Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Homokháti emlékház Löszök úrnak

A malmot és az első mozit építtető Gerle családnak, valamint az alsótanyai híres borbélynak, Löszök úrnak is emléket állít a homokháti emlékház. A mórahalmi múzeum annak a ma már meglévő, de egyelőre raktárban őrzött gyűjteménynek is helyet ad, amely a homoki gazdálkodást, életvitelt mutatja be.
Gerle Imre ügyvédnek és családjának köszönheti az Alsótanya a malmot, és az első alföldi mozit. Az ügyvéd egykoron a helyi gazdaegyesület titkára volt, és az ő közbenjárására nyílt meg a településen bankja is. Szintén szimbolikus személyisége volt a homokháti tanyavilágnak a borbély, Löszök úr, akinek polgári nevére már senki nem emlékszik.

– Az elmúlt századelő borbélyembere, Löszök úr a mai napig szimbóluma a homokháti törekvéseknek – idézte fel a helyi legendáriumot Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármester. – Eszerint a homokhátiak rengeteget dolgoznak, s amikor munkájuk meghozza gyümölcsét, akkor ünnepelnek, kikapcsolódnak. S azt mondják, amit egykor a híres borbély: „Elmögyök Szögedre, eladom a kocsit meg a lovat, vöszök motrot és löszök úr".

A leendő mórahalmi emlékház nem csak a tanyavilágért, s a majdani városért sokat tett egyéneknek állít emléket, hanem méltó helye lesz egy ma már meglévő ,de egyelőre raktárban pihenő gyűjteménynek. A homokháti használati tárgyakat, bútorokat, mezőgazdasági eszközöket, díszes, jellegzetes ruhaviseletet zömében a helyi lakosok bocsátották az önkormányzat rendelkezésére. A gyűjteménybe továbbra is várják a felajánlásokat.

Még nem született döntés arról, hol alakítják ki az emlékházat. Egyelőre három épület – ebből egy önkormányzati tulajdonú – van versenyben. A múzeum kialakításra a kulturális tárca Közkincs-programja 20 millió forint hitelt biztosít, ezt – kamatmentesen – tíz év alatt kell visszafizetnie az önkormányzatnak, amely további két millió forintot tesz hozzá. A homokháti emlékházat a tervek szerint a jövő év első felében nyitják meg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A palackos gázért is többet kell fizetni

Több mint 4 százalékkal drágult a PB-gáz: egy palack cseréje az eddigi 3330 forint helyett 3490… Tovább olvasom