Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Időutazás a Délmagyarral: Beruházásdömping - három nagy és sok kicsi

Szeged - Harmincegy hét múlva lesz 100 éves az 1910. május 22-én útjára bocsátott Délmagyarország. Lapunk e jubileuma alkalmából, mintegy visszaszámlálásként, időutazásra hívjuk olvasóinkat: hétről hétre egy-egy esztendő újságtermését átlapozva fölvillantjuk, milyennek láttatta a világot, az országot, a régiót, Szegedet – a Délmagyarország.
A magyar vidék legpatinásabb lapja sorozatának hatvankilencedik állomása: 1978.

„Szeged három nagyberuházását élénk figyelemmel kíséri a város lakossága" – indokolja „L. Zs.", vagyis Ladányi Zsuzsa a május 1-jét köszöntő ünnepi számban – április 30-án –, miért ragadtunk tollat és fényképezőgépet, miért „járjuk körül" „az új közúti híd, a Jókai utcai nagyáruház" és az Északi városrész építkezéseit.

Áruházak

„A Szeged Áruház alapkövét tavaly júniusban fektették le", a beruházás „kereskedelempolitikai szempontból" fontos. A 20 ezer 200 négyzetméter alapterületű nagyáruház munkálatainak befejezését 1979. december 31-ére ígérte az építő, a DÉLÉP. (...) A munkások éjjel-nappal dolgoztak, s majd 300 cölöpöt vertek le. A mélyalapozás után most az alapozás következő fázisán tevékenykednek: a cölöpökre monolit vasbeton 'alapfejek' kerülnek."

„A szomszédban, a Domus áruházi építkezésen már a terület feltöltése, a visszatemetett föld elegyengetése, tömörítése vált időszerűvé" – adunk pillanatfölvételt június 11-én.

Közben maga a DÉLÉP is új irodaházat épít magának: április 21-én Somogyi Károlyné felvétele alatt olvasható, hogy „Megszépül a Kossuth Lajos sugárút, mióta átfestették a házak nagy részét, meg aztán az új postapalota is jól 'fest'. A szemben lévő oldalon a DÉLÉP irodaháza épül, jó magasra emeli már a daru karja az épületelemeket". Június 11-én pedig már arról tudósítunk, hogy „már a zöldág is elszáradt a Bocskai utcai irodaház tetején".

Új híd épül a Tiszán. A feljáróhíd a bal parton 236, a jobbon 151 méteres. Fotó: Somogyi Károlyné
Új híd épül a Tiszán. A feljáróhíd a bal parton 236, a jobbon 151 méteres.
Fotó: Somogyi Károlyné

„Mi lesz a helyén?" – az október 6-i kérdést gyakran felteszik Szegeden. Most épp a „Lenin körút és József Attila sugárút sarkán" bontanak. „S a régi sárga épület sem az utolsó, amelynek emlékét hamarosan csak az emlékezet és e kép őrzi" – olvashatjuk Somogyiné fotója mellett. „A Teleki utcában több lakóház jut erre a sorsra, hogy a helyükön magasodó új épületek több családnak adhassanak otthont. Külön öröm a környéken élőknek, hogy a fogadószinteken üzletek nyílnak majd, s végre lesz ABC-áruház is a környéken".

Az építkezési bumm az oktatást és a közművelődést is érti: A Dóm téren a SZOTE oktatási épülete magasodik: „a DÉLÉP összeszerelte az előregyártott vasbeton szerkezeteket. (...) A tervek szerint 1979 júliusának végére át is tudják adni az oktatás házát az egyetemnek" – híreljük október 7-én. „Próbacölöpözés" címmel október 20-án a másik Dóm téri építkezés kezdetéről tudósítunk, ugyanis már „próbacölöpözést végez a DÉLÉP Balla István szocialista brigádja a leendő könyvtár és levéltár helyén. Tíz darab, 11 méter mély és 60 centi átmérőjű vasbeton cölöpöt készítettek, amelyet majd nyomópróbával vizsgálnak meg". „Az építészeti egység megmarad" – ígérjük december 24-én, amikor arról írunk, hogy „Bekeríti a Dóm teret", hiszen az egyetemi „oktatási központ a szomszédos házak ritmusát ismétli meg", illetve „a könyvtár-levéltár helyén dolgoznak már a földmunkagépek".

