Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Indul a kereszténydemokrata kampány

Megnyitja kampányirodáját a Victor Hugo u. 3. alatti székházában a KDNP – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Polner Eörs, a szegedi szervezet elnöke.
16 és 19 óra között ügyeletet tartanak, várják a kopogtatócédulákat és a támogatásokat. Kovács Kálmán, a párt Csongrád megyei ügyvezető titkára kiemelte: a kampányban aktivistáik révén a kereszténydemokrata értékeket, politikai célkitűzéseket jelenítik meg. A KDNP meghívta a Fidesszel közös megyei választókerületi országgyűlésiképviselő-jelöltjeit, Bodó Imrét, Nógrádi Zoltánt és Bohács Zsoltot is.

Bodó Imre, az 1-es körzet jelöltje szerint a Tízparancsolatnak kell meghatároznia egy ember, egy család, egy társadalom viselkedését. A 2-es körzetben induló Nógrádi Zoltán úgy fogalmazott: egyetlen nemzet sem tudott anélkül felemelkedni, hogy ne tette volna rendbe erkölcsi ügyeit. A 3-as körzet jelöltje, Bohács Zsolt szerint mérhetetlen az elégedetlenség az országban - ezen akar változtatni parlamenti képviselőként.

Olvasóink írták

  • 7. olmosnyomdasz 2010. február 07. 20:13
    „Jól van, jól!
    Azt tudom, ki az a Nógrádi Zoltán! De ki a fene az a KDNP?”
  • 6. honorus 2010. február 07. 20:10
    „A szeresd felebarátodat résznél szóljon valaki, kiváncsi vagyok hogyan oldják meg majd erkölcsösen, kereresztényien, európaian.”
  • 5. flexsnake 2010. február 07. 18:31
    „,,Tízparancsolatnak kell meghatároznia egy ember, egy család, egy társadalom viselkedését. "
    Kivéve ha nem keresztény. Ugyanis én sem várom el hogy Azazel törvényeit tartsák be a keresztények.
    ,,egyetlen nemzet sem tudott anélkül felemelkedni, hogy ne tette volna rendbe erkölcsi ügyeit. "
    Igen, például a pedofilpapokat nem kell takargatnia az egyháznak hanem el kell őket ítélni. Majd a boszorkányperek miatt is fizessen kártérítést és a sokmillió ártatlanul leölt, megtérni nemakaró után is.
    ,,Bohács Zsolt szerint mérhetetlen az elégedetlenség az országban"
    A vallással is elégedetlenek az emberek. A kdnp sem nem kersztény sem nem demokrata de még csak nem is népi párt, mit akar? Belovagolni más hátán? Ugyanmár :D”
  • 4. dodó 2010. február 06. 17:11
    „Érdemes lenne már egyszer olyan közvéleménykutatást látnunk, ahol a KDNP-t önállóan mérnék, nem a Fidesz-szel együtt, mint Fidesz-KDNP-t! Nem tudom mi lenne az eredmény, 0,2-0,3 % ?

    Bodóról csak annyit: ő csak tudja, hiszen nemcsak a bibliát, de a jelek szerint a talmudot is forgatja - persze szigorúan a faluja és választói érdekében!”
  • 3. abdul66 2010. február 06. 01:16
    „Ez nem az a bodó,aki hónapok óta nem válaszol arra a kérdésre, hogy miért adta el a tiszaszigeti telkeket izraeli befektetőknek, jóval áron alul.Toroczkai László többször megkereste ezzel a kérdéssel,de ezidáig még sikerült kibújnia a válaszadás kötelezettsége alól az elvtársnak.Tízparancsolat ettől,röhej.”
  • 2. rozator 2010. február 05. 14:11
    „Elő a Tömjénfüsttel!”
  • 1. Agyalapi 2010. február 05. 13:27
    „"A Tízparancsolatnak kell meghatároznia egy ember, egy család, egy társadalom viselkedését." Így van, kedves KDNP-sek! Rajta, járjatok elöl jó példával!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mozgalom indult az élhető belvárosért Szegeden

Úgy látják, egyenként lesöprik a belvárosban lakókat és dolgozókat a hivatalok és önkormányzati… Tovább olvasom