Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Igazgatóválasztás a szegedi Madáchban

Szeged - Szakmai döntés szülessen a szegedi Madách Imre Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatói pályázatában – kéri nyílt levélben a szülői munkaközösség a megyei kormánymegbízottól. Balog Zoltán miniszteren múlik, ki vezeti augusztustól az iskolát.
Nyílt levelet juttatott el szerkesztőségünkhöz a szegedi Madách Imre Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola szülői munkaközössége. A B. Nagy Lászlónak címzett dokumentumban azt kérik a szülők, hogy a megyei kormánymegbízott és országgyűlési képviselő támogassa „az iskola tantestületének, szülői közösségének és Szeged város jobboldali többségű önkormányzatának egyértelmű döntését az iskola igazgatójának a kinevezése ügyében, akik egyértelműen Nagy Péter Tanár Urat támogatták".

Miért a kormánymegbízottól kérnek segítséget a szülők egy ilyen helyzetben? Megírtuk: az iskolaigazgatók megválasztásának rendjében változást jelent, hogy immár Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nevezi ki az intézményvezetőket, nem az önkormányzatok képviselő-testülete. 10 szegedi iskola élén esedékes váltás.

Felülről döntenek a madáchos diák számára legrátermettebb új igazgatóról. Archív fotó: Segesvári Csaba
Felülről döntenek a madáchos diák számára legrátermettebb új igazgatóról.
Archív fotó: Segesvári Csaba

A városi közgyűlés csak a véleményét fogalmazhatja meg. Június 28-án meg is tette ezt, és egy kivételével azokat javasolta egyhangúlag, 28 igen szavazattal az iskolák élére, akiket a tantestület is a legnagyobb mértékben támogatott. A Madách-iskola esetében azonban a közgyűlés mindkét jelöltet támogatta: Nagy Pétert 15 igen és 13 tartózkodás, Juhász Erikát pedig 14 igen és 14 nem mellett. Balog Zoltán minden pályázó támogatási adatát megkapja.

Fontos a harmónia

A miniszter „célja, hogy az adott intézmény élére a legkiválóbb, legrátermettebb, a pályázati kiírás jogszabályi feltételeinek megfelelő végzettséggel, képesítésekkel és szakmai tapasztalattal rendelkező szakember kerüljön" – írta lapunknak elektronikus levélben az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtóosztálya. Balog Zoltán „döntésének meghozatala során különböző szempontokat mérlegel, ezek egyike az adott önkormányzatok véleménye. Ez a harmonikus együttműködés érdekében fontos, de nem a legfontosabb kérdés, így egyes esetekben előfordulhat, hogy a miniszter olyan személynek szavaz bizalmat, akit az önkormányzat nem támogatott".

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) szegedi tankerületétől ugyan több ízben is kértük, hozza nyilvánosságra, hogyan szavazott a tantestület – új nevén alkalmazotti közösség – a 10 szegedi iskolában az igazgatójelöltekről, ez eddig nem történt meg. Holott az adat közérdekből nyilvános, a Nemzeti köznevelési törvény 67. paragrafusának 8. bekezdése szerint. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) álláspontja viszont az, hogy az idézett paragrafus nem az összes pályázatra, hanem csak az igazgatói címet elnyerő személy pályázatára vonatkozik.

Lapunk úgy értesült: a Madách tantestülete 93 százalékban támogatta az 1998 óta az intézményben oktató matematika–technika szakos Nagy Péter pályázatát, míg a veresegyházi, angol–orosz–magyar szakos Juhász Erika, aki 1992 és 1994 között már tanított a Madáchban, 40 százalékos támogatottságot élvez.

Úgy tudjuk, a szülők azért írtak levelet, mert bizonytalanok, féltik az iskola eddig felépített oktatási programjait, irányvonalát. Olyan döntést szeretnének, amely nem politikai, hanem szakmai alapokon nyugszik. Azt kérik a kormánymegbízottól, „ne a lobbi érdekek vezéreljék, hanem csak és kizárólag a szakmaiság, az intézmény és a diákok érdeke legyen meghatározó véleménynyilvánítása során".

