Délmagyar logó

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia -1°C | 8°C Még több cikk.

Időutazás a Délmagyarral: Nagy napok Kádárral

Szeged - Negyvenhat hét múlva lesz 100 éves az 1910. május 22-én útjára bocsátott Délmagyarország. Lapunk e jubileuma alkalmából, mintegy visszaszámlálásként, időutazásra hívjuk olvasóinkat: hétről hétre egy-egy esztendő újságtermését átlapozva fölvillantjuk, milyennek láttatta a világot, az országot, a régiót, Szegedet – a Délmagyarország. A magyar vidék legpatinásabb lapja sorozatának ötvenötödik állomása: 1964.
„Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Minisztertanács elnöke szerdán Komócsin Zoltánnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának és Pullai Árpádnak, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának társaságában többnapos Csongrád megyei látogatásra érkezett" – tudósítunk a február 6-i, csütörtöki címlapon. Előző nap nem harangozzuk be a nagy eseményt, s azt sem jelezzük: térségünk egyfajta rehabilitációjával azonos, hogy megyénk elkönyvelhet néhány nagy napot – Kádárral.

Sorfal KISZ-esekből

„A vonatból lelépő Kádár Jánost KISZ-fiatalok virágcsokorral köszöntötték, majd a vendégek, a megjelentek nagy tapsa, ünneplése közben a megyei és városi vezetők társaságában hagyták el a pályaudvart."

Idő van – Kádár János szerdán érkezik Szegedre, szombaton Szentesről utazik el. Fotó: Enyedi Zoltán
Idő van – Kádár János szerdán érkezik Szegedre, szombaton Szentesről utazik el. Fotó: Enyedi Zoltán

Másnap „a Pamutnyomóipari Vállalat szegedi gyáregységét kereste fel Kádár János elvtárs", akit – a február 7-i címlap szerint – hat, név szerint is említett politikai hatalmasság kísér, a gyárban öt helyi nagyság fogad. „Az üzemrészekben a munkások virágcsokrokkal köszöntötték Kádár János elvtársat, aki hosszan elbeszélgetett több munkással, két fiatallal."
„Az üzem fonodájában beszédet mondott a munkásokhoz. Ezt követően együtt ebédelt a délutáni műszak munkába érkező dolgozóival."

Kádár János a Pamutnyomóipari Vállalat szegedi fonodásájában munkásnővel beszélget. Fotó: Enyedi Zoltán
Kádár János a Pamutnyomóipari Vállalat szegedi fonodásájában munkásnővel beszélget.
Fotó: Enyedi Zoltán

„Az üzemlátogatás után Kádár János elvtárs kíséretével együtt végigsétált a Dugonics téren, a Kárász utcán, majd felkereste az MSZMP Szeged városi székházát. Itt dr. Sándor János elvtárs, a városi pártbizottság titkára köszöntötte..."

Vásárhelyi kirándulás

„Csütörtök délután Kádár János elvtárs Hódmezővásárhelyre utazott. (...) Útközben elidőzött a szegedi Felszabadulás Termelőszövetkezetben." A hódmezővásárhelyiek „több százas üdvözlő tömege jelenlétében" fogadták az ország elsőszámú vezetőjét. „Kádár János elvtárs és kísérete az Ifjúsági Házba látogatott, és találkozón vett részt a város párt-, állami, gazdasági, kulturális és tömegszervezeti vezetőivel. A találkozón időszerű politikai kérdésekről, a város fejlesztéséről, terveiről beszélgettek el." „Kádár János elvtársat Hódmezővásárhely fejlődéséről és gondjairól Sajti Imre, az MSZMP vásárhelyi bizottságának első titkára tájékoztatta." A nap hangulatát öt címlapfotó is érzékelteti.

Pártaktíva

„Péntek délelőtt Makóra látogatott el Kádár János elvtárs" – folytatódik február 8-án is a harmadik napja tartó címlapsztori.
A most három fényképpel illusztrált beszámoló, az egyik kép alatti szöveg szerint: „Kádár János elvtársat a makói járás és város vezetői a Lenin Tsz közgyűlésére kísérik".

A szegedi pártaktíva, majd az értelmiségi találkozó tartalmi részéről szinte semmit sem tud meg az olvasó. Csak annyi derül ki, hogy „számos időszerű politikai kérdéssel foglalkozó beszédét az aktívaértekezlet résztvevői forró tapssal fogadták. A megyei pártaktívaülés az Internacionálé eléneklésével ért véget."

