízmérőjük cseréjével, az adott vállalkozónak kell értesítenie.

Egy mellékvízmérő cseréjének költsége bruttó 8310 forint – ennyit takarít meg az a család, amelynek a következő hónapokban kellett volna lecserélnie a vízóráját. A főmérők hitelessége viszont nem változott, továbbra is 4 év. A főmérő a Vízmű tulajdona, cseréjéről a társaság gondoskodik, a csere költsége is a szegedi céget terheli.

A mérésügyi törvény írja elő, hogy minden – számlázás alapját képező – fogyasztásmérőt hitelesíteni kell, ez igaz a vízmérőkre is. Minden mérőberendezés hitelesítését a Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatóság (volt OMH) végzi. A mérők hitelességéről mindig a tulajdonosnak kell gondoskodnia: főmérő esetében a Vízműnek, mellékmérőnél a felhasználónak. Mellékmérők esetében mindenkor levélben értesítik azokat az ügyfeleket, akiknél a nyilvántartás szerint az adott időszakban lejár a vízmérő hitelessége.

A mérők hitelességét maguk a fogyasztók is egyszerűen ellenőrizhetik. A vízórákon található egy műanyag vagy alumíniumplomba, illetve egy bélyegzés – ezt a hitelesítést végző hatóság a hitelesítéskor helyezi fel: az ezen szereplő évszámtól számított 8. év december 31. napjáig a vízmérő hitelesnek tekintendő.

Olvasóink írták

  • 19. ametiszt51 2012. szeptember 07. 15:00
    „Melegvízórákra is vonatkozik: http://vtvszeged.hu/hun/s_!news/i_belfold_3/i_ritkabban_kell_majd_cserelni_a_lakasok_vizorait_6809/t_Belf%C3%B6ld%20-%20Ritk%C3%A1bban%20kell%20majd%20cser%C3%A9lni%20a%20lak%C3%A1sok%20v%C3%ADz%C3%B3r%C3%A1it/index.html”
  • 18. matylapát 2012. szeptember 06. 21:17
    „Nálunk valaki tévedésből többet diktált be a mellékmérőjéről, mint a valóságban elfogyasztott mennyiség. Ezután a főmérő 4m3-rel kevesebbet mutatott, és lám a Vízmű mit számláz? Az almérők által diktált fogyasztást. Akkor mi számít?”
  • 17. Moon 2012. szeptember 05. 17:11
    „Ennél értelmesebb címre nem futja egy újságírótól?

    Mindenesetre nem szeretnék kötekedni, de akkor eddig mi a bánatért kellett cserélni mérési pontatlanságra hivatkozva az órákat 6 évente, ha most egyszeriben meg pontosan mérnek további kettő évig?

