Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

Időutazás a Délmagyarral: Címlapsztori a nagy háború

Szeged - Kilencvenöt hét múlva lesz 100 éves az 1910. május 22-én útjára bocsátott Délmagyarország. Lapunk e jubileuma alkalmából, mintegy visszaszámlálásként, időutazásra hívjuk olvasóinkat. A magyar vidék legpatinásabb lapja sorozatának hatodik állomása: 1915.

A nagy háború első teljes éve: 1915. A Délmagyarország akkori első számának szalagcíme: 136 ezer orosz hadifogoly. Közli a magyar miniszterelnöki sajtóosztály hivatalos jelentését: „A Wolff-ügynökségnek a nagy főhadiszállásról szerzett értesülése szerint a Lengyelországban harcoló német csapatok a lodzi és lovici harcokkal kapcsolatos üldözés során több mint 56 ezer foglyot ejtettek, és sok ágyút és gépfegyvert zsákmányoltak. A Lengyelországban november 11-én megindult offenzívánk összes zsákmánya tehát ezzel 136 ezer hadifogolyra, 100-nál több ágyúra és 300-nál több gépfegyverre emelkedett."

Diadaljelentések a frontról

Névtelenségben maradó hírmagyarázónk optimista: „Meggyöngült ellenséges hadak állnak ottan, másodrendű csapatok, rosszul képzett legénység, hivatására méltatlan tisztikar, újonc és fegyelmet nem ismerő tartalék, mely a fegyverrel is alig tud bánni. Nézzétek meg, kik állnak e haddal szemben. A mi katonáink, akiknek magasztalásába belefárad a költő éneke is, nemhogy a krónikás fáradt tolla..."

Az 1914. június 28., vagyis Gavrilo Princip szerb diák szarajevói merénylete, Ferenc Ferdinánd trónörökös és feleségének megölése, illetve a Monarchia Szerbiának nyújtott július 28-i hadüzenete óta történteket összegző „saját tudósító" is úgy véli: „a mérleg mind kedvezőbben hajlik felénk, tudjuk, hogy az igazi megpróbáltatások még ezután következnek, de tudjuk, hogy mindent kibírunk, mindent megteszünk a diadalért..." Hiába: 1915 a központi hatalmak éve – míg a nyugati front nem mozdult, Galíciában, a Balkánon és Olaszországban egyaránt hadi sikerekről szóltak a tudósítások lapunkban is.

Mindennapos látvánnyá lett 1915-ben: honvéd gyalogosok Szeged utcáin. Fotó: Somogyi-könyvtár fotógyűjtemény
Mindennapos látvánnyá lett 1915-ben: honvéd gyalogosok Szeged utcáin.
Fotó: Somogyi-könyvtár fotógyűjtemény

A színház és művészet is beszállt a háborús propagandába: az év első napján leszállított helyárakkal tűzték műsorra a Tündérlak magyarhonban című, rokkant huszárról szóló népszínművet, míg vasárnap a Vén bakancsos és fia, a huszár című népszínmű került a szegedi közönség elé.

Orosz fogságból írt édesanyjának, Pillich Gyulánénak, a „szegedi állami felsőbb leányiskolai" tanárnőnek egyetlen fia, Pillich András, a császári és királyi gyalogezred tartalékos tisztjelöltje, aki 1914. augusztus 31-én sebesült meg. A Kijevhez közeli Cserkasszerosz városából több mint két hónapig utazó levelet közli a Délmagyarország 1915. január 3-i száma: „...Két hét óta már kötés nélkül vagyok... Négy sebesült fegyvertársammal együtt. Kettő magyar, egy lengyel, egy pedig német. Mind jó fiúk. Egy körhelyiségből lett a mi kórházunk rögtönözve, de azért egészen csinos és tiszta. Sok orosz katonatiszttel vagyunk együtt a táncteremben… Élelmezésünk jó, csak kissé szokatlan. Reggel kilenc órakor kapunk kávét, tojást, sonkát teával és fehér kenyérrel, amennyi elég. Villásreggeli 12-1 óra közt általában könnyebb étekkel és teával, az ebéd pedig 8 órakor van este, erős húsleves, sült és végül a kimaradhatatlan tea... Érdekes, hogy a német tiszteknek a kaszárnyában kell lakniok, és nem mehetnek az utcára; oly szörnyű köztük a kölcsönös gyűlölet... Mindenesetre kérnék részemre valami pénzt küldeni, mert az orosz katonák mindent elszedtek tőlem. Azonkívül kérek sok fehérneműt és könyveket... Nem rossz bánásmódban részesülünk, de mégis nagyon rossz fogságban lenni. Ez a háború reám nézve egy egész év veszteségét jelenti előmenetelben, és kivált most, amidőn a legjobb úton voltam tanulmányaim sikeres bevégzéséhez..."