Két új híd krónikája

Alapozásától kezdve, szinte havonta olvasóink elé tárjuk a szegedi „új híd krónikáját". Például január 27-én bemutatjuk Somogyiné felvételén is: „Daru a vízen, daru a levegőben": „tényleg levegőbe emelkedett a húsztonnás daru. A folyó közepén pillér támasztja majd alá az új híd testét, ennek a mederpillérnek az építéséhez lesz szükség az autódarura. Az utat a levegőben tette meg a szerkezet, a száztonnás úszódaru 'karjában', védelmében került helyére, a folyó közepén veszteglő katamaránra". Március 23-án pedig azt mutatjuk meg a címlapon két fotóval is, hogy „épül a feljáró".

Fotó: Somogyi Károlyné
Fotó: Somogyi Károlyné

Az állandó felcímű írásokon, fotóriportokon túl is „jelentünk" a „hídverők" munkájáról. Április utolsó napján rögzítjük: „a Tisza bal partján, az újszegedi oldalon a feljáróhíd tartóelemeit összeszerelték. A 236 méter hosszú feljáróhoz az építők 216 darab, 25–26 méter hosszúságú, előregyártott hídgerendát illesztettek össze, erre a szerkezetre kerül a húsz centiméter vastagságú teherelosztó vasbetonlemez, a pályalemez-szigetelés után pedig az útburkolatot készítik majd el. A hídépítők a bal parton az utolsó szerelőálláson dolgoznak, a jobb parton a Ganz-MÁVAG munkásai megkezdték a szabadszerelést. (...) A Hídépítő Vállalat még ez évben – amint a Tisza vízszintje ezt lehetővé teszi – hozzálát az A/3-as jelű, 30 méter hosszú, 9 méter széles mederpillér elkészítéséhez. A mederpillér építése a híd krónikájának legizgalmasabb fejezete lesz, a jókora pillér elkészítéséhez víz alatti földkiemelésre, víz alatti betonozásra van szükség. A jobb parton jelenleg a 151 méter hosszúságú, hatnyílású feljáróhíd alapozása folyik, miután az acélszerkezeti mederhíd alapozása szinte teljesen elkészült. A híd építői és szerelői – ha azt a munka természete úgy kívánja – éjjel-nappal dolgoznak, tegnap például kommunista szombatot tartottak". December 3-án ismét lelkesedik a krónikaíró: „elkészült a mederpillér".

Ilyen részletességgel nem követjük nyomon a Csongrád és Szentes közötti „hídverést". Ám „Megyei utazások"-sorozatunk október 8-án megjelenő részében „A '451-es' hídja" címmel Pálfy Katalin ad riportot ad – az „öreg közúti és vasúti híd", valamint „a készülő új közúti híd öt pillére" párhuzamáról.

Kapuk és városrészek

„Újjászületik egy városrész: 1978-ban megkezdődik Rókus rekonstrukciója" – harangozza be az új év első számának címlapján Pálfy Katalin. „Takács Mátéval, a város főépítészével arról beszélgettünk, hogy az újjáépítés Rókuson elsősorban városképi jelentőségű. Ha a városba érkező idegen a 'kaput' átlépve körülnéz, Vásárhely irányából Tarjánt, Csongrád felől jövet az Északi városrészt, Makóról érkezvén az Odesszai lakótelepet, Budapest irányából pedig a rókusi megváltozott városképet kapja első benyomásul. A város széle – szinte körkörösen – új házak sorával épül majd be, a látóhatárt lezárják a modern tömbök". Rókus városrészben „a rekonstrukció a városközponttól legtávolabbi részen indul 1978-ban: az Ilona utca–Gergely utca–Szatymaz utca környékén és a Csongrádi sugárút–Öthalmi út között. (...) Közel 3 ezer lakás épül majd itt fel. (...) Huszonnégy tantermes általános iskola, bölcsőde és óvoda, valamint szolgáltatóház kap helyet az első ütem területén, amelynek legmagasabb építménye az új víztorony lesz. (...) Az biztos, hogy a Csongrádi sugárútig, illetve onnan a József Attila sugárútig tartó területen az építkezés 1990-ig, illetve tovább is eltart majd".

