Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Időfutár – már könyvben is

Szeged - Megjelent az Időfutár – a körző titka című ifjúsági regénytrilógia első része. Egyik szerzőjével, a könyvhéten dedikáló Gimesi Dórával beszélgettünk a Szegedhez kötődő műről és az olvasásról.
– Ez az első kötete a regénytrilógiánknak, amelyet hárman írunk, Jeli Viktória, Tasnádi István és én. Egy hetedikes osztályban játszódik, van benne kortárs szál, és érdekes időutazásos történetbe csöppennek bele a mai hetedikesek. Körülbelül tízéves kortól ajánlott, elsősorban az általános és középiskolás korosztálynak – mondta a könyvhétre megjelent Időfutár – a körző titka című kötet egyik szerzője, Gimesi Dóra, akivel a Dugonics téri forgatagban találkoztunk. Éppen dedikált.

A történet két főszereplője, Hanna és Zsófi szegedi, éppúgy, mint Gimesi Dóra, aki a Radnótiban érettségizett, és jelenleg a Budapest Bábszínház dramaturgja. Az Időfutár iskolai konfliktusokat is bemutat, reflektál a kortárs ifjúsági kultúra elemeire, és izgalmas ismereteket közvetít a történelemből. Sokan várták a könyv megjelenését, mert ahogy Dóra elmondta, masszív rajongótábora van a Kossuth Rádióban futó rádiójáték-sorozatnak. Már készül a második rész, amely karácsonyra jelenik meg.

Gimesi Dóra a Dugonics téren dedikált a könyvhéten. Fotó: Frank Yvette
Gimesi Dóra a Dugonics téren dedikált a könyvhéten.
Fotó: Frank Yvette

– Lehet, hogy nem is annyira olvasni kell szeretni, mint inkább történeteket hallgatni. Hiszen ha valaki beleássa magát egy történetbe, és elkezd érdeklődni, abban a pillanatban az olvasási kedv is megjön – vélekedett Dóra. Szerinte fontos, hogy a szülők olvassanak a gyermekeiknek esténként mesét, és a tanítók is kivehetik a részüket az olvasás megkedveltetéséből.

Olvasóink írták

  • 1. honorus 2013. június 15. 14:35
    „Rendszeresen hallgatjuk a rádióban:)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Milliárdok a fiatalok foglalkoztatására

Az Európai Unióban jelenleg 5,5 millió fiatalnak nincs munkája. Tovább olvasom