Kicselezett cenzúra

Az év közepén valósabb képet ad Mirkó, egy szegedi hivatalnok az oroszországi hadifoglyok helyzetéről. A cenzúra kikerülésére kieszelt, mert 17 pontba szedett, furcsa levelének páratlan sorait összeolvasva kiderül: „az oroszok igen... rosszul bánnak a hadifoglyokkal. Szibériában vagyok, lakásunkban... dermesztő a hideg és fagyos a világ... Enni és innivalót, valamint dohányt is ... nélkülözünk. Napról napra pusztul el ... néhány fogolytársunk. Akasztás, éhhalál, pestis, kolera vagy tifusz... a sorsunk. Az itteni viszonyok mérlegelése után nem hiszem, hogy ... viszontláthatom édes szüleimet, mert halál fiai … vagyunk a legkisebb panaszkodásra is."

Gázálarccal és újraébresztő készülékkel felszerelt emberek
Gázálarccal és újraébresztő készülékkel felszerelt emberek.

A hátország életéről is „megértő módban" ír a lap. A jótékonykodók névsora mellett kiderül: a Szegedi Nőipari és Háziipari Egyesület Hadsegítő Bizottsága meleg ruhákkal látja el a frontra küldött katonákat. Az esztendő elején adományozók közül kiemelkedik Kiss Ferenc főerdőtanácsos 550 koronányi támogatása, de megemlítődik a Móra-iskolai tantestület fizetésének egy százalékaként adott 8,56 korona ugyanúgy, mint például a Feministák Egyesületétől érkező 110 pár térdvédő, 96 pár érmelegítő, 8 hósapka és szőrme, vagy a szatymazi Kormányos Mihályné által küldött 2 vánkos, vagy a nyomdatulajdonos Várnay Dezső felesége által adott 250 levelezőlap.

Hadba induló srácok

Hadba indult egy tizenegy éves szegedi fiú – adjuk hírül január 8-án. „Vas Zoltán, Vas Sándornak, a Korzó Mozi népszerű igazgatójának tizenegy éves fia a napokban valami ifjúsági lapot olvasott kis hősök kalandjairól. Ennek kapcsán egyszerre anyja elé állott a hősieskedés iránt úgy látszik, fogékonysággal bíró 'ifjú', és így szólt: – Mit szólna hozzá anyukám, ha én is elmennék a háborúba? Vasné nevetett a kissé komikus kérdésen, és jóhiszemű derűvel válaszolt: – Hát csak eridj, fiam! Férfiaknak ott van a helyük.

Tegnap délután három órakor Vasék lakása előtt katonák mentek az állomás felé. A gépfegyver osztag indult útnak; a csapat előtt a katonazene játszott víg indulókat; fent pedig a gyerekszobában egyszerre felugrott a képeskönyv mellől a kis Vas, magára kapta télikabátját, és úgy ahogy volt, vékony ruhában, otthoni vászon cipőben. Szaladt a katonák után...

Zsákmányolt orosz lövegek
Zsákmányolt orosz lövegek.

A Tisza-pályaudvaron felszökött a katona-vonatra és bebújt a fékező házikójába… – Én is a harctérre megyek – mondotta –, mint a hirös Körösy Bandi... kimegyek magukkal a lövészárokba és majd hordok vizet... A katonáknak megtetszett a villogó szemű, bátor gyerek és egy egész prófuntot szavaztak meg neki. A fiú épen nagyban falatozott, amikor jött az őrmester, észrevette a hívatlan vendéget és jelentést tett a létszám szaporodásáról az osztag parancsnokának, egy hadnagynak..."

A történet happy enddel végződött: éjjel féltizenegyre hazatért a kis hős, a szülei megörültek, így az otthoni „szigor szokásos következménye is elmaradt".

Tényleges áldozatokat is hozott Szeged a háború oltárán: például az 1914 elején számon tartott 443 tisztviselőből 96, a 45 díjnokból 12, a 480 altiszt és szolga közül 130 vonult be katonai szolgálatra. 1915 elejéig hadikölcsönre 2 millió koronát jegyzett, az országos segélyakciók támogatására 11 ezer 39, a helyiekre 42 ezer 769 koronát költött, mozgósításra és sorozásra 20 ezer, a bevonuló katonák elszállásolására 28 ezer, hadisegélyre 1500 koronát.

