Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

Hullámzik az M43-as

Csongrád megye - Az Alföld sík vidékén is alul- és felüljárókon át „hullámzik" az autópálya. Az M43-as Szegedtől Makóig nyújtózó, közel 32 kilométere húsznál is több alul- és felüljárón, hídon át fut majd.
Tizennégy nehézgép – útgyalu, több dömper, markoló, úthenger – mozgott tegnap az M43-as építésén a 47-es főút közelében, a Tisza felőli oldalon. A dombnyi magasságú töltéshez hordták a földet és homokot, illetve rámpához hasonlatossá simítgatták, egyengették. Az arra járók számára napról napra elképzelhetőbb lesz, milyen magasan halad majd át a 47-es fölött az autópálya.

– Ez a felüljáró négy támasztású lesz. A jobb és bal pályának külön műtárgy épül. Gondot legfeljebb az altalaj gyenge minősége jelent. Az ugyanis a 6–9 méter magas töltés terhétől 20–50 centit is süllyedhet. Így aztán ezen a szakaszon akár 4–6 hónapot is várni kell a talajkonszolidációra – magyarázta Gyöngyösi István. A Hídépítő Zrt. projektvezetője elárulta: függőleges szalagdrének alkalmazásával lehet a folyamatot lerövidíteni, illetve a kitűzött határidőket tartani.

A töltést építik az  M43-as sztráda 47-es úton átívelő felüljárójához. Fotó: Frank Yvette
A töltést építik az M43-as sztráda 47-es úton átívelő felüljárójához.
Fotó: Frank Yvette

Nagyjából 100 méter hosszú lesz a 47-es fölötti felüljáró. Ezen kívül az épülő M43-asnak ezen a második, közel 9 kilométeres szakaszán még 7 helyen lesz felül-, illetve aluljáró, valamint híd – a terepviszonyoktól függően. Például a Mol Zrt. két útjánál, illetve az árvízvédelmi töltéssel párhuzamos földútnál – a Tisza jobb és a bal partján is. A Pölös-érnél, aztán a Tisza, majd Nagyfánál a Hódtó-csatorna fölött pedig hídon át vezetik az autópályát.

A biztonságos közlekedést és a gyorsaságot szolgálja, hogy az autópályáknak nincs szintben azonos kereszteződésük más utakkal. Így aztán természetesen sík vidéken is felül- és aluljárók építésével jár a pálya kialakítása.

Első és harmadik szakasz

Az M43-asnak az M5-ös és a 47-es közötti 6,7 kilométeres úgynevezett első szakaszán 5 alul- és felüljáró épül. Az utóbbiak közül az egyiket a vadaknak szánják, hogy átkelhessenek a pálya egyik oldaláról a másikra. Egy másik a Békéscsaba–Hódmezővásárhely–Szeged közötti vasút fölé emeli az autópályát. Baricz Árpádtól, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kommunikációjával foglalkozó szakembertől megtudtuk, hogy az épülő M43-as harmadik, Tiszán túli, több mint 16 kilométeres szakaszán a hasonló 11 műtárgy közül 10 aluljáró.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. strangerr 2009. augusztus 10. 16:10
    „sauron2

    Igen tudom, de hát élő ember nem gondolhatta komolyan azt a határidőt, ezért nem is írtam.”
  • 21. sauron2 2009. augusztus 10. 12:51
    „7. hozzászólás strangerr 2009.08.08. 16:43

    egyébként 2009 november a 47-ig tartó szakasz átadási határideje! a 2010 augusztus az a Makóig érő szakasz átadási határideje! Egyébként a második szakasz lehet ugyanolyan stádiumban van, mint az első, így lehet együtt adják át!

    És nehogy azt hidd OV fogja átadni: ő nem nyúl semmihez ami nem az ő vagyongyarapodását szolgálja (szolgálta)”
  • 20. strangerr 2009. augusztus 09. 19:09
    „A nőgyógyászok és hasonló "hozzáértők" jóvoltából a völgyhíd olyan szitokszó lesz most már, mint volt anno a vízlépcső:(
    A vízügyi szakmát sikerült kinyírni, már várom az okos ellenzéki tüntetéseket az autópályák ellen.