Csakhogy „a kormánymegbízottnak és a kormányhivatalnak semmiféle szerepe nincs az iskolaigazgatók kiválasztásában" – hangsúlyozza Varga Márta, a Csongrád Megyei Kormányhivatal kommunikációs vezetője.

Az eljárást az EMMI felügyeli. A minisztérium sajtóosztályának egy korábbi közleménye szerint a véleménynyilvánításra „nevelési-oktatási intézmény esetében a nevelőtestület, többcélú intézményben az igazgatótanács, a fenntartó, az intézmény székhelye szerint illetékes vagy az intézményt működtető települési önkormányzat, szakképző iskolában a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter" jogosult. A KLIK tankerületei összesítik a véleményeket, amelyeket továbbítanak a KLIK részére. A KLIK az összes pályázatot elküldi a vezető személyére tett javaslatával együtt a miniszternek, aki július 31-éig hozza meg döntését. Az 5 évre szóló mandátum augusztus 16-ától szól majd.

Olvasóink írták

44 hozzászólás
  • 44. bolya0302 2013. július 25. 08:00
    „Hamis képet festenek az igazgatóválasztás körülményeiről több újságcikkben megjelent nyilatkozatok.
    A Szülői Munkaközösség elnöke, Harnóczi Erika nyilatkozik a szülők nevében több újságcikkben, aki mellesleg az iskolai büfét üzemelteti, így anyagi érdekeltség fűzi, hogy számára is ,,megfelelő" személy kerüljön a vezetésbe.
    Több szülő elutasítja azt a véleményt, amelyet megfogalmaz, mivel nem kérték ki a véleményüket, pedig a munkaközösség tagjai. Az igazgatók pályázatának véleményezésénél sem hívták össze a szülői munkaközösség tagjait, pedig egy hetük lett volna erre.
    Nemcsak a tanárok 32%-a, hanem több szülő is reálisan látja, hogy Nagy Péter alkalmatlan szakmai szempontból az intézmény vezetésére, de az ő véleményük nem került nyilvánosságra.
    Az volt igazgatónő mindent elkövet annak érdekében, hogy Nagy Pétert nevezzék ki igazgatónak, mert így látja biztosítva, hogy az intézményben részesülhessen a megnyert 300 milliós TÁMOP pályázat juttatásaiban.”
  • 43. rastasizsolt 2013. július 23. 20:36
    „Ehhez a cikkhez, valamint a kapcsolódó, az igazgatóválasztásokkal foglalkozó cikkekhez szeretnék hozzászólni:

    Nem értem az aggodalom okát, valamint azt, hogy a cikkek miért sugallják azt, hogy szakmailag nem felkészült Juhász Erika. 20 év szakmai tapasztalat, 3 diploma, mely közül egy nyelvszakos (ami egy két tanítási nyelvű iskola esetén nem hátrány), waldorf és montessori pedagógiai tapasztalat, számtalan hospitálás Gyermekek Háza, Kóperatív Imaginációs Program... kiegészítő képzések, mint a szenzomotoros fejlesztő terapeuta, kineziológiai tanulás segítő tanfolyam (BRAIN-GYM)...

    Politikai döntésről lenne szó?

    Azért írom mindezt, mert én is hiszek benne, hogy szakmai döntésnek kell történnie.
    Hazúgságot súgall az, aki inkompetensnek és politika által odaállított "bábnak" állítja be Juhász Erika tanárnőt.

    Illetve, ami azt illeti, a fent leírtakat sehol nem találtam a delmagyar.hu cikkei között. Mégis, mi alapján beszél bárki szakmai kompetenciáról, a tények tudta nélkül?

