Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Ingatlanadó: tanácstalanok az önkormányzatok

Szeged - Mivel az országgyűlés elfogadta az egységes ingatlanadó tervezetét, lélekben már most mindenki arra készül, hogy 2009-től tíz- és százezreket kell majd befizetnie lakástulajdona után. Holott még nem biztos, hogy adózni kell.
Mivel az országgyűlés elfogadta az egységes ingatlanadó tervezetét, lélekben már most mindenki arra készül, hogy 2009-től tíz- és százezreket kell majd befizetnie lakástulajdona után. Holott még nem biztos, hogy adózni kell, hiszen az újabb sarcot nem kötelező bevezetni. A települések vezetői azonban attól tartanak, rákényszerülnek.

Hiába sok a homályos pont a 2009-től bevezethető ingatlanadó körül, az emberek máris számolnak, szinte biztosra veszik, hogy fél százalékot kötelesek fizetni adózott jövedelmükből megvásárolt, nehezen megszerzett lakásuk, házuk után. A vagyon feltételezett értéke alapján kiszámolják, hogy egy 6-8 millió forintot érő panel után is 30-40 ezer forintot elkér majd évente az önkormányzat.

Holott még nem tudni, a településeknek mennyire lesz szükségük a bevételekre 2009-ben, hiszen az ingatlanadó kivetése nem kötelező. S mivel az országgyűlés által megszavazott tervezetben az áll, hogy fél százalék a maximálisan kiróható sarc, optimális esetben akár ennél kevesebbet is kivethetnének az önkormányzatok.

Hogyan számolnának?

A helyi adókról szóló törvény melléklete a tervek szerint megyénként, azon belül eltérő településtípusonként nevezi meg az ingatlanok forgalmi értékhatárait. Az országos adatok alapján a helyi önkormányzatok kijelölik az értékövezeteket, így határozzák meg a típusingatlanok forgalmi értékét, amelyet korrigálni lehet, például az épület korával. A lakóingatlanokra az elképzelések szerint 0,5 százalékos lenne a legfelsőbb adómérték (20 milliós háznál 100 ezer forint), míg a többire, illetve a nem magánszemélyek tulajdonában lévő lakásokra a határ 1,5 százalék.

A helyzet nem könnyű. Szentgyörgyi Pál, Szeged gazdasági alpolgármestere elmondta, eddig még nem foglalkoztak a tervezettel, most a jövő évet készítik elő. Lehetségesnek tartja azonban, hogy olyan körülményeket kell majd figyelembe venniük, hogy kényszerítik-e őket más jogszabályi előírások az új adónem bevezetésére. Szentgyörgyi ugyanis nem tartja kizártnak, hogy az állam a normatív támogatások feltételéül az ingatlanadó alkalmazását köti ki. Tudni kell: a 162 ezres Szegeden a magánszemélyek jelenleg nem adóznak ingatlanaik után, csak a vállalkozók fizetnek 400 forintot egy négyzetméter után.

Hasonló aggályok fogalmazódtak meg Kakas Bélában, Sándorfalva polgármesterében is. Elmondta, retteg minden olyan új adónem bevezetésétől, amely pluszterheket jelent a lakosságnak. Tart azonban attól is, hogy az önkormányzati támogatásoknál „szorításoknak lesznek kitéve". A 8200 lélekszámú, 900 millió forintos éves költségvetéssel rendelkező városban jelenleg is szednek be úgynevezett kommunális adót, ami nem értékalapú, hanem lakóingatlanonként és évente 4800 forint. Ebből 15 millió forintos bevétel származik, ami szerény összeg és jelzi, hogy „erősíteni kell".

Vásárhelyen is szednek be a magánszemélyektől úgynevezett kommunális adót. Antal István, az önkormányzat adócsoportjának vezetője elmondta, 65 millió forint folyik be a város kasszájába (az éves költségvetés közel 20 milliárd forint a 48 ezres lélekszámú városban). Az emberek lakásuk mérete alapján fizetnek minimális, 1500-6000 forint közötti összegeket évente.

Olvasóink írták

  • 4. AN 2007. november 19. 13:29
    „Ez a legszemetebb adó, ami elképzelhető. Az emberek lakhatását fenyegeti, és (mivel érték-alapú), pont oda nem fog ebből befolyni, ahol a legnagyobb szükség lenne rá. Éljen!”
  • 3. jikanv 2007. november 18. 08:44
    „AZ ADO BE LESZ VEZETVE A MAXIMALISAN MEGENGEDETT 0.5 SZAZALEKKAL EGYENLORE.
    Ket ev mulva ujra fogunk egyy gyulest hozni es azon egy hatarozatot a tovabbi emelesel kapcsolatban. Mi szeretnenk felemelni mindenki adojat arra a szintre ami meg megengedi nekik az elhetest de nem messze all az ossze omlasuktol. Nem csak a fizikaitol de a szellemitol is mert ha a nep nem hulye akkor nem tudjuk be-etetni oket. Uraim ezt ne kurjuk ma´ el!
    Na Adozzatok mint a balgak (nem mint a Belgak) es majd valasztaskor figyeljetek oda. Menjetek el a jeloltek beszedeire a helyi kulturhazban vagy tanacshazan ahol eppen tartjak es hallgassatok meg es kerdezzetek tole sokat. Azert vannak hogy el mondjak a terveiket es nem azert hogy mindenki csak hallgassa oket. KERDEZZETEK TOLUK.
    Na Amen ratok es tudatosan keressetek a sok penzt.

    Bennm bizhattok en Doktor vagyok!”
  • 2. Kolompár Rómeó 2007. november 17. 09:46
    „Persze, hogy be fogkák vezetni, mivel ennyivel kevesebbet kapnak a központi költségvetésből. És akkor nem a Ferit, hanem a jórészt fideszes irányítású önkormányzatokat fogja szidni a nép. Ügyes húzás.

    Amúgy a jó édes nőnemű felmenőjét ennek a kormánynak, hogy újabb adókat vezetnek be, miközben azon gondolkodnak, hogy többszörözzék meg saját jövedelmüket.

    Egy vasrúddal az össes fejét szét tudnám verni. És nem lenne rossz érzésem. Inkább csak jó.”
  • 1. Yoda 2007. november 17. 08:31
    „Felhábritonak tartom hogy nem tudja a jelenlegi ormány hogy mivel sarcolja azokat akik már orrba szájba adóznak és ellehetetleniktik az egyszerü kis jövedelemböl élök életeét!Kérdem csak aért élünk hogy az államnak finanszirozzam a kiadásait?Hol marad a pihenés nyaralás ahol az ember eddig feltudott töltödni!Meneküljek a "hazámból"más országba?!Ez erös!Úgy látszik a miniszter úrra kell halgatni:akinek nem tetszik mehet külföldre ÉLNI!!!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sok kárt okoznak a bolti szarkák Szegeden

Szeged - Egy nemzetközi felmérés szerint a magyarok ugyanannyit lopnak a boltban, mint más nemzetek vásárlói: a számítások szerint mintegy nyolcvanmilliárd forint kárt okoznak. Tovább olvasom