Délmagyar logó

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 14°C | 27°C Még több cikk.

Horvát mezzo, amerikai tenor győzött az operafesztiválon

Szeged - A Mezzo Televízió élő közvetítése révén 39 országban láthatták hétfőn a nemzetközi operaverseny díjátadó gálaestjét, amit a szegedi nagyszínházban rendeztek meg. A két fődíjat Janja Vuletic és Adam Diegel kapta.
Igazi fesztiválhangulat volt tegnap este a Szegedi Nemzeti Színházban, az Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval díjátadó gálakoncertjén.

A nemzetközi zenei viadal döntőjébe jutott, s az elmúlt két hétben az öt versenyprodukcióban már bemutatkozott énekesek népszerű operákból adtak elő részleteket. Harminckilenc országban 16 millió nézőhöz jutottak el az előadások, a telefonos voksolás nyomán a Raoul Wallenbergként bemutatkozott Marcin Habela vehette át a legjobb énekesnek járó közönségdíjat, amellyel a debreceni színház egyik produkciójába és a gálaesten is közreműködő Pannon Filharmonikusok egy koncertjére is meghívás jár.

Alföldi Róbert gratulál Michael Capassonak a New York-i Dicapo opera igazgatójának, melletük a díjat átadó Philip de la Croix, a Mezzo igazgatója
Alföldi Róbert gratulál Michael Capassonak, a New York-i Dicapo opera igazgatójának, melletük a díjat átadó Philip de la Croix, a Mezzo igazgatója


Philip de la Croix, a Mezzo igazgatója úgy fogalmazott: büszke arra, hogy tévécsatornája közvetíthette Szegedről a csodálatos előadásokat. A legjobb produkciónak járó közönségdíjat A salemi boszorkányok rendezőjének, Alföldi Róbertnek és Michael Capassónak, a New York-i Dicapo Opera igazgatójának adta át. Alföldi megköszönte Szegednek is: „Ha idejövök operát csinálni, az mindig szerencsét hoz."

Részlet A salemi boszorkányok szegedi előadásából


A gálakoncert végén a zsűri elnöke, Anatolij Vasziljev a legjobb női opera-előadónak járó elismerést a horvát mezzoszopránnak, Janja Vuleticnek adta át, akit a Lukrécia meggyalázása című Britten-opera címszerepében ismerhetett meg a publikum.

Két versenyző a Don Giovanniból énekelt egy duettet a gálán
Két versenyző a Don Giovanniból énekelt egy duettet a gálán

A legjobb férfi opera-előadónak járó másik fődíjat Marton Évától a Cilea-opera főszerepét éneklő amerikai tenor, Adam Diegel vehette át. A két győztes meghívást kapott a jövő nyári szegedi szabadtérire, ahol a Mezzo filmet forgat gálakoncertjükről.