Fotó: Somogyi Károlyné
Fotó: Somogyi Károlyné

„Az Északi városrész 1 milliárd 6 millió forintot igénylő I/A ütemének terveit tavaly hagyták jóvá, azóta elkészült 1710 lakás" – állítja az április végi tudósító. „A bérlők és a tulajdonosok be is költözhettek új otthonukba, az Északi városrész lakóinak száma ma már megközelíti a 4 ezret. A kapcsolódó létesítmények még csak a tervrajzokon láthatók, a 16 tantermes általános iskola alapozása viszont már megkezdődött. Szomszédságában 200 férőhelyes óvoda és 80 férőhelyes bölcsőde épül majd. (...) A tervek szerint három év alatt be is fejeződik Szeged új városrészének építése. Az I/B ütemben 1650 lakás kap helyet, ebből 120 lakást nemrég adtak át".

„Az Északi városrész arculata gyors ütemben változik, szépül, formálódik" – írjuk június 22-én. „1978 végéig a városrészben az összes átadott lakások száma eléri majd a 3 ezer 300-at."

„Határozat és megvalósítás" címmel december 24-én a főszerkesztő, F. Nagy István összegez. Az írását ölelő képösszeállításban – a fentebb említett beruházásokon túl – látható: „A partfal egy szakasza (Elkészült: 1978. június)", a „Belgyógyászati klinikák intenzív osztálya (Átadták: 1976. december)", „Az épülő nagyáruház betontartói (Az alapkövet 1977 júniusában tették le)", „A szegedi új postapalota (1977 márciusában adták át)", „Az újszegedi versenyuszoda medencéje (Átadási határidő: 1979 tavasza)", „A Kisszínház nézőtere (Átadták: 1977. február)", „Újszegedi óvoda (Elkészült: 1978. november)", „17 emeletes toronyház (Átadták: 1977. november), „Hungária Szálloda (Vendégeket fogadott: 1977. július)", „Az Ifjúsági Ház (Műszaki átadás: 1978. november)", „Talajfűtéses fóliaházak a felszabadulás Tsz-ben (Építeni kezdték: 1978. július)", „Odessza II. Általános Iskola (Az első tanév 1978. szeptemberben kezdődött)", „Csemege Áruház a Retek utcában (Megnyílt: 1978. július)".

Fotó: Somogyi Károlyné
Fotó: Somogyi Károlyné

„Az alapkérdésekben tényleg nincs vita. A munkáshatalom erősítésében már a pártonkívüliek zöme is őszintén egyetért velünk. Ellenben az érdekek különbözősége, gazdálkodásunk gyengéi, a beruházások sorrendje, az ügyintézés jelenlegi formája a kommunistákat is gyakran éles vitára készteti". A főszerkesztő állítja: „Igenis mozgató rugói akarunk lenni a város lakossága akaratának, kifejezői az esetleg kimondatlan közösségi szándékoknak is. S a párt ilyen tekintetben kétségtelenül alkotó szervezet..."

Kronológia: 1978

Január 6.: Cyrus Vance amerikai külügyminiszter – mint az Egyesült Államok elnökének személyes képviselője – az Országházban rendezett ünnepségen visszaadja a Szent Koronát és a koronázási ékszereket Apró Antal házelnöknek. Január 24.: Kanada északnyugati térségeire zuhan a Kozmosz–954 szovjet tengerészeti felderítő műhold. Március 16.: Elrabolta Aldo Moro olasz politikust a Vörös Brigádok terrorszervezet, majd később ki is végezték. A kereszténydemokrata vezető kétszer töltötte be pályafutása alatt a miniszterelnöki posztot. Június 22.: 4,6-os erősségű földrengés rázza meg Békés városát. Október 16.: Karol Józef Wojtynát pápává választják. Október 28.: Magyarországon bevezetik a személyi számot mint azonosító jegyet.