    Népnyúzás címén mi mindent ki lehet találni, az ötletek kifogyhatatlanok!”
  • 16. macs 2012. szeptember 05. 16:38
    „15. szgd-i,
    bocsi, én valószínűleg ortodox matekot tanultam, de:
    mellékmérő 491 Ft/2 hó az éves szinten 2 946 Ft. :-)
    Őszinte leszek, nekem továbbra is megéri ez a majd 3 eFt, hogy ne legyen felesleges vita a házban. :-)”
  • 15. szgd-i 2012. szeptember 05. 14:24
    „13 macs
    egyszerű a dolog, a főmérő az alap, a mellékvízmérő a főmérőn átfolyt fogyasztás arányos szétosztása miatt kell. Alap esetben a vízmű készíti el a szétosztást, ezt kapod meg számlaként. A társasház "közös" fogysztása pedig a tényleges közös fogyasztásból (pl. udvari csap) és a mellékmérők tizedeseinek összesítéséből valamint abból adódik hogy egy adott időpillanatban fizikai képtelenség leolvasni az összes óra állást. Ezért lesz mindig eltérés az összegzett almérők és a főmérő között.
    Az összegeket tekintve pontosan 491Ft/2hó /almérő, társasház főmérő pedig 1.041Ft/2hó!
    Példaként egy 10 lakásos társasház esetében: a ház fizet 6.242Ft/év és a lakások 29.460Ft/év. Na ezt a 29.460 Ft lehet megspórolni ha a ház maga végzi a szétosztást.
    Sok ilyen "kis" tételt összeadjuk akkor egy igen tetemes összeg jön ki! szép summát lenyúlnak a szolgáltatók és a tulajdonosok észre sem veszik, pedig a sok hasonló kifizetett tétel éves szinten szép summa!”
  • 14. macs 2012. szeptember 05. 12:46
    „Azért kíváncsi volnék egy IGAZI szakember véleményére, hogy indokoltan cserélték eddig 6 évente az órákat, és miért emelték most fel pont 8 évre?
    Ismétlem IGAZI szakember véleményére volnék kíváncsi! :-)”
  • 13. macs 2012. szeptember 05. 12:39
    „9. szgd-i ,
    kérlek magyarázd meg, nekem a vízművek az általam bediktált mennyiséget számlázza ki, akkor most hogy van ez a számlázás? Igaz a ház is kap egyet a főmérőről, de ez nálunk, legalábbis ez ideáig, nem volt jelentős összeg.
    Egy társasházban amúgy sok súrlódás van, miért kell még egy konfliktusforrást generálni? 200 Ft + költségért? Tudom ez éves szinten 2 400 Ft körüli összeg, de akkor is.”
  • 12. gipszk 2012. szeptember 05. 09:46
    „A multkor jott a degaztol egy ember, hogy gazorat kell cserelni. Szerelt, pikk-pakk, nehany perc alatt kicserelte, majd ment tovabb a tobbi lakasra. Ala kellett irni egy papirt, rogziteni az allast es kesz.
    Fizetni nem kellett.
    A vizesek miert nem tudjak hasonloan megoldani ?”
  • 11. Igrek 2012. szeptember 05. 09:26
    „Ez is egy jól megalapozott kormányrendelet: valami fontos ember a hasára ütött, hogy mostantól nem hat évig jó a mellékvízmérő hanem nyolcig. Miért pont nyolcig, vajon hogy számították ki ? Nincs annak semmi baja egy átlagos használatnál kétszer annyi ideig sem.
    Az egész egy nagy lenyúlás, ráadásul a lecserélt hibátlan mérő megy a kukába a takarékosság jegyében és a gyűjtők örömére.
    Elegendő lenne a mérők ellenőrzése, dehát az macerás, meg nincs benne akkora pénz mint az ötperces cserében.”
  • 10. lila 2012. szeptember 05. 05:24
    „Az én melegvízórám 2 év után szinte leolvashatatlan, a párásodás miatt! ???”
  • 9. szgd-i 2012. szeptember 04. 23:26
    „A Társasházak esetében a szerződő fél a szolgáltató és a társasház. A számlázás kivétel nélkül minden esetben a főmérő szerint történik (ez az alap, tessék megolvasni a szerződéseket), a mellékvízmérő órák állása alapján osztja szét a szolgáltató az egyedi fogyasztást. Tehát ha a közös képviselő magára vállalja, hogy csak a főmérő állása szerint készítteti a számlát el a szolgáltatóval, az almérők szerint pedig saját maga szétosztja a fogyasztást a tulajdonosok között, akkor meg lehet spórolni az egész hitelesítési mizériát. Egyébként ha valamelyik tulaj nem fizeti akkor idáig is a társasházon hajtották be a díjat. Ja és még valami, ha a tulajok a megosztást maguk között megoldják, akkor a szolgáltató az alapdíjat sem tudja behajtani duplán a társasháztól és az almérős tulajdonosoktól sem!”
  • 8. Fatboy35 2012. szeptember 04. 22:17
    „Azt eddig is tudta mindenki hogy a "lejárt" vízóráknak 6 év után sincs semmi baja.Simán kibírnak 10-15 évet is. Ez a kötelező csere is a minket sújtó sok lehúzás része.Nagyon meghatódtam hogy a 6 évet nagy kegyesen felemelték 8 ra.”
  • 7. info 2012. szeptember 04. 21:40
    „HA EZ MEGFELEL A VALÓSÁGNAK, AKKOR MIÉRT NEM FIGYELMEZTETTEK ,MOST AUGUSZTUSBAN AMIKOR BEJELENTETTEM A VÍZÓRA CSERÉJÉT, HOGY -NEM KELL KICSERÉLTETNI HISZEN MÉG KÉT ÉVIG MEGFELEL A HITELESSÉGE.”
  • 6. SP 2012. szeptember 04. 21:30
    „"".... hír a társasházban élőknek, hogy szeptember 1-jétől a mellékvízmérők(!!!) hitelességi ideje az eddigi 6 helyett 8 évre módosult...""

    A SZETÁV tovább szívat:

    Mert,
    a szerkezetileg azonos meleg vízmérő főmérő.

    Itt a hibás mérő rizikó a SZETÉV-é,
    a hideg vízmérő viszont a társasházé, mert csak költségmegosztó a lakásban lévő óra.

    Teljes elszámolás a főmérő szerint van,
    és a társasház költségére megy. A közös költségből fizetendő az eltérés, a hiány.

    A tulajdonosok egymásért kezességet is vállalnak.”
  • 5. littlebird 2012. szeptember 04. 20:10
    „A melegvizesre is vonatkozik.”
  • 4. Queenmargareth 2012. szeptember 04. 20:06
    „nevetséges az egész”
  • 3. kumisz 2012. szeptember 04. 18:43
    „Mitől "javultak" meg???????”
  • 2. bzoli-41 2012. szeptember 04. 18:14
    „Ragyogó. 2 hónapja cseréltettem vízórákat. Állítólag a melegvizes kezdett tönkremenni mert párásodott a belseje. Viszont ha külön kell csderéltetni a 6 és 8 év miatt, akkor sem lehet sokat spórolni, mert a kiszállás, stb. elviszi szerintem jó részét a megspórolt összegnek...”
  • 1. ametiszt51 2012. szeptember 04. 17:01
    „És mi van a meleg víz órákkal?? Azokra nem vonatkozik a rendelet? A kettő között szerintem semmi különbség nincs.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jobbik: maradjanak városi kézben az iskolák!

A Jobbik szerint az állami intézményfenntartó központ csak statisztika alapján, és nem szakmai alapon hozza majd meg a döntéseit. Tovább olvasom