Délmagyar logó

2018. 09. 24. hétfő - Gellért, Mercédesz 12°C | 21°C Még több cikk.

Huszonöt év: mint egy álom

Varga Béla és felesége Szegeden, a Föltámadás utcai orvosi rendelőben ismerkedett meg. Egyikük sem találta meg a boldogságot az első házasságban. Huszonöt éve mondták ki a boldogító igent, s ma is úgy gondolják: másodszorra már jól választottak.
Fotó: Schmidt Andrea
Dr. Varga Béla és felesége, Margitka két éve él az egyik szegedi idősotthonban. Mindketten betegek, ezért döntöttek úgy: eladják a lakásukat, és az orvosi ellátást is nyújtó intézmény lakói lesznek. Kicsiny lakrészükben a falon feszület, s a hosszú közös élet emlékei. Margitka néni nem tud járni, így ha elmennek valahova, Béla bácsi előveszi a szekrényből a kerekes széket, párnát rak bele, s lelifteznek a parkolóhoz. Mindenhová együtt járnak. Igaz, bevásárláskor Margitka a kocsiban marad, csak Béla bácsi megy be a boltba. Gyermekeik nincsenek, de az asszony testvérei időnként meglátogatják őket.

Béla bácsi a Vajdaságban, Versecen született. Az orvosegyetemet 1938-ban kezdte Belgrádban (ekkor még Margitka néni meg sem született), de a német megszállás után 1941-ben átjött Magyarországra, s beiratkozott a szegedi orvosi karra. Egy évvel később öccse is utánajött, a két egyetemista fiút a szülők támogatták anyagilag, amíg lehetett. Az egyetem után Béla bácsi egy ideig biztosítási ügynökként dolgozott, aztán hivatásos zenész lett. Fő hangszere: a harmonika és a gitár.

– Három este muzsikáltunk minden héten – idézte fel a háború utáni időt a most 85 éves Béla bácsi. – Csütörtökön és vasárnap a Gárgyán-féle tánciskolában zenéltünk, szombatonként pedig az Aradi téren, a Magyar Kommunista Párt Belváros II. elnevezésű klubhelyiségében szolgáltattuk a zenét az össztánchoz. Az idős férfi még ma is elmosolyodik, ha arra gondol: akkoriban jobban keresett a heti három estés munkával, mint kezdő orvos korában.

Margitka a Szolnok megyei Szelevényen látta meg a napvilágot. Nem gondolt arra, hogy az egészségügyben dolgozik majd, az élet mégis így hozta.
– Egyszer a rádióban bemondták, hogy lehet jelentkezni ápolónőnek Szegedre. Úgy éreztem, ez a meghívás nekem szólt. A bátyám akkor már itt tanult az orvosegyetemen. Így kerültem a szegedi ápolónőképzőbe.
Az iskola befejezése után Margitka a kórházban dolgozott, a sebészeti osztályon. Akkoriban sokkal több feladatot láttak el a nővérek, ha kellett, altatták a beteget, ha kellett, ágyaztak, ha kellett, a műtőorvos keze alá dolgoztak, vagy épp kötöztek.

– Később aztán átkerültem a bőrgyógyászati klinikára. De ha tudtam volna, hogy ott legalább egy szekrényre való kenőcs van, dehogy mentem volna! – nevetett a törékeny asszony, aztán hozzátette: persze végül az összes kenőcs nevét megtanulta.

Míg Margitka Szegeden dolgozott, Béla bácsinak a vidék jutott. Először Kisteleken ismerték meg mint községi orvos, majd Pusztaszerre helyezték, ott szolgált 35 évig.
– Nagyon szerettem Pusztaszeren. Pedig nem volt akkoriban ott még se villany, se autóbuszjárat, se gyógyszertár. De a kétszemélyes kis Topolínómmal szállítottam Szegedről a gyógyszereket. Előfordult nem egyszer, hogy szülésnél is segédkeztem. A legcifrább eset egy esős novemberben történt. A tömörkényi erdészházból jöttek értem, az erdész 40 éves feleségének első szülését vezettük le a bábaasszonnyal. Akkoriban nagyon késeinek számított negyvenévesen szülni az első gyermeket, aggódtunk is. Másfél napig voltunk ott, olyan hosszúra nyúlt a vajúdás. Végül egészséges, szép nagy fiú született.

Béla bácsi 1976-ban jött el Pusztaszerről, a falu azonban nem felejtette el: tavaly díszpolgári címmel köszönték meg több évtizedes munkáját. Szegeden a Föltámadás utcai orvosi rendelőbe került, ahol megismerkedett Margitkával.
– Első látásra szerelem volt – mondta Béla bácsi.
– Dehogy volt, nekem nem tetszettél, mert el voltál hízva! – nevetett a felesége. Akkor már mindketten túl voltak egy boldognak nem nevezhető házasságon, özvegyként hamar egymásra találtak. 1980-ban házasodtak össze.
– Február 29-én kötöttünk házasságot. Így csak négyévente kapok virágot a férjemtől – tréfálkozott újra Margitka.

Margitka néni és Béla bácsi is azt mondja: olyan nincs, hogy két ember ne kapjon össze. Veszekedés mindenütt előfordul, de a szeretet és a megértés elengedhetetlen a jó és tartós házassághoz. Béla bácsi szerint egy megelőző, rossz házasság elég biztosíték arra, hogy a következő jó legyen. Az újat az ember már megbecsüli.

Az idősek otthonában szabadon élnek, részt vesznek a délelőtti foglalkozásokon. Margitka néni szép tárgyakat készít. Most sem tétlen: karácsonyra tanulnak be egy színdarabot. A házaspár minden szaván, mozdulatán érezni: szeretik egymást. S ezt Béla bácsi ki is mondja: az utolsó 25 év olyan volt, mint egy álom.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ada nagyon várja a szegedieket

A Tisza menti települések összefogásával fellendíthető lenne a régió turizmusa – hangzott el… Tovább olvasom