Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -4°C | 1°C

Influenzajárvánnyal nyit az új esztendő

Szeged - Kétszeresére emelkedett az influenzás betegek száma Csongrád megyében. A tisztiorvosok szerint január elején, az iskolakezdéssel, tömeges megbetegedésekre kell számítani. Mindeközben egy új influenzavírus jelent meg Magyarországon, amellyel szemben az oltás megfelelő védelmet biztosít.
– Egyre több az influenzás megbetegedés a megyében – nyilatkozta lapunknak Tombácz Zsuzsanna főorvos. Az ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális Intézetének járványügyi osztályvezetője elmondta: a figyelőszolgálatba bevont háziorvosok december közepén húsz influenzás megbetegedést jelentettek a megyéből. Múlt héten azonban már 42 betegről érkezett jelentés, vagyis a számuk megduplázódott. A főorvos tájékoztatása szerint ugyanebben az időszakban Bács-Kiskun megyében megháromszorozódott az influenzás betegek száma.

Hugyecz Edit háziorvos felkészült a járványra. Elég az oltóanyag a körzetébe tartozó betegeknek.
Fotó: Karnok Csaba

– A téli szünet nem kedvez a járványnak. Amint az emberek visszajönnek a szabadságról, valamint az iskolák és az óvodák beindulnak, megugrik a megbetegedések száma. Vagyis január második hetében járvány lesz a megyében – jelentette ki a tisztiorvos.

Új vírus

Egy tavaly felfedezett influenzavírus jelent meg hazánkban. A vírusnem csak az immunhiányos embereket támadja meg, hanem az erős és fiatal szervezetek is könnyen megbetegedhetnek. Az oltóanyag hatásos a betegség ellen.

December eleje óta egyre több az influenzás az országban, elsősorban Pécs környékén és a fővárosban. Az orvosok szerint akkor beszélhetünk járványról, ha százezer emberből két- vagy háromszáz betegszik meg.

A járványügyi osztály vezetője azt javasolta, mindenki oltassa be magát influenza ellen, ha lehet még szilveszter előtt.

– A védőoltást akkor kell beadni, amikor a paciens még nem betegedett meg – mondta el lapunknak Oláh Julianna. A szegedi gyermekorvos az elmúlt hetekben még nem találkozott influenzással. Mint elmondta: betegforgalma közepes, inkább lázas és köhögéses tünetekkel keresték fel eddig.

Oltóanyagból van bőven a körzeti orvosi rendelőkben.
Fotó: Karnok Csaba

– Elég oltóanyagunk van – nyilatkozta Hugyecz Edit szegedi háziorvos. Mint elmondta: ingyenesen juthatnak oltáshoz a hatvan év felettiek, az egészségügyi dolgozók és a krónikus betegek. Egy őszi szabályozás szerint pedig a háziorvos nem kérhet többet az influenza elleni védőoltásért, mint amennyibe maga az oltóanyag kerül, vagyis kilencszázhetvenegy forintot. Az oltóanyag nem azonnal, hanem két hét múlva fejti ki hatását, vagyis innentől kezdve nyújt védelmet a vírussal szemben – mondta el a háziorvos.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kigyulladt a Betlehemi jászol a szegedi Dóm téren

Szeged - A Szegedi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretén belül vizsgálja a péntek hajnalban a szegedi Dóm bejáratánál történt tűzeset körülményeit. Tovább olvasom