Arcél: Pálfy Katalin (1946–)

Szegeden, 1946. november 10-én született, iskoláit is itt végezte Pálfy Katalin. Kiadónk kiadványa, a Szegedi ki kicsoda? számára elárulta: A JATE BTK magyar–német szakos diplomájával a zsebében a SZOTE-klub volt az első munkahelye, később a Szegedi Nemzeti Színház rendezőasszisztense. Lapunk szerkesztőségében 1974 és 1995 között dolgozott, közben elvégezte a MÚOSZ újságíróképzőjét, 1978-ig az MTV tudósítójaként, szerkesztő-riportereként is szerepelt. Nem véletlen, hogy szakmai érdeklődésének az urbanisztikát, az idegenforgalmat jelölte meg. Egyéni vállalkozóként, a PressKontakt kiadványszerkesztőjeként ugyanis 1995 óta számos könyv megjelenése kötődik a nevéhez. Így például: Lechner és Szeged (PressKontakt, 1997); Parkkalauz – Ópusztaszer magyar, német, angol nyelven 1998; A föld alatti Szeged lakói, 1998; Barangolások Csongrád megyében (VendégVáró Útikönyvek-sorozat) magyar nyelven 1997, német nyelven 1999; Kommunikációs Kalauz. 1999; Lechner Lajos: Szeged újjáépítése (facsimile kiadás) (PressKontakt, 2000); Vonattal Magyarországon – útikönyv 2000, II. kiadás 2002 (Well-PRess Kiadó); Madárlelke volt – Dr. Csizmazia György-emlékkönyv (PressKontakt, 2001); Látnivalók Magyarországon (Well-PRess Kiadó) 2001–2008 között hat kiadás magyar nyelven; 2001–2007 között kétkét kiadás angol és német nyelven, francia és orosz nyelvű kiadás 2006-ban; A szegedi Templomtér (Rerrich Béla-emlékkönyv) (PressKontakt, 2002); VendégVáró Balaton (Well-PRess Kiadó) magyar, angol, német nyelven, 2002; VendégVáró Tisza (Well-PRess Kiadó) 2002); VendégVáró Budapest és környéke (Well-PRess Kiadó, 2005) társszerkesztő; Itt szabad az eget zöldre festeni! – Múzeumpedagógusi vallomások (PressKontakt, 2009).

Arcél: Pálfy Katalin.
Arcél: Pálfy Katalin.

Magáról azt mondja: „Ha jellemeznem kellene az elmúlt 15 évemet – mióta az ismerőseim szerint 'eltűntem' a szegedi nyilvánosságból –, a VÁLTOZÁS szó volna találó. Napilapos, csak magyar nyelven író-olvasó, szegedi újságíró, társaságkedvelő, csapatmunkáért lelkesedő ember voltam 1974-től 1995-ig. Akkor – éles váltással – kiadványokat, könyveket (a magyaron kívül angolul, németül, ritkábban franciául, olaszul, oroszul) szerkesztő, tervező és néha tördelő vállalkozó lettem. (Irigyeim nyilván ezért nincsenek.) Belekóstoltam a rádiós és a televíziós újságírásba, ma is adok PR-tanácsokat, és vannak még marketingötleteim. A közösségi emberből az önállóan hozott döntések minden örömével és kínjával megáldott 'magánzóvá' váltam. Otthon vagyok már Miskolcon, Budapesten és a Balaton-felvidéken is – szegediből magyarországi polgár lettem. Noha nem cserélném vissza a korábbi munkámra a mostaniakat, ÚJSÁG-nak még mindig a papíralapút tartom. Külföldön járva az első dolgom ottani újságot venni."