A nyomorgók gyomra

A közétkeztetés megoldása adta az egyik legnagyobb feladatot a város vezetésének. Az ekkor a városban élő 80 ezer polgár élelmezéséről a környező tanyákon élő nagyjából 40 ezer gazdálkodó gondoskodhatna. Ám „a liszt-, kenyér- és főzelékdrágasághoz a legutóbbi időben a hús és zsírfélék rohamos emelkedése járult" – adjuk hírül február 11-én: ijesztő a 20-40 filléres drágulás, egy kiló disznóhús 3-4 koronába kerül, áprilisban a tojás darabja 10-11 fillér. „Szegeden és környékén ezernél több kofa tartja kezében a város lakosságának piaci élelmezését" – így a „saját tudósító", aki e helyzettel magyarázza, hogy „Szegeden, a gazdag magyar Alföld szívében nagyobb a drágaság, mint bárhol a monarchiában".

Tetvészkedő katonák
Tetvészkedő katonák.

Aczél Géza, a Back-malom igazgatója megnyugtatja a lap olvasóit: Szegeden nem fenyegeti liszthiány. Hiába próbálkozik a hatóság különféle „intézkedésekkel", a drágaság marad a szegedi piacon. Például február végén 12-14 fillér egy tojás, „a tanyai atyafi egész szemérmetlenül el mer kérni egy-egy pár tyúkért, amelynek súlya nem több három kilónál, 7-8 koronát". A kenyér és a sütemény hatósági árát Szegeden is meg kellett állapítani: a zsemlye négy, a kifli három deka súlyú 4-4 fillér az ára, 1 kiló búza kenyér 50-52, a rozsból készült 48-50 fillér – március elején. Április 1-jétől pedig csak hatósági utalvány ellenében lehet Szegeden lisztet, kenyeret és péksüteményt kapni. Szeptember végén ismét meg kellett állapítani a liszt és kenyér maximális árát. Októberben kezdődik a rekvirálás: így szedik össze a kukoricát, de még a gyapjút is. Novemberben Szegedet is eléri a szénhiány.

Idegenek a kórházakban

Idegenforgalmi jelenségként jellemzi a lap, hogy oly sok náció kerül az itteni „tartalék-kórházakba", akikhez özönölnek a látogatók. Március elején még egy sebesült orosz tiszt, a Galíciában tüdőlövést kapott Vranovszkij Taddeusz, a 312. gyalogezred erdésztisztje is Szegedre vetődik – a szerb komitcsik, a montenegrói kecskepásztorok, lengyel legionáriusok után, nem is szólva a monarchiabeli nemzetiségekről, „horvátokról, csehekről, románokról, tótokról és szászokról". A „Délmagyarország tudósítója" német nyelven kért interjút az amúgy magyarul tanuló orosz tiszttől, aki a magyarokkal kapcsolatos előítéleteinek elismerése után elmondta: „ez a hosszú háború nagy elkedvetlenedést kelt némely körökben".

Tábori telefonállomás
Tábori telefonállomás.

Menekültek települnek Szegedre: a felvidékiek első, 1000-1500 fős csoportja áprilisban érkezik, mert – a hivatalos jelentés szerint – „hadműveleti okok" szükségessé teszik, hogy „néhány felsőmagyarországi község kiüríttessék".

A felvidéki községek újjáépítésében is részt vesz Szeged: miközben egy-egy ottani ház fölhúzása 500 koronába kerül, egy „vagyonos szegedi polgár is fölajánlott e célra nagyobb összeget". Augusztusban lapunk is bekapcsolódik a gyűjtésbe: a Kisszegednek elnevezett felvidéki építkezésre augusztus 6-áig 2845 korona jön össze.

Hadikölcsönről hadikölcsönre

A háború finanszírozására indított hadikölcsön jegyzésére mozgósítva hangsúlyozzuk: „Szeged város méltó lesz most is a nemzeti főváros büszke és nagy erejű elnevezéséhez". Az új hadikölcsön jegyzése májusban a Szeged Csongrádi, a Kereskedelmi és Iparbanknál, a May és Bécsi Bankháznál kezdődött. A második ilyen akcióra a szegedi közgyűlés lelkesen megszavazta a 2350 ezer koronát. Az újabb és újabb fölhívásra, október végéig 12 millió korona hadikölcsönt jegyeztek Szegeden.

Térkép és különkiadás

Közben persze arról is beszámol „saját tudósítónk", hogy „az éjjeli élet is magán viseli a komolyságot, a munkásság és kenyérkeresés kultuszát és csak ritkán lobban ki az emberekből a léhaság utáni vágy... Éjfél után csak ritkán lehet a kávéházban nappal élő embereket találni, leginkább csak újságírók vannak a márványasztaloknál, akik itt várják be a későn érkező táviratokat és hivatalos jelentéseket". Ekkor három olyan kávéház is működik, ahol női zenekarok játszanak – „ez is háborús tünet". A szegedi kabaré is bezárt.

