Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Idei mérleg: több pollen, több beteg

A levegőből eltűntek a virágporszemcsék, ezzel véget ért az idei allergiaszezon. Rosszabb évet zártunk, mint tavaly.
Az allergiások már hetek óta érezhetik, de hivatalosan most ért véget az idei allergiaszezon. Az első fagyok megérkeztével gyakorlatilag eltűntek a pollenek a levegőből.

– Naponta maximum 1-3 parlagfűpollent találtunk az utóbbi időszakban a pollencsapdában, október harmadik hetével kezdődően tehát már csak minimális mennyiségű virágpor szállt a levegőben – mondta el Juhász Miklós aerobiológus. A szakember hozzátette: idén egy-két héttel tovább tartott a szezon, mint szokott, mostanra azonban már nemcsak a virágpor, hanem a gombaspóra is szinte teljesen eltűnt.

Házipor

Az újabb szezon február végén a mogyoró majd a nyírfélék virágzásával kezdődik majd. A házipor, toll, vagy éppen a lakásban tartott háziállatok szőrére kialakuló allergia azonban máskor is tartós panaszokat okozhat. Akik tehát ezekre érzékenyek, azok számára a téli bezártság és a fűtési szezon kezdete további kellemetlenségeket okozhat.

Míg 2005-ben a sok csapadéknak és a viszonylag hűvös időnek köszönhetően alacsony volt régiónkban a pollenszám, az idei évre ez nem mondható el. Bár összesítés csak később várható, az allergológiai szakrendeléseken megjelenők számából lehet tudni, hogy 2006-ban igen magas volt a levegő pollenkoncentrációja. Bella Zsolt, a Medicenter Szakorvosi Intézet allergológiai ambulanciájának vezetője elmondta: míg tavaly a betegek egy része csak rövid ideig tartó, enyhe tünetek megjelenéséről számolt be, idén sok volt az elhúzódó, súlyos eset.
Ráadásul tovább nőtt a gyermek és felnőtt betegek száma is: egyes becslések szerint a allergiások száma már meghaladja a lakosság 20 százalékát.

– Idén szokatlanul felerősödtek a szemtünetek, az erős kötőhártya-gyulladások pedig a kezelt esetekben is gyakran okoztak elviselhetetlen panaszokat – mondta el a szakember. – A megszokottnál nagyobb számban jelentkeztek alsó légúti panaszok is, amik erős köhögéstől egészen az asztmajellegű, főleg éjszaka és hajnalban jelentkező fulladásos panaszokig fokozódhatnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A vidék legnagyobb adótartozója szegedi

Egy szegedi székhelyű cég közel négymilliárd forinttal tartozik az adóhatóságnak. Tegnap kerestük az… Tovább olvasom