Jól dolgoztak a halászok

„A mostaninál egészségesebb táplálkozás szándéka többek között úgy is tükröződik népgazdasági terveinkben, hogy az évenkénti három kiló hal helyett fejenként legalább 4 kilót együnk 1980-ig. Ez a szándék a halászati szövetkezetek terveiben határozott programként szerepel már, 46 százalékkal több halat kell kifogniuk a vízből" – írjuk február 9-én „a szegedi központú, megyénk halászait egyesítő Tisza Halászati Termelőszövetkezet tegnap tartott" közgyűléséről.

A halászoknak 46 százalékkal több halat kell kifogniuk a vízből. Fotó: Somogyi Károlyné
A halászoknak 46 százalékkal több halat kell kifogniuk a vízből.
Fotó: Somogyi Károlyné

„Pelle László, a szövetkezet elnöke" bejelentette: „az egyesülés évében, 1975-ben 23 vagon hal szerepelt az év végi számadásokban, két évvel később, tavaly viszont 36 vagon és 20 mázsa halat adtak el. (...) Egy halász átlagosan 84 mázsa halat fogott ki az előző évi 61 mázsával szemben".

Koszorúzás a szegedi Lenin-szobornál

Lenin születésének 108. évfordulója tiszteletére tegnap, péntek délután az MSZMP Szeged városi bizottsága, a Szeged megyei városi tanács és a hazafias Népfront Szeged városi bizottsága koszorúzási ünnepséget rendezett Szegeden, a Rákóczi téri Lenin szobornál" – olvasható április 24-én Somogyi Károlyné címlapos felvétele alatt.

Koszorúzás a  Lenin-szobornál. Fotó: Somogyi Károlyné
Koszorúzás a Lenin-szobornál.
Fotó: Somogyi Károlyné

– „A magyar és a szovjet himnusz elhangzása után a szobor talapzatán elhelyezték az emlékezés és a tiszteletadás koszorúit. (...) Koszorút helyeztek el a Lenin-szobornál a hazánkban állomásozó szovjet alakulatok, a társadalmi és tömegszervezetek és az MSZBT tagcsoportok képviselői. A tisztelgők százai jelenlétében lezajlott koszorúzási ünnepség az Internacionálé hangjaival zárult."

Napi hírek

Fordító és tolmács szak. „Az országban egyedülálló kísérlet kezdődik szeptemberben Szegeden. A József Attila Tudományegyetem bölcsészettudományi karán angol és orosz nyelvből hároméves fordítói – illetve négyéves, úgynevezett kísérő tolmács – szak indul, ami főiskolai szintű végzettséget ad. Az első tanévre a két idegen nyelvből a két szakra összesen 24 elsőévest vesznek fel, tehát két 12-12 fős csoport kezdi meg tanulmányait. (...) Zánthó Róbertnek, az idegen nyelvi lektorátus vezetőjének, valamint angol és orosz nyelvtanároknak közreműködésével áprilisra készül el az új szakok kísérleti tanterve, amelyben a nyelvoktatás eddig elért hazai és legújabb külföldi eredményeit egyaránt igyekeznek felhasználni" (január 12., csütörtök).

Az éjszakai pillangó és a tolvaj . „A 21 éves foglalkozás nélküli Huszka Andrea (...) tavaly novemberben szabadult utolsó büntetéséből. Kifogásolt életmódján nem változtatott, munkát nem vállalt. Állandó lakását elhagyta, a városban csavargott, az alkalmi férfiismerőseitől kapott összegekből tartotta fenn magát. Közveszélyes munkakerülés miatt bíróság elé állították az éjszakai pillangót. A szegedi járásbíróság nem jogerősen (...) 4 hónapi börtönbüntetésre ítélte. (...) Az újszegedi Liget vendéglőben szórakozott a 22 éves Szántó Árpád. (...) A vendéglőben egy alkalmi ismerősétől ellopott 1200 forintot, máskor, albérletén, lakótársa kabátjának zsebéből emelt el 1500 forintot. Létfenntartását efféle, bűncselekményekből származó összegekkel biztosította. (...) A rendőrség lopás és közveszélyes munkakerülés miatt indított büntetőeljárást ellene" (január 18., szerda).