Pohárköszöntők

„Este a megyei pártbizottság és a Hazafias Népfront megyei elnöksége meghívására a szegedi Tisza Szálló koncerttermében vacsorával egybekötött találkozóra jöttek össze Csongrád megye, Szeged kommunista és párton kívüli értelmiségének képviselői." Még a beszélgetés témaköreit sem tudatjuk. Csak azt, hogy „a találkozón részt vett akadémikusok, egyetemi és főiskolai tanárok – köztük több Kossuth-díjas –, tudományos kutatók, orvosok, mérnökök, közgazdászok, mezőgazdászok és kulturális életünk más képviselői körében megjelent Kádár János, Komócsin Zoltán, Pullai Árpád elvtárs, valamint a megye párt- és állami vezetői, Győri Imre, Török László, Siklós János, Rózsa István, Perjési László, dr. Biczó György és Nagygyörgy Mária elvtárs, s Katona Sándor országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront Csongrád megyei titkára."

Pohárköszöntők is voltak – folytatódik a fölsorolás: „dr. Budó Ágoston Kossuth-díjas akadémikus, a József Attila Tudományegyetem Kísérleti Fizikai Intézetének vezetője a Magyar Tudományos Akadémia szegedi bizottságának elnöke. Szavaira pohárköszöntővel válaszolt Kádár János elvtárs."

„A bensőséges, baráti légkörű találkozó a késő esti órákban ért véget" – zárul a tudósítás.

Programon kívüli nyilatkozatok

„Csongrád megyei tartózkodásának utolsó napján, szombat reggel Kádár János elvtárs" Csongrádra látogatott el – jegyzőkönyvezzük február 9-i, a címlapon négy fotóval is illusztrált, a harmadik oldalon folytatódó tudósításban a találkozósorozatot. Ismét olvasható, ki mindenki tartozik a nagy ember kíséretéhez – a nevek ismétlődnek.

„Programon kívül" Kisteleken is „megállt néhány percre Kádár János elvtárs és kísérete, hiszen az útvonal mentén sok százan várakoztak rá, hogy – ha csak néhány percre is – találkozhassak vele".

A tanácsházára is bement, ahol elmondta: „Csongrád megyei látogatása és találkozása az üzemi munkásokkal, termelőszövetkezeti parasztokkal és értelmiségiekkel sok hasznos, értékes tapasztalatot nyújtott a vezetés munkájához."

„Mindig öröm és jóleső érzés olyan emberekkel találkozni, akikkel közös céljaink, terveink vannak, egy ügyért munkálkodunk, egy úton járunk. Őrizzük meg ezt az egyetértést, őszinteséget, nyíltságot, összetartozást, amely országunk mai légkörét jellemzi és legfőbb záloga előrehaladásunknak" – biztat.

„Egy úton járunk..." Csongrádon „a művelődési ház tanácstermében" is helyi nagyságokkal találkozott. Ott Kádár „elismeréssel szólt Csongrád megyének az elmúlt években elért fejlődéséről, és hangsúlyozta: ezek az eredmények is alátámasztják annak az elhatározottságnak a helyességét, hogy a párt és a kormány a jövőben is az eddigi irányvonalat követi politikájában."

Még el sem ment, de már újabb találkozóra hívják a csongrádiak – Kádár válasza sokat sejtet: „Egy úton járunk, s akik azonos irányba haladnak, előbb vagy utóbb feltétlenül ismét találkoznak".

Szentesi búcsú

A megyejárás utolsó állomásán, Szentesen is megismerkedik a helyi vezetőkkel, majd a vidéki elittel – a téeszek, falvak első embereivel – jó 3 órás baráti találkozón vesz részt. Ott azt hangsúlyozza, hogy „a párt-, gazdasági és állami vezetőknek egyaránt legfőbb kötelességük, hogy az igények mielőbbi kielégítéséért munkálkodjanak. Ebben a munkában az oroszlánrészt természetesen a kommunistáknak kell vállalniuk, akik a megtisztelő kötelezettségnek minden bizonnyal eleget is tesznek, ha a nép széles rétegeinek egyetértésével, támogatásával végzik munkájukat".

Sétát tesz a központban, majd „a fegyveres erők szentesi klubjában közös ebéden vesz részt" – két pohárköszöntő itt is elhangzik.
A munkalátogatás zárultával „több mint félezren" búcsúztatják. Ők „azzal váltak el a párt első titkárától", hogy: „A mielőbbi viszontlátásra, Kádár elvtárs!"