    Köszönöm a figyelmet.”
  • 42. tucat 2013. július 22. 13:56
    „Valóban sok, zavaros, értelmezési vitára okot adó, önmagát is kimiskároló (pl. alap-) törvény (vagy mi) született a hatalmi futószalagon az utóbbi évek során, de a titok ködébe burkolózó EMMI álláspontja ezúttal a hivatkozott törvény világos szövegű paragrafusával dacol. Semmi gond, a törvény előtt egyenlőek vagyunk, sőt, tudjuk, jól megtanultuk, vannak egyenlőbbek is. Meg a törvény fölött állók is.
    E´ mi? Semmi, hozzászólás, amelynek kb. annyi a jelentősége, mint egy vezetői pályázatnak: (s)emmi. Vélemény. Nyilvános, mint a diripályázat vezetői programja és a jogosultak véleménye - a közlegelési törvény 67. §-a szerint.

    Amúgy nekem oszt´ nyó´c, lelkész úr, kire bök rá végül, és magának se okoz túl nagy gondot, ha látszólag mellétrafál, és rajtakapják, mert bocsánatot kérni remekül megtanult már - meg kell hagyni, az önök köreiben ez is kivételes erény -, néha az az érzésem, szándékosan gyártja a bakikat, hogy azután nagyvonalúan megkövezhesse..., bocs: megkövethesse az istenadtát. Mást, mondjuk tájékozatlanságot, alkalmatlanságot nem is merészelnék feltételezni egy ily magas és felelős beosztású közszolgától, aki a nyájnak ministrál, és oly féltve szerető aggódással igyekszik óvni (magát) az ordastól, hogy egész álló nap szakad róla a verejtékben úszik az alsóneműje.

    Kö-nyö-rög-jüüünk!
    (Most fúga csendül, s a prelúdium majdan a végére kerül a liturgiának..., miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek, legalábbis igyekszünk, és azonképpen szakad is a víz rólunk, hogy sikerülhessen, mert ez óriási megpróbáltatás ám az - egyszer - élő ember számára, tiszteletes úr! De azért ámen!)”
  • 41. mivan? 2013. július 21. 21:16
    „Ez volt a célja a fidesznek. A messzi Budapesten van egy miniszter az majd dönt a népharag úgysem ér el odáig. Írtak egy levelet azt se jó helyre. Majd akkor lesz itt rend ha értelmes jobboldali emberek is elkezdenek rádöbbenni, hogy nem szabad mindent ráhagyni erre a bandára. Minden, DE MINDEN helyen a párthoz hű az se baj ha dilettáns saját emberke üljön. Ezt a talpnyaló rendszert csak így lehet fenntartani még 4 évig. Aztán ez is széthullik mint az mszp, mert egyre többen döbbennek rá mekkora nagy átverés volt a rendszerváltás.”
  • 40. madonna7 2013. július 21. 18:42
    „Az előző igazgatót NEM rúgták ki,hanem 62 évesen,a törvény szerint nyugdíjazták.
    Mivel 2 gyermekem is a Madách-ba jár,elvártam volna,hogy tájékoztatnak,vagy esetleg megkérdeznek mielőtt az én nevemben is nyílt levelet írnak.”
  • 39. Damoklesz 2013. július 21. 16:33
    „Juhász Erikának négy éve nincs munkája. Vajon ki erőlteti a kinevezését? Mivel lenne jobb?”
  • 38. Drakón 2013. július 21. 16:31
    „Nagy Péter az elfogadottabb”
  • 37. KJ1 2013. július 21. 15:30
    „36. la-za 2013.07.21. 14:56

    A szülői munkaközösség véleménye azért "szakmaibb" mint a döntésben részt vevő politikusoké mert:
    1, a szülők éveken keresztül napi kapcsolatban vannak az iskolával (arról már nem is beszélve, hogy egy ilyen közösségben akadhatnak szakemberek is...) Az adott iskoláról, annak tevékenységéről mindenképpen több információjuk van mint a politikusoknak.
    2, a döntést meghozó politikusok (miniszter és stábja) életében nem járt az iskolában - ráadásul a miniszter sem nevezhető szaktekintélynek, hiszen civilben pap...”
  • 36. la-za 2013. július 21. 14:56
    „35. KJ1 2013.07.21. 12:21

