Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Inflációt követ a bérletár

Megegyezés körvonalazódik a Tisza Volán és az önkormányzat között a jövő évi jegy- és bérletárakról. A szegedi helyi járatokon a dolgozó havibérlet várhatóan 3990 forint lesz. A helyi közösségi közlekedés finanszírozásának egyéb kérdéseiről azonban nincs egyezség megrendelő és szolgáltató között.
A Tisza Volán fejleszt. Év végéig hat ilyen buszt állítanak forgalomba Szegeden. Fotó: Schmidt Andrea
Várhatóan 140 forintba kerül januártól egy előre váltott menetjegy a szegedi helyi járatokon, a dolgozói bérlet ára 3990 forint lesz. A közgyűlés a jövő héten dönt a tarifák emeléséről. Mint lapunk beszámolt róla, az önkormányzat először bekérte a Tisza Volán jövő évre vonatkozó tarifaemelési elképzeléseit, azután tiltakozott miatta. A Tisza Volán vezérigazgatója, Szeri István meglepődött ezen, hiszen az elküldött szakmai anyagot szerették volna megtárgyalni a közgyűlés illetékes bizottságával.

Százalékok, magyarázatok

A benyújtott javaslatban átlagosan 6,7 százalékos átlagos emelést
kértünk – mondta Szeri István. Nagy Sándor alpolgármester szerint viszont 8,7 százalékos emelést kér a Volán. Szeriék a magas üzemanyagárakra hivatkoznak, a város az általános infláció csökkenő mértékét hangsúlyozza. Az eltérő számok magyarázata az árbevétel és a menetdíj-bevétel közötti különbség. – A Volán valójában átlagosan 8,7 százalékkal növelné az utasok által fizetett menetdíjakat, árbevételének egy része azonban állami árkiegészítésből és támogatásból ered – mindezek együttes emelkedése 6,7 százalék. A város vezetése ezzel szemben csak 3,66 százalékot engedélyez – mondta Nagy Sándor.

A Tisza Volán közszolgáltatási szerződés keretében közlekedteti a helyi buszokat: a város határozza meg az árakat és a menetrendet is.

Költségek

Az árakat úgy kell megállapítani, hogy a vállalkozó ráfordítására és működéséhez szükséges nyereségére fedezetet biztosítson. A megrendelő önkormányzat a viteldíj meghatározásánál figyelembe veszi az infláció alakulását. A két fél közötti vita tehát abból adódik, hogy a szerződés az inflációra és a vállalat költségeire egyaránt hivatkozik.
A Tisza Volán elvben a szerződés alapján akár azt is követelhetné, hogy a kértnél alacsonyabb áremelés miatt kieső bevételeit a város térítse meg. Erre Nagy Sándor alpolgármester szerint polgári peres eljárásban lenne lehetősége, Szeri István azonban inkább megegyezne a várossal. Elvben a másik oldal, az önkormányzat is léphetne: a város a Tisza Volán költségeit megvizsgálhatná, kideríthetné, valóban annyi-e a helyi buszok költsége, mint a Volán hangoztatja. A Volán szerint ugyanis a szegedi helyi buszközlekedés veszteséges.

Szeri István szerint akkor lehetne a helyi üzletágat nullszaldóssá tenni, ha az önkormányzat a Volán teljesítménye után járó állami normatív támogatás teljes összegét átengedné a cégnek.

Megkurtított állami támogatás

A 2005-ös évre ugyanis 241 millió forintot ad az állam a buszok teljesítménye nyomán a városnak, ebből azonban csak 172 milliót kap a Tisza Volán. Nagy Sándor alpolgármester azonban azt hangsúlyozta: a Volán az elmúlt évben jelentős többletbevételhez jutott a tarifarendszer módosítása és az állami támogatás megjelenése nyomán. Ezt a Tisza Volán vitatja, mert véleményük szerint azzal, hogy Szegeden már csak kombinált bérletet lehet vásárolni az utasoknak, kifejezetten az SZKT járt jól. Szeri István kiemelte: Szeged kivételével valamennyi önkormányzat hiánytalanul átadta a szolgáltatónak a központi normatív támogatást.


Scania-Ikarus

Bemutatták tegnap Szegeden az Ikarus Egyedi Autóbuszgyár Kft. képviselői azt az elővárosi buszt, amelyből a Tisza Volán is vásárolt. A Scania típusú alvázra épült járművet az Ikarus budapesti gyárából létrejött kft. készíti. A Tisza Volán tenderén nyertes cég az év végéig hat új járművet szállít a szegedi elővárosi közlekedés számára. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Napszámosa gyújtotta fel az idős asszony tanyáját

Akkor is a tanyáján akar élni az a hetvenéves bordányi asszony, ha agyonüti a napszámosa, aki a múlt… Tovább olvasom