Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Ilan Mor: az antiszemitizmus betegség

Szeged - Munkácsy-albumot, hungarikumokat, magyar bort kapott Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete szombaton a Móra Ferenc Múzeumban.
Kétnapos látogatásra érkezett Szegedre pénteken, elsősorban a kulturális, tudományos, kutatási és gazdasági kapcsolatok ápolására, elmélyítésére. Találkozott Szabó Gáborral, a Szegedi Tudományegyetem rektorával, Botka László polgármesterrel és járt a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában is. Péntek este megtekintette a Mágnás Miskát a szegedi szabadtérin, szombaton pedig a múzeum Munkácsy-tárlatát és a Reök-palotát. Kalauza Lednitzky András tiszteletbeli konzul volt. A múzeumban Fogas Ottó igazgató és B. Nagy László kormánymegbízott fogadta.

Ilan Mor: az antiszemitizmus betegség. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

- Célom, hogy a két ország között kölcsönösen előnyös kapcsolatok alakuljanak ki. Meglepett, milyen jól működő kapcsolatok vannak izraeli és magyar cégek között. A további fejlődés érdekében meghívtam Izraelbe a kamara elnökét és Csongrád megyei üzletembereket. Dolgozunk a testvérvárosi kapcsolatok fejlesztésén is - foglalta össze látogatásának eredményeit sajtótájékoztatóján a nagykövet.

- Az emberek közötti személyes találkozás az első, nagyon fontos lépés ahhoz, hogy kölcsönös bizalom, jó kapcsolat épüljön, amely az üzlet alapja. Szeged helyzete most nem olyan jó, mint szeretnénk. Fel kell erősíteni a kapcsolatokat, hogy a város visszakerüljön abba a gazdasági vérkeringésbe, ahova tartozik - vallja B. Nagy László.

Újságírói kérdésre a nagykövet sajtótájékoztatóján közölte: "nem illik úgy viselkedni, ahogyan egy hangos szurkolói kisebbség viselkedett a vendégek himnusza alatt a szerdai Magyarország-Izrael barátságos labdarúgó-mérkőzésen. Fütyültek, kiabáltak". - Sajnos tény, hogy a világban és itt is létező jelenség a rasszizmus. Az izraeli diplomácia folyamatos dialógust folytat a magyar hatóságokkal. Nagy megelégedéssel nyugtáztam, hogy a magyar kormány monitoring rendszert hozott létre, hogy harcoljon az antiszemitizmus ellen, Orbán Viktor miniszterelnök pedig zéró toleranciát ígért. Az antiszemitizmus egy krónikus betegség. Naponta küzdeni kell ellene, legfőképp az otthonokban és az iskolákban - fogalmazott Ilan Mor.

