Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Irodát nyitott a Greenpeace Szegeden

Szeged - Irodát nyitott a Greenpeace szegedi szervezete a Vitéz utcai egyetemi könyvesbolt alagsorában.
A szegedi csoport 2009-ben egy hirtelen ötlettől vezérelve – ekkor még nem Greenpeaceként – alakult meg: egy baráti társaság a rakparton szedte össze az eldobott szemetet. Nem sokkal ezután csatlakoztak a világ legismertebb környezetvédő szervezetéhez: a szegedi csoportnak most 10 aktivistája és 8 toborzója van. Horváth Ármin szegedi elnök szeretné, ha minél több tagja lenne a helyi szervezetnek. Az irodában tartják majd többek között a toborzók tréningjeit, az új tagok interjúit, valamint a Greenpeace céljairól és tevékenységéről szóló filmvetítéseket. Folytatják szemétszedő akcióikat, fákat akarnak ültetni, az iskolákban pedig a környezetvédelemmel kapcsolatban szeretnének minél több előadást tartani a diákoknak. Három év távlatából úgy tapasztalják: a különböző korosztályok közül leginkább a fiatalokat érdekli a környezetvédelem.

Olvasóink írták

  • 5. Mozimasiniszta 2012. június 18. 19:56
    „Én már világosban is láttam olyan sötétzöldet , aki média szakot végzett , de mivel rángatózott a nyaka és a feje, nem talált egyetlen szemét-kanálist sem, amely képernyő képesnek minősítette volna, ezért felcsapott: környezetvédőnek ! valószínűleg a LoMPosok táborát erősítve ! Nos ez a tünemény talált Dabas környékén legalább hat bokor bibircsókos kutyatejfűfélét , igaz azon a vidéken egyedi , de húsz kilóméterrel odébb , a táborfalvi lőtéren egymillió tő virít belőlle! rögvest természetvédelmi területté akarta nyiváníttatni az egész dabasi ipari körzetet ! És ekkor kezdődött a dabasiak Golgota járása ....
    közreadtam mindezt egy Kossuth Rádióban elhangzott riport alapján ! Ennyit a Greenpeace-ről !”
  • 4. fakandrea 2012. június 18. 18:38
    „3. anyahajókabinajtóhajtogató

    Nem, ezek igazi sötét-zöldek.”
  • 3. anyahajókabinajtóhajtogató 2012. június 18. 11:51
    „Remélem ,nem környezetvédő szervezetnek álcázott kártékony liberális szervezet, mint az lmp.”
  • 2. szegedivagyok 2012. június 18. 11:17
    „hurrá!”
  • 1. t680822g 2012. június 18. 08:15
    „Más se hiányzott, mint, hogy itt kötekedjenek... Az a munkahelyemen az általános vélemény, hogy aki nem ért semmihez, elmegy környezetvédőnek...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Biernacki Karol tiszteletbeli konzul lesz

Történész a szegedi lengyel képviselet élén. Tovább olvasom