Zaci. „A szegedi zálogházban naponta kétszáznál is többen fordulnak meg, összesen 30 ezer forinttól 120 ezer forintig terjedő összeget visznek magukkal az ügyfelek. A kölcsön hat hónapra szól, s ha valaki elfelejtené kiváltani a holmiját, egy hónapig még türelmesen várnak..." (február 1., szerda).

Sütő darab. „Fügedes Károly bolyongása. Sütő András darabját próbálják a Kisszínházban" (február 21., kedd).

Tolnay. „Ma, csütörtökön, délután 6 órakor a KISZÖV Arany János utca 9. szám alatti klubjában Szeretőnk, Anyánk címmel Tolnay Klári kétszeres Kossuth-díjas Kiváló Művész előadóestjére kerül sor. A műsor szerkesztő háziasszonya Mikes Lilla, zongorán közreműködik: Oláh Ferenc" (március 9., csütörtök).

Bölhe. „Hétfőtől tegnap éjszakáig mintha minden felfordult volna a szegedi bölcsészek között: a Bölhe, azaz a bölcsésznapok, vagy a rövidítésre jobban utalva, a bölcsészhét most először megrendezett eseménysorozata tartotta izgalomban öt évfolyam lányait és fiait. Az Auditórium Maximumban történészszakest, évfolyamok közötti szellemi vetélkedő. A sportpályán a nagy attrakció: a hallgatónők futballmeccse negyven éven felüli férfi oktatóikkal. S a fénypont: a többnapos korteshadjárat után – a diákdékán megválasztása. A négy jelölt harsány propagandájának eredménye: a harmadéves Saly Noémit választották egy napra teljhatalmú „főnökké". igaz, az ellentábor se hagyta magát: az ugyanannyi szavazattal rendelkező negyedéves Kövér Lajossal volt kénytelen társulni a felelős teendők ellátásában. Diákparlament helyett tanárparlament, ahogy ez ilyenkor dukál. Végezetül pedig a nagy buli, a dékánfosztó Bölhe-záró bál az újszegedi menzán" (március 10., péntek).

Állomásból bolt. „Jóra használják a valamikori kisvasút megállóhelyét, a volt széksósi állomást Mórahalmon. Kivették a közfalat, a korhadt fapadló helyére mozaiklapokat raktak, befestették az épületet, s így újjálett a régi váróterem, a jegykiadó fülke. A Mórahalom és Vidéke ÁFÉSZ építőbrigádja és a tanács költségvetési üzeme az idén télen fogott a munkához, februárban már ki is nyitott a bolt. (...) A 44 négyzetméter alapterületű vegyesbolt Mórahalmot az E5-össel összekötő műút mentén van" (április 6., csütörtök).

Szirmai iskola. „Jelentős esemény színhelye volt tegnap, szerda délelőtt Szegeden, a Tarján városrészben levő Szirmai István Általános Iskola. A névadó születésének 72. évfordulóján emléktáblát lepleztek le az iskola falán" (április 13., csütörtök).

Jelszavak. „Az MSZMP KB 1978. május 1-jei jelszavai. 1. Világ proletárjai, egyesüljetek! (...) 5. Éljen és erősödjék a nemzetközi kommunista mozgalom egysége! (...) 10. Békét, biztonságot Európának! (...) 15. Előre az 1978. évi népgazdasági terv sikeres megvalósításáért! (...) 20. Éljen és virágozzék szeretett hazánk, a Magyar Népköztársaság!" (április 16., vasárnap).

Gáztároló Algyőn. „30 ezer köbméter propán-bután gáztárolót építenek Algyőn, a terven felül termelt pb-gáz elhelyezésére. A mintegy négymillió forintos beruházás kivitelezése megkezdődött, s 1980-ban fejeződik be" (április 16., vasárnap).

Komócsin tér. „Munkásőrzenekar térzenéje fogadta tegnap, pénteken a jelentős eseményre érkezett szegedieket, akik a Radnóti-gimnázium – az Úttörőház és a Hungária Szálló határolta területen gyülekeztek a Komócsin Zoltán tér avatására." Az emléktáblán olvasható: „Komócsin Zoltán 1923–1974. A tér nevét a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosáról kapta 1978-ban" (április 29., szombat).