Tábori ágyú
Tábori ágyú.

A harcok alakulásáról rendszeresen a címlapon számolt be a Délmagyarország. Olvasói tájékozódását például május 18-án, 23-án az orosz vasúti vonalak elleni galíciai támadást mutató térkép közlésével is segítette. A Pásztor József felelős szerkesztő és „Várnay L." kiadótulajdonos neve alatt megjelenő újság kiadóhivatala immár a Kárász utca 9.-ben található. Az ottani kirakatba azonnal kitesznek minden nevezetesebb eseményről érkező táviratot, „írógéppel vagy hektográffal" külön kiadásokat is készítenek, amelyeket kávéházakba és vendéglőkben ingyen terjesztenek, miközben a 6-8 oldalas napilap döntő része a háborúval foglalkozik.

Ezen erőfeszítéseket elismerendő kéri a szerkesztőség júniusban többször is: „támogassák azt az újságírást, amely nagy idők fokozott igényei mellett is diadallal állta meg helyét, amely áldozatkészen állt a nemzeti ügy és a világtörténelmi események iránt érthetően nagy érdeklődést tanúsító közönség szolgálatába.

Munkánkat mindenki látta, gyümölcsét mindenki élvezte" – szól az összegzés, majd a fölhívással fölérő tényközlés: a lap előfizetési ára egy hónapra 2 korona lett.

Szegediek a frontról

„A szegedi kerületi parancsnok, Festh Lehel altábornagy" június közepén búcsúzott „a város hatóságától". A harctéren egy főleg szegediekből álló honvéd hadosztály vezetését veszi át, az ő feladatát pedig a Tisza-parti városban Schuletheisz Emíl altábornagy.

Bár – lapunk tudósítja szerint – Szeged „polgársága egyáltalán nem tartozik a könnyen lelkesülők közé; felfogásában, gondolkodásban nagy rezerváltság tapasztalható, érzelmeinek megnyilatkozásában pedig direkt skrupulozitás, ennek dacára elismeréssel állapíthattuk meg, hogy szerdán", vagyis június 23-án este „nagyarányú felvonulásban és lelkes tüntetésben ünnepelte Szeged közönsége Lemberg győzelmes visszafoglalását".

Mozsárágyú
Mozsárágyú.

Miközben a 95 évvel ezelőtti címlapon az olvasható, hogy Elesett északon két orosz vár, addig az 1915. július 25-i 5. oldalon több 46-os, a délnyugati hadszíntérről hazatért, sebesült szegedi tisztek elbeszélése alapján igyekszik lapunk visszaadni a Höfer altábornagy jelentése szerint „tomboló csata" egyes mozzanatait. „...Vérvörös az ég, vérrel áztatott a föld és szemük nem lát mást, csak vért. Sdraussina mellett reggel és délután morva csapatok kétszer legyűrik a behatoló ellenséget és visszakergetik Isonzóig, amelynek zöld vize sok halottat ringat. Polazzó és Redipuglia mellett morvák és magyarok födözék nélkül, nyílt mezőn vetik magukat az ellenségre és visszaverik..."

Egy évvel a Szerbiának elküldött hadüzenet után a szerb határt őrző szegedi osztagok életéről készült beszámolót ad közzé lapunk. A szabadságra hazatért katonák mesélik: „...Egyetlen szórakozásunk, ha a harctéri helyzet részleteit beszéljük meg... Vajda Jancsi prímás pedig hóna alá kapja a füstös harci szerszámot és olyan szépen húzza, hogy úgy muzsikálni ma már talán egy magyar cigány se tud... Aztán sokat évődünk Joachim Ferenccel is, a szegedi piktor-hadnaggyal. Mindig azt mondja, hogy egy ilyen művész, mint ő, jogosan várhatja már a békét és dühös, ha a szerbek átpuskáznak, kétségbe vonja művészi érzéküket, s valósággal homokbástyák mögé rejtőzve festeget. Ha cigány meg művész, na meg ügyvéd (elsősorban dr. Szivessy Lehel) nem akadna köztünk, talán az unalomtól át is állnánk a túlsó oldalra..."

Színe és fonákja

Az esztendő végére végképp alábbhagy a háborús lelkesedés, elsötétül a kép. Lapunk december 31-i címsorozata: „Az oroszok általános támadást kezdtek, Kelet-Galíciában és a besszarábiai fronton a harcok növekedőben vannak, Az ellenséget mindenütt véresen visszavertük, 900 orosz megadta magát; Flottatámadásunk az albániai partvidéken, Egy francia tengeralattjárót megsemmisítettünk, A durazzói kikötőben egy gőzöst és egy vitorlást elsüllyesztettünk, Két torpedórombolónk aknába ütközött; Szaloniki körül megkezdődik a döntő harc, Joffre lesz a fővezér, Görögország semleges marad".

