Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 18°C Még több cikk.

Időutazás a Délmagyarral: Perpatvar és numerus clausus

Szeged - Nyolcvanhárom hét múlva lesz 100 éves az 1910. május 22-én útjára bocsátott Délmagyarország. Lapunk e jubileuma alkalmából, mintegy visszaszámlálásként, időutazásra hívjuk olvasóinkat: hétről hétre egy-egy esztendő újságtermését átlapozva fölvillantjuk, milyennek láttatta a világot, az országot, a régiót, Szegedet – a Délmagyarország.
A magyar vidék legpatinásabb lapja sorozatának tizennyolcadik állomása: 1927.

A szélsőjobb nyomására alkotta meg 1920-ban a Teleki-kormány a numerus clausus törvényt, aminek módosítására Bethlen István most kísérletet tesz. Országos vita bontakozik ki a hét éve Haller István vallás- és közoktatásügyi miniszter nevéhez kötött „zártszám" rendszerű szabályozásról, mely a felsőoktatási intézményekbe felvehetők számára kvótákat állított fel az országban élő „népfajok és nemzetiségek" nagysága szerint. A jogszabály nem tartalmazta ugyan a zsidó szót, de antiszemita tartalma egyértelmű.

Fajok és felekezetek

A kultusztárca vitájában – melyről május 14-én lapunk is részletesen beszámol – Klebelsberg Kunó miniszter kimondja a képviselőház ülésén: „nem vagyok elvi barátja a numerus claususnak", és arra emlékeztet: e törvény szavazásakor még a voksolás előtt távozott a teremből. Fábián Béla képviselő hangsúlyozza, hogy „ma az egész világon csak két országban van numerus clausus: Magyarországon és Szovjet-Oroszországban". Ő javasolja: „Mondja ki a képviselőház, hogy a numerus clausus törvény fajokról s nem felekezetekről szól és az izraelita felekezet tagjaira nem vonatkozik". Erre Klebelsberg felszólal, és elmondja, hogy „az adott körülmények közt s ez idő szerint nincs abban a helyzetben, hogy annak megváltoztatása iránt indítványt tegyen".

Lapunk ankétja

Ankétot tart a Délmagyarország a numerus claususról – az egyetemi és főiskolai professzoroknak azon a szakértekezleten, melyet a szegedi egyetem meghívására tartanak a Tisza-parti városban. A megnyitón „háromszázan vettek részt" – adjuk hírül május 26-án. A lapunk által fölvetett téma kényes, hiszen erről „nyilatkozni szinte politikai hitvallást jelent manapság". Május 27-i, kolumnás összeállításunkban öt tudós álláspontja olvasható.

Dr. Tóth Károly, a szegedi Ferenc József Tudományegyetem rektora és felsőházi képviselője elmondja: intézménye egyik feladatának érzi, hogy „az erdélyi lelket átplántálja a magyar Alföld lelkébe", a másiknak, hogy „felszínre hozza az Alföld földműves népének lelkében rejlő értékeket". A szegedi egyetemen a hallgatók létszáma elérte az 1200-at. Felkérésünkre válaszolva a rektor a vitatott Haller-féle törvény hatásának politikai hatásával nem kíván foglalkozni, mert szerinte az nem tartozik az egyetemre. A gazdasági szempontok közül kiemeli, hogy a numerus claususról szóló törvény „arányosította a fővárosi és vidéki egyetemek között" a diákság megoszlását. Ugyanakkor „a lateiner osztály" számára előnyös, csökkentette a konkurenciát azok szempontjából, „akik megélhetést akarnak teremteni maguknak a diplomával". A törvény hatását tudományos szempontból rossznak tartja, mert „egy ország kultúrájának fokmérője mindig az, hogy a lakosság hány százalékának van egyetemi végzettsége".

A Horthy-internátusba csak a bajtársi egyesületek tagjait engedték be. Fotó: Somogyi-könyvtár, helyismereti gyűjtemény
A Horthy-internátusba csak a "bajtársi" egyesületek tagjait engedték be.
Fotó: Somogyi-könyvtár, helyismereti gyűjtemény

Lapunk összegzése: a tartózkodó és óvatos nyilatkozatok ellenére „a sorok közül mégis kiharsog a megállapítás, hogy Haller István törvénye nagyon sokat ártott a magyar tudománynak, a magyar kultúrfölénynek. Egyetlen kivétel Szily Kálmánnak, a budapesti műegyetem rektorának nyilatkozata, aki a numerus clausus hívének vallja magát minden fenntartás nélkül".

Pesti minta

A Numerus Clausust Védő Liga nevű jobboldali szervezet 1927 szeptemberében országszerte tiltakozó nagygyűléseket szervez. A hallgatók bajtársi szervezetei Szegeden is botrányos jeleneteket generálnak.

