Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Hív a zenés forgatag és a Muzsikáló Udvar

Szeged - A Szeged Táncegyüttes, a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Vaszy Viktor Kórus és Szecsődi Ferenc hegedűművész is közreműködik jövő kedden 21 órától a Széchenyi téri zenés forgatagon.
A Szeged Táncegyüttes, a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Vaszy Viktor Kórus és Szecsődi Ferenc hegedűművész is közreműködik jövő kedden 21 órától a Széchenyi téri zenés forgatagon, amelynek idei apropóját Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója adta – mondta el Solymos László alpolgármester tegnapi sajtótájékoztatóján. Toronykőy Attila, az est rendezője hangsúlyozta: az ingyenes rendezvény célja a nem operarajongók számára is élvezhetővé tenni ezt a műfajt. A 40 éves hagyományhoz híven idén is megrendezik a Muzsikáló Udvar programsorozatot a városháza udvarán augusztus 2. és 10. között. 8-án lesz a Gregor József-emlékest – aznap 18 órakor avatják fel az operaénekes mellszobrát a panteonban.

A keddi forgatagban a Szeged Első Lions Club gyűjtést szervez az árvízkárosultaknak – hallottuk az alpolgármestertől.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Torlódás Röszkénél - Tompa felé terelik a forgalmat

A Röszkénél a kilépő oldalon kialakult torlódás miatt Tompa felé terelik az M5-ös forgalmát. Korábban írtuk: egy órás várakozás alakult ki a személyforgalomban. Tovább olvasom