A háború fonákja is megjelent a helyi hírek között.


Angyalgyárat alapított Savanya Györgyné egy Szeged melletti faluban – adja tudtul a bírósági tudósító. „A környéken hamar híre ment, hogy a tudós asszony harminc koronáért eltünteti azokat a következményeket, amelyek miatt a hadbavonult férjek talán családi drámákat rendeznének, ha megtudnák, hogy amíg ők borzalmas szenvedéseken mennek keresztül, az asszonyaik beszennyezik a családi szentélyt". Immár rajta kívül öten a vádlottak padjára kerültek – köztük Savanyáné felhajtója, Kuruc Veron. Savaynáné mindig dicsekedve ütötte a mellét: „Horgoson is ismerik a híremet – ott eddig tizenötöt marsoltattam el". Az ítéletről nem ad hírt a lap, mert a bírság zárt tárgyalást rendelt el.

Egy másik nézőpontra utal az ugyancsak az év utolsó lapszámában közölt tudósítás: „Szinte mindennaposak lesznek már a szegedi törvényszéken a felségsértő bocskoros szerb atyafiak, akik afölötti bánatukban, hogy Szerbia felvette a néhai nevet – többnyire ittas állapotban – királysértő nyilatkozatokra ragadtatják magukat..." Pejacsik Sándor bácskai földmívest azzal vádolják, hogy októberben Konakon kijelentette: „Az ... a király anyjának, meg a gyerekeinek, ő érette ment a fiam a háborúba, sőt nekem is mennem kell." A „dr. Pólay Elek elnöklete alatt működő büntető tanács" ítélete: három havi fogház királysértés vétségében.

Szeged mérlege: a városnak napi 1200 ingyenebédbe, továbbá 858 ezer koronába került a háború.

Kronológia: 1915. január 27.: Az orosz csapatok újból benyomulnak a Kárpátokba. Január 30.: Dr. Lázár György szegedi polgármester meghal. Február 17.: A szegedi közgyűlés dr. Somogyi Szilveszter addigi rendőrkapitányt polgármesterré, dr. Szalay Józsefet főkapitánnyá választja. Április 2–13.: A kárpáti csatában a Monarchia hadserege ismét kiszorítja az oroszokat Magyarország területéről. Április 26.: Olaszország a londoni titkos egyezményben csatlakozik az antanthatalmakhoz. Május 23.: Olaszország is hadat üzen az Osztrák-Magyar Monarchiának. Június 23.–július 7.: Az első isonzói csata, ahol a Szegedről indult 46. gyalogezred 1750 fős állománya 439-re csökken. Július 5.: Heti két hústalan napot vezetnek be Magyarországon. Július 18.–augusztus 1.: A második isonzói csata (Doberdo) az olasz fronton. (Az olaszoknak nem sikerül áttörniük a Monarchia védelmi vonalát.) Október 14.: Bulgária hadat üzen Szerbiának, s ezáltal csatlakozik a központi hatalmakhoz. A központi hatalmak csapatai megszállják Szerbiát. November 15.: Bevezetik a tejjegyet Magyarországon. December 28.: Hazánkban bevezetik a kenyérjegyet.


Arcél: Paál Jób (Possel Márkus István)

„Paál Jób (eredeti nevén Possel Márkus István) 'hírlapíró' vagy még inkább - ahogy magát ezen rétegen belül is hangsúlyozottan elkülöníti – riporter. Munkásságának kezdete a 'boldog békeidők'-re nyúlik vissza, amikor különböző vidéki lapok munkatársaként vagy szerkesztőjeként tevékenykedik Aradon, Szegeden, Nagyváradon, de közben publikál a fővárosi lapokban is – leltük az interneten Gyarmati György kutatómunkájának eredményét. A világháló arra is rábukkantunk, hogy Paál Jób 1909-ben a Makói Hírekben publikált. Az 1910-es évek elején írta kedvenc műfajáról: „A riport olyan, mint a falevél vénasszonyok nyarán a sárguló faágon. Tegnap még üdeségével a lelkünket gyönyörködtette, holnapra már kosárba hajítja széles lapátjával az utcaseprő, ha hajnalon megtisztítja a járdát. A szenzáció csak két napig él. Tegnap még teli torokkal ordította a három hasábba szedett újságcímet hóna alatt friss, festékszagú újságokkal a rikkancs; holnap unottan csomagolja a 'szenzációba' megtalpalt cipőjét a suszter". Sokoldalúságára példa, hogy a turisztika rovatot vezeti az 1912 decemberében Budapesten alapított Színházi Élet című folyóiratban. „A száz napos szegedi kormány. Az ellenforradalom története. Krónikás könyv Károlyi Gyula és Ábrahám Dezső kormányairól, a nemzeti hadsereg megszületéséről, az ABC-ről és más szegedi dolgokról" címmel könyvecskéje jelent meg 1919 novemberében. Például 1931-1932-ben a Zalai Közlönyben is írásaira bukkanhatunk.