KÖJÁL. „A CSOMITERV építésze, Novák István olyan épülettömböt tervezett Újszeged közintézményeinek szomszédságában, amely tökéletesen kielégíti majd a KÖJÁL sajátos igényeit. A kétszintes igazgatási épülethez kapcsolódik az ötszintes laboratóriumi szárny és a földszintes garázstömb, és épül egy földszintes, különálló épülettömb is. A tervek szerint 1978–1980-ban készül el a munkával a DÉLÉP, a kivitelezés csaknem 47 millió forintba kerül" (május 3., szerda).

Csónakkikötő. „A Tisza erős sodra, mély vize sokakat elriaszt a csónakázástól; a kevésbé bátraknak kedveznek most a vízművek dolgozói – a Móra Tsz brigádjának közreműködésével –, a dorozsmai Széksósfürdőn, a belső tavon ugyanis csónakkikötőt építenek. (...) Tizenöt kétszemélyes csónakot lehet majd kölcsönözni a dorozsmai strandon" (május 10., szerda).

KISZ-iskola. „A KISZ Csongrád megyei bizottságának újszegedi táborában fölépült az új megyei KISZ-iskola. Az első hathetes csoport május 2-án vette birtokba a korszerű, szép és építészeti megoldásában is izgalmas épületegyüttest" (május 12., péntek).

Könyvtár a bölcsiben. „Szegeden 18 bölcsőde és két csecsemőotthon működik: több mint ötszázan dolgoznak ezekben, gondozzák, nevelik a gyerekeinket. És olvasnak. Hogy miből gondoljuk? Tegnap, szerda délután dr. Bontovics Erzsébet igazgató főorvos megnyitotta a bölcsődei gondozók könyvtárát, a tarjáni 3. számú bölcsődében" (június 8., csütörtök)

Támfal. „Ez év december közepéig átadják a tiszai partfalat. A 227 millió forintos teljes költségből előreláthatóan 10–12 millió forintot sikerül az építőknek megtakarítaniuk" (június 21., szerda).

Juratovics a termálról. „Megkezdődött az országgyűlés nyári ülésszaka. Napirenden: a Minisztertanács beszámolója, a tavalyi költségvetés végrehajtása, interpellációk. (...) Juratovics Aladár felszólalása. (...) A termálenergia hasznosításáról. (...) Megyénkben 75 termálkút van, amelyből 42 darabot a mezőgazdaság használ 35 hektár üvegház és 70 hektár fóliás terület üzemeltetésére, míg 25 kút ivóvízellátás, ipari, lakás- és kórházfűtési célokat szolgál" (július 7., péntek).

VIT-küldöttek. „Megyénkből indultak" a Havannában rendezett XI. Világifjúsági Diáktalálkozóra: „dr. Csernus Sándor, Ádám Edit, Márkus András, Cserhalmi László, Kukoveczné Salánki Anna, Besze Zoltán, Dobos Katalin, Bódi Ágnes és Szabó Mária" (július 25., kedd).

Tisza túra. „A szegedi vízitelepen fejeződött be a 11. Tisza Túra. Csengeren, a Szamos-híd alatt, július 23-án rajtolt 185 bátor és erős, fiatal és idős férfi és nő, hogy a vízen 562 kilométert evezzen" (augusztus 12., szombat).

Ünnep és találkozó. „A végeláthatatlan kocsisorok már kora reggel elindultak a megye városaiból és falvaiból Ópusztaszerre, ahol vasárnap rendezték meg az Árpád-emlékünnepséget, amely egyben munkás–paraszt–értelmiségi találkozó volt államiságunk, a földosztás, az új kenyér és alkotmányunk ünnepe". A szónok: Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke (augusztus 22., kedd).