*
Kronológia: 1964

Március 2–11.: Szovjet pártmunkás küldöttség látogat Magyarországra – többek között Szegedre is – J. V. Andropov, a Szovjetunió Kommunista Pártja központi bizottsága titkárának vezetésével.

SZKP főtitkárként látogat Szegedre Andropov, akit Antalffy György, a JATE rektora is fogad Fotó: Enyedi Zoltán
SZKP főtitkárként látogat Szegedre Andropov, akit Antalffy György, a JATE rektora is fogad.
Fotó: Enyedi Zoltán

Március 18.: Magyar divatbemutató Bécsben. Április 11.: Első ízben rendezik meg Magyarországon a költészet napját, József Attila születésnapján. Április 23.: A budapesti Nemzeti Színház felrobbantása. Május 20.: Élelmiszert és egyéb cikkeket árusító automaták kezdik meg működésüket Budapesten. Május 28.: Jeruzsálemben a Palesztin Nemzeti Kongresszus megalakítja a PFSZ-t. Július 1–3.: A Román Munkáspárt küldöttségének látogatása Budapesten Nicolae Ceausescu, a párt központi bizottságának döntése. Augusztus 4.: Az Amerikai Egyesült Államok légiereje megkezdi Vietnam több mint 4 évig tartó bombázását. Október 2.: A Budapesti Zenei Hetekre Magyarországra látogatott feleségével Pablo Casals világhírű csellóművész. Október 10–23.: A XVIII. Nyári Olimpia Tokióban. Október 12–13.: Első ízben végez űrrepülést a világ első háromszemélyes űrhajója, a Voszhod. Október 14.: Nyikita Hruscsov eltávolítása után Leonyid Brezsnyev lesz az SZKP főtitkára, Alekszej Koszigin pedig a Minisztertanács elnöke (kormányfő). Október 16.: Az első kínai atomrobbantás. November 21.: Budapesten felavatják az új Erzsébet hidat (tervezője: Sávoly Pál). November 28.: A Mariner–4 elindul a floridai Cape Canaveral űrközpontból a Mars felé.

*

József Attila szobrot kap

„Új szoborral gazdagodott Szeged: tegnap délelőtt leplezték le József Attilának, a tudományegyetem névadójának a Dugonics téren, az egyetem központi épülete előtt felállított szobrát – írjuk október 11-én. – Dr. Szauder József egyetemi tanár, a bölcsészettudományi kar dékánja nyitotta meg az ünnepséget, majd dr. Köpeczi Béla, az MSZMP Központi Bizottsága kulturális osztályának vezetője mondott ünnepi beszédet. Méltatta József Attila költészetének jelentőségét, s a többi között kijelentette: hogy a szegedi egyetem szobrot emelt József Attilának, az is bizonyítja: a költő hazatalált népéhez. A szobrot dr. Szabó Zoltán egyetemi tanár, a JATE rektora vette át. A többi között köszönetet mondott a szobor jelenlévő alkotójának, Varga Imre szobrászművésznek..."

Fotó: Somogyi-könyvtár
József Attila. Fotó: Somogyi-könyvtár

*

Állami áruház épül

„Szegeden az új és korszerű állami áruház építése 26 millió forintos költséggel az idén augusztusban kezdődött" – jelentjük november 24-én.

A mai Centrum Áruház helyén egyszintes épületek sorakoztak. Fotó: Somogyi-könyvtár
A mai Centrum Áruház helyén egyszintes épületek sorakoztak. Fotó: Somogyi-könyvtár

„A Lenin körút–Mérey utca–Püspök utca–Mikszáth Kálmán utca által határolt területen a kivitelező ÉM Csongrád megyei Állami Építőipari Vállalat most még az alapozást végzi. Ez a munka rendkívül nehéz, mert a betonalapot és az épületet tartó oszlopokat több mint 5 méter mélyen helyezik el. Az egyemeletes épület 46 méter széles és 61 méter hosszú lesz.

*

Napi hírek

Tükröt tart szülővárosának és a régiónak a Délmagyarország. A cikkek, információk fölött a forrás: „saját tudósítónktól" – most 1964-ből.

Diáksapka. „Hidegben nem kötelező a diáksapka viselése. A leánytanulók szövetnadrágot vagy melegítőt hordhatnak" (január 2., szerda).