„Pesti mintára igazoltatnak a szegedi egyetemen és hangosan tüntetnek a Belvárosban" – adja hírül október 27-én, csütörtökön. A címek is beszédesek: „Összevertek egy orvostanhallgatót, Furcsa események az anatómiai intézetben, Általános rendőri permanencia, Nyugodtan telt el a délután és az éjszaka". A riport alcímei a részletekbe is beavatnak: „Nem engednek az egyetemre zsidó hallgatókat addig, amíg vissza nem vonják a még be sem nyújtott numerus clausus revíziós javaslatot; A szegedi egyetem hallgatóinak egy része lekopírozta a budapesti tüntetéseket".

A Szukovthy téren lévő volt Leszámolópalota épületében például „megkezdődött a hallgatók leigazolása, kisebb őrségek állottak fel, hirtelen megjelent dr. Horger Antal, a filozófiai kar dékánja, aki csendre és rendre intette az ifjúságot". Ám „a filozófia fakultás növendékei szemben állottak dékánjukkal és nem engedelmeskedtek a felszólításnak. A szegedi egyetemen először fordult elő, hogy a hallgatók nem teljesítették a dékán rendelkezéseit". A tüntetés kiszélesedik: „az összes fakultások épületei előtt őrszemek jelentek meg, tettlegességek is történtek. Ameddig nem kívánatos elemek tartózkodnak a tanteremben, addig nem kezdi meg az előadást" – jelentette be a rókusi iskolában lévő anatómiai intézetben Gellért tanársegéd. Erre „Reményi Sándor elsőéves zsidó vallású hallgatónak a többiek nekirontottak és valósággal összeverték a szerencsétlen diákot". A természettudományi intézetbe tartó ifjúság a korzón azt kiabálta: „Éljen a numerus clausus! Le a zsidókkal! Abcug Délmagyarország!" A központi egyetem épülete előtt a tömeg nekirontott a rendőröknek, a „zsidó vallású hallgatónőket pfujolni és zsidózni kezdték".

„Csak igazoltatás után engednek be az egyetem kapuján – addig, amíg a még be sem nyújtott numerus clausus revíziós törvényjavaslatot vissza nem vonják, zsidó hallgatót nem engednek be az egyetem épületébe".

„Bajtársak" sztrájkja

„Az egyetemi bajtársak elhatározták, hogy hétfőig nem látogatják az előadásokat" – kezdődik a diáknagygyűlésről szóló november 26-i, szombati tudósítás. A Horthy-internátusban rendezett összejövetelre csak azokat engedték be, akik „valamelyik bajtársi egyesület igazolványát fel tudták mutatni". Az ötszáz résztvevő több felszólalást is meghallgatott, majd elhatározták: „a sztrájkot beszüntetik és szombattól rendesen látogatják az előadásokat", majd kommünikét adtak ki. Ebből egyértelmű: „a numerus clausus törvény változatlan fenntartása érdekében" jöttek össze, de „az ifjúság lelkületét erősen érintő, erkölcsileg súlyos kifogás alá vehető színházi előadások ügyében 1927. november 25-én ifjúsági nagygyűlést tartott". Ígérik: az ifjúsági egyesületi vezetők meg fognak akadályozni „minden igazoltatási, verekedési, vagy bármely atrocitást".

Az izraelita vallású egyetemi hallgatók ugyanakkor a menzán tartottak értekezletet, mely végén megállapodtak: „az előadásokon csak akkor vesznek részt, ha az illetékes tényezők most már minden kétséget kizáróan garantálni fogják, hogy testi épségük nem forog veszélyben, ha megjelennek az egyetemen".

Interpelláció a hálátlanságról

„Nagyfokú hálátlanságnak" értékeli a történteket az egyik városatya, ezért a törvényhatóság novemberi közgyűlésén interpellálni kíván az elmúlt hetek zavaros történései miatt. Mert – a magát megnevezni nem óhajtó tekintélyes uraság szerint – „az áldozatkész szegedi polgárok bármelyikének fiát vagy lányát kidobják, kipofozzák azok, akik legnagyobb részben csak vendégjogot élveznek ebben a városban". Kijelenti: „a kultúrközösségnek ebbe a formájába, amely a legsötétebb balkáni divatokra emlékeztet, nem óhajtunk belekapcsolódni". Az egyetem támogatási feltételeként szabná a város, hogy „a szegedi egyetemen minden szegedi polgár fia szabadon és zavartalanul tanuljon".

