Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Húszperces dugó a szegedi sulik körül

Szeged - Tömegeltek csütörtök reggel „nyolc tájt", a téli szünet utáni első tanítási nap startjakor a szegedi Boldogasszony sugárúti iskolák körül – diákok és szülők, tanuló „tömegközlekedők" és úrvezetők.
Tömegeltek csütörtök reggel „nyolc tájt", a téli szünet utáni első tanítási nap startjakor a szegedi Boldogasszony sugárúti iskolák körül – diákok és szülők, tanuló „tömegközlekedők" és úrvezetők. Ellenben például a Madách általános iskola utcájában nem alakult ki tumultus – ott a téli vakációt síszünettel fejelték meg, az iskolások és a környéken közlekedők legnagyobb örömére.

Mindegy, hogy a reggeli hólapátolás miatt, vagy mert a téli vakáció örömeiből nehezebben ébredtünk, de tény: nyolcperces késéssel, 7.00 helyett 7.08-kor indultunk az iskolába tegnap, a szünet utáni első tanítási napon. Tejszerű ködfoltokat és a hókásás 47-es főutat hátrahagyva a József Attila sugárúton is óvatos maradt a tempó. Bár az út feketéllett, de csúszott: a szokásosnál 1-2 méterrel hosszabb távon sikerült megállnunk, a Retek utcai kereszteződés sárgából pirosra váltó lámpájánál használtuk a motorféket.

Autó autó hátán a Boldogasszony sugárúton. A villamos is araszol... Fotó: Karnok Csaba (Képgaléria)

A zajló Tisza túlsó partja épphogy látszott, de a Belvárosi hídon lépésben haladó kocsisort ködfátyol takarta 7.25-kor, amikor a Huszár Mátyás rakpartra fordultunk. Előttünk csak négy kocsi haladt, óvatosan, a megengedett sebességnél lassabban. Ellenben tíz perc múlva már konvojjá állt össze a Tisza-parton a belvárosi iskolák felé tartó kocsisor.
A Hősök kapujánál az első tanítási nap reggelén 7.49-től 8.10-ig tartott a tömegelés. Mert mindegy, hogy nyárvégi langyosság vagy téli zimankó: itt most is húszperces dugó szennyezte a levegőt és őrölte az idegeket. Az egyetem Juhász Gyula gyakorló iskolája előtt alakult ki az első csúcs: 15-25 kocsi torlódott össze, s e dugó hosszú perceken át csúszott a Boldogasszony sugárúton, a Hősök kapuja felé. A közeli kis utcák, például a Vitéz parkolóiban megálló autókból is iskolatáskás gyerekek özönöltek. Itt 8.00-kor, a becsöngetés miatt enyhült a roham.

Galéria kép

A vizsgaidőszak közepéhez illően üres maradt az egyetem pedagógusképző kara előtti parkolósáv. Ám onnan 7.51-kor vakmerően elindult egy anyuka: két kisiskolás gyerekét maga után húzva átvágott a téli szürkeségben vaksin haladó autók között – irány a „kis Ságvári", ahol akkorra már a két sorban parkoló kocsik mellett csilingelve lassúzott a zsúfolt villamos. Megérkezett a korizók elszállítására parkolót kereső autóbusz, aztán a másik, amelyik az usziba szállította a lurkókat. A 7.59-re kialakult itteni csúcsponton egy fekete Ford a forgalmi iránnyal ellentétesen furakodott a többi kocsi közé: úrvezető ki, hátsó ajtó föl, iskolatáska a gyerekre, puszi, ajtók be, apa a volán mögé – index, dudaszó, indulás...

A kocsival suhanó, mégis késve érkező szülők okozta forgalmi akadályokat szinte egy csapásra megszüntette a ságváris becsengetés: 8.15 után a belvárosban is a szokásos tempóra váltott a forgalom.

Szünetek

Az iskolanapokon a megszokottnál kevesebb autót láttunk tegnap reggel a szegedi utakon. A mérsékelt kocsihasználat oka a téli síkosságtól való félelem ugyanúgy lehetett, mint a vizsgaidőszak miatti visszavonultság, vagy a nyújtott szünet. Például a Madách-iskola körül nem alakult ki tumultus. Ott a téli vakációt síszünettel fejelték meg, a diákok és az arra csütörtökön közlekedők legnagyobb örömére.

Olvasóink írták

  • 5. El Nyomottka 2008. január 06. 11:20
    „Mit kell ezen ennyit szarakodni? Kötelező ISKOLABUSZT az iskoláknak! Nálunk fejlettebb országokban ezt már évtizedekkel ezelőtt meglépték...”
  • 4. dova 2008. január 05. 22:10
    „Pl. a zéró toleranciát itt is kezdhetnék/folytathatnák.
    Meddig tartana a rendőröknek osztogatni reggelente a büntetéseket?
    Nem kéne hozzá, csak két járőr 1 órai meló és kész.
    Tuti, gyorsan rend lenne.”
  • 3. Giza 2008. január 05. 07:43
    „Én ezt nem is értem: én is a Ságváriba jártam, akkoriban nem volt ez a cirkusz reggelente. (igaz, ez a 80-as években volt) Mi villamossal, busszal közlekedtünk.Semmi bajunk nem lett ettől és időben beértünk. Más iskoláknál is ez van?”
  • 2. Ellenzéki 2008. január 04. 19:03
    „Azért nehogy már az újgazdag gyereke gyalog, villamossal, busszal menjen abba a qrva iskolába!
    Akkor mikor látja a többi újgazdag az új terepjárót?!
    Azért meg kell nézni, hogy hol van ez a csúcs? Hát ott ahova az újgazdag gyereke jár a terepjáróval, a Ságváriba és a gyakorlóba.
    Ebben a városban generációk nőttek fel, hogy gyalog meg minden egyéb eszközön jártak iskolába és nem lett tőle bajuk.”
  • 1. Kolompár Rómeó 2008. január 04. 08:59
    „Az emberek sz@rni is kocsival járnak.
    Létezik kerékpár és tömegközlekedés is. Elismerem, hogy vannakolyan városrészek (Újszegeden a 2-es végállomásának környéke), ahol már eleve tele a busz és képtelenség később felszállni.
    De nem ez a jellemző.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A hideg miatt szakadt félbe a tanítás a Ságváriban

Szeged - Leállt a fűtés, emiatt tegnap délelőtt tanítási szünetet rendeltek el a szegedi Ságvári gimnáziumban. Mára – ígérte az iskolavezetés – helyreáll a rend. Tovább olvasom