Bővül a JATE. Dr. Herczeg Ferenc, a József Attila Tudományegyetem gazdasági rektorhelyettese lapunknak elmondta: „az épületek hálózatának nagyarányú bővítése azért szükséges, mert a nappali tagozatos hallgatók létszáma az elmúlt öt év alatt megduplázódott, kétezerrel nőtt, s 1972-ig a tervek szerint megközelíti majd a 3500-at. (...) Újszegeden egy új kis 'kollégiumi várost' építünk majd fel, az Odesszai körút, a Rózsa Ferenc sugárút, a Közép fasor s a Bal fasor által határolt területen. Tervünk, hogy az itt létesülő kollégiumokban mintegy 1600-1800 hallgató elhelyezéséről gondoskodunk. A lakószobák mellett tornacsarnok, művelődési termek, szabadtéri sportpályák sora áll majd a fiatalok rendelkezésére. (...) Az új 'diákváros' elkészülte után hallgatóink 70-72 százalékának tudunk majd kollégiumi elhelyezést biztosítani, a jelenlegi 45 százalék helyett. A fejlesztéssel kapcsolatos építkezések költségei előreláthatólag meghaladják majd az 500 millió forintot. (...) A Jogi Kar emeletráépítéssel való bővítése, ha némi határidő-elhúzódással is, az idén befejeződik. A diákok 'városában', Újszegeden, a Középfasor mentén rövidesen megkezdjük az első, 304 férőhelyes kollégiumunk építését. (...) A Bolyai Intézetben előreláthatólag másfél év múlva már üzembe tudjuk helyezni az egyetem kibernetikai számítástechnikai központját. (...) Itt állítunk majd munkába egy M–3-as típusú szovjet gyártmányú, nagy teljesítményű számológépet. 1972-ig folyamatosan készülnek majd el a kémiai, biológiai intézetek, az egyetemi könyvtár és más tanszékek új épülettömbjei. A kémiai intézetek szomszédságában a Jókai utcában rendezzük be az egyetem központi laboratóriumát, ahol a nagy kapacitású gépeket, kísérleti eszközöket központosítják. (...) A tudományos kutatások fejlesztésére, új gépek, berendezések beszerzésére, az építkezési beruházásokon túl, már az idén mintegy 10 millió forintot fordítunk" (január 9., csütörtök).

Továbbtanulók. Csongrád megyében „16 gimnázium, 18 szakközépiskolai osztály, 12 technikum – közel 100 szakma" jelenti a továbbtanulást. Szegeden a legtöbb (190) jelentkezőt lakatosnak várnak, „kozmetikusnak csak két érettségizett fiatal jelentkezhet, órásnak egy..." (február 2., vasárnap).

Szatymazi munkaegység. 1961-ben az egy munkaegységre jutó jövedelem 17 forint volt, 1962-ben 29 forint, „most pedig 39 forint 70 fillér, a földjáradékkal együtt pedig 44 forint 70 fillér" – a szatymazi Fehértó Tsz-ben (február 2., vasárnap).

Árkádok alatt. A Dóm téren „Tápai Antal szobrászművész tanítványai, az ipari szakközépiskola diákjai jelentek meg a napokban az árkádok alatt, hogy megkezdjék a szobrok védelmében a 'tavaszi nagytakarítást'. A fiatalok vállalták a Pantheon szobrainak karbantartását" (február 12., szerda).

Művészjubbileum. Vasárnap délután, amikor a Varázsfuvola I. felvonása véget ért, a bársonyfüggöny mögött kedves ünnepség zajlott le: Sarastro szerepét éneklő Rissay Pált köszöntötték. A színház igazgatója, Vaszy Viktor és Szabó Miklós Liszt-díjas operaénekes, érdemes művészek meleg szavakkal emlékeztek meg Rissay Pál művészi pályafutásának 25. évfordulójáról" (március 10., kedd).

Algyői szivattyú. „Szegedet két oldalról is biztosítják a tavaszi belvizektől, amelyek esetleg veszedelmessé is válhatnak. Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság felújította és villamosította az algyői szivattyútelepet, valamint az oda tartozó öntözőrendszert is ellátták modern berendezésekkel. A munkálatokra és a létesítményre 2 millió forintot fordítottak. A második 'védővonal' a dongéri főcsatorna korszerűsítése Baks és Kiskunhalas között" (március 17., kedd).

Munkásőr zenekar. „Április 4-én a Szegedi Munkásőrség Zenekarának melódiától hangzott a város" – az együttes fennállásának ötéves évfordulója alkalmából (április 8., szerda).

Kondor Béla kiállítása. „Az év lendületesen induló helyi tárlatsorozatában feltűnő érdeklődést váltott ki Kondor Béla Szegeden megrendezett kiállítása (...) izgalmas újszerűsége, rendkívül különösnek ható arculata" miatt (április 22., szerda).

