Délmagyar logó

2018. 06. 19. kedd - Gyárfás 18°C | 27°C Még több cikk.

Indul a próbaper Szegeden, megnevezték a hallgatót

Megnevezte tegnap a hallgatók szervezete azt az egyetemistát, akit támogatnak a tandíj-próbaperben. A budapesti Swiderski Erika 2004-ben végzett a szegedi egyetem diplomáját adó Budapesti Média Intézetben. Az ügyet a Szegedi Városi Bíróság tárgyalja, a lányt egy makói iroda képviseli.
Schöberl Márton, a HÖOK elnökségi tagja és Swiderski Erika, a próbaper felperese a budapesti sajtótájékoztatón Fotó: Napi Ász
Swiderski Erikának hívják azt az egyetemi hallgatót, akit a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége (HÖOK) a tandíj-próbaperben támogat – jelentette be tegnap Budapesten Schőberl Márton, a HÖOK elnökségének tagja.

Mint korábban megírtuk, az oktatási jogok biztosához fordult három diák azzal, hogy bár államilag finanszírozott képzésben vettek részt, mégis félévente 80-90 ezer forint tandíjat kellett fizetniük a Szegedi Tudományegyetem Budapesti Média Intézetében (SZTE-BMI). A hallgatók országos szervezete tavaly decemberben bejelentette: átvállalják egy diák jogi képviseletét a tandíj visszafizetéséért indított próbaperben. Hogy ki lesz az a hallgató, akkor még nem tudták.

Februárban azzal hárították el érdeklődésünket, hogy csak a beadvány elkészülte után nevezik meg a hallgatót. A beadványt a napokban benyújtották, az ügyet a Szegedi Városi Bíróságon tárgyalják majd.
A budapesti Swiderski Erika 2004-ben végzett az SZTE BMI-ben, jelenleg a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar szakos hallgatója. A jelenlegi hallgatói jogviszony egyébként feltétel volt, mert a HÖOK csak a felsőoktatásban tanulók ügyeivel foglalkozhat. Schőberl azt mondta, az üggyel kapcsolatban sok korábbi hallgató érdeklődött az irodánál, de a nyilvánosságot csak kevesen voltak hajlandók vállalni, köztük Erika.

A diáklány lapunknak elmondta: már BMI-s hallgatóként jogtalannak tartotta a 80, majd 90 ezer forintos tandíjat, amelynek a kifizetése akkor gondot okozott neki. Most azért vállalta a felperes szerepét, hogy megtudja, valóban jogtalanul szedtek-e pénzt tőle. A bölcsészhallgató attól nem tart, hogy az ELTE-n hátrányba kerül a per miatt, „elég nagy baj lenne, ha ez hátrányt jelentene" – mondta. Arra a kérdésre, hogy vállalná-e a pert, ha még mindig a médiaintézetben tanulna, így válaszolt: „az igazságérzetem miatt valószínűleg igen".

Hogy Erika is közte volt-e az ügyet tavaly kirobbantó három hallgatónak, arra sem a lány, sem Schőberl Márton nem tudott válaszolni.

Az ügyben a makói Kotroczó ügyvédi iroda jár el, akik a HÖOK jogsegélyszolgálatán keresztül évek óta segítik a hallgatói szervezet működését, felsőoktatási ügyekben gyakorlottnak számítanak – tájékoztatott Schőberl. Hozzátette: bíznak benne, hogy a lehető legrövidebb időn belül a hallgató javára születik ítélet és reméli, hogy az ítélet nyomán „más hallgatók is veszik a bátorságot, és úgy döntenek, hogy ilyen úton próbálják érvényesíteni a követelésüket." A HÖOK Erikán kívül más hallgató perköltségét nem vállalja át, de jogi segítséget, illetve tájékoztatást másnak is nyújtanak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kampány exvezetők nélkül

Kampányában sem a jobboldal, sem a baloldal nem használja ki a rendszerváltás után megválasztott… Tovább olvasom