Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 8°C | 22°C Még több cikk.

Homokháti Sokadalom harmadszor

Koncertek, konferenciák, átadó ünnepségek – június 30. és július 9. között rendezik a harmadik Homokháti Sokadalmat Mórahalmon.
Harmadik alkalommal rendezik meg a Homokháti Sokadalmat, Mórahalom tíznapos fesztiválját. A június 30-án kezdődő rendezvény idén jóval gazdagabb, színesebb lesz az eddigieknél, és a korábbi évekhez képest több vendéget várnak – mondta Nógrádi Zoltán, a város polgármestere. A sokadalom három pillérre épül: az agráriumhoz és idegenforgalomhoz kötődő konferenciákra – ahol többek között Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter és a testvértelepülések polgármesterei tartanak előadásokat – a nagyberuházások átadására, és kulturális, szórakoztató programokra.

A rendezvénysorozat ideje alatt átadják az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő új nyári bejáratát, az új buszpályaudvart, Mórahalom belvárosát a széksósi tanyaközponttal összekötő hat kilométeres kerékpárutat, valamint a városban kialakított kétszáz új parkolóhelyet. A szabadidős programok között színházi előadások, koncertek szerepelnek, fellép például a Bikini, a Crystal, a Unique, lesz nemzetközi néptáncfesztivál, elszármazottak találkozója, országos roncsderbi. A szervezők 100 ezer meghívót küldenek ki, ezek fürdőbelépő kedvezményt is tartalmaznak majd. A sokadalom uniós források igénybevételével valósul meg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Félig maradt meg a Megmaradás fala

Tízből négy emlékfalat lebontottak Ópusztaszeren a Megmaradás falánál, a többire fennmaradási… Tovább olvasom