Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Hüvös: Botka terve alapján egy padot sem lehetne telepíteni

Ragaszkodik a Fidesz a 100 millió forintos választókörzeti kerethez, amelyből kisebb munkákat finanszíroznak a képviselők a városrészükben – tudtuk meg Hüvös László önkormányzati képviselőtől, aki az idei szegedi költségvetési tervezetről a Fidesz álláspontját osztotta meg lapunkkal.
– Botka László költségvetési előterjesztése alapján egy padot sem lehetne telepíteni a városban, mert a polgármester büdzsétervezetében nem szerepel a 100 millió forintos választókörzeti keret. Ez a közösségi érdekek ellen szól, ezért javasoljuk, hogy állítsák vissza a keretet – mondta lapunknak a város idei költségvetési tervezetéről Hüvös László önkormányzati képviselő, aki Bohács Zsolt frakcióvezető tájékoztatása szerint a Fidesz költségvetési felelőse. Ebből a keretből kap évi 3,5–8 millió forint közötti „költőpénzt" a húsz egyéni önkormányzati képviselő. Hüvös elmondása szerint e pénzből építenek járdát, telepítenek padokat, támogatnak civil egyesületi rendezvényt a képviselők. – A választókörzeti keretből igyekszünk orvosolni azokat dolgokat, amelyekre sok panasz érkezik a városrészünkben, s amelyeket sürgősen meg kell oldani – hangsúlyozta a városatya, aki a sportért felelős humán közszolgálati tanácsnok is. Ennek megfelelően szívén viseli a sportegyesületek sorsát.

– A sport célú támogatást a tavalyi 47,5 millióról 10 millió forintra csökkentené a polgármester. Ezzel azonban nem csupán a futballt, de más amatőr sportegyesületeket, sportrendezvényeket is ellehetetlenítene. Ez megengedhetetlen, itt is kérni fogjuk a pénzek átcsoportosítását – hangsúlyozta Hüvös László. A Fidesz a tervezett 107-ről 150 millió forintra növelné az útrekonstrukciós alapot és jelentősen megemelné a közterületek rendezésére fordított összeget, amit Botka László 10 millióra állított be az idei költségvetésben. A Fidesz 4-ről 8 millióra növelné a kulturális alapot is. Hüvös László elmondta, az önkormányzati cégek támogatásával kapcsolatosan nem tervezik, hogy „markáns" módosító javaslatokat nyújtsnak be a közgyűlésnek. Fontosnak tartják, hogy működjön a városi televízió, ezért az idei költségvetésbe beállított 20 milliós támogatás jelentős emelésére tesznek javaslatot. Megírtuk: a polgármester 2010-es szintre vágná vissza a 14 városi cég támogatását, amelyből 800 millió forintos megtakarítást remél.

Olvasóink írták

31 hozzászólás
12
  • 31. kormoska 2013. február 22. 08:24
    „29.DobóI
    Miből nyúlna le Botka?Az uniós pénzből vagy honnan?
    85%-át az Eu adja,és nem lehet lenyúlni+a mobilgát a város jó részét megvédené a hirtelen vízbetöréstől!
    Vagy ön szerint az árvizeknek is Botka az oka ugye,meg persze az elmultnyócév........,aki ennyire gátellenes az majd csónakázzon a belvárosban a többi fideszessel,vagy napi 24 órában pakoljon homokzsákokat!”
  • 30. csonakos 2013. február 22. 07:48
    „29. DobóI 2013.02.22. 05:05
    Vedd már észre ez nem Botkáról szól, hanem a szegedi Fidesz adót akar kivetni a lakosságra mert ez a parancs! Ezt teszi minden Fideszes vezetésű hely! Aztán majd bejelentkeznek megmentőként!”
  • 29. DobóI 2013. február 22. 05:05
    „Botka játssza a mártírt, közben meg erőlteti a Szegedre veszélyes 2 milliárdos mobil gát építést (amiből jó nagyot lenyúlhat)..”
  • 28. v.imre 2013. február 21. 19:46
    „21. Pimpa42 2013.02.21. 11:58

    Mit is mondjak annak, aki azt gondolja, hogy a föld alatti gáztározó geológiai szerkezet kiterjedése a felszínre vetítve Algyő község közigazgatási határán belül volna?”
  • 27. NP1 2013. február 21. 18:57
    „26. zorba5 2013.02.21. 18:02

    "azt ami még kis sem lett fizetni és nem is az önkormányzat pénze?" - hanem??????”
  • 26. zorba5 2013. február 21. 18:02
    „25. juhi
    azt ami még kis sem lett fizetni és nem is az önkormányzat pénze?