    A tantestület előtt....nem a szülők előtt. Ugyanazt a pályázati anyagot láthatják a szülök és a politikusok. Nem értem, hogy a szülők véleménye miért lenne szakmaibb, mint akárki másé. Nyilván egyetértek azzal, hogy azt célszerű kinevezni, aki mellett a tantestület kiáll...”
  • 35. KJ1 2013. július 21. 12:21
    „31. la-za 2013.07.21. 11:18

    Könyörgöm, szerinted mit véleményeznek?
    Azt amit a jelölt a meghallgatáson a közösség előtt elmondott.
    Ugye nem gondoltad, hogy a tanárok, dolgozók, szülők közül mindenkinek elküldte a pályázatát.”
  • 34. macs 2013. július 21. 12:20
    „32. 307,
    azt mondod,
    nem az számít, hogy mit tud a gyerek, hanem a szülőkkel való kapcsolat a mérvadó,
    ne a gazdag szülők iskolája legyen,
    a tanulmányi versenyre az menjen, aki tud.
    Kifejtenéd részletesebben! :-)

    26. Útálegázódás,
    tudod az EU egyik fontos irányelve a szubszidiaritás, s mivel utáljuk őket, az elveiket se tekintjük mérvadónak. :-D
    Nehogy már azok döntsenek, akik a következményeket "élvezni" fogják, majd mi megmondjuk, hogy mi jó nekik. :-D”
  • 33. valaki77 2013. július 21. 11:47
    „Tisztelt Hozzászólók!

    Aki esetleg nem látta volna az iskola honlapján közölt hivatalos adatokat.
    Az intézményvezetői pályázat hivatalos szavazási eredményei:

    Intézményvezetői pályázat program - 42 szavazó

    Nagy Péter programját elfogadja 39 (93%)
    Juhász Erika programját elfogadja 17 (40%)
    Nagy Péter programját nem fogadja el 3 (7%)
    Juhász Erika programját nem fogadja el 25 (60%)
    Intézményvezetői pályázat személy - 44 szavazó (1 érvénytelen)

    Nagy Péter személyét elfogadja 31 (70%)
    Juhász Erika személyét elfogadja 14 (32%)
    Nagy Péter személyét nem fogadja el 12 (27%)
    Juhász Erika személyét nem fogadja el 29 (66%)

    Úgy gondolom, hogy ezek az eredmények teljes mértékben magukért beszélnek.
    Nem értem, ha a pedagógusok ilyen nagy számban, "Peti bácsi" mellett állnak, miért kérdéses még mindig, hogy ki mellett kellene dönteni?
    Az ott dolgozók tudják, kivel tudnának együtt dolgozni a közel jövőben.
    "Peti bácsi" kiváló pedagógus, szakember és nagyon jó ember. Ismeri az iskolát, tudja miket kellene fejleszteni.
    A másik pályázó ezzel szemben nincs tisztában az iskola életével.
    A nagy változás pedig bármelyikük is lesz az igazgató, megkapjuk...”
  • 32. 307 2013. július 21. 11:36
    „Én azt látom az elmúlt 4 év tapasztalatából (azóta jár oda a gyerek), hogy az iskola a korábbihoz képest sokat gyengült. Nem az számít, hogy a gyerek mit tud, hanem hogy milyen cimbora az adott gyerek szüleivel a tanár...Az én időmben nem így volt. Alapos változásokra van szükség az biztos! Ez tőlem lehet Peti bácsi is, de azon változtatni kell, hogy a gazdag szülők gyerekének iskolája legyen, újra a tanítás minőségére kellene koncentrálni! Nem azt nézni a tanulmányi versenyek nevezésénél, hogy melyik cimbora szülő gyereke menjen, hanem hogy tanulmányilag ki érdemli meg jobban a tudása alapján. Sok példát tudnánk felsorolni...”
  • 31. la-za 2013. július 21. 11:18
    „14. KJ1 2013.07.20. 14:43