A színház egyik darabja ellen is tüntetnek a diákok. Huszonhét „bajtársat" állított elő a rendőrség a kedd esti színházi tüntetés után, de még nem döntötték el, indít-e eljárást ellenük. Ugyanakkor 5 napig tartó igazoltatás után szombaton teljes volt a rend a szegedi egyetemen" – szól a november 27-i hír. „A kultuszminiszter erélyes, de kissé késői figyelmeztetésének hatására megszűntek a zavargások, elcsendesedtek a feltüzelt kedélyek, helyreállt a tanulás és a munka rendje".

Kronológia

1927. Január 6.: A visszaállított 38 tagú felsőházban a szegedi törvényhatóság Kószó Istvánt választja be, további szegedi tagok felekezetük főpapjaként , Löw Imánuel főrabbi; a Kereskedelmi és Iparkamarák egyik küldötteként Pálfy Dániel; az egyetem képviseletében Tóth Károly rektor. Június 21.: H. S. Rothermere lord cikket ír a Daily Mail című angol lapban Magyarország helye a nap alatt címmel a magyar revíziós törekvések jogosságáról. Július 27.: Megalakul a Magyar Revíziós Liga, elnöke: Herczeg Ferenc. November25.: A felsőház elfogadja március 15. nemzeti ünneppé nyilvánítását.

Magyar László (1900–1971)

Magyar László 1900. június 12-én született a Szerém vármegyei Vinkovcén. Ám MÁV-alkalmazott apját – akit „Metzner Miksa néven jegyezték be az aradi zsidó hitközség anyakönyvébe" – Szegedre helyezték, így Magyar László iskolai tanulmányait itt végezte, „nyelvileg is e város szocializálta" – írja Lengyel András. Az irodalomtörténész szerint Magyart „az események s a véletlen tette újságíróvá", 1922-től lapunk munkatársa, „az elsők egyike volt Szegeden, akinek újságírói rangját már nem a vezércikk vagy a tárca adta meg, hanem az informatív jellegű riport, tudósítás, interjú". Ugyanakkor Magyar művészi ambícióit jelzi, hogy karikatúrákat is közölt, s 1928-ban Homokóra címmel saját lapot indított. Az újságírást kísérő illúzióvesztéssel magyarázza a sajtótörténész, hogy Magyarban „regényírói ambíciók is munkáltak, precíz, tárgyias, de mégis olvasmányos stílusban írt; az általa fogalmazott hírek is, a nevével vagy szignójával jegyzett riportjai is pontos, tárgyszerű tájékoztatást nyújtanak – a helytörténeti kutató ma is nyugodt szívvel hagyatkozhat rájuk". Elvetődött Budapestre, majd 1944 végén visszatért Szegedre, ő indította el a Szegedi Népszavát, majd a fordulat Budapestre lökte, a Pest Megyei Hírlap munkatársaként vonult nyugdíjba. Szegeden hunyt el 1971. október 3-án.

Megindult a tanyai kisvasúton a forgalom

„Három-négy hosszú évtized harcos, szóviharos álma vált hétfőn valóra: megindulta az alsótanyai gazdasági vasút, vagy ahogy népszerűen nevezni szokták, a kisvasút" – kezdődik február 1-jei keddi számunk tudósítása. A hétfői ünnepen a Rudolf téri végállomáson (képünkön) Hermann Miksa kereskedelmi miniszter adta át „a háború kitörése óta elsőnek fölépült új vasutat a forgalomnak". A pálya hossza: 70 kilométer – a Rudolf tértől a gyermekklinika, Mihálytelek, Kunhalom, Széksóstó vonalon Alsóközpont állomásig. Az első szerelvény 466 utassal fut be a Rudolf térre. Építésével a város „bizonyságot tett alkotó-, teremtőképességéről, a fejlődésre való hajlandóságáról, bebizonyította, hogy a legválságosabb gazdasági viszonyok között is tud produkálni, ha akar. Lehet, hogy ebből a szerény külsejű keskenyvágányúból a gyakorlatban drága luxusvonat lesz, örökös tehertétele a város költségvetésnek, de a kárpótlást a város polgársága talán megtalálja abban a forgalomtöbbletben, amely kétségtelenül a messze tanyákat a városhoz közelebb hozó kisvasútnak lesz köszönhető" – véli a tudósító.