    6. roxper
    szerinted miért lett Boros Gyuszi alatt a SZIN szörnyen eredményes?
    Mert ingyen munkákat rendeltek be a többi önkori cégtől”
  • 25. Juhi 2013. február 21. 17:32
    „A fideszes képviselők befoghatnák a szájukat!!! Fizessék vissza azt a 61 milliót amit megszavaztak az önkormányzati cégek igazgatóinak tavaly év végi prémiumként. Rögtön lenne pénz a sportra, és a kultúrára.”
  • 24. Agyalapi 2013. február 21. 13:41
    „18. macs 2013.02.21. 11:32 :
    jól beszélsz!”
  • 23. Logaritmus 2013. február 21. 13:24
    „Hüvös tálcán kínálja fel a Fideszt turhatáblának.”
  • 22. Qllancs 2013. február 21. 12:17
    „Ragaszkodik a fidesz a 100 millióhoz !
    Én meg ragaszkodnék..hogy ha nem tesznek semmit Szegedért, a szegedi lakosokért ..HÚZZANAK el a <moderálva>ába !DE mindd !!!<moderálva> kötöszködő banda !!
    Ajálják fel a saját fizujukat, vagyonukat ! keresnek bőven : pl.Bohács : 1,720 millió /hó, vGyimesi ..póda stb......”
  • 21. Pimpa42 2013. február 21. 11:58
    „"az egy milliárd köbméteres földalatti tároló technológiai körzetesítés neve "Szőregi tározó"."

    Pontosítanék, nem Szőregi, hanem Szőreg. Egészen pontosan Szőreg-1 földalatti gáztároló.
    Attól, hogy az a neve, nem lesz Szőregen.
    És semmiképpen nem kap utána iparűzési adót Szőreg. De még csak Szeged sem.
    Ugyanis az algyői területen található. Ezért Algyő az illetékes.

