Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Húsz métert repült a gyalogos

Halálra gázolt egy gyalogost egy személygépkocsi tegnap reggel hat óra előtt Szegeden. A hatvanéves nő az ütközés után legalább húsz métert repült. Legalább ötven percig próbálták újraéleszteni a baleset áldozatát, de sajnos minden próbálkozás hiábavaló volt. A közlekedési lámpák sárgán villogtak.
A Csongrádi sugárút és Berlini körút kereszteződésében a baleset után hatalmas dugó alakult ki reggel, míg a rendőrök helyszíneltek. Fotó: Segesvári Csaba
Halálos baleset történt tegnap reggel nem sokkal háromnegyed hat után Szegeden a Csongrádi sugárút és a Berlini körút kereszteződésében. Egy metál színű BMW hatvanéves szegedi nőt gázolt halálra a gyalogátkelőhelyen. Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a nő a hírközlési hatóság épülete előtt lépett le a járdáról és már az úttest középvonalát is elhagyta, amikor elütötte a személygépkocsi.
– A közlekedési lámpák ekkor még sárgán villogtak – közölte a sajtóreferens, de a ennél többet nem mondott.

Az úttesten látható rövid féknyom miatt feltételezhető, hogy a gépjárművezető későn vette észre a gyalogost és már nem tudott korrigálni. Hogy a férfi mekkora sebességgel hajthatott, azt vizsgálják. Az viszont tény: a nő az ütközés után legalább húsz métert repült a kereszteződésben és a parkettás bolt, valamint a gyógyszertár közötti másik zebrán ért földet.

– Hatalmas csattanásra lettem figyelmes. Először azt gondoltam, hogy ismét két autó ütközött össze. Ilyen ebben a kereszteződésben kétnaponta előfordul – mesélte Simon Sándor biztonsági őr, aki a baleset színhelyétől száz méterre dolgozik. A férfi pár perc múlva már kint volt a sarkon.

A Kárpáti házaspár szerint nem kellene éjszakára villogóra állítani a jelzőlámpákat. Fotó: Schmidt Andrea
– A nő ruhája, blúza a nyakába csúszott, a táskája és a papucsa is elrepült. Nem messze tőle öten-hatan beszélgettek, gondolom várták a mentőt. Vért nem láttam. A zebrától feljebb viszont két kocsi állt, a metál színű BMW az útszéli padkán parkolt – emlékezett vissza a biztonsági őr.

A Berlini körúti egyik társasház két lakója, a Kárpáti házaspár kutyasétáltatás közben hallott a szörnyű esetről. A nyugdíjasok szerint nem kellene éjszakára villogóra állítani a jelzőlámpákat, mivel este tíztől hajnal hatig nem ötvennel, hanem 80-100 kilométeres óránkénti sebességgel száguldanak az autók.

– Aki ekkora sebességgel érkezik a kereszteződésbe, képtelen megállni. Hány embernek kell még meghalni ebben a kereszteződésben, hogy megszüntessék ezt az állapotot? – kérdezte Kárpáti István.

A közeli ABC-ben és a hírközlési hatóságnál is téma a reggeli tragédia. Azt beszélik, hogy legalább ötven percig próbálták újraéleszteni a baleset áldozatát, de sajnos minden próbálkozás hiábavaló volt, nem lehetett rajta segíteni. Úgy gondolják, a sofőr nem figyelt. Többen úgy tudják, a rendőrök azonnal elvitték az autó vezetőjét. A rendőrök elkérték a Nemzeti Hírközlési Hatóság térfigyelő kamerájának felvételét: remélik, abból kiderül, mi történhetett.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt Halász Miklós

Hatvanesztendős korában váratlanul elhunyt Halász Miklós Táncsics Mihály-díjas újságíró. Lapunk… Tovább olvasom