Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

Indonéziából a magyar Alföldre

Soros-ösztöndíjasként 1993-ban utazott Indonéziába Balogh László. A Szegeden diplomázó rajz szakos tanár azóta csak néhányszor látogatott haza. Felesége és legnagyobb fia már korábban is járt hazánkban, a három kisebb azonban most először lépett magyar földre.
A szegedi tanárképző főiskolán 1992-ben diplomázott Balogh László. Egy évet tanított Ópusztaszeren, majd elnyerte az Indonéz Köztársaság ösztöndíját. Barátjával, Révai Norberttel ők voltak az első magyar diákok.
A szegedi férfi végül Indonéziában maradt: nemcsak az országot, a nyugodt életet, az indonéz konyhát szerette meg, hanem egy ottani lányt is. Fransisca Triastuti Wahyuningsih-val tíz éve kötöttek házasságot. Négy gyermekük indonéz és magyar nevet is visel. Danendra Boldizsár 8, Lalita Bíborka 4 esztendős, az ikrek – Mandasanti Magdolna és Nacaputra Bálint – 2 évesek. Baloghék Jáva szigetének középső részén, a 2,5 millió lakosú Yogyakarta egyik elővárosában laktak. A település hasonló Szegedhez: kulturális és egyetemi központ. László kiválóan beszél angolul és indonéz nyelven, s szinte büszkeséggel szól második hazája fantasztikus építészetéről. A világörökség részeként számon tartott buddhista Borobudur és hindu Prambanani templomokról könyvet szeretne kiadni.

Fizetni kell

Indonéziában nem ingyenes az oktatás, illetve az egészségügyi ellátás. Az ikrek születésekor például 1800 dollárt fizettek a kórházban. Ha valakinek megsebesül a keze, egy vizit ára nagyjából két dollárnak felel meg. Balogh László azt mondja: vizitdíj ide, vagy oda, a magyar egészségügyi rendszer biztonságosabb, mint az indonéz. A távol-keleti országban ugyanis, ha valakinek műtétre lenne szüksége, de nincs megtakarított pénze, nagy bajba kerülhet. A gyerekek iskolai beíratásakor pedig egy fizetés harmadát kell kifizetni.

Az itt és ott keveredik beszélgetésünkben, ahogyan Balogh Lászlóék életében is benne van a kettősség. A festőművész szereti az indonéz konyhát – rizs, csirke és rengeteg zöldség –, yogyakartai barátai pedig a magyar ízekért rajonganak. Szívesen főzött nekik halászlét, brassói aprópecsenyét, pörköltet, sőt: tökfőzeléket is. Balogh László szerint Magyarország és Indonézia között az életvitel tempójában mutatkozik különbség. Ott minden és mindenki nyugodtabb, itthon viszont ideges, kapkodó az élet. Hiányolja a közösséget is: a kertváros, ahol éltek, egy több száz fős kis faluhoz hasonlítható. Az emberek ismerték egymást, jóban voltak. Ha esküvőt tartottak, azon mindenki részt vett és segített. Havonta egyszer összegyűltek a férfiak, hogy megvitassák a falu viselt dolgait. A családok odafigyeltek a másik gyerekére is, ha a közös játék során eljött az ebédidő, a gyerekek annál a háznál ettek, ahol épp játszottak.

A festőművész nagy álma, hogy a templomokról készülő könyv mellett barátjával, Révai Norberttel kiadják a nagy indiai eposz, a Mahábhárata rövidebb változatát. A történeteket Révai Norbert gyűjtötte, aki sokáig élt Kuala Lumpurban, a könyvet pedig Balogh László illusztrálja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A vizitdíj tovább csökkentette a vizsgálatok népszerűségét

A betegségek megelőzésének, korai felismerésének fontos feltétele egy-egy szűrővizsgálat – bár… Tovább olvasom