A kisvasút végállomása: a Rudolf (ma Roosevelt) tér. Fotó: Somogyi-könyvtár, helyismereti gyűjtemény
A kisvasút végállomása: a Rudolf (ma Roosevelt) tér.
Fotó: Somogyi-könyvtár, helyismereti gyűjtemény

Lapunk 8-9. oldalán Szegedi Gazdasági Vasút – Az első kapavágástól a megindulásáig címmel kétkolumnás összeállításban mutatjuk be – például az első lépések megtételével érdemeket szerzett Ormódy Béla szőlőültetvényest és dr. Gerle Imrét, a tervező Szesztay Lászlót, az 1912-es engedélyeket. Megtudjuk: a tervekről a port egy leleményes újságíró, Markó Miklós fújta le 1924-ben, mikor fölhívta a szegedi polgármester figyelmét, hogy a Barczika-Rudabánya vállalat kicseréli bányavasútjának alépítményét, s azt olcsón eladja. Ez került Szegedre, s lett alapja a kisvasútnak. Felépítéséhez azonban a Speyer-kölcsönre is szükség volt. Láthatja az olvasó a gőzmozdonyt és a személykocsit – egy-egy fotóval illusztrálva. Írunk a kisvasút világításáról, a teherkocsikról, a főműhely és az állomások berendezéséről, a faanyagokról, az építésben közreműködő szegedi iparról. A történet az 1925 novemberében induló előmunkálatok, majd az 1926. március 20-án kezdődő építkezés krónikájával zárul.

Klebelsberg miniszterné

Szeged egyik képviselője, gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter feleségéhez utazott interjúra Lengyel Vilma. „A Délmagyarország munkatársától" származó, december 25-én közölt pillanatfölvétel jellemzi a Szegedtől Budapestig „dermesztő fagyban" megtett utat, a Ferenciek tere 9. sz. alatti bérpalota II. emeleti lakásába lépőt érő „impressziókat", majd – a beszélgetés végét jelentő kézszorítás utáni „csikorgó hideget", melyben a hírlapíró állítja: mégse fázott, mert „lelkesített, melegítetett egy szép élmény".

„(…) A grófné nyájasan, végtelen kedvességgel fogadott. Ahogy szembe álltam vele, olyannak láttam, mint egy rámából kilépett Lawrence-képet, karcsú, sudár alakjával. Arcán a raceba oltott finom vonásokkal. Hellyel kínált és leültünk. A szobában minden otthonias és stílusos, a zongora, a brüsszeli csipketakarók, a valósi Aubuson gobleinek, a velencei csillár. Legmegkapóbb és legkedvesebb a grófné egyszerűsége. Mint akármelyik komoly polgárasszonyon, sötét szövetruha volt rajta, kötött szürke swetterrel. Nem pyjama, mint a mi mondain hölgyeinken, sem szédítően gazdag japánselymekkel hímzett háziruha, csak sötét szövet és szürke swetter."

A kisvasút 70 kilométeres pályája összekapcsolta. Fotó: Somogyi-könyvtár, helyismereti gyűjtemény
A kisvasút 70 kilométeres pályája összekapcsolta.
Fotó: Somogyi-könyvtár, helyismereti gyűjtemény

Nem járt még Szegeden – válaszolta az első kérdésre a kultuszminiszter felesége, majd kijelentette: „a férjem annyi szépet mesélt arról a kedves városról, hogy egyszer okvetlenül leutazom".

„Nem politizálok, kizárólag a házammal és a családommal törődöm, a politika véleményem szerint nem való asszonyoknak, válaszolta a grófné, elég, ha a férjem áll kint a küzdőtéren, itthon legyen meleg, nyugalmas otthona. Nem alapítok egyesületeket, nem szerepelek; gyengélkedő is vagyok, sokszor kellene lemondanom, de ezt sem akarom, tehát inkább visszavonulok a közélettől és csak jótékony célokban veszek részt." Lengyel Vilma véleménye vendéglátójáról az, hogy „minden póz nélkül" élő asszony, aki „a nyilvánosságot igaz, nem szereti. Ápolja azonban a bensőséges családi tűzhely melegét, megértő hitves, aki minden jel szerint inspirációját adja eszmékhez, tervekhez".

Napi hírek

Tükröt tart szülővárosának és a régiónak a Délmagyarország. A cikkek, információk fölött a forrás: „saját tudósítónktól" – most 1927-ből.

A Belvárosi Bank csődügye. „Ha a bíróság a csődöt elrendelné, a hitelezők pénzüknek csak a roncsát kapnák meg, mert dr. Bach Imre orvos és Bach László fakereskedő 500 millióval, özv. Réder Győzőné 175 millióval, dr. Szécsényi István 20 millióval, Kroó Adolf 70 millióval, Gannie Arnold és neje 65 millióval csak abban az esetben kötelesek a hitelezők követeléséhez hozzájárulni, ha a kényszeregyezségi eljárás csőd elrendelése nélkül fejeződik be" a Belvárosi Bank ellen. „Így tehát ha a bíróság a csődöt elrendelné, a most nevezetteknek egy fillért sem kell fizetniök, a bank hitelezői tehát ebben az esetben összesen 900 millióval kevesebbet kapnának" (január 1., szombat).