Adam Diegel Maurizio áriáját énekli az Adriana Lecouvreurben


Olvasóink írták

  • 8. ankusz 2008. november 20. 11:43
    „gyarmati_nő!Ha belehet így jutni ok,de kockázatos,ahogy említette.A szégyen jelzőt nem erre használtam hanem arra hogy milyen jegyárak vannak!”
  • 7. gyarmati_nő 2008. november 20. 10:22
    „A nézők 60-70%-a így jutott be...
    Egyébként ez nem egyedülálló. Nem tudom, jelenleg hogy működik, de 1-2 éve még a Kisszínházban is meg lehetett venni az el nem árusított, át nem vett jegyeket az előadások előtt fél órával, féláron. Mi így jutottunk be a Lear király utolsó utáni előadására! Megérte.
    Szóval szerintem nem szégyen ezt csinálni. Sokaknak még ezernéhányszáz forint is sok, és ha van ilyen lehetőség - noha elég kockázatos -, miért ne lehetne kihasználni?!
    Bár a MEZZO esetében elkeserítő volt ez az arány.”
  • 6. ankusz 2008. november 20. 09:01
    „gyarmat_nő!Nahát....ezt nem tudtuk,lecsúsztunk róla :-D Hát kíváncsi lennék ki ment be így,szerintem senki se állítótt be a színházba azzal h hátha bejut olcsón vagy ingyen.Szégyen hát!.....”
  • 5. gyarmati_nő 2008. november 19. 15:49
    „lidi, ankusz, szemesnek áll a világ! Tényleg nagyon-nagyon drágák voltak a jegyek szegedi viszonylatban, de az előadások előtt egy órával már 1-2 ezer forintért, sőt ingyen be lehetett jutni, mert égett az arcuk a tömérdek üres hely miatt!”
  • 4. ankusz 2008. november 19. 14:12
    „Ildi!joy nem a közönséget tahózta le mert nem tudtak elmenni stb...hanem a tahóság jelző alatt azt értette hogy a reklámozása egy nagy nulla volt.Minden másban igazad van.Én is szívesen mentem volna mindegyire de nem tehettem meg,nem tudom miért csodálkoznak hogy az emberek nem mentek,hát mert nincs pénzük.Persze a "krémje" megtehette most is!Nekünk marad a Mezzo.....”
  • 3. lidi 2008. november 19. 09:20
    „joy! nem hiszem, hogy mindenkit le kéne tahózni, aki nem volt ott (ahogy te sem) vagy nem követte az eseményeket. Ez egy nagyon jó vállalkozás, volt anyagi háttér, volt sajtója, de én úgy tapasztaltam, hogy elég sok bénázás volt. Legalábbis nem nagyon tudom mire vélni például, hogy ha már van egy profi honlapja a fesztiválnak, azon miért nem érhetők el alapinfók (például miért van kinn 3 nappal a díjkiosztó után a főoldalon, hogy szavazz a legjobb előadásra - de például nincs fenn a (kissé döcögős) gála programja vagy az eredmények még most se) stb., vagy mért nem villogott 1 hónapig a webcím bannere a DM online-on vagy a szinhaz.hu-n (vagy villogott?), mert én például a Mezzóról tudtam meg. Szóval nyilván volt egy csomó olyan kihasználatlan lehetőség, elrontott dolog, amit majd kinőnek az évek során, gondolom, meg volt egy csomó olyan, amit, hát, illett volna elsőre is jól csinálni (például közönségszervezés, hangosítás a gálán stb.) Főleg azért nem értem, miért nem gondolt senki arra, hogy közelebb kell menni a közönséghez, mert elég sokféle opera volt, köztük nem éppen habkönnyű darabokkal, ráadásul ugye nem a csilláron is lógnak-jellegű teltházakkal kezdődött ez az évad, hanem másféle őrjöngésekkel... És megértem a marketing alapelvet, hogy egy áru minőségére utalhat az ára - nade ennél sztem azért összetettebb és érzékenyebb a gazdasági-kulturális helyzet manapság (+ ingyér lehetett nézni a Mezzón, itthon is!), szóval az árképzésre nagyon oda kellene figyelni. Már ha számít, mennyi a néző a szegedi nézőtéren, mert lehet, hogy a tévé előtt 30 millióan ültek a 39 országban és ők voltak a valódi célközönség...”
  • 2. joy 2008. november 19. 01:39
    „Amit láttam belőle az mind nagyon tetszett.
    Kár, hogy a színázba nem tudtam elmenni, sőt még az összeset sem tudtam rögzíteni, és a gálát sem láthattam.
    Sajnálhatja, aki tehette volna, mégse ment el!

    Az biztos, hogy külföldön sokkal nagyobb visszhangja volt, mint itthon, de ez a szokásos magyar tahóság.
    :o(”
  • 1. gyarmati_nő 2008. november 18. 15:36
    „Vihar a biliben ez az Operafesztivál. Szánalmas volt, hogy lasszóval fogdosták a nézőket egy órával az előadások előtt. Nulla promó, horribilis jegyárak...
    A Salemi boszorkányokat láttam, az nagyon tetszett, Balázs Zoltán rendezése viszont katasztrofális volt szerintem.
    Sajnálom, hogy a két díjazott énekes operáit nem láttam.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A pedagógusképzést ünneplik

Szeged - A pedagógusképzés Szegedre helyezésének 80. évfordulóját ünnepli ma és holnap a Juhász… Tovább olvasom