Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Ismét legyőztük a keleti frankokat!

Ópusztaszer - A dicsőséges Pozsonyi csatára emlékeztek Ópusztaszeren. 2000 íjász nyílzápora tisztelt a hősök előtt. Idén először átadták az Arany Nyílhegy-díjat is.
Nagyszabású hadibemutatóval szórakoztatták a nézőket szombaton a VII. Nyílzápor és Íjásztalálkozón az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban: több ezren látogattak ki, hogy újra átéljék a dicsőséges Pozsonyi csata főbb mozzanatait. Hatodik alkalommal gyűltek össze az íjászok a történeti emlékparkban, az érdeklődők magyar és avar gyalogos vívásbemutatóval, a Kassai Lovasíjász Iskola hadibemutatójával is megismerkedhette. Kürtszóra, élő zenére vonultak helyükre az íjász tizedek, majd kezdetét vette a pozsonyi csata emlékezete, hatalmas történelmi élőképpel.

 VII. Nyílzápor és Íjásztalálkozón az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

A 907. júliusában zajlott csatát a magyarság első honvédő háborújának is tartanak, egyes források szerint a magyarok a két és félszeres túlerőben lévő bajorokra mértek megsemmisítő csapást. A látványos hadi bemutató közben a nézőket történelmi hitelességű narráció segítette, így megtudtuk, a magyarok célja az volt, hogy a számbeli túlerőben levő, de megosztott ellenség ne egyesülhessen egy döntő csapásmérésre. Ezért a magyar csapat lovas íjászai július 5-ére teljesen felőrölték a Ditmár vezette seregrészt, megsemmisítették a Luitpold őrgróf vezette sereget is. A legenda szerint az üldöző magyar lovasság levágta a menekülőket, majd Ennsburghoz érve színleg megfutott. A vár őrsége lépre ment, és üldözésükre indult. A visszaforduló magyar lovasság megsemmisítette az „üldözőket".

 VII. Nyílzápor és Íjásztalálkozón az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

A pozsonyi győzelem előtt tisztelgett az a mintegy 2000 íjász, akik egymás után négy nyilat lőttek az ég felé. – Kitartó és önfeláldozó szervezői munkáknak köszönhetően, az Íjásztalálkozó és Nyílzápor mára, Istennek Hálaadásával a világ legnagyobb íjász találkozója lett, köszönettel tartozunk nekik erőfeszítésükért – mondta Kertész Péter. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatója Arany Nyílhegy-díjjal köszönte meg Magyar Anna, a Csongrád Megyei Önkormányzat elnökének sokéves munkáját, valamint Kassai Lajos, a lovasíjász sportág létrehozója és az erdélyi Pusztai Farkasok Íjászegyesületet is, amelyet Bokor Zoltán Csaba képviselt.

Olvasóink írták

  • 15. szabójóska 2013. július 02. 09:14
    „13.
    Leírtam: A történelemírásunk pontosságával és hitelességével . Ezzel is és úgy általánosságban egész napjainkig. Ha tudományos igényű valami akkor tényeken alapszik és a teljességre törekszik.Ha ideológia és politika akkor a fantázián és a ferdítéseken.Ez utóbbi volt a könnyebb és a favorizált.Meg ma is az.”
  • 14. szatyi 2013. július 01. 20:22
    „"9. kontrapista 2013.07.01. 07:43 "

    Miért, ettől a néhány ezer ellőtt nyílvesszőtől megváltozott valami -a fejekben?”
  • 13. helló16 2013. július 01. 13:15
    „Milyen pontossággal és hitelességgel van problémád?
    Igen volt csata győzelem de a többi csak találgatás...”
  • 12. szabójóska 2013. július 01. 11:12
    „Már írtam,de a DM mindig trükközik: A pozsonyi csatában Árpád vezér és egyik felnőtt fia elesett. Ha ez a nagy győzelem akkor lövöldözzük a nyilainkat az égbe. Nem kellene már a történelemírásunk pontosságával és hitelességével foglalkozni?”
  • 11. Tiszthelyettes 2013. július 01. 11:09
    „10:A Park felett már régen beborult...”
  • 10. oresza1 2013. július 01. 10:02
    „Azért mintha picikét elsötétült volna az ég.:-)”
  • 9. kontrapista 2013. július 01. 07:43
    „5.szatyi
    Ilyen bús-magyarokkal, mint a személyed is, másként nem lehet !”
  • 8. szatyi 2013. július 01. 07:37
    „"6. haresz 2013.06.30. 11:40 "

    Nem "csak" azt tanították, ellenben a vesztes csaták hatásait a mai napig érezzük, míg a győztesek semmi pozitív hatást nem hoztak!
    Lehet tovább tapsolni!”
  • 7. zapi 2013. július 01. 05:29
    „Sajnos semmit sem tanítottak,ami magyar.....
    Csak a kamu finn-ugor hablagyot.”
  • 6. haresz 2013. június 30. 11:40
    „Szatyi! Sajnos neked csak a vesztes csatákat tanították!”
  • 5. szatyi 2013. június 30. 11:11
    „Érdekes, azóta mindig a vesztes oldalon vagyunk! Kellett ez nekünk?”
  • 4. furioso 2013. június 30. 09:22
    „Mi mindig mindenkit le akarunk győzni - mániákusan.”
  • 3. benq 2013. június 29. 22:41
    „2. gogol 2013.06.29. 20:50
    :-) :-)”
  • 2. gogol 2013. június 29. 20:50
    „Pozsonyban kellett volna megemlékezni!!!”
  • 1. sigsig 2013. június 29. 19:13
    „Gratulálok a fotósnak, jó képek lettek !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Leindler-Tárkány páros a Folyamos telep lábteniszkirálya

Közel húsz páros nevezett, a hármas döntőben az egész nap szettet sem veszítő Leindler Zoltán,… Tovább olvasom