Trolibuszprogram. „A vidéki városok közül Szegeden indul meg először a trolibusz-közlekedés." A trolivezetőnek „jelentkezettek különböző orvosi, pályaalkalmassági vizsgálatok után – ezek már megkezdődtek – Szegeden tanulnak majd egy hónapos elméleti tanfolyamon. Ezt követően Budapesten gyakorlati oktatásban részesülnek" (szeptember 7., csütörtök).

Sátortető. „Nagy feladatra vállalkozott a KSZV Szegedi Jutagyára: alig egy hónap alatt ponyvasátrat készít az október 11-én elkészülő új szegedi uszoda fölé" (szeptember 22., péntek).

Szentesi „Bontott csirke!". „Visszacseng fülünkben a jól ismert tévéreklám" – „Bontott csirke! Bontott csirke...!" – „s ilyenkor eszünkbe jut, vajon lehet-e másnap kapni a boltban a reklámozott áruból? (...) Szeged előhűtött és mélyhűtött baromfival (bontott csirkével) való ellátásáért a Baromfiipari Országos Vállalat szentesi gyára felelős. A gyár termelésének 30 százalékát szállítja belföldre, ennek nagy része Csongrád megyei fogyasztók asztalára kerül" (október 1., vasárnap).

Társközségek. Az Elnöki tanács határozata szerint „1978. december 31-gyel megszűnik a makói járás. A Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének 3/1978-as számú rendelkezésével Csongrád megyében a makói járáshoz tartozó nyolc községet városkörnyéki községgé szervezik 1979. január elsejével: Apátfalva, Magyarcsanád, Maroslele, Nagylak, Csanádpalota, Földeák, Kiszombor, Pitvaros és társközségei" (október 13., péntek).

Szőke Tisza. „Értesítjük vendégeinket, hogy a Szőke Tisza üdülőhajót és az úszóházakat 1978. október 30–31-én a téli kikötőbe vontatjuk. Kérjük a csónaktulajdonosokat a csónakok elszállítására, illetve a garázsba való elhelyezésére. Szegedi Vízművek és Fürdők" (október 20., péntek).

Vízibástya. „Tégla virít szürke betonmezőben a Tisza-part Kultúrpalota alatti szakaszán. A szegedi vár egykori vízibástyájának alapjára hasonló építményt emelnek az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság dolgozói" (október 29., vasárnap).

Gázvezetéké Algyőn. „Polietilén-gázvezetéket hegesztenek Algyőn, a Téglás utcában. A közel egy kilométer hosszú, 20 centiméter átmérőjű csövet 235 Celsius-fokon hegesztik. Hidraulikus készülékkel, magasnyomással illesztik össze a legyalult és felhevített csővégeket" (november 15., szerda).

Cigányiskola. „Társadalmi összefogással felújították a dorozsmai cigányiskolát. (...) Joó Ferenc igazgató elmondta – a tegnapi ünnepségen –, a cigányiskola húszéves történetének új színfoltja az óvoda és a megszépült osztályterem" (november 16., csütörtök).

Kézis siker. „A Szegedi Volán NB I-es férfi kézilabdacsapata harmadik éve szerepel a legmagasabb osztályban, és a tavalyi MNK-győzelem és KEK-mérkőzések után 1978-ban érte el a legnagyobb bajnoki sikert, hiszen a Tatabánya, a Debreceni Dózsa és a Budapest Honvéd mögött az előkelő negyedik helyen végzett" (december 3., vasárnap).

Tévé-show. „A televízió országos nemek közötti vetélkedő játéka, a Ti és a Mi látogatott pénteken Szegedre. (...) Antal Imre játékvezető és Horváth Dezső 'mezítlábas újságíró'-csapatkapitány szervezte-irányította a gyors egymásutánban pergő versenyszámokat" (december 10., vasárnap).

Olvasóink írták

  • 1. achilleus 2009. október 09. 15:31
    „wojtyla, nem wojtyna”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három évre ítélték a tinit bántalmazó gyermekfelügyelőt

Jogerősen három év börtönnel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a kalocsai gyermekfelügyelőt, aki többször megrúgott egy fiút. Tovább olvasom