Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Hőskoruk elmúltával is kell a nyilvános telefon

Harminc éve állnak a szegedi utcákon telefonfülkék, amelyekre egykor akár egy órát is várt az ember, ha fontos megbeszélnivalója akadt. Az üvegdobozokat ugyan egyre inkább elfelejtjük a mobildömpingben, vannak azonban, akiknek még mindig fontosak.
Fotó: Karnok Csaba
A hetvenes évek eleje óta állnak Szegeden utcai telefonfülkék: nélkülözhetetlen segítségükkel közölték egymással az emberek a jó és rossz híreket akkor, amikor egy-egy telefon bekötésére még éveket kellett várni. Ma azonban – a több millió magyarországi mobil- és vezetékes telefon-előfizető korában – ki hinné, hogy szükség van még ezekre a már-már ipartörténeti relikviákra, amelyek használatára annak idején akár fél-egy órát is vártak.

– A mobilom feltöltőkártyája lemerült, ezért kellett innen telefonálnom, aztán visszahívást kértem ide – mondja Szabó Tünde, aki éppen az egykori Centrummal szemközti telefonfülkéből lép ki. A nő hozzáteszi: nem túl gyakran használja az utcai készülékeket, de azért járatos a tarifák között. Ha többet telefonál, mindig kártyával teszi, ami csak annyit hív le a keretből, amennyit felhasznál.

A Postapalota oldalánál álló hat fülkénél legalább negyed órát várakozunk, míg az első telefonáló, egy hatvanas férfi megérkezik. Ő is érmés készüléket választ. – Olcsóbb erről vezetékes számot hívni, mint mobilról, ezért egy-két naponta fülkéből telefonálok – közli döntésének okát Gönczi Péter, akinek mobilja is ott lapul a táskájában. Mint mondja, a kártyára egyszerre többet kellene kiadni, ezért annak használata valahogy nem vonzza, még ha az kifizetődőbb is lenne.

Újabb tíz perc múlva öltönyös fiatalember akasztja le a kagylót. – Persze, hogy van mobilom, de a cégnél nem használhatom biztonsági okokból, így a magánügyeimet ebédszünetben innen szoktam intézni – mondja Kulcsár Zoltán, aki két-három naponta veszi igénybe a „szakállas" szolgáltatást. Mint mondja, többnyire mobilokat hív, így elég költségesek a fülkés beszélgetések. Hogy melyikből telefonál? Mivel elmúlt a telefonfülkék hőskora, általában bármelyiket választhatja: többnyire egyikre sem kell várnia.


Vezető érmések

Tokainé Szűcs Krisztina, a szegedi telefonfülkéket üzemeltető Invitel kommunikációs menedzsere elmondta: a városban közel ötszáz fülke és beltéri nyilvános készülék működik. Számuk az utóbbi években öt százalékkal csökkent. Az érmés telefonok visszaszerezték vezető szerepüket a kártyásoktól, amelyek egy évtizeddel ezelőtti bevezetésükkor még népszerűbbek voltak. A vandálok nyomait ugyan ma is felfedezhetjük egyes kék-zöld dobozok belsejében – a működő fülkét keresők nem kis bosszúságára –, de a cég és a rendőrség együttműködésének köszönhetően csökken a számuk. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elitképzés a szegedi szakkollégiumban

Tíz éve alakult meg több egyetemi kar diákjainak elitképzését felvállaló Szegedi Társadalomtudományi… Tovább olvasom