Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Húsvét utáni böjt

Szeged - Főleg zöldségekre költötték maradék pénzüket az emberek a hónap utolsó hétvégéjén a piacon és a bevásárló- központban. A kereskedők szerint az elmúlt hét forgalma rosszabb volt, mint karácsony után.
A számítások szerint családonként átlagosan tizenötezer forintot költöttünk a húsvéti ünnepekre. Aki a locsolkodóknak is pénzt gyűrt a zsebébe, az ennél is rosszabbul jött ki az ünnepből. A húsvéti extra kiadások nyomon követhetők voltak a piac és a bevásárlóközpont hétvégi forgalmán is. Az áruház máskor zsúfolt parkolójában bőven volt szabad hely szombat délelőtt. Nem volt csúcsforgalom a Mars téri piacon sem.

A lacikonyha például csak ötven százalékon pörgött az Irén csarnokban. – Látja, milyen „sokan" vannak – mutatott a három üres asztalra Vecsernyés Istvánné. Náluk egyébként is szokás: hónap végén a kolbásznak, hurkának csak a felét sütik le. A régi csarnokban is szokatlanul kevesen voltak a szombati csúcshoz képest. Az emberek főként a húsokat kínáló standokat kerülték el nagy ívben.

– Most beszéltük, hogy még a január sem volt ilyen rossz, mint ez a hétvége. Pedig az aztán igazán gyenge hónap – magyarázta Bozóki Istvánné, az egyik baromfibolt vezetője. Érdeklődésünkre elmondta: a vásárlók szinte kivétel nélkül az olcsó apróhúst keresték. Az egyik stand előtt ezután már Turáné Annát faggattunk: hogy tudta megtölteni kosarát a hónap utolsó hétvégéjén? Kiderült, hús nem lapult a spenót, karalábé, alma, paprika és paradicsom alatt. – Azt mindig egyszerre, hónap elején, nagy tételben vásároljuk meg, amit utána lefagyasztok. De egy kis friss zöldségre mindig jut. Enni muszáj – mondta Anna.

Szerencsére sokan voltak, akik húsvét után is telepakolták kosaraikat a Mars téri piacon. Fotó: Segesvári Csaba
Szerencsére sokan voltak, akik húsvét után is telepakolták kosaraikat a Mars téri piacon.
Fotó: Segesvári Csaba

A Mars téri forgatagban egyébként kevés üres kosarat láttunk, ám Annához hasonlóan a szatyrok főleg zöldséggel voltak tele. Ilona egyszerre két fonott kosarat is megtöltött zöldséggel, s a hónap utolsó hétvégéjén még egy évelő virág, az Erika megvásárlását is megengedhette magának. – Három gyereket neveltem fel. Megtanultam, hogyan kell beosztással élni – mondta az asszony.

A zöldségárus Attila, aki többek között új petrezselyemgyökeret árult csomóként négyszáz forintért, viszont azt mondta: még karácsony után sem volt olyan gyenge a forgalom, mint az elmúlt héten. – A húsvét a locsolkodás miatt a nyugdíjasok pénzét is megcsapolta, egyébként hónap végén ők a fő vásárlók nálam – mondta a kereskedő.

„Hús majd a fagyasztóból kerül az asztalra". Ezt már nem a piacon, hanem az egyik nagy bevásárlóközpont erősen foghíjas parkolójában hallottuk Molnár Dóra szájából. A fiatal anyuka kislányával együtt egy szinte teljesen üres bevásárlókocsit tolt ki a boltból, bár elmondása szerint egyébként is csak barátnője miatt ugrottak be az üzletbe. Balogh Mihály és felesége eközben tőzeget pakolt be autójuk csomagtartójába.

– Grillpartit rendezünk, amihez a húst már három napja pácolom a hűtőben. Nem könnyű kijönni a pénzből, de egy ilyen szép tavaszi napsütésben megengedhető ez a fajta luxus.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Segélyért közmunkát!

Szeged - Több szigorító intézkedést is terveznek bevezetni a szociális ellátórendszerben, hogy ösztönözzék a munkát keresőket, illetve megakadályozzák a visszaélést az egyébként nagyvonalú szolgáltatásokkal és szabályozással. Tovább olvasom