A www.zsido.com -on pedig az olvasható: „Előre megjósoltam a palesztinai vérengzéseket – mondja Lázár Spira, a munkácsi rebbe, Paál Jób zsidó újságírónak 1936-ban, mindössze néhány évvel a Holocaust előtt. Az interjú, melyben a rebbe lojalitásra hív fel a 'gazdanéppel' szemben, a Kassai Újságban jelent meg. Riporteri tevékenysége a két világháború közötti időszakban teljesedik ki. Ötven riport című kötete (a szerző kiadásában) 1942-ben Szabadkán látott napvilágot. Miközben a Magyar-Lengyel Kereskedelmi Kamara ügyvezető igazgatója, egy kofferral a kezében beutazza Európát s több száz riportot küld haza, illetve jelentet meg külföldi lapokban. Ezek sorába tartozott az, amelyben – hite szerint – elsőként írta meg Rudolf trónörökös és Vetsera bárónő meyerlingi tragédiájának „hiteles történetét". De készített interjút XI. Pius pápával éppen úgy, mint Beneą csehszlovák köztársasági elnökkel. A háború vége Debrecenben találja, ahol az 1945 tavaszán újra induló „Debreczen" (a Független Kisgazdapárt helyi lapja) munkatársa lesz – tárta föl Gyarmati. De például a Budapest népe az ostrom alatt megette az Állatkertet címmel a Képes Figyelő, 1946. 20. számában olvasható riportja. Tehát Paál Jób neve a Délmagyarország újságírójaként, de a Radó Antallal közösen készített A debreceni feltámadás című riportkönyv társszerzőjeként is ismert.

A humor maradt

Háborús apróságok és Háborús epizódok címmel a háborús csatározás fonákját is igyekezett megmutatni a Délmagyarország – 1915 első felében. Most a január 1-jei, a március 2-i és június 3-i kínálatból szemezgetünk.

„Gyárfás Dezső, a népszerű humorista meséli: – A háború óta bebizonyosodott hogy a belgák sok mindenben elkéstek. A többi között a franciákhoz akkor küldetek táviratot sürgős segítségért, amikor a németek már majd egész Belgiumot meghódították. De a franciák, akiket a háborúnak ebben a szakaszában még nem egészen hagyott cserbe elmésségük, siettek eleget tenni szövetségi kötelességüknek és azonnal táviratoztak a belgáknak. Így: – Nem mehetünk, nagyon el vagyunk foglalva. Teljesen el vagyunk foglalva. Még néhány nap és egészen el lehetünk foglalva."

„Borzasztó, amit ezek a németek művelnek. Úgy veszik be a belga erődítéseket, a francia és orosz városokat, mint más az aspirint. Csakhogy ettől nem az ő fejük fáj."


„– Hát aztán pajtás, ölég lesz-e három hónapra két rend gyócsgatya? – kérdi egyik szabolcsi baka a másikat. – Hát hogy a csudába ne vóna! Az egyiket egy hónapig visejjük. Azalatt a másik a torniszerbe vakációzik. Mire aztán mögöst az elsőre kerül a sor, addigra már odaadjuk mosásba a muszka cár lyányának."

A népfölkelő problémája. „Egy puha úr, aki mindeddig mint számfeletti népfölkelő védte a jó meleg kávéházban a hazát, most megkapta a behívóját. – Megyek fiúk én is – mondotta borongva –, s hozzá milyen rossz időben. Adjatok tanácsot, mit vigyek magammal? – Bátorságot – mondta neki a kávéházi szomszédja."

Két kiáltvány mulatságos históriájáról számol be egy szegedi hadnagy – levélben. Przemysl vára márciusi elestekor kaptak az oroszoktól egy „magyar" kiáltványt az alábbi szöveggel. „MAGYARAK! A németek frigytarsanak önnekmegcsalatkosztak, Przemysl elfogatván. ELMEGADTOK! Igy tovabb tusakodni hiabavalo. A tavasz érkezik, a mezőgazdasagaink marad kidolgoztetlen. Az éhség fenyegetnek Önnek! ELMEGADTOK!" Ezt olvasva a bakákkal „nemcsak oroszt, de verebet is lehetett volna fogatni", „olyan határtalan jókedvük támadt". Összeszedték minden orosz tudományukat és ellenkiáltványt fogalmaztak: „MOSKALI SAMARI! Vagyis: az oroszok szamarak. Egyik szegedi tanyai magyar ugyancsak ágált, hogy szóljunk hozzájuk magyarul is cifra káromkodás alakjában. A derék indítványt azonban – cifra szavak kíséretében bár – leszavazta a többség."