Ghánai nagykövet. „A Ghanai Köztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Henri Botchway Kofi Marrah (...) Szegedre látogatott és ismerkedett a város életével" (május 17., vasárnap).
Cirkusz. „Május 26-tól holland és bolgár nagycirkusz tart előadásokat Szegeden, a Kolozsvári téren. Ez a legnagyobb cirkuszi együttes, amely valaha is szerepelt Magyarországon" (május 24., vasárnap).

Tömegcikk. „Tavaly 17 milliós tervvel dolgozott a szegedi tömegcikk-készítő szövetkezet, az idén 21 millióssal. (...) Az arab országokban a szegedi zsebkéseknek, bicskáknak van nagy keletjük" (június 9., kedd).

Szakmunkások. „A MÜM 624-es Iparitanuló Intézetében az idén 450-en tesznek szakmunkásvizsgát az iskola növendékei közül, legalább 60-nal többen, mint tavaly. Közülük 70 diák érettségizett" (június 14., vasárnap).

Odesszában. „Újabb kapcsolatok Ogyesszával. Nemrégiben a Kijevi Állami Tarasz Sevcsenkó Egyetem vendégeként tíz napot töltött a Szovjetunióban dr. Antalffy György egyetemi tanár, a Csongrád megyei párt-végrehajtóbizottság tagja, a József Attila Tudományegyetem rektora" (július 12., vasárnap).

Ünnepi játékok. „Egy hét múlva, július 24-én pénteken este Erkel Ferenc Hunyadi László operájának díszelőadásával megkezdődnek az idei Szabadtéri Játékok" (július 17., péntek).

Uszály. „A MAHART tápéi hajójavító műhelyében tegnap délben vízrebocsátottak egy négyszáz tonna teherbírású uszályt. A hajójavítóban 1960 óta készítenek hasonló uszályokat. Ez volt azóta a tizenhetedik" (július 24., péntek).

Virágkiállítás. „Tegnap délelőtt a szegedi kamaraszínházban Katona Sándor országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront Csongrád megyei titkára népes közönség előtt megnyitotta az 1964. évi országos virágkiállítást" (augusztus 7., péntek).

Erdei. „Tegnap, hétfőn délelőtt Erdei Ferenc, a hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke Szegedre látogatott. Felkereste a Népfront városi bizottságát, ahol a népfrontmunka több időszerű kérdéséről tanácskozott Hofgesang Péterrel, a népfront városi bizottságának titkárával" (augusztus 18., kedd).

Erdei Ferenc Szegeden
Erdei Ferenc Szegeden

Új gimnázium. „Tegnap a Tisza-parti új gimnáziumban is megkezdődött az órarend szerinti oktatás. A 16 tantermes új épületben – amelyben az osztálytermeken felül 3 műhely és 2 előadó szolgálja a korszerű oktatást – több mint 600 diák tanul" (szeptember 3., csütörtök).

Atléták. „Kakuszi Ferenc, az SZVSE atlétikai szakosztályának mindenese" elmondta, hogy 122 versenyzőjük közül a legeredményesebbek: „Gelei Éva kétszeres magyar bajnok magasugrásban, Tóth Gyula 400 m-es síkfutó három alkalommal volt a magyar válogatott tagja, legjobb ideje 48,2 mp. A jövő nagy ígérete a tizenhét éves Tégla Ferenc, diszkoszvetésben 50,69-es egyéni csúccsal" (szeptember 20., vasárnap).

Középiskolások a földeken. „Az őszi betakarítás nagy munkájában komoly segítséget nyújtanak a szegedi középiskolások a környék tsz-einek. A Móra Ferenc Tsz-ben és a Haladásban a Ságvári Gimnázium tanulói paprikát, paradicsomot szednek. Az Új Életben és a Felszabadulásban pedig a Radnóti és a Tisza parti gimnázium tanulói dolgoznak. A tsz-ek gondoskodnak a gyerekek helyszínre szállításáról és munkájuk után személyenként fizetést kapnak. A Tömörkény Gimnázium tanulói például, akik kukoricát törnek a szőregi határban, holdanként két mázsa kukoricát kapnak, amit a tsz értékesít s az így kapott pénzt tanulónként szétosztják" (október 2., péntek).