    Miféle meghallgatáson? Itt nincs meghallgatás. A tantestület, majd az összes iskolai dolgozó véleményez....”
  • 30. comment 2013. július 21. 10:23
    „T. hozzászólók!
    Nem vagyok érintett, így talán kívülállóként másképp látom a dolgokat. Számomra 3 dolog jött le mindebből.
    1.) sajnos a politikai ráhatás, dilettantizmus nagymértékben befolyásolja majd városunk színvonalas iskolájának további életét.
    2.) dicsérendő a szülők és érintettek összefogása. (ha igazak a %-os arányok, akkor a pedagógusoké és az SZMK tagoké)
    3.) attól hogy valaki állástalan volt, (manapság sajnos gyakori, hogy valaki önhibáján kívül állás nélkül marad) nem zárja ki a hozzáértését egy komoly pozició betöltésére, egyébként is NÉHA jobb, ha külsős veszi át az irányítást, talán Ő még nem elfogult, reálisabb az értékítélőkéje bizonyos dolgok felett.
    Szép napot!.......”
  • 29. Jozsoci 2013. július 21. 06:52
    „Mennyit "csúszdáztunk" ezen a betonperemen! A tanáraink kevésbé örültek ennek. Nem tudom, az én koromban (1959-67) ki döntötte el az igazgatói kinevezést - alighanem a pártapparátus - de ez most is így van. A miniszter úr megkérdezi a helyi fidesz vezetőséget, és aszerint dönt.”
  • 28. nocsak6 2013. július 20. 23:17
    „Hát itt azért elég "érdekes" hozzászólások akadnak.
    Eleve azt sem értem,hogy miért került már megint a "város egyik legjobb nevű" iskolája a címlapra. Csak nincs valami gikszer a háttérben? Hogy-hogy csak a Madáchban ilyen fontos a lobbizás? A többi iskolai választásról miért nem kapunk oldalas cikkeket?
    És ha már itt tartunk: a másik pályázóról tájékozódtak-e a tisztelt szülők? Vagy csak a tanárok által hallottak ezt-azt?
    Egy cikk már megjelent ebben a témában, tele volt ferdítésekkel. Szerintem ebben is lehet akkor.
    Ezt el lehet hinni?”
  • 27. Útálegázódás 2013. július 20. 22:49
    „24. NP1 2013.07.20. 19:58
    Nem tudok mást hozzátenni a hozzászólásodhoz, csak hogy egyetértek, felnőtt emberekről van szó, csak el tudja már dönteni mindenki, hogy kire szavaz”
  • 26. Útálegázódás 2013. július 20. 22:47
    „22. macs 2013.07.20. 19:08
    tudom, hogy nincsenek, de csak abba gondolj bele, hogy kitalálják "fenn" hogy mi jó nekünk itt "lenn". Miközbe mi itt "lenn" sokkal jobban tudjuk, hogy mi kell nekünk”
  • 25. objektív100 2013. július 20. 21:27
    „Sok dologról volt eddig szó, de szeretném megkérdezni a döntéshozókat, hogyan lehetne olyan személy az igazgató, aki a közelmúltban nemhogy a Madáchban nem tanított, de az utóbbi években munkaviszonya máshol sem volt ????????????
    Ez TÉNY.
    A másik pályázó - Peti "bácsi " - ezzel szemben szó szerint együtt él az iskolával, a gyerekekkel. Hogyan lehet kérdés az alkalmasság eldöntése a tények ismeretében ???
    Ez nem párt hovatartozás kérdése, hiszen tudomásom szerint mindkét pályázó a jobb oldalhoz köthető. Ez az alkalmasság kérdése. Nem mindegy,hogy több száz ember akaratát figyelembe veszik a döntéshozók, vagy sem.”
44 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Különleges színházi csemegéket kínál a 23. Thealter Fesztivál

Ínyenceknek való különleges színházi csemegéket is kínál a pénteken indult és jövő szombatig tartó 23. THEALTER Fesztivál. Tovább olvasom