Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Ingyen utazik a hurkatöltő is

Mobilréteg a nyugdíjasoké. Aki nem ágyban fekvő beteg az öregek közül, az hetente többször is útra kel. Gyerekhez, orvoshoz megyünk – válaszolták, akiket megkérdeztünk a szegedi Mars téren. Ingyen utaznak a 65 éven felüliek, kedvezményüket – a korábbi híresztelésekkel ellentétben – jövőre sem nyirbálják meg.
Avrán Pálné lányához igyekszik Balástyára – sosem megy üres kézzel. Fotó: Schmidt Andrea
Mintha nyugdíjasokból állna a világ: minden második utas időskorú a szegedi Mars téren. Ők azok, akiknek nem kell az internetről tájékozódniuk, minden kocsiállással, buszindulással tisztában vannak, második otthonuk a forgalmas buszállomás. Békéssámsonról jött hatalmas, mázsányi súlyú csomagokkal Avrán Pálné, aki lányához igyekszik Balástyára, az utat átszállással két és fél óra alatt teszi meg.

Ott alszik, másnap megy vissza. Rendszeresen besegít a ház körüli munkákban, most éppen disznót vágnak, viszi még a hurkatöltőt, a húsdarálót is. Ügyintézni jött Szegedre Deszkről Major Lászlóné: éppen egy padon majszolja el a tízórai pogácsáját, már nagyon várja, mikor áll be a busza. Amikor még élt a férje, és gyakran feküdt kórházban, mindennap buszra szállt, még a vizet is otthonról hozta, mert párja nem szerette a szegedit.

„Betegségemnél fogva utazom" – mondja a pusztamérgesi férfi, de nem árulja el a nevét. A padon cseveg a szintén mérgesi Vígh Zoltánnéval, aki viszont beszédesebb, és kijelenti, nem tartaná igazságtalannak, ha megszüntetnék a nyugdíjasok ingyenes utazási kedvezményét. Noha rokkantnyugdíjasként, csak így, kedvezménye révén tud szegedi orvosokhoz járni.

A sofőröktől tudjuk, a kora reggeli távolsági járatok a legnépszerűbbek a nyugdíjasok körében: sokan utaznak például Pécsre, szétnéznek egy kicsit, majd egy délutáni busszal visszajönnek. Kényelmes, fűtött helyen, mozgalmasan telik el a napjuk. De a környékről is szívesen jönnek az öregek Szegedre. Számukra olykor úgy tűnik, fél Sándorfalva, fél Ásotthalom útra kel reggel.


Idősek kedvezménye

A 65 éven felüliek ingyen utaznak az autóbuszokon még jövőre is. Az, aki még nem töltötte be 65. életévét, de már nyugdíjas, évi 16 utazásra szóló kedvezményt kap, kétszer 90, 14-szer 50 százalékos engedménnyel szállhat fel a járművekre. A közlekedési társaságok nem tudják mérni, hány nyugdíjas utazik ingyen, ezért arra is gondolt a kormány, megpróbálkozik az úgynevezett regisztrációs jeggyel, amelyért csak jelképes árat kellene fizetni. Erről azonban még nincs döntés. Az állam országos, reprezentációs utasszámlálás alapján téríti meg a Volánok nyugdíjasok utaztatásából keletkező veszteségét. Szeri István, a Tisza Volán Zrt. vezérigazgatója elmondta, átalányt kapnak a nyugdíjasok után. Annak nagyságát firtató kérdésünkre azt válaszolta: sajnos „karcsú" összegről van szó. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megsemmisítették a szalmonellás húst

Folytatódik az élelmiszerek fokozott ellenőrzése. Az ellenőrök megyeszerte keresik a Pest megyei cég… Tovább olvasom