    Ettől függetlenül például aki Szegedre jár dolgozni Szőregről, az egy esetleges leválás után kaphatna legalább utazástérítést. Amire ugye helyi lakosként nem jogosult.”
  • 20. macs 2013. február 21. 11:40
    „10. v.imre,
    mennyi pénzt remélsz a szőregiek a tározóból? Egyébként javaslom, hogy nézz utána az IPA települések közötti megosztás módjának! :-)”
  • 19. papsajt 2013. február 21. 11:35
    „Hüvös László nem tudom mennyire narancs imádó, de szerintem inkább képviselő , aki a lehetőségek keretei között, de tett a választó körzetében hasznos dolgokat.
    A lakosság számára nyitott, segítőkész embernek ismertem meg.”
  • 18. macs 2013. február 21. 11:32
    „Tisztelt Képviselő Urak!
    Értem én, hogy maradjon meg a képviselői keret, ami ha jól értem 100 millió, a sport is kapjon többet, legyen az útalapban 43 millióval, kulturális alapban 4 millióval, a VTV-nek a 20 millión felül még X millióval több, a közterületek rendezésére jusson nagyobb összeg, és természetesen a városi cégektől se vonjanak el egy fillért se! Nos, Uraim, nagyon kíváncsi lennék, hogy honnan, melyik költségvetési sorról veszik el a pénzt? Sokkal korrektebb lenne, ha Önök egy alaposan átgondolt táblázattal állnának elő, melyben tételesen kimutatnák, honnan vennének el pénzt, azt melyik preferált területre csoportosítanák át, és természetesen megindokolnák a döntést.
    És kedves Munkatárs, miért nem kérdezett? :-)”
  • 17. csonakos 2013. február 21. 11:16
    „13. v.imre 2013.02.21. 10:31
    Nem ellentétre gondoltam a kettő hszed között! Most akkor Szeged részesüljön a mezőkből, akár Algyőn, akár az általad gondolt szőregi leválás után a szőregi tározóból vagy sem! Mert ugye ezt kifogásoltad amikor leírtuk neked, hogy Algyő emiatt az iparűzési adó miatt vált le is indult is szépen fejlődésnek. Most meg sírnak, hogy nem Szeged fizeti a helyijáratos buszt nekik! Az érdekes lenne amikor Szőregre távolsági busz járna! Ahogy írod, kapitalizmus van! Azt a látszatot kelted, mintha Szegedet Szőreg tartaná fönt! Pedig Szőreg eddig is szépen fejlődött!”
  • 16. Együgyű 2013. február 21. 11:05
    „,,Hüvös: Botka terve alapján egy padot sem lehetne telepíteni"
    Hüvös László önkormányzati képviselő, és Bohács Zsolt frakcióvezető, jaj de ragaszkodik választókörzeti kerethez! Talán azért mert akiknek valamilyen munkát adnának, azt lehúzhatnák saját maguk hasznára is? Bohács Zsolt frakcióvezetővárosatya, aki a sportért felelős humán közszolgálati tanácsnok, jaj de fifikás! A Fidesz 8 millióra növelné a kulturális alapot mintha a várostól a nemzetieskedő kormánya nem vont volna el jelentős zsetont. ,,Hüvös László elmondta, az önkormányzati cégek támogatásával kapcsolatosan nem tervezik, hogy ,,markáns" módosító javaslatokat nyújtsnak be a közgyűlésnek." Markáns módosító javaslatot most ebben a tárgyban a haverok részére nem tervez? Majd év közben az önkormányzati cégek vezetőinek adnak markáns támogatást? Szegedi egységes, kuruc új football stadionnak is kell lenni a népi sokadalom érdekében? Ugye a sport számukra most is ebben a helyzetben oly fontos? ,,Fontosnak tartják, hogy működjön a városi televízió, ezért az idei költségvetésbe beállított 20 milliós támogatás jelentős emelésére tesznek javaslatot." A szegedi kurucadásokat sugárzó televíziónak a saját érdekükben adna emelést mások rovására? Vissza is kellene vágni 2010-es szintre a 14 városi cég támogatását, mert mindenről az elmúlt nyolc év tehet! Sőt én meg megfejelném avval, hogy a racionalizálás jegyében beláthatatlan ideig a 14 városi cég vezetőinek a bérét csökkenteném 20%-al a nemzeti egységes gazdasági felszabadító harc jegyében. Továbbá a következő választásig ezen személyeknek prémium sem adható lenne az egységes áldozatvállalás jegyében! A városi Fidesz-KDNP-s atyáinak és anyáinak most sem jut eszükbe a Jobbikos társukkal együtt, hogy a fejlett jól fizető tőkéseket kellene nekik a városba csalogatniuk az itteni átlagos állampolgárok érdekében? Persze nem ezt ígérték a választások előtt! Tudom-tudom a szokásos ilyenkor előadott szöveget! Mindenről az MSZP és Botka tehet!”
  • 15. papika56 2013. február 21. 10:51
    „A szegedi fütyiszesek már megint nem bírnak magukkal ! Nem kell neki a 100 millió ft ből --1 ft SE ADNI ! Ha csinálni akarnak valamit..v. a haveroknak adni--SAJÁT vagyonukból tegyék !!
    Ezek inkább orbánnál reklamáljanak, onnan kérjenek + pénzt ha akarnak valamit !De akár el is húúúzhatnak a <moderálva>!! <moderálva> orbánnal az élen !”
  • 14. kormoska 2013. február 21. 10:48
    „A Fikusz nem enged a saját elképzeléseiből(pénzkeretéből),sem a városi támogatásokból!Ezzel jó szándékúnak állítják be magukat,ugyanakkor szemrebbenés nélkül 350 millióval csökkentenék az önkormányzat működési pénzalapját.
    Tudatosan hagyják-sőt támogatják-hogy munkahelyek szűnjenek meg,emberek tucatjai kerüljenek utcára,vagy pedig helyi adókat kell emelni!Lehet választani.Hogy dönthet pár jobboldali bohóc több tucat ember sorsáról,fel nem foghatom.Nem lesznek bizottságok sem,akkor hol fognak ezután"okoskodni"?
    A kirúgottak és családtagjai tuti,hogy nem szavaznak majd rájuk 14´-ben ők is mennek majd a levesbe!

    Makón már meglépték a létszámcsökkentést,ott 62 ember került az utcára,ezt akarják itt is?
    Az egyház tartsa el magát a hívek adományából és a TÖRTÉNELMI EGYHÁZAKNAK JUTÓ,NÖVELT ÁLLAMI TÁMOGATÁSBÓL,a focisták,a pólósok a kézisek keressenek új vagy több szponzort.A profi sport ugyanis erről szól!
    A következő közgyűlés világosan megmutatja majd,mi az ami a Fidesznek számít:Sok-sok ember megélhetése,vagy az hogy az egyházak a dédelgetett önkormányzati cégek és az egyesületek továbbra se érezzenek semmit az elvonásokból!
    Sajnos van egy megérzésem.......:-(”
  • 13. v.imre 2013. február 21. 10:31
    „11. csonakos 2013.02.21. 10:12

    A kettő között nincs antagonizmus...”
  • 12. MámegintKamu 2013. február 21. 10:28
    „Ha emiatt plusz adó lesz Szegeden kíváncsi leszek milyen <moderálva> ember fog rájuk szavazni!!!!!!!!!!! A választás persze közeledik csak jelezném kedves fideszes képviselők és nem felejtünk !!!!!!!!!!::):):):):)”
31 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fürdő- és üzleti vendégek töltik meg a legnépszerűbb városokat

Szeged a 14. helyen topog. A szakember szerint több rendezvény és jó étterem kellene. Tovább olvasom