Délmagyar logó

2017. 01. 25. szerda - Pál -4°C | 1°C Még több cikk.

Illegális zeneletöltések

Szeged - Évek óta megállíthatatlanul csökken az eladott lemezek száma hazánkban. Tálcán kínálja magát az ingyenes letöltés, ami ellen világszerte egyre keményebben lépnek fel. A magyar jogdíjkezelő egyesület az adathordozókat sarcolja.
Egyre komolyabb gondot okoz a zeneiparnak az illegális letöltés világszerte, akárcsak hazánkban. Tíz éve még nyolcmillió hanglemezt vásároltak Magyarországon, hét éve már csak ötmilliót, és ez a szám folyamatosan csökken. Az egykor százezer eladott példány után járó aranylemez is rég a múlté, ma hétezer-ötszáz darab után kapják az előadók, 15 ezernél már platina dukál. Ezt azonban nagyon kevesen érik el. A sokak által drágának tartott négy–ötezer forintba kerülő gyári cd-k mellett a hanyatlás oka egyértelműen az internetes fájlcserélő programok elterjedésében keresendő.

A világhálóról letöltött és szabadon másolt zenék birtoklása egyáltalán nem elítélendő, legalábbis ez derült ki az egyik hazai közvélemény-kutató cég felméréséből. Egy nemzetközi tanulmány szerint a tizenhat és huszonnégy év közötti fiatalok hatvan százaléka töltött már le törvénytelenül zenét.

A dal a miénk – ha kifizetjük. Fotó: Segesvári Csaba
A dal a miénk – ha kifizetjük.
Fotó: Segesvári Csaba

A probléma mindenhol jelentős bevételtől fosztja meg a zeneszerzőket és szövegírókat, ezért néhány országban drasztikus eszközökhöz nyúltak a kalózkodás visszaszorításáért. Angliában arra készülnek, hogy jelentősen lelassítják az adatátviteli sebességét annak, aki jogvédett dalokat vagy egyéb tartalmat tölt le. Franciaországban egy bizonyos letöltési mennyiség után ezerötszáz eurós bírsággal és az internet-hozzáférés egy hónapos felfüggesztésével sújtják a renitens felhasználókat. Az Amerikai Egyesült Államokban egy nő négyszázmillió forintnak megfelelő dollárnyi büntetést kapott, mert az egyik legnagyobb fájlcserélő oldalról huszonnégy dalt töltött le és osztott meg másokkal.

Itthon még nem öltött hasonló méreteket a szigor, bár a pendrive-ok, memóriakártyák és egyéb adathordozók átalánydíjas megsarcolása heves tiltakozást váltott ki.

– Az üres adathordozó díjának bevezetésével az volt a célunk, hogy a szerzőket kárpótoljuk a bevétel kiesése miatt – nyilatkozta Tóth Péter Benjámin, a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület, az Artisjus jogi főosztályának vezetője. – Kevesen tudják, de a szerzői jogdíj meg nem fizetését januártól akár két év szabadságvesztéssel is büntetheti a törvény.

Szinte ingyen, mégis legálisan

Az illegális felhasználás visszaszorításában fontos szerepet játszanak az olcsó, könnyen kezelhető online-tartalom-szolgáltatások. Hazánkban az egyik mobilszolgáltató több száz előadó majd félmillió dalát tette így elérhetővé. Minden meglévő előfizetés mellé adnak egy kódot, amivel be lehet lépni, és 50–100 forintért lehet letölteni egy számot. A szolgáltatás másoknak is elérhető, ők azonban 250–500 forintot kell, hogy fizessenek a kiválasztott dalért.

Olvasóink írták

  • 3. DeeJay1 2009. július 29. 23:20
    „Sírnak a zenészek közben a fellépési díjak (30 perc tátika) 100 000Ft alatt nincsenek, ezért egy tanár vagy bolti eladó 1 hónapig dolgozik. Tegyem hozzá a magyar előadók teljesítménye 90%-ban az elviselhető szintet sem érik el!!!!”
  • 2. bo 2009. július 29. 17:13
    „Ez a szerzői jogos marhaság is csak Magyarországon mizéria és akkor hoznak le egy ilyen cikket, ha valamivel ki kell tölteni a lapot! Havi egy két alkalom. Arról kellene írni, hogy dübörög a gazdaság... hja, nincs sci-fi rovat?! :-)))”
  • 1. darch 2009. július 29. 15:41
    „Két dolgot szeretnék hozzáfűzni az adattárolók megsarcolásához:
    -szeretném, ha valaki azt is kiszámolná, hogy mennyivel kevesebb ilyen árut forgalmaznak (illetve mennyivel csökkent a növekedés üteme), mióta sokat üres CD-t, DVD-t és most már pendrive-ot is mondjuk inkább Szlovákiából rendelnek, mert ott akár feleannyiba is kerül, mert ott nincs ilyen plusz terhelés az árban.
    -hogy jönnek ahhoz, hogy engem a vásárlás ténye alapján arra ítéljenek, hogy lopott ezt-azt fogok tárolni az adott adattárolón? Hol van az ártatlanság védelme? Mi ez, ha nem kollektív büntetés?

    Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, milyen arányban oszlanak el a szerzői jogi humbug címszó alatt befolyó milliárdok, mennyi csorog belőle például olyan "zenész" barátok és üzletfelek zsebébe, akiknek "műveit" egyébként a kutya nem veszi és nem is venné.

    Talán a média foglalkozhatna ezzel a részével is a dolognak. Lehetne kicsit nyomozni.
    Azt is lehetne boncolgatni, hogy lehet az, hogy miközben mindenki a "kalózvideók" miatt kiesett hatalmas bevétel miatt sír, mégis több filmgyártó cég rekordbevételt ért el idén?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csúszik az M43-as első szakasza

Szeged - Az Északi városrész vízellátásáért felelős vezeték biztonságát félti a kivitelező, ezért a befejezés határidejének módosítását kéri. Tovább olvasom