Délmagyar logó

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 12°C | 24°C

Insipid: lemez és szegedi fellépés

Az érvényesülésről, a kapcsolatépítésről és a lemezkiadás nehézségeiről beszélgettünk Fürj Erik énekessel. Az Insipid együttesnek ősszel jelenik meg lemeze, jövő héten a SZOTE-klubban koncerteznek.
Április 11-én a szegedi SZOTE-klubban koncerteznek Fotó: DM/DV
Jövő kedden, április 11-én a SZOTE-klubban koncertezik, ősszel pedig lemezt ad ki az Insipid zenekar. Az együttes részben szegedi, részben budapesti, gyomaendrődi, illetve szarvasi, ennek ellenére már tíz éve együtt játszanak.

– A közönséget nem érdekli, hova valósi a zenekar. Jó zenét játsszon, ez a lényeg – zárja rövidre Fürj Erik énekes a logisztikai problémákra vonatkozó kérdéseket. A lemezről elmondja: amatőr, nem a „sztárcsináló gépezet" által felkarolt együttes a szponzorok és a kiadó meggyőzésével adhat ki albumot. Szerinte egyébként nem lemezt csinálni nehéz, hanem elérni, hogy azt megvegyék. „Már nem a 80-as években vagyunk, ahol szájra szájra terjedt egy együttes híre. Amit látnak, hallanak olvasnak az emberek, csak arról tudnak." Hozzáteszi: a kiadók Magyarországon csak ritkán mernek újat, mást bevállalni, hiszen ők elsősorban a kereskedelmi sikert tartják szem előtt. „Tálalni, eladni kell a zenekart, úgy, hogy a kiadó is lásson benne fantáziát. Nagyon sok mindent kell először egyedül elérni, kapcsolatokat kiépíteni, hogy a kiadónak ne a nulláról kelljen befuttatni az együttest."

Erik becslése szerint Csongrád megyében körülbelül 100-150 zenekar próbál érvényesülni. Sokan ugyanazt a stílust képviselik, ezért is nem könnyű számukra befutni. S hogy az Insipid ezzel szemben milyen?

Erik szerint közvetlen és eredeti. Ezzel a jellemzéssel ellentétes viszont a nevük, amely ízetlent jelent. Az énekes mindezt úgy magyarázza: az elnevezés jó, mert figyelemfelkeltő és öniróniát sejtet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Munkácsy jön, az árvízkép marad

A hárommegyés Munkácsy-vándortárlat májusban érkezik Szegedre. Helyét a Móra-múzeum munkatársai… Tovább olvasom