Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Homokháti művésztelep

Mórahalom - A HÁM Művészeti Egyesület nyolcadik alkotótáborának ad otthont július 4-étől 14-éig a Mórahalom melletti Nagyszéksóstó és környéke.
Pataki Ferenc festőművész, a HÁM elnöke elmondta: 16 meghívott vendég vesz részt a programban az ország különböző pontjairól, de Palicsról is érkeztek a 10 napos homokháti táborba. Július 1-jén kamarakiállítás nyílt a résztvevők munkáiból a mórahalmi Aranyszöm Rendezvényházban, Napfényes tájam címmel. A július 13-áig látható tárlatra olyan festményeket készítettek, amelyek a napsütötte, alföldi vidék által ihletett hangulat- és látványvilágot jelenítik meg. A művészeket a Nagyszéksósi Ökoházban szállásolták el a tábor idejére.

– A 2004-es alapítás óta eltelt évek alatt már jól kikristályosodott az egyesület szellemisége. Itt, a Nagyszéksóstó mellett igazi nyári otthonra leltünk. Szinte együtt élünk a bivalyokkal, figyeljük a tó madárvilágát és a természet szépségeit, majd megörökítjük az élményeinket – mondja Pataki Ferenc. – A rendezvénynek nincs kötött programja, mindenki feltalálja magát a természetben. Néhányan fotóznak, és van olyan, aki camera obscurával igyekszik maradandóvá tenni a különleges pillanatokat – teszi hozzá a festőművész.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

István bácsi és Irén néni 70 éve házasodott össze

Bordány - Kegyelmi lakodalmát ünnepelte a napokban a bordányi Nagymihály István és Gábor Irén: 70… Tovább olvasom