Megnyílik a Szeged–Temesvár vonal? Ötéves küzdelem után, melyet Szeged fejtett ki a temesvári vonal megnyitása érdekében „hétfőn az a jelentés érkezett Szabadkáról, hogy a megállapodás megvan, és a vonalat állítólag január 5-én átadják a forgalomnak. Az első vonat 5-én reggel indul Báziásról Versec, Temesvár, Kikinda, Szeged, Budapest, Bécs felé. A hírt egyelőre fenntartással kell fogadni és azt is, hogy a Bánságból Magyarországra utazóknak nem kell román vízumot váltani" (január 4., kedd).

Az utolsó szögedi bőrdudás. „Csonka Bukusza Tanács Ignác vagyok, a legislegutolsó szögedi bőrdudás" – mutatkozott be Mihálytelek megállónál a kisvasutat avató kereskedelmi miniszter fogadásakor a 85 éves „specialista, majd a Rákóczi-indulót muzsikálta" (február 1., kedd). Muzsikájáért 51 pengőt kapott. Az egykori vízimolnár, „mikor elvitte a malmot a gőz, meg a gép, szóval az ördög" előkereste nagyapja bőrdudáját, és a „füstös, borszagú tiszaparti kocsmák ivóit járta végig éjszakánként, így ismerkedett össze Tömörkénnyel is, aki írásaiban igen sokszor emlegette" – emlékezik a négynevű ember halálhírét hallva „(m. l.)" vagyis Magyar László (február 2., szerda).

A.B.C. „Több szegedi kereskedő panasszal fordult hozzánk, az itt nemrég megalakult A.B.C. című kereskedelmi alakulattal kapcsolatban." Szerintük „az A.B.C. túl erős konkurenciát jelent az olyan kereskedők számára, akik nem léphettek be ebbe az új alakulatba. Az A.B.C. elhódítja a többi kereskedő vevőközönségét, különösen a tisztviselőket, akiknek körében igen nagy propagandát fejt ki" (február 22., kedd).

Mozgalmak a Pallavicini-földeken. „A Pallavicini uradalomnak az Országos Földbirtokrendező Bíróság a megváltási eljárás során több mint 50 százalékát lefoglalta. Így mintegy 8000 holdat. (…) Sándorfalván, Algyőn és Sövényházán a már birtokban lévő új földtulajdonosok mozgolódni kezdtek. Kevesellték a kiszabott két hold földet, és követelték a törvényben állítólagosan előírt háromholdnyi terület kiosztását. (…) Sövényházán napok leforgása alatt 600-an, Algyőn 400-an jelentették be, hogy a kiosztott földet nem fogadják el, mert keveslik. (…) Az elégedetlenkedők 'titkos sugalmakra' deputációt vezettek a földmívelési miniszterhez" (március 4., péntek).

Káromkodási ítéletek. „Amióta az erkölcsvédelmi rendelet életbe lépett, nem múlik el nap, hogy káromkodás miatt eljárás ne indulna olyan egyének ellen, akiknek megrögzött szokásukká vált a káromkodás. (…) Az egyik kihágási bírónál a jövő héten lesz olyan tárgyalási nap is, amikor csak káromkodási akták kerülnek az asztalra. (…) Az első, káromkodással vádolt E. L. szabósegéd február 18-án éjjel káromkodott három rendőr füle hallatára. Névnapon volt. Részegen támolygott hazafelé. Útközben nekiment egy lámpakarónak. Dühös volt, és olyat káromkodott, hogy a túloldalon haladó rendőrök is hallották. (...) Az ítélet negyven pengő" (március 10., csütörtök).

Munkahelyi baleset. Szerdán a Vénus cipőgyár telepén beomlott a mennyezet, mikor az emeleti oldalfalat – a pallér irányításával – „alulról felfelé haladva – hogy a kikerülő téglák használható állapotban jussanak a város birtokába – bontották. A szerencsétlenség következtében a gyárépület földszinti részén dolgozó 25 munkás közül a legsúlyosabban Lucza János 19 éves mindszenti illetőségű cipészsegéd sebesült meg" – a közkórházban csütörtökön hajnali három órakor meghalt. Nyomoznak, hogy kiderüljön: „ki követett el gondatlanságot" (április 1., péntek).

Textilnap Szegeden. „Ezen a vasárnapon Szegeden textilnap lesz, melyen az iparban érdekeltek az ország minden részéről találkozót adnak egymásnak." „A kérdés ma a több kenyér", sőt: „Nem is a több kenyér, hanem a – kenyér". Ezért a Magyar Technológusok Egyesülete alakuló ülésén, a kereskedelmi és iparkamarában is fel kell vetni: „Szegednek szüksége van arra, hogy gyáriparát minden ellenkező véleménnyel szemben tovább fejlessze" (április 23., szombat).

