Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 23°C Még több cikk.

Hódít a digitévé

A parlament elfogadta azt a törvénymódosító javaslatot, amely szerint legkésőbb 2011 júniusában leállítják az analóg televíziós műsorszórást. A szolgáltatók – Szegeden és környékén is – szinte azonos összeget kérnek a digitális kép- és hangminőségű programcsomagokért, mint a hagyományos kínálatukért.
Az országgyűlés a hét elején fogadta el a műsorterjesztés és digitális átállás szabályairól szóló 2007-es, illetve az 1996-os médiatörvény módosítását. A jogszabály szerint legkésőbb 2011 júniusában leállítják az analóg televíziós sugárzást. A digitális műsorszórásra azonban nem kell évekig várni: jó néhány szolgáltató már Csongrád megyében is elérhetővé tette a digitális kép- és hangminőségű programcsomagjait. Ráadásul, az analóg csomagokkal közel megegyező áron.

Idén a háztartások 61,3 százalékába kábel hálózaton keresztül jutnak el a televíziós adások. A legnagyobb kábeltévé-szolgáltatók közül elsőként a T-Kábel Magyarország digitalizálta hagyományos analóg kínálatát. Az új csomagok november 1-jétől Szegeden és környékén is megrendelhetők. A 3150, illetve 5090 forint havidíjú programcsomagok 80, illetve 100 forinttal kerülnek többe az analóg szolgáltatásoknál, ugyanakkor csak a tv-készülékhez csatlakozó set top box-szal nézhetők. Minden egyes tévéhez külön átalakító berendezést kell illeszteni. Egy beltéri vevőegységért havi bérleti díjat (800 forint) kell fizetni, de részletre (3x5700 forint) vagy egy összegben (16 ezer 900 forint) meg is vásárolható.

A kábeltévé hálózaton még újnak számító digitális technika műholdon már évek óta szabvány. A UPC például már több mint hat évvel ezelőtt indította el Magyarországon a digitális szolgáltatását. Itt az alapcsomag 4990 forintba, a családi csomag 5290 forintba kerül. A nagy csinnadrattával érkezett Digi TV nyitókampányában egy évig ingyen kínálta a digitális szolgáltatását, most az olcsóbb csomag havi díja 1200 forintba, az alapcsomag havi díja pedig 2700 forintba kerül.

Az újítás előnyei. A digitális tartalomszolgáltatók azonos sávszélesség mellett jóval több csatornát tudnak kínálni. A kisebb sávszélességigény miatt nagyobb felbontású (High Definition – HD) multimédiás tartalmakat sugározhatnak, valamint a megmaradt sávszélességen egyéb, kiegészítő interaktív szolgáltatásokat (például elektronikus programfüzet) is kínálhatnak.

Olvasóink írták

  • 3. El Nyomottka 2007. december 14. 22:19
    „A rádióról szóló hír szintén kimaradt a DM-es cikkből...

    "A rádiós digitális átállás dátumául 2014. december 31-t határozza meg a törvény, rögzítve azonban, hogy "az átállás csak akkor lehetséges", ha a közszolgálati adók a lakosság legalább 94 százalékát elérik, és a lakosság háromnegyede rendelkezik digitális vevőkészülékkel."
    http://www.hirszerzo.hu/cikk.legkesobb_2011-ben_johet_a_digitalis_tv.51019.html”
  • 2. El Nyomottka 2007. december 14. 22:04
    „OLVASSATOK, mielőtt cikket írnátok! A szerző csúnyán összezagyválta a földi sugárzást, a kábeles- és műholdas műsorszórást, aztán A LÉNYEGRŐL EGY SORT SEM ÍRT... :-/

    Földi digitális TV sugárzás Magyarországon:
    http://www.hazi-mozi.hu/cikkshow.php?cid=523”
  • 1. brigi 2007. december 14. 13:38
    „Ajánlom minden érdeklődőnek a Digi TV-t. Szerintem országosan az a legjobb és legolcsóbb kábeltévé és internet szolgáltató. Ismerem, Budapesten már az optikai hálózatos digitális sugárzás is működik. Egyszerűen nagyszerű! Ez a leggyorsabb internet, a legjobb minőségű és csatorna választékú szolgáltatás!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Milliókat érhetnek a képek

Több évtizedes késéssel ugyan, de lassan Magyarországon is műtárggyá válik a művészi fotográfia. A… Tovább olvasom