    Bezzeg az nem érdekel senkit hogy pl az egészségügyben naponta folyik el egy kőröshegyi völgyhíd ára... Ja persze az egészség nem üzlet:)

    Mindegy a lényeg úgyis ugyanaz legyen bármi is a téma : monnnnnnyonleee!!!”
  • 19. iránytű 2009. augusztus 09. 18:19
    „Mondjuk Magyaroszszágon a folyamatosan mozgó talaj miatt erősebb alapozás kell egy autópályának vagy egy vasútnak. (Az osztrákoknak ill. a hortvátoknak ugye ez eleve adott sziklás hegyek formájában.) Erre a többletköltségre jön még rá a kartellezések felára, a pályázatok 10-30%-os (kormánytól független) korrupciós felára. .. amit mi meg összedobunk.”
  • 18. iránytű 2009. augusztus 09. 18:14
    „Szeretném kérdezni, hogy völgyhíd vagy alagút lesz-e az új szakaszon.

    Üdv: Butus szegedi.”
  • 17. strangerr 2009. augusztus 09. 18:11
    „#16
    Index fórumon tisztázták a dolgot, nem az autópályaépítés az olcsó a horvátoknál, hanem a sajtó gáz nálunk....
    Az Index Fórum ´Útépítés, úttervezés´ topikjából, roadrunner tollából:
    "A12-A13
    Egy két dolgot sikerült végre tisztázni.
    Nem érnek a magyar határhoz két év múlva, csak egy-egy szakaszt kezdenek meg mindkét pályából, ezek:
    A12 Sv. Helena (A4) - Vrbovec (A13) - Gradec bővítés 23 km +
    A12 Gradec - Kloątar Vojakovački 20 km 1117 M HRK (45 mrd. Ft) + ÁFA
    A13 Vrbovec 2 (A12) - Bjelovar 27,5 km 729,3 M HRK (28 mrd. Ft) + ÁFA
    építési idő 22 hónap 2009.04.27-től
    Mindkét pálya 86 km összhosszúságú lesz, ha a magyar határhoz érnek és 5 ill. 4. szakaszban épülnek majd meg, amelyekből most csak egyet-egyet építenek meg 2011-ig. Így kiderült, hogy nem is töredékárban megy, ahogy a lefordított hvg és index cikk sugallja, hanem a magyarral összevethető áron és most már sík területen is. Ha így folytatják, utolérnek árban."”
  • 16. THK 2009. augusztus 09. 17:39
    „#9,
    sajnos ez sem magyarázat, mert Horvátországban sem csak hegyi autópálya van, de amikor teljesen AZONOS KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT építenek (ld. M7 végé, és ahhoz a horvát szakaszon csatlakozás), nálunk akkor is másfélszer annyiba kerül:

    http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/haromszor-dragabban-epitenek-autopalyat-a-magyarok-a-horvatoknal-232589

    a korrupció a horvátoknál is nagyon erős, így itthon vmi egészen elképesztő kell legyen a lenyúlási szint...”
  • 15. Logaritmus 2009. augusztus 09. 10:00
    „Telstar, a volgyhid nyomvonalat meg az Orban kormany idejen hataroztak meg. Olvass utana!”
  • 14. TELSTAR 2009. augusztus 09. 08:20
    „Völgyhíd is lesz ?? (ja, bocs, elfelejtettem, már nem Kóka a miniszter...)”
  • 13. strangerr 2009. augusztus 08. 21:18
    „12. Én sem. Csak sajna ahogy mondod Te is, nem a fővállalkozó szívja meg hanem a kicsik. De most nagyon sok útépítés indult, hátha ez segít a kicsiken is.”
  • 12. KolompárRómeó 2009. augusztus 08. 21:05
    „11. hozzászólás strangerr 2009.08.08. 20:37

    "a válság miatt az életben maradásért veszteséggel lehet csak munkát nyerni."

    Nem fogok párás szemekkel a projektcégekre gondolni, akik így is a milliárdokat le tudják nyúlni és a valódi munkára az "elnyert" (értsd: korrumpált) pénz töredékét fizetik ki annak, aki valóban elvégzi a munkát.”
  • 11. strangerr 2009. augusztus 08. 20:37
    „Folyópálya áron nincs nagy különbség az árakban (legalábbis műszakilag).
    Nagy különbség lehet persze pl. az alapanyag szállítása, töltésanyag- építés, csomópontok száma, egyéb műtárgyak száma, keresztmetszeti kialakítás, pályaszerkezet, közműkiváltások stb. között

    Illetve a magyar árdrágító nem műszaki jellegű "tartozékok": önkormányzati zsarolások, régészeti lenyúlások, pártfinanszírozás (nem csak kormánypártok hanem az ellenzékieknek is), kisajátítási bizniszek, kivitelezői kartellek, ill. régebben kivitelezői drágítás amikor ez az egész kampánytéma lett.