Napi hírek

Tükröt tart szülővárosának és a régiónak a Délmagyarország. A cikkek, információk fölött a forrás: „saját tudósítónktól" – most 1915-ből.

A hadapródjelölt hősi halála

„Paral Ernő, a 76-ik gyalogezred hadapródjelöltje a harctérről hozott súlyos betegségben ma reggel három órakor hősi halált halt. Az elhunytban Paral Pál tekintélyes iparos fiát gyászolja. Paral Ernő temetése január 3-án lesz a Tisza Lajos körút 72. szám alatti gyászházból." (január 2. szombat)

Orosz ágyú és gépfegyver

„A városhoz leirat érkezett a hadügyminisztertől, amelyben közli, hogy január 8-án reggel a Széchenyi téren egy ágyút és egy gépfegyvert állítanak ki közszemlére, melyet az oroszoktól zsákmányoltak katonáink." (január 8., péntek)

Auguszta főhercegnő Szegeden

„A népfelkelő című aktuális színmű érdekességét fokozza, hogy a darab keretében megjelenik Auguszta főhercegnő, aki immár szívvel-lélekkel a magyar hazáé. A fenséges asszony megjelenik előttünk, amint a budapesti kórházakban sorra járja a szenvedő katonákat, a közlegényekkel is társalog, vigasztalja őket, és ajándékot osztogat nekik." (január 8., péntek)

A főispán veszedelemben

„A lélekjelenléte mentette meg Cicatricis Lajos dr. főispánt végzetes szerencsétlenségtől." Pénteken este, mikor Szegedről Vásárhelyre utazott, „fölrobbant az acetilénlámpa, és meggyulladtak a plüssülések, a vészféket nem érte el, ezért segítségért kiáltott: a szomszédos utasok megállították a vonatot és kimentették a főispánt veszedelmes helyzetéből." (február 21., vasárnap)

Győzelmi ünnep
„Csütörtökön ünnepli meg az egész ország azt a fényes diadalt, amelyet Hindenburg győzedelmes seregei az oroszok fölött ismét arattak." Szegeden „a házakat föllobogózzák, az ablakokat kivilágítják, és este hat órától nyolcig katonazenével fognak felvonulni a lelkes emberek ezrei. Az itthon lévők átérzik teljesen a nagy siker jelentőségét, és lelkesedésükkel fokozni akarják a végleges győzelembe vetett hitet és reményt." (február 25., csütörtök)

A gyékénytermelés meghonosítása

„…Az aradi kultúrmérnöki hivatal átiratot intézett a városhoz, amelyben ajánlatot tesz, hogy hajlandó Szegeden kísérleti gyékénytermelési telepet létesíteni", aminek 360 négyszögölnyi helyét a Fehér-tónál, a Vetró-féle tanya mellett jelölték ki. (március 3., szerda)

Gombaszögi Frida vendégszereplése

„Földes Imre 'háborús' színjátéka, A kapitányné került ma újra színre." A darab korábban nem lelt érdeklődésre, most „majdnem megtelt a nézőtér", mert Gombaszögi Frida vendégszerepelt Szegeden. „A divatossága nem a művészetéből ered", mert az „szűk korlátok között mozog", hanem azon véletlenből, hogy „szép asszony, pompázó megjelenés, aki alakjának formásságával, mozdulatai kígyózó vonalaival tudja az érdeklődést felkölteni..." (március 3., szerda)

Kiss Ernő órája

„Történelmi nevezetességű, értékes küldemény érkezett az aradi 1848-as ereklyemúzeumtól Baruswetter János cégéhez. A múzeum Kiss Ernő vértanú honvédtábornok ütőszerkezetű aranyóráját küldte meg a cégnek teljes restaurálás végett… Azt a vak katonák részére fizetendő 20 fillér ellenében mindenkinek megmutatják." (április 1., csütörtök)

Cseh magyar mérkőzés

A Prágából áthelyezett, „jelenleg Szegeden időző 28-ik gyalogezred és a szegedi ötös honvédek legénysége futballverseny keretében mérte össze erejét, mely – eltekintve szenzációs sportvonatkozásától – a jótékonyságot szolgálta; szép összeget juttatva a Vöröskeresztnek." Az eredmény: a 28. gyalogezred 9:1 arányban győzött a honvédek ellen. (április 7., szerda) A Szegedi Atlétikai Klub ingyenesen adta át pályáját, a meccs bevétele 1.342 korona, melyet a MÁV műhely bevonult alkalmazottai és a vak katonák segítésére költöttek. (április 29., csütörtök)