Tisza-kutatás. Tegnap este dr. Kolosváry Gábor egyetemi tanár, akadémikus előadásával, amelyet a Tisza-kutatás biológiai eredményeiről tartott, befejeződött a szegedi felsőoktatási intézmények négynapos tudományos ülésszaka. A József Attila Tudományegyeteme, a Szegedi orvostudományi Egyetem és a Szegedi tanárképző Főiskola által a város felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából rendezett tudományos tanácskozáson tegnap Jogrendszerünk szocialista fejlődése címmel előadást tartott dr. Szilberky Jenő c. egyetemi tanár, igazságügyi miniszterhelyettes, a szegedi tudományegyetem volt docense. Dr. Geréb György főiskolai tanár Kutatásaink a fáradtság lélektanának tükrében címmel ugyancsak tegnap számolt be legújabb eredményeiről. Az ülésszakon 11 előadás hangzott el. (...) Az ülésszak befejeztével„ dr. Fodor Géza tudományos rektorhelyettes azt nyilatkozta lapunknak: „Társadalmi rendszerünk az elmúlt 20 évben minden erejével támogatta a tudomány fejlődését. 1959-ben megszületett a tudományok távlati kutatási terve. (...) Az elmúlt 20 esztendőben itt, Szegeden is felnőtt egy fiatal tudósnemzedék, amely az idősebb tudósok támogatását élvezve, bátran és kezdeményezően vállal részt a tudományos tervek megvalósításában" (október 16., péntek).

Új üzemcsarnok Szentesen. „Tegnap délelőtt avatták fel Szentesen a Szegedi Ruhagyár fióküzemének új emeletes műhelycsarnokát a hozzátartozó szociális létesítményekkel együtt" (október 18., vasárnap).

Telefonközpont. „Az állam a szegedi központ fejlesztésére 1953-tól mintegy 4 és fél millió forintot költött. Szegeden 1952-ben 35 automatikus és kézikapcsolású alközpont-berendezés működött 890 mellékállomással. Az idén az alközpontok száma 319-re, a bekapcsolt mellékállomások száma pedig 4756-ra emelkedett" (november 11., szerda).

Üllési gáz. „Újítás várja Szegeden az üllési földgázt" – „az üllési gáz 11000 kalóriás, a városi gáz pedig 3800 kalóriaértékű", vagyis ilyenné kell átalakítani, vízgőzös bontóberendezéssel. Erre „a hét kemence egyikét használják". Így „2400 köbméter üllési gázból 100000 köbméter városi gáz állítható elő" (november 27., péntek).

Kibernetika. „A kibernetika jelentősége a természettudományok és a társadalomtudományok szempontjából. Ezzel a címmel tartott Kalmár László akadémikus, a Szegedi Akadémiai Bizottság rendezésében, nagysikerű előadást december 4-én a József Attila Tudományegyetem Kísérleti Fizikai Intézete előadótermében" (december 8., kedd).

Orosz nyelv. „Orosz nyelvtanfolyamokat szervez mindenekelőtt a Magyar-Szovjet Baráti Társaság, azután a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Pedagógusok Szakszervezete. Az 1964/65-ös tanévre az MSZBT tanfolyamaira vidéken 3155 hallgató iratkozott be, mintegy 15 százalékkal többen, mint tavaly. (...) Az orosz nyelv iskolán kívüli tanulásában jóval a szükséglet és a lehetőségek alatt vagyunk" (december 29., kedd).

Olvasóink írták

  • 1. comet 2009. július 07. 19:11
    „,,A vonatból lelépő Kádár Jánost KISZ-fiatalok virágcsokorral köszöntötték, majd a vendégek, a megjelentek nagy tapsa, ünneplése közben a megyei és városi vezetők társaságában hagyták el a pályaudvart."

    Érdemes összevetni Kádár érkezését (vonat - a páncélozott mercsók helyett) fogadtatását (virágok -a tojájeső helyett) és programját (gyárlátogatások - a kiváltságos meghívottakkal való meeting helyett) Gyurcsány szegedi látogatásával.
    Ja, és Kádárt nem kellett kordonokkal védeni.
    Ideje lenne a valóságos Kádár korszakkal is megismertetni a fiatalokat, és nem csak az árnyoldalaival, hanem eredményeivel is, mert azok is voltak szép számmal. Amire építeni lehetett volna azt rombolta szét a rendszerváltás, ezért nem tovább lépett, hanem hasraesett az ország.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Húsba vágó Cigányszerelem

Szeged - Nemcsak kellemes nyáresti szórakozást kínál, hanem húsba vágó társadalmi problémáról is… Tovább olvasom