Lakásfelszabadítás. November 1-jén „megkezdődik, de be is fejeződik" a „tíz év óta kötött lakások felmondása". Ennek várható következménye, hogy új népvándorlás kezdődik, „a felszabaduló lakosokra egyszerre fog rázúdulni a lakásigénylők tömege". Ha „a közalkalmazottak lakásainak felmondása legalább egy évre" kitolható lenne, „mentesülnének a vagyonosabb és nagyobb jövedelmű lakáskeresők rájuk licitáló versenyétől s lakásaikat is meg tudnák óvni a lakásfelszabadítás első évében elhelyezkedettek bérfölhajtó aspirációitól" (május 8., vasárnap).

Betegjog. „Bányai Mária egyedülálló 26 éves munkásleány", aki a Tündér utca 26. szám alatt lakik, s bár 13 éven át dolgozott és fizette a betegsegélyező díjakat, egy év kezelés után „kimerítette a pénztárnál minden igényét", s tüdőbetegsége ellenére visszaküldték dolgozni. Ugyanis „az 1919-ben kibocsátott 5400 sz. miniszterelnöki rendelet" értelmében „egy év letelte után mindenki tartozik egészségesnek lenni és 6-7 hónapig dolgozni. Aki ezt nem tartja be, azt sem segélyben, sem pedig kezelésben a pénztár többé nem segíti" (május 19., csütörtök).

Szegedikumok. A Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara évi jelentése szerint körzetében „a legerősebben vannak képviselve": a mezőgazdasági termelésben „a szegedi paprika, a makói hagyma, a csanádi és békési cirok, az iparban a kenderfeldolgozás, malom- és húsipar, a kereskedelemben pedig a terményüzlet különböző ágazatai". Ugyanakkor a malomipar súlyos válsággal küszködik, a szalámiiparban pedig „a négy szegedi gyár közül az 1926–27-es szezonban három szüntette be működését". A panaszok zöme „a forgalmi adó rendszere, a munkásbiztosító pénztár működése és a jogosulatlan iparűzők, a kontárok ellen irányult". A jelentés szerint „Szegedet a trianoni béke legérdekesebb vonzási területeitől fosztotta meg, melyek egész kereskedelmi és ipari életének alapjait szolgáltatták". Ezek „pótlása" valamelyest, hogy „a tanyavilágot és a környező falvakat kisvasúttal és autóbusz-forgalommal kapcsolta be a városhoz" – ez „napi 2000-rel emelte a Szegeden megforduló idegenek számát" (május 24., kedd).

Szikvízpiac. Szegeden „új szódavízgyárak alakultak elegendő üveg nélkül, amelyek úgy gondoskodtak üvegekről, hogy ügynökeikkel összeszedették a már meglévő gyáraknak a fogyasztóknál kint lévő üres palackjait". A szódavízgyárosok „feljelentést adtak be a kihágási bírósághoz" az új gyártulajdonosok, de a vétkező fogyasztók ellen is (június 1., szerda).

Piroskát felmentették. „A szegedi törvényszék Vild-tanácsa hétfőn folytatta Piroska János csongrádi bűnügyét. Az ügyészség felhatalmazására üldözendő rágalmazás címén emelt vádat Piroska János ellen, aki a vád szerit 1926. augusztus 25-én a csongrádi közgyűlésen felszólalt és dr. Tóth István polgármestert, valamint Greskovics Pál gazdasági tanácsnokot azzal vádolta meg, hogy egy földbérleti árverés alkalmával a bérletet a legkevesebbet ígérő Greskovics Istvánnak adták, aki bátyja a gazdasági tanácsosnak. (...) A bíróság rövid tanácskozás után felmentette Piroska Jánost" (június 14., kedd).

Kétnapos regatta. „A szegedi hagyományos országos regatta-versenyt szombaton és vasárnap bonyolítja le a Tiszai Regatta Szövetség a Tisza felső szakaszán. A versenyre a MAC-on, Hungárián és Vácon kívül az összes számottevő klubjaink beneveztek és így a verseny a régi hagyományos fényben ismét Szeged vízisportjának kimagasló eseménye lesz… Különösen a Szegedi Csónakázó Egylet nagyszerű együttesei a legszebb reményekkel néznek a verseny elé" (július 12., kedd).

Időutazás a 2010-ben 100 éves Délmagyarországgal: 1927
Időutazás a 2010-ben 100 éves Délmagyarországgal: 1927.

