Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Ismét háromórás várakozás Röszkén

Röszke - Három órát kell várakozniuk azoknak az autósoknak, akik a röszkei határátkelőnél akarnak belépni az országba. A rendőrök arra számítanak, hogy még pénteken, illetve a hétvégén ez tovább nőhet.
Kifelé - Szerbia felé - szintén intenzív a forgalom, a rendőrök szerint azonban maximum félórás várakozási idő alakulhat csak ki.

A torlódás - csakúgy, mint az elmúlt hetekben - a főként török és szerb vendégmunkások miatt alakult ki. Nyár elején még az országból kifelé okoztak torlódást, amikor utaztak hazafelé szabadságukra, előfordult, hogy a nagy forgalom miatt hat órát kellett a határon vesztegelni. Mostantól várhatóan csak a belépő oldalon fog kialakulni dugó, a vendégmunkások ugyanis a pihenésuk után utaznak vissza Nyugat-Európába.

A rendőrök így továbbra is azt javasolják, hogy az autósok válasszák inkább a tompai, a szerb és magyar állampolgárok pedig a reggel nyolc és délután hat óra között nyitva tartó tiszaszigeti átkelőt.

A román határszakaszon Nagylaknál - bár sok az autó -, egyelőre nem alakult ki torlódás. Pedig az elmúlt évek tapasztalatai szerint az Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban dolgozó románok és moldávok augusztusban kapják meg szabadságukat. A rendőrök számításai szerint pénteken nem is lesz dugó, szombaton viszont már alakulhat ki félóránál is hosszabb várakozási idő.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

441 millió útépítésre és javításra Szegeden

Szeged - 324 milliós támogatást nyert Szeged a hamarosan kezdődő útépítésekre és -javításokra, így… Tovább olvasom