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. qrumpli 2012. augusztus 23. 07:31
    „Azt nem értem csak:Miért utálja ennyi ember őket?
    Pedig olyan aranyosak és segítőkészek minden nemzettel.
    Aranyba kéne foglalni öket.
    Tulajdonképp ők szenvednek a mi bűneinkért.”
  • 28. fazer 2012. augusztus 21. 22:33
    „23. NP1 2012.08.19. 17:15
    "bánki 2012.08.18. 20:48
    Lehet, hogy én hülyén halok meg, de az angol tudásom még mindig mérhetetlenül jobb lesz a tiédnél. "
    Igen, hülyén halsz meg. Pedig csak lejjebb kellett volna egy kicsit görgetned:
    http://972mag.com/palestinian-youth-beaten-unconscious-in-suspected-lynch-in-jerusalem/53132/”
  • 27. czindi 2012. augusztus 21. 22:29
    „"de ezért egy egész népet elítélni, ez alapján egy népet megítélni butaság." Így igaz, 14. LukSzkaivoker,ezt jó lenne a cionistáknak is tudomásul venni, amiért a német megszállás alatt elhurcoltak X mennyiségű ( a mai napig vitatott a számuk ) zsidót, az egész magyar népet zsidógyűlölő. antiszemita, "bűnös" népnek állítják be. Nekik lehet?”
  • 26. Lackó50 2012. augusztus 19. 22:25
    „Nem vagyunk egyformák. Szerencsére. Az, hogy a himnuszuk alatt nem tudtak csendben maradni, azt én is elítélem. Nem ez a módja annak, hogy valaki nekünk esetleg nem szimpatikus. Ezt az ellenszenvet viszont maguknak köszönhetik. Ők is olyanok, mint bármelyik nép. Vannak nagyon tehetséges emberek közöttük, akik a világ számára elévülhetetlen érdemeket szereztek. Nem kell nagyon messzire menni. Pl.: Neumann János nélkül mi se írogathatnánk ide, mert az alapokat neki köszönhetjük. De ha csak a magyarokat nézem, Kálmán Imrétől Kabos Gyuláig sok nevet lehetne felsorolni a művészvilágból is. Ha valaki filmen meglátja Kabost, nem hiszem, hogy a származása jut az eszébe. Hogy miért ellenszenvesek? Főleg azért mert állandóan sajnáltatják magukat és a holokausztra hivatkoznak. Az tény, hogy ez megtörtént, de ezen az alapon még nagyon sok nép milliói voltak a háború áldozatai. A japánok abban az időben a kínaiakkal csinálták azt, amit a németek a zsidókkal. De a romák is panaszkodhatnak a holokauszt miatt, mert őket is ugyan úgy elhurcolták. A baj az, hogy ha kell, ha nem, mindig erre hivatkoznak és erőszakosan kikövetelik maguknak, hogy igenis sajnálni kell őket ezért. Mindenkinek lehetnek sérelmei. Ezen az alapon a magyar nép is minden fórumon tiltakozhat Trianon miatt, vagy azok az országok, akik gyarmati sorban éltek mennyivel voltak jobb helyzetben? Vagy a négerek, akiket a szülőföldjükről elhurcoltak rabszolgának? Ők viszont azt hiszik, hogy a világon egyedül ők a vesztesek, akiket mindenkinek támogatni kell. A szomorú, hogy ma nagyon divat lett a rasszizmusra hivatkozni. Okkal, ok nélkül, ha pl.: egy romát valami sérelem ér, azonnal a rasszizmusra hivatkozik, még akkor is, ha esetleg éppen ő volt a hunyó. Ezt csinálják a zsidók is és ez egy idő után már nem sajnálatot, hanem ellenszenvet kelt az emberek többségében. Ez egyszerű pszichológia. Ha valaki emlékszik a gyerekkorának a meséire, mikor Piroska az erdőben elcsavarog és elkezd kiabálni, hogy "farkaaas, farkaaas" A favágók szaladnak segíteni. Mikor tényleg jött a farkas, akkor már senki nem ment, mert azt hitték a kis Piroska megint csak viccel. Ennek a vallásnak egyes tagjai erősen törekszenek a gazdasági hatalom megszerzésére és vannak, akik az arabokkal csinálják azt, ami ha velük történne, akkor azonnal emberiség elleni bűntettet kiáltanának. Ezért is általánosítanak és mindenkit egy kalap alá vesznek az emberek. Pár kirívó eset elég ahhoz, hogy egy egész népcsoport meg legyen bélyegezve. Lehet, hogy ha csendben maradnának és nem forszíroznák, hogy ők a világon a legelesettebb népcsoport, akkor hamarabb elfogadnák őket is.”
  • 25. bánki 2012. augusztus 19. 22:21
    „20. macs 2012.08.19. 13:10
    Nem gyűlölöm őket, bár nem is szeretem !
    Élni és élni hagyni ! Q-ra nem érdekelnek, de ne is provokáljanak.

    Taktikai hiba volt befogadni őket a 18-ik század végén.

    Tudom a hála nem üzleti kategória.”
  • 24. SP 2012. augusztus 19. 20:03
    „22. p

    Figyelemre méltó link.
    Mégis létezik kettős mérce?”
  • 23. macs 2012. augusztus 19. 17:25
    „21. papsajt,
    tudtommal Morel 2007-ben meghalt.”
  • 22. NP1 2012. augusztus 19. 17:15
    „bánki 2012.08.18. 20:48
    Lehet, hogy én hülyén halok meg, de az angol tudásom még mindig mérhetetlenül jobb lesz a tiédnél. Bemásolnám az általad említett írás eredeti részletét:
    "In an atypical move, Prime Minister Benjamin Netanyahu contacted, through an envoy, Palestinian Authority President Mahmoud Abbas Friday to express the severity of Thursday´s firebomb attack on a Palestinian taxi cab that left six people, including two children, injured. According to Haaretz, the prime minister conveyed to Abbas that Israeli security forces would do everything in their power to track down whoever is responsible for the attack and bring them to justice." - köszönő viszonyban sincs azokkal a baromságokkal amikről írtál!”
  • 21. papsajt 2012. augusztus 19. 15:35
    „http://kkbk.blog.hu/2009/08/21/schlomo_morell_amit_tudnia_kell_mindenkinek”
  • 20. papsajt 2012. augusztus 19. 15:35
    „Egyet nondok emberek:
    Schlomo Morel - amit tudnia kell mindenkinek
    Izrael nem adja ki a kommunista tömeggyilkost: Tel-Avivban tengeti zsidó aggastyánéveit Shlomo Morel, az egykori szadista táborparancsnok"
    Izrael szerint a bünei már elévültek, ezért nemadják ki.”
  • 19. macs 2012. augusztus 19. 13:10
    „Bánki,
    mi váltotta ki benned ezt a féktelen gyűlöletet?”
  • 18. bánki 2012. augusztus 19. 12:21
    „17. NP1 2012.08.19. 10:57