Ingyenfürdő. „Most a szezon derekáig máris 16" áldozatot követelt a tiszai fürdőzés. „A nagyszámú szerencsétlenséggel kapcsolatban egyszerre két helyről is felmerült a kívánság, hogy a város állítsa föl újra az ingyen fürdőt, de ugyanakkor tiltsa el végérvényesen a szabadfürdőzést is." A polgármester szerint erre nincs szükség, ellenben „tartson a rendőrség állandó járőrszolgálatot a Tiszán" (július 13., szerda).

Dalosverseny. „Nagy és méreteiben impozáns keretek között folyt le a XXI. Magyar dalosverseny." Néhány kép: „Majd tízezer ember bevonulása a Széchenyi térre, a virágparkok közé beékelt, a városháza előtt sorakozó embertömeg a nagy látványokhoz szokott embereket is megindította. (…) Húszezer ember az újszegedi sporttelepen az acélos izmok játéka helyett a torkok acél hangját leste" – a 7000 dalost messziről körülbelül 5-10 ezer ember hallgatta. „Tízezer ember egyszerre a hídon" – „a híd megingott a lábuk alatt". „Mindenütt minden uccasarkon nyüzsgő embercsoportok csak a dalról vitáztak. A város legtávolabb eső részeiben is dalárdák éneke csendült fel a kétnapos ünnepen." A 120 díj közül, „nagy versengés után, a Veszprémi Dalkör nyerte a Királydíjat. (...) Hozzáértők becslése szerint három-négymilliárd koronát hagytak itt a dalosok" (augusztus 17., szerda).

Bérpalota. „A Mérei és a Török-ucca sarkán lévő félig beomlott ház tulajdonosa felajánlotta telkét a városi tanácsnak négyszögölenkint 120 pengőért". A 32 ezer 400 pengőbe kerülő telken „az általános lakásínség enyhítésére (...) háromemeletes bérpalota felépítését vette tervbe a város tanácsa". Bár alkalmas lenne 4 emeletes épületnek is, de „a városi vízműtelepnek nincs olyan víznyomása, hogy a negyedik emeletet is el tudná vízzel látni" (augusztus 19., péntek).

Közlekedési rendőr. „Az uccai forgalom, s különösen az autóközlekedés állandó növekedése miatt, már régen azzal a tervvel foglalkozik a szegedi rendőrség, hogy fővárosi mintára a forgalmasabb uccakereszteződésekben forgalmi rendőröket állít fel." A fővárosban közlekedési tanfolyamokon okítják a rendőröket. Lapunk értesülései szerint Szegeden „az ősz folyamán (...) közlekedési rendőrszemek kerülnek a főposta elé, a Dugonics térre, a MÁV üzletvezetősége elé és heti piaci napokon" a szükségesnek látott helyekre. A rendőr mellett „biztonsági őrszem" dolgozik, aki „csak az ucca forgalmát ellenőrzi" (szeptember 8., csütörtök).

Kegyetlen, vak újságárus. „A szegedi törvényszék csütörtökön délelőtt tárgyalta Zsákai Gyula vak újságárus bűnügyét, aki éveken át réme volt a Templom-tér körül lakó kiskorú leányoknak. A vak újságárus, amikor megunta a munkát kiállott koldulni. A vak koldust mindenki megsajnálta. Keresett is szépen, – de eközben arra is volt gondja, hogy cukorral és nyalánksággal kiskorú gyermekeket csábítgasson magához. Ha valamelyik gyermek ellenkezett, a vak koldus rendőrt és börtönt emlegetett. Üzelmeit azonban ez év tavaszán leleplezték." A bírósági tárgyaláson „a legnagyobb feltűnést a vak újságárus feleségének vallomása keltette, aki szinte rimánkodva kérte a bíróságot, hogy férjét ítéljék el, mert vele pokol az élete…" A bíróság döntése: két hónapi fogház (szeptember 16., péntek).

Éles fütty a színházban. „Tarnay Ernő színigazgató" a színügyi bizottság ülésén elmondta: „eddig huszonhat darabot adtak elő, amivel elérte a teljesítőképesség maximumát. A közönség egyre erősebb színházlátogató tendenciát árul el. (…) A színház most készül a Cigányszerelem, az Oroszország, a Fecskefészek, a Minden jó, ha a vége jó, a Rip van Winkle, a Makrancos hölgy. A Csattan a csók és a Mesék az írógépről című darabok előadására." Az is elhangzott, hogy a Lucia bemutatóelőadásán „amikor az előadást dirigáló karmester" – Mátray Ernő – „elfoglalta a helyét és a közönség tapssal fogadta, az egyik páholyból éles fütty hangzott fel" – egy színügyi bizottsági tag, Wimmer Fülöp részéről. A füttyögő elmondta. „azt jogos felháborodásomban tettem, mert a karmestert valami klakk kiprovokált tapssal fogadta" (október 15., szombat).

