Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Hobo is énekel Az ember Tragédiájában

Szeged - Gőzerővel zajlanak a 80 éves Szegedi Szabadtéri Játékok idei ünnepi nyitóelőadásának, Az ember tragédiájának a próbái Budapesten. A produkciót jegyző Kossuth-díjas rendező, Vidnyánszky Attila Hobónak is szerepet szánt a darabban.
– A londoni színben, egy zárt jelenetben énekelek és mondok el egy verset. Az a dolog pikantériája, hogy nem vagyok színész, és nem is szoktam színészi feladatokat elvállalni, mert tudom, hogy nincs ilyen képességem. Ez azonban két olyan jelentőségű vers, ami különösen nagy erőt, felhangot kap akkor, ha nem egy olyan színész mondja el, aki a darabban több színben is megjelenik, hanem én csinálom meg. Ráadásul a próbák során kialakulhat, hogy más jelenetekben is meg kell jelennem. A produkció zenéit Verebes Ervin írja, akivel a Pilinszky-lemezemen dolgoztam együtt annak idején. Így aztán jól ismeri az erényeimet és a hiányosságaimat, a hangom jellegzetességeit. Biztos vagyok benne, hogy nem egy tenoráriát kell majd előadnom – fogalmaz Hobo, aki a rendezővel, Vidnyánszky Attilával több mint egy évtizede dolgozik Beregszászon, Debrecenben és az Új Színházban is. A debreceni teátrum társulatának hatodik éve tagja.

Hobo a fesztivál budapesti sajtótájékoztatóján. Fotó: DM/DV
Hobo a fesztivál budapesti sajtótájékoztatóján.
Fotó: DM/DV

– A produkció több szereplőjével is felléptem már, Gáspár Sándorral az Új Színházban, Blaskó Péterrel pedig Miskolcon játszottam még a nyolcvanas években. A Szegedi Szabadtéri Játékokon annak idején a Szinetár Miklós által rendezett Tragédia-produkciót láttam; a mesteremmel, Fodor Lajossal néztük meg. Emlékezetes számomra egy korábbi, budapesti előadás is Major Tamás rendezésében, Éva szerepében Váradi Hédivel. 2001-ben pedig láttam a beregszásziak Tragédiáját, amelyet Attila rendezett. József Attila-estemet több mint háromszázszor játszottam, Viszockij-, Villon-, Pilinszky-estjeimet is sokan látták, így azok, akik figyelik, hogy mit csinálok, nem lepődnek meg ezen a fellépésemen sem. Réges-rég elmúlt az az idő, amikor a munkámat kizárólag a Hobo Blues Band jellemezte. A kettő inkább erősíti egymást, a kilencvenes évektől sokan az előadóestjeimről jöttek a Hobo Blues Band-koncertekre. Korábban ez fordítva is megtörtént. Most egyensúlyban van a kettő. Különösen azóta, hogy februárban befejeztem a Hobo Blues Bandet, a zenei jellegű fellépéseim iránt óriási érdeklődés tapasztalok, mert sokan az hitték, az éneklést teljesen abbahagyom – mondja Hobo, aki alig várja, hogy a Tragédia csapata a hónap második felében leköltözzön Szegedre, és a Dóm téren folytassa a próbákat.

Olvasóink írták

  • 6. Parttalan 2011. június 07. 07:17
    „Kulturált embernek nem lehet túl sok kifogása Hobóval szemben.
    Egyetértek mazsolaszoloval, bátor, hiteles őszinte.
    Megfelel a RENDES EMBER követelmény szintnek. + Mindig nagyon tetszett amit csinált.
    - Az pedig természetes, hogy többeknek szúrta a szemét. Ez (is) volt a célja.”
  • 5. bánki 2011. június 06. 21:40
    „1978 ősszén lépett fel elősszőr Szegeden a Tanárképző Klubba.

    A koncert kezdetén alig voltunk a végére, tekintettel a ,,Béke Tanszék" népének dugig lett a pince !

    Korábbról ismertem, még ,,Hungarotonos" lemez diller volt ócska bakelit lemezeken népszerüsítette Kordát meg a Neotont. Tele volt a t..-ke !”
  • 4. mazsolaszolo 2011. június 06. 17:26
    „Milyen szerencse, hogy ezt a Tragédiát nem Alföldi Rotyi rendezi! Vagy netán innen bűzlik ez a mostani mocskos Bátyai-lejárató-biznisz?! :(

    Hobót nagyon csípem. Véleményem szerint ritka jó ember, értelmes ember, tiszta és erős jellem, és nagyon, de nagyon kiváló művész! Isten éltesse még sokáig!”
  • 3. zehn 2011. június 06. 16:19
    „Hobó "művészete " egy dolog. Biztos nem véletlen kapott magas kitüntetést,de az is biztos,ilyen magától elájuló nagy arcú arrogáns figura nem sok szaladgál hazánkban. Nekem eddig sem hiányzott a tragédiából.”
  • 2. Zotya100 2011. június 06. 10:16
    „Hobóval nem fogsz, ezt előre borítékolhatom!”
  • 1. deszkás 2011. június 06. 09:33
    „Vikidálllal ráfáztam már egyszer ezt kihagyom.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bálint Sándorról ma is beszélnek a Nyíl utcában

Májusban adták át a Bálint Sándor Emlékházat az alsóvárosi Nyíl utcában. A megnyitón a szemközti napsugaras ház 90 éves tulajdonosa, Nagy Dezsőné Szélpál Etelka is beszédet mondott. Tovább olvasom