    Arról pl. senki nem beszél, hogy most minden útépítés sokkal olcsóbb mint akár évekkel ezelőtt is a válság miatt az életben maradásért veszteséggel lehet csak munkát nyerni.”
  • 10. aranka2 2009. augusztus 08. 20:05
    „A címmel borzongást kell kelteni. Az újságírás ma Magyarországon mindennek csak és kizárólag a negatívumait tudja kiemelni.Az M43-asnak NINCS negatívuma, tehát csinálni kell. Így lett ez a hülye cím. Az írás egyébként nem rossz. A határidőkről meg már többször írt a DM, meg a 47-esen ki is írták, 2010 vége. Ami azt jelenti, hogy az a mihaszna Viktor adja majd át, ha átadja. Amennyiben ugyanis Szeged és Makó "rosszul" szavaz (azaz maradnak a mostani polgármesterek), nézhetjük, mert amennyire barmok fideszes barátaink, képesek leállítani.”
  • 9. macs 2009. augusztus 08. 19:45
    „Konrad,
    nagyon köszönöm, amit irtál. Elég régóta hajtogatom, hogy a hegyek között miután berobbantják az útpályát, elég rátenni az aszfaltot (nem tudom ez a jó kifejezés). Nálunk meg töltést kell építeni stb. Nem beszélve a le-felhajtókról. Az is drágítja az utat.
    Mégegyszer köszönöm.”
  • 8. Konrad 2009. augusztus 08. 17:55
    „4.: elképzelhető. Az autópályához elsősorban kő kell, nagyon sok. Meg stabil alátámasztás, hogy ne süllyedjen meg. Namost a hegykben van kő helyben, nem kell különlege alapozás stb. Az Alföldön meg a követ is messziről hozzák, ami ember és gépigényes.
    Aztán a horvát autópálya árait a kisérő cuccok nélkül adják meg - hiszen átadáskor még el sem készültek a parkolók. Nálunk meg benne van az összes parkoló, wc és hasonlók ára is. Az sem mindegy.
    Vagyis lehet összehasonlítani a dolgokat, de csak ésszel.”
  • 7. strangerr 2009. augusztus 08. 16:43
    „4-es. Ezt a városi legendát jó lenne hogy egyszer valaki valamilyen tényekkel adatokkal alátámasztaná. Egyébként 2010 augusztus a határidő, és bármi lesz is jövőre, nem a miniducse adja át:)”
  • 6. h65535 2009. augusztus 08. 16:02
    „Már az is baj, hogy alul-felüljárók és híd is van?! Ekkora köcsögséget!!! Éppen ez lenne az autópálya lányege, hogy nincs kereszteződés.
    Okos!”
  • 5. KolompárRómeó 2009. augusztus 08. 15:59
    „3. hozzászólás Mathiasking 2009.08.08. 13:21

    Beb@szna, ha tavaszra kész lenne :)
    Tuti Viktor adja át. De ez nem az ő, nem feri és nem gordonka érdeme. A mienk, akiknek a pénzéből (elftársak által a jó része ellopva) végre kész lesz. És a város ki fog ürülni, a sok átutazó eltűnik. Már nagyon várom!”
  • 4. Gazficko 2009. augusztus 08. 14:37
    „Horvátországban,ahol több hegy van mint Mo-on, jószerével olcsóbb egy km autópálya,mint a itthon ahol jószerével több sík terület van mint hegyes vidék.”
  • 3. Mathiasking 2009. augusztus 08. 13:21
    „és mikorra készül el? Viktor fogja átadni, ha így halad!”
22 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

70 hungarikumkiállító várja a vevőket

Szeged - A nosztalgiázóknak tükrös mézeskalácsot, a merészeknek fokhagymalekvárt is kínál a szegedi hungarikumfesztivál. Tovább olvasom