Apponyi-est

A Vöröskereszt Egyesület április 19-i hangversenyén „az 5. honvédgyalogezred zenekara egy nyitányt ad elő Fichtner Sándor karnagy vezényletével", majd Apponyi Albert háborús előadása következik. Föllép Földessy Arnold gordonkaművész, Dienzl Oszkár zongoraművész. (április 15., csütörtök)

Napközi otthon

„A Szegedi Katholikus Nővédő Egyesület napközi otthona... augusztus 1-én újra megkezdi működését a báró Jósika utca 4. szám alatt lévő házban elhelyezett ideiglenes helyiségben." Ide „a szülői felügyeletet nélkülöző gyermekek nyernek felvételt és teljes napi ellátást". (július 29., csütörtök)

Fogadalmi ünnep

„Hagyományos ünnepet ült csütörtökön Szeged polgársága: a város fogadalmi ünnepét… A környék, a tanya most is ugyanolyan buzgósággal, ugyanolyan eltikkadással zarándokolt már szerdán Alsóvárosba, a Mátyás-templomba, a Fekete Mária elé, de a bucsusok nagy része leány, asszony, gyermek és öregember volt, akiket nem kívánt még el a Haza és szeretett ősz királyunk atyai parancsszava…" (augusztus 6., péntek)

Kapuzárás

„Dr. Nyilassy Pál ügyvéd dr. Szalay József főkapitánytól határozatot kért arra, hogy joga van-e házának kapuját este kilenckor bezáratni…" A tanács döntése: „a háztulajdonosok az összes lakó beleegyezésével este kilenc órakor bezárathatják a kapukat, de tíz óráig kapupénzt a házmesterek nem követelhetnek…" (december 31., péntek)

Kávéház

A Belvárosi kávéházat Klein Ernő „a szakmájában kiváló jártassággal bíró, s a Szeged kávéházba járó vendégei előtt közkedveltségnek örvendő kávés" veszi át. A vendégkör megtartása és bővítése érdekében „a valóban elsőrendű kávéházi italokra, a hideg buffet ízletes voltára, a napi- és képeslapok bőségére, nemkülönben a zenészek színvonalára fekteti a fősúlyt…" (december 31., péntek)

Épül a fogadalmi templom

Stagnál a fogadalmi templom építése – állapítja meg a szegedi pénzügyi bizottság április 22-én. A Délmagyarország tudósításaiból kiderül: „Az építést vállalatba adta a város az Ottovay és Winkler cégnek 827.378 koronáért, a pótmunka-díj 51.000 korona, a kőfaragó munka 122.741 korona. A tér rendezésével együtt a templom belekerül 2.837.400 koronába. Foerk Ernő tiszteletdíja 11.380 korona. A város eddig kifizetett az építkezésre 517.382 koronát, Schuleknek 30.424 koronát… Helyes volna, ha az építkezést tovább folytatnák legalábbis addig, amíg tető alá kerül a templom" – így a pénzmozgást ellenőrző városi testület.

Fotó: Somogyi-könyvtár gyűjtemény
Fotó: Somogyi-könyvtár gyűjtemény.

A vállalkozók azonban a munkáshiányra hivatkozva leállítják a templom építését, ahol 300 kőművesnek kellene tüsténkednie. Az építő cég és a város vitájának másik oka, hogy a költségek elszámolásakor több mint 19 ezer koronás a különbség. A vita novemberben a bíróság előtt folytatódott.

Olvasóink írták

  • 2. SP 2008. július 26. 10:57
    „Köszi a képeket, ha lehet minél többet kérünk.”
  • 1. mai 2008. július 26. 09:55
    „Névtelenségben maradó hírmagyarázónk optimista: ,,Meggyöngült ellenséges hadak állnak ottan, másodrendű csapatok, rosszul képzett legénység, hivatására méltatlan tisztikar, újonc és fegyelmet nem ismerő tartalék, mely a fegyverrel is alig tud bánni. Nézzétek meg, kik állnak e haddal szemben. A mi katonáink, akiknek magasztalásába belefárad a költő éneke is, nemhogy a krónikás fáradt tolla..."

    Hát igen, a történelemben mindig így kezdődött a magyarok végső győzelme...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Thealter 2008: kutatóhajó a Klauzál téren

Szeged - A Bizarrium kutatóhajó kétfős legénysége egy ütött-kopott bárkán az éj leszállta után… Tovább olvasom