Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Hússzal-harminccal, szinte az egész városban

A fő- és gyűjtőutak kivételével szinte mindenhol harminc vagy húsz kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnének a járművek Szegeden, ha a közgyűlés így dönt holnap. A város területének negyven százalékán már most is ez a helyzet.

Tíz új területen tervezi 30 kilométeres sebességkorlátozás bevezetését a szegedi önkormányzat. Az úgynevezett Tempo 30-as zónákkal egész városrészeket kívánnak lefedni – az előterjesztésről a pénteki közgyűlés dönt.

Bérkert utca–Tanács utca–Fő fasor–Temesvári körút, illetve Kálvária sugárút–Dugonics tér–Petőfi sugárút–Moszkvai körút által határolt terület – kettő azok közül, ahol a jövőben csak harminccal hajthatnának a járművek. Lassítani kell majd Petőfitelepen, Alsóvároson és Kecskéstelepen is. A lakó-pihenő övezetek (itt 20 kilométeres óránkénti sebesség a megengedett) és a Tempo 30-as övezetek szinte az egész város mellékutca-hálózatát lefednék a külső körúton belül, részben azon túl is.

Szegeden előbb a lakótelepeken jelöltek ki lakó-pihenő övezeteket, majd létrehozták a 30-as zónákat is – együtt jelenleg a város negyven százalékát fedik le.

Márciusban a közgyűlés elfogadta a város közlekedésfejlesztési koncepcióját, melyben szerepel: a főutak és a gyűjtőutak közötti közlekedési területeket az egész városban egységesen szabályozott, csillapított forgalmú övezetekké kell kijelölni.

Ciklikusan ellenőriznek

– A sebességellenőrző berendezésekkel elsősorban a balesetveszélyes útszakaszokat ellenőrizzük, a harmincas övezetek kevéssé balesetveszélyesek. Ott ciklikusan ellenőrzünk – mondta Varga Jenő hadnagy, a megyei forgalomellenőrző alosztály vezetője.
Betarthatatlan?

– Betarthatatlan szabályt hozni nem érdemes – véli Jakab Ernő, szegedi taxis. Szerinte a főutak így is zsúfoltak, és tovább romlana a helyzet, ha az alternatív útvonalról kiszorítanák az autósokat.  
Nagy Sándor alpolgármester, a terv előterjesztője szerint a csillapított övezetek rendszere csak akkor hatékony és biztonságos, ha a zónák nem foltszerűen követik egymást, hanem egymással összefüggnek, egész városrészeket fednek le. A cél az, hogy a korábban szinte forgalommentes mellékutakat továbbra is megvédjék a közlekedés veszélyeitől.

Egyszerre biztonságosabb és balesetveszélyesebb lehet a közlekedés – véli Kasza János, egy szegedi autósiskola vezetője. A sofőrnek minden sarkon egy gyalogos sebességére kell lelassítania, a jobbról jövőnek elsőbbséget kell adnia. Ha ezt a vezetők valóban megteszik, csökken a balesetek száma. Mivel azonban a jobbkéz-szabályt a gyakorlott autósok sem mindig tartják be, akár veszélyesebb is lehet a közlekedés. A tanulóvezetőkkel egyébként gyakoroltatják az oktatók ezt a speciális forgalmi helyzetet, a 30-as övezetben való vezetni tudás a forgalmi vizsga része, így a jogosítvány feltétele.


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szobaantennával is fogható lesz a szegedi városi televízió

Balástyán, Domaszéken, Mórahalmon és Sándorfalván is fogható lesz augusztustól a szegedi városi… Tovább olvasom