Közvilágítás. „Szeged város törvényhatósági bizottsága az egyik tanyai városatya interpellációjával kapcsolatosan nemrég foglalkozott azzal a rendőrkapitánysági utasítással, amelynek értelmében a kihágási bíróság szigorúan büntette azokat a tanyai gazdákat is, akik este lámpa nélküli kocsikkal jöttek a város belterületére." A belügyminiszter szerint a közbiztonságot szolgálja az intézkedés – „azért is, mert Szegeden köztudomásúlag igen gyalázatosak a közvilágítási viszonyok" (október 18., kedd).

Sztrájkoló mentők. „A mentőszolgálatot 1922 óta orvostanhallgatók látják el", de ezért az első két évben semmiféle honoráriumban nem részesültek. 1924-ben „egynapi szolgálatért 6 aranykoronát kértek – kaptak kettőt, kevesebbet, mint a köztisztasági telepen alkalmazott napszámosok". Ma „a város egy orvostanhallgatónak a 12 órai szolgálatért 1 pengő 60 fillért fizet", de csak azoknak, akik harmad éve végzik a mentőszolgálatot. Csatlakoztak a tűzoltókhoz, de most rendkívüli közgyűlésükön elhatározták: a mentőalosztály beszünteti működését, „ha nem kapnak orvoslást" (november 12., szombat).

Zsúfolt szegényház. „Egy mezítelen őrült öregasszony szaladgál most Alsóváros utcáin." A „Szécsi-ucca 36. számú házban" orrfacsaró a bűz – „a szomszédok vetnek oda neki egy-egy falatot". „Özvegy Süveg Pálné, Hadik Anna trágyadombon, elsötétült elmével tengeti nyomorúságos életét", mert „nincs hely a szegényházban". Az ottani 94 férőhelyen most 140 ember van összezsúfolva (november 26., szombat).

Hullabotrány után kitüntetés. Öt éve „kínos botrány színhelye volt a szegedi egyetem kórbonctani intézete". A „hullabotrány" néven közismert eset lényege, hogy „az egyetem hullaraktárából több darab eltűnt. Az eltűnt hullák egyes részeit a járókelők találták meg a város mellékutcáin, de az eset teljes egészében sosem tisztázódott. A hatóságoknak az volt a gyanújuk, hogy az orvostanhallgatók szereztek maguknak ilyen módon tanulmányozási anyagot és amikor megtudták, hogy a hullalopást felfedezték, ijedtükben eldobálták a testrészeket". A szabálytalansággal „a zsidó vallású orvostanhallgatókat" gyanúsították. Például az akkor „ideiglenes beiratkozási engedéllyel" oda beiratkozott kitűnő tanuló, egy szegedi kereskedő leánya, Fried Flóra felvételét sem véglegesítették. Erre Bajorországba ment, s a würtzburgi egyetemen most kitüntetéssel doktorrá avatták, amire az ottani dékán kijelentette: még nem volt olyan nőhallgatójuk, „aki ilyen fényes eredménnyel végzett volna" (december 25., vasárnap).

Négy elzavart szegedi színigazgató. „Nem jó dolog Szegeden színigazgatónak lenni" – hinti el a köztudatban a ma Pesten jó sorban élő, a Tisza-parti város teátrumából elzavart, az ottani időszakra keserű mosollyal emlékező vezető. Almássy Endre 12 évig „igazgatott színházat Szegeden – most a Nemzeti Színház szerény tagja", aki gondok nélkül él. Palágyi Lajosnak azért kellett mennie, mert nem volt operatársulata, most a Nemzeti Színház tagja és „földesúri életet él" Tornay-pusztán. Andor Zsigmond 12 év szegediség után mint A Fórum filmszínház zeneigazgatója mondja: „végre ember is vagyok gondok és intrikák, leskelődések és gonoszkodások nélkül". A hat hónapi igazgatóság után, mikor „még el se kezdhette kitűzött munkáját", lapátra tették a kassai Faragó Ödönt, aki most az Andrássy úti színház főrendezője. Ő a gazdálkodásról szólva azt mondja: a házikezeléses rendszert alkalmasnak tartja a vidéki színészetre nézve, de ennek legelső feltétele az, hogy „rideg üzleti szellemmel, nyereségvággyal, és a hivatalnokok precíz életrendszerével fenntartani nem lehet" (december 25., vasárnap).

Olvasóink írták

  • 1. TELSTAR 2008. október 18. 18:27
    „"A cikkek, információk fölött a forrás: ,,saját tudósítónktól" - most 1926-ból."

    Talán inkább 27-ből...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az ásotthalmi borász rajong a könyvekért

Ásotthalom - Jeles és ismert személyiségeket kérdezünk sorozatunkban arról, milyen programot… Tovább olvasom