    Tudod nehogy................. hülyén kerülj a hetedik ...........országba !

    http://972mag.com/author/mairavz/”
  • 17. Kutya11 2012. augusztus 19. 11:23
    „csak nem értem miért kell folymatosan a témát felszínen tartani, ill. persze, hogy értem...

    ajánlok egy érdekes könyvet

    Shlomo Sand:
    Hogyan alkották meg a zsidó népet?”
  • 16. NP1 2012. augusztus 19. 10:57
    „bánki 2012.08.18. 20:48
    Jelöld már meg a hír forrását is légyszi. (már ha nem a Kuruc..)

    Egyébként az antiszemitizmus szerintem is betegség, a társadalom betegsége.
    Szégyenkeztem, amikor a mélymagyar szurkolótábor keményen fütyült és zsidózott az izraeli himnusz alatt a labdarúgó válogatott legutóbbi meccsén. Persze ha a románok, a szlovákok fütyülik szét a magyar himnuszt az vért kíván....
    Igaza van Viktornak ez félázsia.”
  • 15. zero 2012. augusztus 19. 08:38
    „Nem ez egy következmény .”
  • 14. bánki 2012. augusztus 19. 07:00
    „13. kvikszot 2012.08.18. 23:12

    Ez nem divat kérdése!

    A ,,félázsiát" nem kéne cikizni !
    Amúgy valóban Én is kotorászok, csak összejön egy zsidó felmenő, már csak a ,,pedigré" miatt!”
  • 13. LukSzkaivoker 2012. augusztus 18. 23:20
    „Az antiszemitizmus nyilvánvalóan nem betegség. Nem is értem, hogy miért állít ilyen hülyeséget valaki. Az antiszemitizmusnak van alapja, hiszen a zsidók is követnek el/követtek el jelentős bűnöket, ez kétségtelen, de ezért egy egész népet elítélni, ez alapján egy népet megítélni butaság. Köztük is élnek kiváló emberek, és gazemberek is, de az ember általánosít, ilyen, bele kell nyugodni. Ugyanakkor a probléma mellett nem szabadna elmenni szerintem. A probléma pedig az, hogy jelenleg a zsidók érinthetetlenek, akkor is, ha egy gazságról van szó. Valahogy a helyére kellene, hogy kerüljön ez a kérdés, az nekik is jó lenne. Legalább is az átlagembernek.”
  • 12. kvikszot 2012. augusztus 18. 23:12
    „Úgy tűnik itt a kommentelők le vannak maradva egy-két brosúrával. Ma már nem "divat" ilyen szövegeket nyomatni a világ boldogabbik felén. Ja persze, ez itt Félázsia. Így érthető. Csak kár, hogy mindig a rossz oldalra sodródunk, és ott kitartunk utolsó leheletünkig.”
  • 11. Queenmargareth 2012. augusztus 18. 21:59
    „9. papsajt 2012.08.18. 19:09 Ezt megjegyzem, tetszik:)
    Abban is biztos voltam, hogy megnézi a darabot:Vajon miért is?:)”
  • 10. bánki 2012. augusztus 18. 20:48
    „,,Halál az arabokra!" - üvöltötte több tucat, egyes hírportálok szerint 45-50 fölhevült zsidó suhanc Nyugat-Jeruzsálemben, majd rárontottak és meglincseltek három palesztin fiatalt, akik éppen hazafelé, a megosztott Jeruzsálem keleti részébe tartottak a Jaffai úton. A rasszista támadásra csütörtökön késő este került sor a nyugat-jeruzsálemi Cion téren, a Jaffai út és a Ben Jehuda sétálóutca találkozásánál.”
29 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi városnézésre és fürdőkbe is eljárnak az újszegedi nyugdíjasok

Az igen vegyes összetételű csapat színes programokat szervez magának, de sok múlik az otthont adó művelődési házon is. Tovább olvasom